dél-koreai

My Liberation Notes [ Szabadságom naplója ] – 2022

Régóta szemezgettem ezzel a sorozattal, de igazából nem tudtam miről szól, hiszen nem olvasok el leírást, és előzetest sem nézek ugye – arról már nem is beszélve, hogy kicsit elfoglaltabb is voltam. És hát így utólag nézve, olyan hatalmas hiba lett volna kihagyni, hogy azt elképzelni sem tudjátok. Hiszen annyira mélyen megérintett, annyira sok mindent jelent nekem, hogy nagyon össze…

On Your Wedding Day [ Az esküvőd napján ] – 2018

Ismét egy dél-koreai gyöngyszemről írok… És nem is véletlen. Pedig azt hittem, hogy kicsit elszakadok a romantikus műfajtól egy időre, de nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam be ezt a filmet is. Pedig nem vártam tőle különösebben sokat. Eleddig egyfilmes rendezőről lévén szó, szinte minimális elvárásokkal ültem le elé. Ha nem tetszik, akkor törlöm, aztán lesz még egy kis helyem…

Once in a Summer – 2006

Gondban vagyok. De bár többször lennének ilyen problémáim… Úgy kezdem ezen sorokat is írni, hogy még most sem igazán tudom, hogy milyen pontszámmal illessem ezt az egyébként végtelenül csodás kis filmet. Oké, hogy jár neki egy imponzáns érték, de úgy mégis milyen magas? A gond a következő… Irtózatosan tetszett, de közben mégis ott motoszkál bennem, hogy ha nem is pont…