The Day / De Dag – 2018

De kellett ez már. Hiába, Európában még készülnek igazán jó krimik. Hogy miért mondom ezt? Mert nekem nagyon nem tetszik az, amit pl. David Fincher a Netflixnél művel. Szerettem a Mindhuntert nagyon, de a streaming platform ugye “egy időre” elkaszálta. Pénzügyi okokra hivatkozva. Gondolom, azaz pontosabban fogalmazva olvastam, hogy a nézettséggel nem volt arányos az a a bizonyos összeg, amelyet a sorozatba bele kellett ölni. És pontosan ez az én problémám.

Oké, hogy a Netflix mennyi pénzt elver totál gagyi filmes anyagokra. Vagy legyen nem oké, de az biztos, hogy értem az okát, még ha visszataszító is. Viszont Fischer miért nem ír akkor olyan filmeket és sorozatokat, amelyeknek a tető alá hozása minimális anyagi forrásokat emésztene csak fel…

Játszódjon a mai világban mondjuk az a bűnügyi történet. Nem kellenek speciális effektek, nem kell szétlőni egy várost. Még talán egy fegyver sem kell hozzá feltétlen. Írjon. Legyen kreatív… És ezt persze sok más mindenkire is elmondhatnám. Értem én, hogy fáj, hogy az álomprojekt harmadik etapját nem tudja megvalósítani, de hát akkor alkalmazkodjon. Vagy ha ennyire kötik a kezét az iparban, és ő nem akar bizonyos elvárásoknak eleget tenni, költségeken faragni, megvalósítható munkákba fogni, illetve nem tud pénzt keríteni az ötletei viszontláthatóan valóságossá tételéhez, akkor írjon könyvet. Ott mindent szabad…

Na és akkor itt ez a sorozat. Amely annyira jó, de közben annyira mérges is vagyok rá. De most kezdésnek azért szögezzük azt le, hogy iszonyatosan sötét és nyomasztó az egész. Ezt pedig szeretjük természetesen. De hát milyen is lenne egy olyan széria, amely egy túszejtéses bankrablásról szól… Néztem ezt a sorozatot, és néha azon gondolkodtam közben, hogy jesszusom, egyeseknek tényleg így és ebből állhat az élete? (Mondom ezt én – figyelitek?! 😅) Oké, hogy csak egyetlen egy napot ölel fel a széria, de hát azért amikor nagyjából összeálltak a dolgok a fejemben, akkor sem lettem sokkal vidámabb… Fogalmazhatnék úgy is, hogy még inkább elborzasztott mindaz, amit láttam.


És ez még mind semmi, mert bizony maga a koncepció is egészen érdekes… Mármint abból a szempontból adódóan, hogy váltott szemszögből követhetjük figyelemmel az eseményeket. Egyszer a rendőrök, a sajtósok munkáját látjuk, egyszer meg a bűnözők belső tevékenységét. És ez váltakozik. Epizódról epizódra. Emiatt én aztán mindig szerettem kettesével letudni őket, hogy képben legyek azzal, egyébként mi minden zajlott a korábban látottak alatt a másik oldalon is…

Az első két rész szerintem megér egy 7 pontot, amit aztán 3 darab 9 pontos epizód követ. A végére meg elspoilerezem, de egy erősebb 8-as értéken zárt a sorozat. Lehetett volna ez jóval több is, de nem mertek igazán sötét lezárást adni a történetnek. Még ha happy end-nek távolról sem lehet nevezni a történet kifutását…

A legnagyobb gond mindezek mellett az a sorozattal, amely egyébként az egyik erényéből eredeztethető. Abból, hogy egy meglehetősen komplex cselekménnyel van dolgunk, sok karakterrel, érdekes motivációkkal. Hiába nagyon okos, a részletekre odafigyelő, aprólékosan kidolgozott az egész, amikor voltak olyan pillanatai is, mialatt képtelen voltam nem összeráncolni a homlokomat. Ebből következően aztán vannak benne kisebb hibák és hiányosságok. Át lehet ugyan siklani ezeken a zökkenőkön, de azért egy olyan ínyenc, mint én, nehezen néz el bizonyos dolgokat…

Mindezek ellenére a lezárás nagyon jó lett, az utolsó képkockák is nagyon eltaláltak. És hát már maga a téma is kiváló. Nem sok sorozatot láttam, amely ezzel foglalkozik. Pláne ilyen kiemelten. Néha elgondolkodom, hogy mennyire jó is lenne másból megélni, mint amivel éppen foglalatoskodom. Aztán erre itt egy ilyen sorozat… Szóval bár első blikkre lazán el tudnám magam képzelni bűnözőként túsztárgyalóként is, de azért nagyon nehéz lehet a félresikerült dolgokat feldolgozni. Azokon rágódni. Emészteni magad. Akár évekig vagy egy egész életen át…

A sorozat első részei bár csak a kötelezően bevett dolgokat veszi végig, de azokat legalább nagyon részletesen és precízen. Aztán apránként, ahogy egyre többet és többet tudunk meg, úgy tisztul majd a kép is bennünk. Miközben persze azért egyre szövevényesebb is lesz az egész. Hiszen van, ami aztán nem csupán annyiból áll, mint amire mi akár csak feltételezni is mertünk volna…

Tényleg egyedülálló valamilyen szinten ez a történet. Nem csupán feszültséggel teli kis bankrablós mozgókép ez, hanem egyben egy érzelmileg is meglepően hatásos kis dráma. Rengeteg emberi pillanattal és dilemmával. Igen, bizonyos szinten egyfajta bennfentes macska-egér játszma ez. Olyan, ahol a jók sem mindig hibátlanok, ahol a rendőrség bizonyos lépései már szinte meg is kérdőjelezhetőek. Morálisan és erkölcsileg is. Emellett aztán bár a másik oldallal nyilván nehezen lehet azonosulni, de valahol már olykor talán elismerően is csettintettem a ténykedéseiket látva.

Mindenképpen élvezetes néznivaló, és nagyon hamar le is lehet darálni. 12 db 45 perces epizódról van itt szó. Néhány – azért bosszantóbb – csekélységet leszámítva már szinte zseniális és sokrétű kis krimi ez. Olyan, amely ritkán készül már manapság. Olyan, amely talán nem is készülhet el máshol, csak itt, Európában. És ha ez nem elég ahhoz, hogy bepróbáld, akkor csak magadra vess. Az első három epizód után egészen biztos leszek benne, hogy nehéz lesz megállnod, hogy ne indítsd el majd a következőt is egyben.

8.3/10

One Fine Spring Day – programfüzet

Megjött egy újabb kis csomagom. (Van még pár… 😅) Ezúttal sem tudtam, hogy mit tartogat a boríték, csak sejtettem… Szerintem nagyon is gyönyörűséges. ☺️ Lehetett volna benne több kép, de így is bőségesen lesz mit kitenni a falra. Lassan a WC-be is jut valami. 😂 Azt akarom, hogy már az előszobában is szembesüljön azzal az a valaki, aki felmerészel ide, azaz hozzám jönni, hogy bizony lehet rossz helyre jött. 😆 Mert ugye valószínűleg – finoman – apró darabokra szabdalom ezt a kis füzetet, nem csak felteszem egy polcra így porosodni. Ezt a posztot meg amúgy a fene se tudja, milyen kategóriába tegyem. De ha már gondolkodom, legyen hát az. 🙂 (Közben rájöttem, hogy van nekem egy „gyűjteményesem” is… Hát akkor az lesz!)

Aki nem látta, és szeretne egy különösen szép romantikus – dél koreai – drámát látni, az feltétlen nézze meg. (Itt írtam róla.) Nekem hatalmas kedvencem. Letterboxdon sem véletlen van ott a 4 kiemelt kedvencem között a profilomon. Trakt.tv-n szintúgy.

Egyébként nem követek be túlságosan sok embert ezeken az oldalakon. De lehet így is kissé megszaladtam… Szóval azon agyaltam, hogy én ugyan bár nem vagyok akkora szemét, de ha valamelyik legnagyobb kedvencemet valaki lehúzza, azt lehet kikövetem. 😅 Hiszen akkor lehet nagyon nem ugyanazt keressük egy mozgóképben.

Hur Jin-ho ezen filmje azon alkotások egyike, amelynél nem nagyon kell aggódnom ilyenek miatt. ☺️

abriction: Banshee – 2024

Február 9-én megjelent az abriction új korongja. Nekem meg fülig ért a szám. Olyan izgatott voltam, mint lemez miatt már nagyon-nagyon rég.

Hogy miért? Először is azért, mert semmit nem tudtam a hanganyagról. Nem előzte meg a megjelenést sem egy single, sem egy klip, szóval tényleg semmi. A Bandcamp jelzett, én meg alig vártam, hogy letudjam az esti csapatépítőt, és legalább megízlelhessen az első néhány tételét ennek a 81 perces dalcsokornak. (Még mielőtt másnap, az indiai étteremben elfogyasztott vacsora után, szombat hajnalban, bár kissé kialvatlanul, de ismét beestem a munkába…)

Oké, de mire fel ez a nagy lelkesedés? Hát mert pl. egyenesen imádtam a Sandessel való kollaborációt. Hogy mennyire, arról itt írtam korábban. Ez egy 2023-as album volt, melyet követően aztán még ugyanazon évben követett egy abriction lemez, amely az Interstates címet viselte magán. Mi sem mutathatná meg jobban, hogy mennyire odáig voltam azért is, mint az a tény, hogy ezt a tavalyi, 83 perces LP-t rengetegszer meghallgattam már. Hogy egészen pontos legyek, összesen eddig 1553 alkalommal játszottam le a rajta található szerzeményeket. 😅

Az Interstates (2023) lemezborítója.

Ezek után aztán képtelenségnek véltem, hogy 2024-ben is jelentkezik a hölgy egy anyaggal, de hát így lett. És bár kicsit tartottam a stíluskavalkádja arányainak esetleges felborulásától, de már az első három tétel után tudtam, hogy ez egy új, mindennél nagyobb, mindent elsöprő, és soha el nem múló, igaz szerelem lesz.

Az abriction új korongja ott folytatja, ahol a korábbi befejezte. Hol black metálosan kemény, hol pedig már elringatóan kellemes és lágy – elektronikával is felkavart –, álmodozós pop dalokkal próbál magához édesgetni. Van amikor egy tételen belül is megkapunk mindenféle jóságot. És az a legfurcsább az egészben, hogy ez mennyire működik. Oké, a mai modern világban már szinte mindent szabad és lehet, de pontosan ezen okból kifolyólag roppant könnyű átesni a ló túloldalára.

Itt pedig szerencsére távolról sem ez a helyzet. A Banshee olyan, mint maga az élet. Ha kell, akkor végtelenül szelíden mosolyogva felkérnek benne egy meseszép, álomszerűen valószerűtlen lassúzásra, ha kell, akkor viszont a fejemre koppintanak, szinte már szétcincálnak; kaotikus, lüktetően nyers hangjegyek képében rángatnak ki a hétköznapi, szürke valóságba. Vagy csak rámcsapják éppen az ajtót, és bedeszkázzák az összes kijáratot…

Előfordult, hogy már majdnem mintha diszkóban éreztem volna magam, hogy aztán két pillanattal később a hol dream popos, hol pedig post-rockos – rózsaszirmokkal kiékelt – varázslatának hatásától fűtve, bódultan álmodozzak valami olyanról, amelyről talán még csak álmodoznom sem lenne szabad.

Ennélfogva pedig ebben a lemezben minden benne van, amiért szeretek zenét hallgatni. A megszámolhatatlan ötlet és kivételes kreativitás mellett ami pedig a legfontosabb: érzések és impulzusok végeláthatatlan, de mégis valahol megnyugtatóan, gyengéden cirógató, koherens egésze vehet majd le bennünket a lábunkról. És ennek a nagyfokú kísértésnek – azaz ennek a lehetetlen keringőnek – még talán engedi sem kell nagyon… (Hiszen valamikor szinte már követeljük a következő lépést, illetve ez esetben hangjegyet…)

Ennyire bátor és progresszív, mindeközben mégis babusgatóan lélekmelengető utazásban bizony nem sokszor lehet része az embernek. Az abraction nem csupán egyfajta ígéret egy csodás légyottra. A kezedbe ellenállhatatlanul simuló aprócska ujjak megszeppent remegése egy egészen más dimenzió kapuját hordozza magában. Nem kérdez, nem várat, és hát nem is fél tőled. Egyszerűen csak tudja, hogy van, amikor bizony minden lehetséges. Bár tudod, hogy a ráncaink az életben meghozott – akárcsak legapróbb – döntéseink rajzolatának fizikai kivetülései, de tisztában vagy azzal is, hogy van amikor valamivel egyszerűen nem tudsz mit kezdeni. Részben mert maga alá gyűr, megszédít. Másrészt meg mert néha annyira jó csak utasnak lenni, és engedni az árnak…

Ha bizonyos pillanataiban szomorúsággal, dühvel vagy épp csalódással is töltenek el egyes dallamok, akkor sincs semmi vész, mert két lépéssel odébb már azt suttogja a füledbe kedvesen kacarászva, hogy most bizony márpedig tánci-tánci lesz. 😅 Már látom magam ahogy a konyhában, esetleg pont zuhanyzáskor erre a lemezre ringatom a hátsó – sokak szerint szebbik – felemet. 😄

A Sadness és a Oculi Melancholiarum által jegyzett Springgarden borítója, amely egyik tételénél az abriction is aktívan közreműködött.

Vannak lehúzósabb, súlyosabb, sokkal vidámabb, romantikusabb és így nyilván karakteresebb lemezek is a világon. De elképesztően kevés képes visszaadni azt az érzelmi kavalkádot, amelyet ez a monumentális korong a magáénak tudhat.

Tegnap munka után valamelyik váltós műszakos karbantartó kollégám – a köszönés után – érdekesen nézett rám. Aztán rákérdeztem, hogy mire fel ez a tekintet. Azt mondta, hogy „olyan furcsa” vagyok. 😅 Biztos a fodrász miatt, hiszen két napja megnyírt, de egyébként veszett mód örülök ennek a lemeznek. Aztán szerintem ez látszik is rajtam. Valahogy könnyebb vele minden. Csodás lesz erre elaludni. És még levegőt is jobb venni így, hogy tudom, ott van nekem – amikor csak akarom.

Szerintem ezzel bizony az év lemeze is megvan. Sosem lehet tudni persze, de azért ennyi év, és ilyen sok zene meghallgatásával a hátam mögött nem a levegőbe beszélek. Persze kijöhet az új The Cure LP, és hát ugye elmondhatatlanul várom a Flower Face vagy éppen Ellis új anyagát is. De nehéz dolguk lesz, ha le szeretnék taszítani ezt a trónról.

Ha vannak dolgok, amelyek sebtapaszként funkcionálhatnak az életben, akkor a Banshee egyenesen a csügeddt, megfáradt lélek fenséges oázisa. Egy olyan kéz, amelybe nem óckodsz kapaszkodni – bármerre is vezet majd téged.

Hogy ebből a 12 dalból mit emelnék ki? Nehéz, nagyon nehéz döntés. De legyen itt néhány. A 8. tétel (Where Roses Once Bloomed) egy szívszorítóan fájdalmas kis dal, amely áthatolhatatlan, szürkés köd képében egyenesen mindent és mindenkit beborító csalódottsággal és lemondással hangol át bennünket. (YouTube link)

Where Roses Once Bloomed – dalszöveg

Where roses once bloomed
I see puddles of love
Where roses once bloomed
I see puddles of blood
Where roses once bloomed
I cry and think of you
How I miss that simple time
And what could I do just to feel it pure again
You lay motionless and I'm screaming
But you would never notice
You would never notice
You would never notice a thing

Amikor aztán a 12. számhoz értem, azt hittem már hallottam mindent. Erre jött a Carried. Az én állam meg leesett… (Azóta is keresem.) Ennyire elringató lágysággal meghintett, ilyen magasságokba szökő éteri énekkel tényleg nagyon ritkán találkozik az ember. Nem is kérdés, hogy az egyik legtüneményesebb szerzemény, amellyel valaha találkoztam. Ezen elkápráztató hangok aztán reményeim szerint sokszor fognak majd egy valóban mesés álomvilágba kísérni. (YouTube link)

Carried – dalszöveg

Teardrops in the dirt
I wonder if you know they're mine
Buried with a tablespoon
You never got a chance to breathe

Words flow through, do they even reach you?
Would you return to your mother's womb?

People will have things to say
But they've never felt a thing like this
Some may say it's for the best
Yet they're growing old with no one there

One day you'll get another chance
Would you return to your mother's womb?
Words flow through, do they even reach you?
Would you return to your mother's womb?

A végére pedig legyen valami pörgősebb dal is. A többit pedig rátok bízom. A No One Cares kellemes, már talán mondhatnám, hogy megtévesztő lágysággal indít, hogy aztán annyi mindent a hallójáratainkba zúdítson… A legszebb talán az az egészben, amikor az 1. perc 29. másodpercében jön az a csodálatos ének, majd annak hátterében egyre pontosabban hallhatjuk a gitárok karistolósabb aláfestését. Ezek után aztán a fókusz inkább egy metálosabb irányba tolódik el. És kicsit ugyanez visszafelé. Az is egészen fülkápráztató, ahogy a dallamos, már-már angyali ének mögött a sokkal nyersebb hangok is szerephez jutnak, de úgy, hogy nem elvesznek a másikból, hanem kiegészítik egymást. Annyira meseszép… (YouTube link)

No One Cares – dalszöveg

Sometimes, it feels like no one cares
Nothing you say is ever of any importance
No one, no one is ever there
 to hear you
You're one - You're on your own
You're one - You're on your own
The colors bleed through, but you are see-through
Do you hear me crying out?
Do you care about anyone other than yourself?
Some... Times... It feels like...
No one really cares...

Sometimes it feels like no one really cares
About where you are or who you're with or what you're doing
While everyone is talking over drinks
You're wide awake and haven't seen the sun in a few days
All the magic you find will have been gazed upon by only you
You're sad that no one else will ever see it
But you're more aware and less distracted

I was lost and never found
Until you came and turned it around
Maybe we were holding hands in sunset fantasies

Will you walk through the worst of storms with me?
Would you take my hand into eternity?
Would you pull me out from this forgotten shadow?
Maybe all I need is within you

I'll leave it all behind
Don't let me slip away and let this all be for nothing
Slipping from my grasp
Please let me know right now
Please let me know -
Right now
Don't let me slip away and let this all be for nothing
Don't let me slip away, don't let me slip away

De most térjünk kicsit vissza ahhoz a munkához, amit ez a hölgy beletesz ebbe a kis projektbe. Elképesztő energiák, művészi ambíciók mozgathatják. Az önkifejezés ilyen fokú meglétére nem lehet mást tenni, mint csettinteni egy nagyot. Példát lehetne róla venni. Nem csak azért, mert ilyen hatékonyan dolgozik, hanem mert nem klipekkel, nem a külsejével akarja eladni magát. Nem csak a testét, esetleges csinos alakját, vagány öltözékét és stílusát nem használja fel a népszerűségének növelése érdekében, hanem még az arcát sem igazán. Pedig biztosan pokolian gyönyörűséges nőről van szó. 😅 Mennyi influenszer, zenész, színész vagy celeb teszi ki a melleit, jár lenge ruhákban akkor is, amikor nagyon nincs szezonja, esetleg hivalkodik a testi adottságaival a közösségi médiában is, stb… Talán pont azért, mert nincs más, amit megmutathatnának magukból. Nincs semmi érdekes, amit elmesélhetnének…

Ez a fajta visszafogottság persze marketinges szempontból lehet nem a legjobb döntés, de így legalább itt biztosan nincs semmi pózerkedés. Csak meghökkentően mély érzések, valamint a zene iránti végtelennek tetsző, megkérdőjelezhetetlen rajongás.

10/10

When I Fly Towards You – 2023

Megnéztem életem első kínai sorozatát. És újjászülettem. Elképesztő, milyen varázslatosan romantikus kis sorozat volt ez. Semmilyen formátumban még csak találkozni sem nagyon találkoztam hasonlóval. A legcukibb és legédesebb mozgókép, amit valaha láttam. Párját ritkító és ellenállhatatlan alkotás. És kötve hiszem, hogy – ilyen téren – bármi is a közelébe érhetne a jövőben. Január vége van. De megvan az év szériája számomra. Már-már szinte repülök; újra tök fiatalnak érzem magam, meg is borotválkoztam egy kicsit, és hát bizony szerintem be is vagyok zsongva rendesen…

Mielőtt elkezdtem, befejeztem a Fargo 5. évadját. Jó volt, elment, de annyira azért nem, hogy írjak róla. Meg amúgy is sokan ismerik… Valami másra vágytam. Valami üdítőre. Láttam, hogy bár annyira még nem felkapott darab a When I Fly Towards You, de megtetszett a plakát, jó volt a felirat ahhoz a verzióhoz, amit letöltöttem, és hát akkor elindítottam. (IMDb-n közel 1000 ember értékelte még csak le. Oké, ezzel szemben mondjuk a My Drama List-en viszont 17403-an 9.0-ás átlagot (!!) hoztak össze!) Még több kedvem lett hozzá, miután észrevettem, hogy ez bizony valamiféle vígjáték is egyben. (Nem mintha annyira favorizálnám a műfajt, de arra gondoltam, hogy lehet rám férne már valami ilyesmi…) Szóval megnéztem az első részt, és hát azonnal repült is rá a 9 pont. Aztán ezután meg csak úgy sorakoztak a 10-esek…

Igaz egyébiránt, hogy 24 epizódról van szó, de ezek hossza átlagosan csak 35 perc. Ami még rövidebbnek érződik majd, mert az idő bizony repülni fog közben… Szóval bátran neki lehet futni. De akkor én meg most bele is csapok…

A főszereplő hölgyet alakító Zhang Miaoyi… Hát, szóval, hogy is mondjam… Ilyen barátnő kell nekem. 😃 Pontosabban fogalmazva olyan, amilyen karaktert alakít. 😅 És ezzel el is mondtam most mindent. Lapozzunk! Oké, csak viccelek, de annyira jó a kedvem most, annyira lelkes vagyok, hogy amikor ezt pötyögöm, tudom, hogy még a sorozat java ott vár rám… (Várt, mert előre dolgozgattam. 🙂) De nem csak erről van szó. Hanem arról, hogy komolyan kezdtem azt hinni, hogy ilyen nem létezik, nem létezhet. Mármint ennyi kedvesség, törődés, odaadás, optimizmus, leleményesség és eltökéltség egy lányban? (Na most ez elég rosszul hangzott, de hát értitek… 😅) Ne haragudjon meg senki, de ez valami egészen kivételes. Még ha persze nem is a valóság.

Persze tudom, pasiként lehet álmodozni. De hát akkor menjünk ebbe kicsit jobban bele. Egy kapcsolat elején általában mi, férfiak teszünk bele többet. Legyen az idő, utazás, türelem, olykor aztán türelmetlenség is. Így vagy úgy azonban, a nők döntenek legtöbbször. (Szóval gyakran lehet, hogy feleslegesen fektetünk valamibe, valakibe energiát.) De persze ilyen az élet: a palik lépjenek, nyissanak és udvaroljanak. Oké, de ennek egyébként feltétlen így kell lennie? Nyilván nem azt mondom ezzel, hogy most hátrateszem a kezem, aztán csak várom az én kis hercegnőmet (dehogynem 🤪), de mennyire izgalmas, friss, tiszta és őszintén szívből jövő ez a fajta impulzuskavalkád, amely a 16 éves karakterünk szinte minden egyes megmozdulásán kiütközik…

Kicsit provokatív leszek, de nem érdekel. Szerintem a nők többsége tanulhatna ebből a sorozatból. Természetesen a férfiak is, ahogyan bizony én is tudtam, de ugye (?!) van amikor nem baj, hogy egy nő a rámenősebb, van amikor nem probléma, ha ő kísérgeti a pasit. Ha szívből jön, miközben nem sajnálja az idejét és erejét, és úgy érzi, hogy megéri, akkor ez lenne talán a legtermészetesebb dolog az életben. (Nem az, hogy a nő tegyen bele feltétlen többet, hanem az, hogy ha meg akarja tenni, akkor tegye meg. Sokkal inkább, minthogy kamu kifogásokat keressen magának, vagy elveszítse az esélyét arra, hogy elcsábítsa a kiszemeltet.) Persze ott a rizikó, hogy mi van, ha nem jön be, stb, és a hát a társadalmi normák sem segítenek, emellett meg a barátnők is mit szólnak majd hozzá, ha megtudják…Egyszerűen szerintem ez a fajta felállás nagyon ritka… De most őszintén: melyik fickó nem szeretne legalább kicsit “körülrajongva” lenni?

Ezekből nyilvánvalóvá válik, hogy egy elég extrém kislány ügyeskedéseiről szól ez a sorozat. És hát egy nagyobb baráti társaságról. Nekem az tetszett Su Zaizai karakterében leginkább, hogy ahhoz képest, hogy mennyire a határokat feszegette, mégis annyira normális és hihető volt minden aprócska kis rezdülése. Úgy gondolom, hogy bár mindenki imádta a szerepét, de ő tényleg lubickolt benne. Felfogta, értette a feladatot. Tudta és kimondottan élvezte, hogy egy ilyen tündéri kis leányzót alakíthat. Eközben pedig valószínűleg elég sokat improvizálhatott is.

Oké, ez így lehet kevés ugye? Higgyétek el, ennél sokkal több mindenért rajongok ezért a sorozatért. A zenéi varázslatosak, a lassítások és a képek szenzációsak, a kézikamerás felvételek borzasztóan aranyosak… És akkor a kémiáról, a karakterek mindegyikéről, a tanárokról, az írás finomságairól, a humoráról, a magával ragadó, sodró, feelgood hangulatáról még alig tettem említést.

Attól is olyan lehetetlenül klassz ez a történet, mert bizony nem félt mindvégig az lenni, amiért talán egyáltalán belekezdtek az írásába. Egy igazi, első szerelmet taglaló, habkönnyű felnövéstörténet ez. Ráadásképpen úgy, hogy nincsenek benne komoly mellékszálak, nagy drámázások, esetlegesen odahányt bűntények. (Akár csak azért, hogy ne unják el a nézők a szériát, akár csak mert az írok úgy ezzel is ki tudják tölteni a játékidőt…) Itt bizony az van, ami. És ez bizony nekem magát a mindenséget is jelenti. És nem csak most… Az viszont mondjuk tény, hogy jókor jött. Ezt kétség kívül imádtam volna fiatalon is. (Maximum nem dicsekedtem volna vele a haverok előtt. 😃)

Annyi mindenről szól, annyi mindenről írhatnék még… Többször előjön, és érzem néha én is, hogy képes vagyok túlidealizálni a nőket. De most komolyan. Ez baj? Értem én, hogy ez lehet káros, meg stb., de mi van, ha ez nem a másikról szól elsősorban, hanem rólunk? Akkor fogjuk vissza magunkat, legyenek alacsonyabbak az elvárásaink? Menjek elvárások nélkül randizni, ahogy egyesek mondták? De azt lehet egyáltalán? Ha igen, az mégis milyen lenne már?!

A másik dolog amiért piszok mód fontos lenne, ha mindenki megnézné, – már azon túl, hogy roppant szórakoztató is –, hogy lehet ezt így is. Lehet örülni egy apró mosolynak, lehet örülni annak is, hogy a másik egész nap úgy vigyorog, mintha talán nem is lenne teljesen normális… Lehet örülni, ha valaki keveset beszél, ahogyan lehet értékelni, hogy valakinek be nem áll a szája… Ha mindenki csak egy picit inkább így állna a kapcsolatokhoz, hát egészen biztos, hogy előrébb tartanánk ezen a téren.

A lényeg, amit ezzel mondani akarok, hogy gyerekként, fiatalként, az első szerelem ingoványos lépcsőfokain lépdelve könnyű ezen romantikus érzések által korbácsolt hullámokba kapaszkodni. Valahogy akkor egyszerűbb minden. Nem számít, hogy kinek és mije van, még talán az sem, hogy mije lesz a másiknak. Nem számít semmi. Csak az, hogy valami nagyon különleges érzés keríti hatalmába a szívünket. Felnőttként aztán egyre több a seb, a heg, a sérelem, a negatív megtapasztalás. Sokan zárkózottak lesznek, érzelmileg akár komolyabban is sérültek… Azt hiszem tök jó lenne, ha az emberek újra nyitott szívvel járnának, ha nem a korábbi kapcsolataik sérelmeit cipelve szállnának bele az újabb potenciális párjukba, stb.

És hát ha már itt tartunk, nem tudok elmenni amellett, hogy ha már ennyire a szerelem a téma, hogy én szeretnék abban is hinni, hogy a szerelem bizony nem múlik el 2-3 éven belül. Van az a fajta közhely, hogy átalakul szeretetté, stb. De nem olyan rég hallottam egy beszélgetős műsort, amelyben egy nő azt állította, hogy ez bizony nettó hülyeség… Természetesen értem, hogy a nyilvánosság előtt nehéz és kellemetlen (?) is lehet elismerni, hogy valaki már nem szerelmes. (Pláne, ha párja közben ott ül vele szemben – és ő lehet még az.) Egyébként meg gondolom mindenki behazudik mindenfélét a többieknek. Talán saját magának, illetve a kedvesének magának is.

 Persze minden ember, minden kapcsolat más, de remélem az enyém majd nagyon sokáig kitart. Ha viszont még csak szerelmes sem leszek, hát akkor maximum elszórakoztatom magam ilyen zabálnivaló cukiságokkal is. Azzal nem lesz gond. 😃 A When I Fly Towards You pl. úgyis olyan, mint egy hatalmas löketnyi – szívecskés vezetőcsövön – lecsorgó infúziós oldat, vagy egy tikkasztóan kiakasztó nyári forróságban az arcunkba csapódó jéghideg limonádé.

El lehetne képzelni egy olyan hatalmasra nőtt faként is, amelyről egyszerűen már nem akarsz többé lemászni. Illetve ha bármiért le is akartál volna, már nem vagy rá képes. Rabul ejtett, megszédített. Nem csupáncsak azzal a varázslatos kilátásával a világra, hanem a vaskosabb ágainak és a hűs árnyékot vető lombkoronájának vigyázó és szerető ölelésével is… Aztán bár valóban egy pillanat alatt megfogott, most már azonban minden egyes pindurka gyümölcsét is a magadénak akarod…

Annyira jókor jött ez a sorozat. (Mondtam már? 😅) De most komolyan. Pont mostanában tűztem ki célul, hogy egy tök cuki (rekord számban akarom leírni ezt a szót ide, bocsi) szobát és lakást akarok. Rendeltem magamnak néhány dolgot hozzá. (Már csak egy olyan kuckó kellene, amelyhez passzolnak a rózsaszín függönyök! 😂) Meg még folytatom a vadászatot, átalakítgatást. Van amelyeket be is mutatok majd a blogon. (Közben ki is került az első és a második.) Ha már feljönni nem jön senki hozzám, akkor mutogatom itt mindenkinek. És hát azt hiszem, a When I Fly Towards You az a sorozat, amiből jöhetne nekem matrica, poszter, blu-ray (díszdobozos is, illetve leginkább az), hajpánt, kulcstartó, a legextrább hülyeség is, minden. Kár, hogy nem sok mindent találok még. De figyelek. 🕵🏻‍♂️

Tényleg nehéz megfogalmazni, leírni a látottakat. Az első hat epizód mindegyikét megkönnyeztem. Utána meg… Pedig nem volt benne sok szomorú pillanat. Nem egyszer nevetgélve csapkodtam a térdem, miközben többször is könnyeztem a meghatódottságtól. Aztán vigyorogva vittem a telefont a fürdőbe, és ott is belemerültem ebbe a kis mesébe. Majd lefekvéskor ismét annyira nyugodt és mosolygós voltam.

Persze az álmodozás ugye az élet megrontója, és nyilván értem, hogy ha minden férfi ilyen nőre várna, másnapra akár kihaltnak is tekinthetnénk az emberiséget. 😅 Én bizonyos dolgokat elengedek, nem érdekel mekkora lakásom, milyen kocsim lesz. Most is elég jól elvagyok. De van amiben az ember nem nagyon tud kompromisszumot kötni. És ezzel nem azt mondom, hogy nekem tényleg ilyen nő kellene, elég lenne úgy a negyede is. 😅 Sőt! Majd egyszer. Most úgyis 10 ezerért annyiszor és oda megyek majd Pesten, ahányszor csak akarok. Ki tudja. Aztán lehet egyenesen én leszek majd valaki számára maga Su Zaizai. Előre is sajnálom szegénykét. 😅

Ja és még mielőtt félreértené valaki. A fentiekkel szemben ellenben tudom, hogy egy nő viszont általában egy hosszú kapcsolatban tesz bele aránytalanul több munkát “egy kapcsolatba”. Háztartás, gyerekek, stb. Szerintem ez sem helyes, de akkor ezt itt tisztáztuk is. (Na mondjuk az is igaz, hogy elég sok olyanról is tudok, akit a férje tart el, a gyerekek már nagyobbak (10+), pénz sem folyik be olyan sok, de mégsem csinál szinte semmit a nő, azaz nem dolgozik, neki jó ez így, hogy otthon mereszti a valagát… Tudnám, az ilyen minek csinált gyereket, ha csak minimálbérért, vagy részmunkaidőben dolgozott volna pár évet valahol, már meglenne a gyereke első lakásának minimum az önerője…)

Na de most térjünk vissza ide… Következhet ebből a sorozatból az illúziók és a vágyálmok kérlelhetetlen, de felesleges és önsorsrontó hajszolása? Igen. Pláne, ha eddig is nagy álmodozók voltunk. De most komolyan, mégis kit a fenét érdekel! Ha mondjuk én szeretem a dream pop zenéket, a kedves hangokat, akkor miért ne babonázzon meg ez itt? Miért ne szeressem azt, amit szeretni szeretnék? Miért ne értékeljek valamit, ami annyira tüneményes, annyira formabontó, de közben mégis annyira végtelenül egyszerű?

A When I Fly Towards You nem csak az erejéből, hanem a fókuszából sem veszít semmit az évad során. Nem kalandozik el feleslegesen, nem tart attól, hogy ez vagy az már túl sok, esetleg túl kevés lesz. Közben pedig mégis foglalkoznak benne mindenkivel, akivel csak kell. De úgy, hogy nincsenek felesleges karakterek. És hát látni, érezni a hosszú éveken átívelő felcseperedésüket… Egy igazi, nagybetűs érzelmi utazás. Több, mint egyfajta mozgóképes élmény. Ilyet tuti nem kaphatsz csak úgy, akármikor és akárhol. Minden leírt dolog ellenére is van igazi mélysége a sorozatnak, többek közt azért is, mert a karaktereit tekintve izgalmas színkavalkáddal találkozhatunk. Akik aztán bizony feltesznek olykor meglehetősen fontos kérdéseket is. Nem csak a másiknak, hanem saját maguknak is.

Attól pedig, hogy nekem – a fentebb megfogalmazott okok miatt is – ő lett a kedvencem, még simán lehetséges, hogy nektek majd valaki más lesz. Vannak sejtéseim egyébként. 😅 De tényleg nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a sorozat úgy mer önmaga lenni, úgy mer bennünket szorosan a képzeletbeli keblére ölelni, hogy közben talán még csak a feltételezett reakciónk sem igazán érdekli. Ő csak ölelni, szeretni akar. És mosolyt csalni az arcunkra. Ez pedig semmi másnak nem sikerült így még korábban.

10/10

És hogy hol nézhető? Indavideón feliratosan fent van az összes rész. (Szépen, egy felhasználó feltöltései alatt.) Aztán Avistaz-ról is mehet a letöltés, a felirat meg a szokásos helyen.)

Most pedig megyek zenéket hallgatni. Hogy milyeneket? Most csak kettőt mutatok, de lenne még… 😅 Kezdjük a pörgősebbel! 🎸 Akkora partiszám, áááááh! A második pedig… 🥹☺️