Gondoltam nagy baj nem lehet, így hát csak rávetettem magam végre René Liu debütáló filmjére, amelyre egyébként már jó ideje nagyon fentem a fogam. Korábban kivártam vele, mert tudtam, hogy a netflixes adatlapján már kapott magyar címet is. Hát aztán ez már több hónapja megrekedt ezen a szinten – és ugye az én türelmem is véges… 😅 Szóval csak nem…
Hirokazu Kore-eda a legnagyobb kedvencem a rendezők közül. Ezen 2022-es alkotása volt számomra a 10. filmje, és hát ennek ellenére is képes volt meglepni. Nem is akárhogyan… Az immáron 62 éves japán úrnak egyébként olyan esztétikusan és finoman átszőtt mozgóképei vannak, annyira minden apróságra is figyel a filmkészítési folyamatok során, hogy már önmagában ez ámulatba ejtő. Így aztán tényleg kisebb…
Nawapol Thamrongrattanarit szépen lassan a kedvenc rendezőim listáján is egy igencsak kiemelkedő helyre lavírozza fel magát. A Happy Old Year [ Hogyan lépjünk tovább? ] című 2019-es drámája volt az első mozgóképes élményem tőle, amellyel pedig aztán azonnal le is vett a lábamról. Nem olyan rég megnéztem a Mary Is Happy, Mary Is Happy.-re keresztelt 2013-as alkotását, és ott már…
Imádom az olyan filmeket, amelyekben sokat beszélgetnek. Természetesen „nem elég” bármiről és bárhogyan diskurzust folytatni, nem lehet egy film célja önmagában csak az, hogy fel legyen véve néhány hosszabb, végtelennek tetsző társalgás, hogy aztán – a hozzám hasonlóak – az egekig magasztalják… (Ugye?!) Valamiről azért csak szólnia is kell az ilyen filmeknek, valamit meg kell kongatnia az emberben az ilyen…
Amikor már tényleg azt hiszem, hogy nincs új a nap alatt, akkor jön Peter Ho-Sun Chan filmje, amely aztán míg mintha az egyik kezével simogatna, addig a másikkal pedig mindeközben alkalomadtán, de akkor aztán olyan állhatatosan megrángatna és ütlegelne, hogy én olykor már talán szinte kimondottan vágyakoztam is azokért a bizonyos gyomrosokért… De ne siessünk ennyire előre. Ennek a hongkongi…
Nem nagyon tudom, hogyan is kezdjek neki az írásnak. A látottak után kicsit forog velem a világ… Egyszerre van piszok nehéz, illetve rohadt könnyű dolgom is… Én sok mindenről szoktam és szeretek beszélgetni, de valahogy a felnőtté válásról nem igazán. Sokak szerint akkor lesz felnőtt az ember, amikor elkezd felelősséget vállalni mások iránt. Mondjuk akkor, ha gyereket vállal… Nem tudom,…
Színekben és árnyalatokban pompázó, magával ragadó, szenvedélyes kalandok olykor talán már kifürkészhetetlen érzelmi csúcspontjainak ígéretét magában hordozó, eszméletlenül különleges kis alkotást köszönthetünk Wong Kar-wai mozgóképében. Nem nagyon tudtam, hogy mire is számítsak, így meglehetősen visszafogott lelkesedéssel ültem be a TV elé. Ez volt a negyedik film, amelyet tőle láttam, és bár mindegyik tetszett – legjobban a Chungking Express –, de…
Pfúúú… Így, három ú-val. Mekkora film volt ez! A kínai Derek Tsang romantikus drámája bár olykor kimondottan ijesztő, de közben mindvégig ott motoszkált bennem, hogy mennyire ritka is az, amikor valami képes így a szem és a lélek babusgatását – ilyen szinten – nem csak magára vállalni, hanem aztán minden apócska hozzá fűzött reményemet be is teljesíteni. Olyan mosolygós közeliekkel…