dráma

Thirst [ Szomjúság ] – 2009

Park Chan-wook-tól ez volt a nyolcadik film, amelyet megtekintettem. Hogy aztán miért maradt pont ez ennyire a végére? Talán mert nem különösebben rajongok a horrorokért, de hát gondoltam szerencsét próbálok vele, hiszen habár az úr nem feltétlen tartozik a legnagyobb kedvenceim közé, azért – többek közt – a Decision to Leave-nek köszönhetően mindent megbocsátottam neki. Mindezek után – vagy ellenére…

My Liberation Notes [ Szabadságom naplója ] – 2022

Régóta szemezgettem ezzel a sorozattal, de igazából nem tudtam miről szól, hiszen nem olvasok el leírást, és előzetest sem nézek ugye – arról már nem is beszélve, hogy kicsit elfoglaltabb is voltam. És hát így utólag nézve, olyan hatalmas hiba lett volna kihagyni, hogy azt elképzelni sem tudjátok. Hiszen annyira mélyen megérintett, annyira sok mindent jelent nekem, hogy nagyon össze…

One Million Yen Girl – 2008

Sokszor módfelett egyszerűbb lenne olyan filmekről írnom, amelyek nem tetszettek, de hát csak ismételten megpróbálkozom fejben összerakni, hogy miért is annyira kedves és roppant tanulságos mozgóképet köszönthetünk Yuki Tanada alkotásában. Mint a címe is utal rá, ez a 121 perces alkotás egy fiatal hölgyről szól, aki éppen a felnőtté válásának küszöbén kopogtat. Hálás téma, hiszen ez az egyik kedvencem. Hogy…

The First Two [ Az első kettő ] – 2023

Szövényi-Lux Balázs első egész estés filmjében bár vannak remek pillanatok, de bizonyos okok miatt nem igazán éreztem azt, hogy ez ebben a formában megért volna 84 percnyi játékidőt. Pedig még azt sem mondhatnám, hogy ez az egész hidegen hagyott volna… A történet lényege annyi, hogy egy magyar srác és egy amerikai lány kapcsolatába nyerünk betekintést – pontosabban leginkább az utolsó…

Palo Alto – 2013

Kicsit pihentettem a blogot, pedig aztán lenne mit mutatnom… Eléggé fel agyok pörögve mostanában, néha már szinte túlságosan is. Ha törik, ha szakad, most csak elkezdek posztolgatni megint. Szerintem sokat elmond arról, hogy mennyire is szerettem Gia Coppola rendezését, hogy ez az első dolog egy ideje, amelyről feltétlen, valamint a lehető leghamarabb írni akartam. Pedig aztán milyen végtelenül egyszerű kis…

20th Century Women [ Huszadik századi nők ] – 2016

Mekkora, de mekkora és milyen csodásan vibráló kis film volt ez… És eközben mennyi mindent láthattunk és hallhattunk! A szó szoros értelmében egy valódi időutazás. Egy olyan korba, amelyet valamiért én is annyira a magaménak érzek. Hogy miért? Hol is kezdjem… 1979-et írunk, és a dél-kaliforniai Santa Barbarában járunk, ahol egy 55 éves nő, Dorothea Fields egyedül neveli a kamasz fiát,…

303 – 2018

Nem szeretném nagyon húzni az időt. Szóval… Ez a film annyira, de annyira tökéletes. Nemegyszer hatalmas mosolyt csajt az arcomra – számtalanszor nevetés kíséretében –, de közben többször meg is könnyeztem a látottakat… Nevezhetném persze nevén is a dolgokat, csak gyáva vagyok. 😅 Na jó, sírtam is. De csak kicsit ám… Hol is kezdjem… Mindenki ismeri a Mielőtt-trilógiát ugye? Az…

The Quiet Girl [ A csendes lány ] – 2022

Tudtam, hogy nem kellene filmet néznem még egy ideig. Legalábbis mostanság. (Pláne nem ilyet…) De hát erre (is) kíváncsi voltam. A kritikusok nagyon szerették (89-es metacritic átlag), mindeközben pedig a nőzői visszajelzések is egyöntetűen és meglehetősen pozitívak voltak. És hát ismét nem tudtam az alkotás történetéről semmit sem; csupán pár háttér-információ birtokában voltam… A fentiek mellett persze a címe volt…