Könyvek

J.D. Barker – Szíve ​helyén sötétség [ She Has A Broken Thing Where Her Heart Should Be ]

Kicsit tovább tartott letudnom ezt a 720 oldalt, mint szerettem volna, de ez részben a körülményeken bukott el most. Ennek ellenére nagyon jó kis történetet kaptunk, remek leírásokkal, karakterekkel. Ettől független nem tudok 10/10-et adni rá, mert bizonyos részei jobban tetszettek; a felvezetés, az alaphelyzet lefestése, a főszereplő kissrác gyerekkorának leírása pl. a könyv első negyedében irtózatosan zseniális volt – bármikor be tudnám újra és újra falni.

Mindezeket pedig – egy ideig – pont annyi misztikummal édesítették meg, amennyi még nem csapott le a dráma éléből semmit, sőt inkább kiszínezte azt. És akkor egy idő után a meglehetősen egyszerű történet elkezdett egyre komplexebb lenni; kicsit pörgősebb lett a regény, több szálon futottak az események, és ez jó is volt a maga nemében, meg nem is. Nyilván jól esett, hogy tempó váltás történt, de nekem személy szerint néhány apróbb részlet már-már sok is volt. Egy ilyen hosszú regénynél nyilván nem tudom megfogalmazni és egyértelműen kijelenteni, hogy mitől nem tökéletes nálam; ha napokat agyalnék akkor sem biztos, hogy rájönnék, hogy miképpen alakítottam volna a cselekményt, miről írtam volna kevesebbet vagy többet, illetve máshogyan. Azt tudom, hogy mint már említettem, voltak a regénynek erősebb részei, és voltak gyengébbek is. Önmagában nincs is ezzel gond, ez szinte minden szórakoztatóipari termékre igaz; a katarzisnak, a legjobb, legütősebb pillanatoknak is meg kell ágyazni valamikor. Én viszont úgy gondolom, úgy tapasztaltam, hogy az igazán jó könyveknél, sorozatoknál az ilyen csúcspontokat megelőzően legalább annyira érdekes, ha nem érdekfeszítőbb már maga az odáig vezető út is. Itt valahol azonban mintha kissé félre ment volna valami.

A csúcspont előtt már annyi minden történt, hogy kicsit mehh lett az egész. Nem volt rossz, nem volt kifejezetten ötlettelen vagy unalmas, de sajnos semmi extrát nem tartogatott Barker a végére. Tényleg kicsit hullámvasútszerű olvasmány a Szíve helyén sötétség; hol ilyen, hol olyan. Középszerűnek persze sehol nem mondanám, még azt is fenntartások nélkül el tudom képzelni, hogy tömegek új kedvencének tárgyáról írok most. Ahogy látom a hazai és a nemzetközi értékeléseket, nagyon sokan már most is odáig vannak a könyvért.

Nekem azonban van még egy gondom vele, a fentieken túl. Az írás olyannak tűnik, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy milyen műfajban is szeretne maradandót alkotni a szerző. Ez az első könyvem tőle, így sajnos nem tudom, hogy a többiben miben erős, miben gyengébb, de az biztos, hogy itt a családi dráma, a személyesebb dolgok (leginkább a történet elején) sokkal hatásosabbak voltak, mint a későbbiek során bizonyos cselekményesebb részek és átvezetők. Nincs gondom a darkosabb fantasy elemekkel, történetekkel sem, de néhány dolgot itt lehetett volna ilyen téren visszafogottabbra venni, és akkor járhatna érte akár a maximális értékelés is.

A könyv mindezek ellenére igen emlékezetes képekkel gazdagítja az olvasásért rajongó lelkünket, bizonyos részein még most is mosolygok – már amikor felidézem őket –, olyan jól sikerültek. Szóval egy szépen megírt, izgalmas, az elejétől kezdve érdekfeszítő és szívhez szóló, mindezek mellett pedig eléggé ambiciózus történet Barker misztikus krimije. Igazából bárki szerencsét próbálhat vele, csalódás szerintem majdnem ki van zárva, maximum másban is maradhat egy kis hiányérzet az olvasottak után.

Jack Ketchum – A szomszéd lány [ The Girl Next Door ]

Stephen King utószójában többek között az alábbi sorokat is olvashatjátok a regény után: “ahogy a régi mondás is tartja, az életben csak két dolog biztos: a halál és az adózás, ezekhez azonban hozzátehetek egy harmadikat: a Disney Pictures soha nem fog filmet készíteni valamelyik Jack Ketchum-regényből. És akkor ez még csak finom árnyalása a dolgoknak.

Nehéz olvasmány volt. Bosszantó. Káromkodós. A nem túl ideális körülmények ellenére is letudtam egy nap alatt. Hogy miért? Na igen, ez is megérne egy misét. Lehet azért mert alapból különösen gyengéim az ehhez hasonló történetek. Nem, nem elsősorban a műfaji elemekre gondolok, hanem amikor szimplán elesett, gyenge, törékeny fiatalokért kell és lehet szorítani. Kétségtelen, hogy minden filmben, könyvben van valakiért izgulni, de a kiszolgáltatottság mértékétől nehéz ugye elvonatkoztatni… Olyan események leírása ez, amelyről ha nem tudnánk, olvashatnánk, hogy valóban megtörténtek, jószerivel el sem hinnénk azokat. Igen, a szerző itt-ott módosított rajta, a lényegen azonban ezek semmit nem változtatnak…

Ki is egyébként az a Jack Ketchum? Itthon ezt az egyetlen egy könyvét fordították le, pedig egyébként a szakma díjazza az alkotásait, ezt bizonyítja többet közt az is, hogy négy Bram Stoker-díjat is bezsebelt az évek alatt. Valahogy azonban nem lett soha akkora átütő sikere (már ahogy nézem és olvasgatom), inkább egy viszonylag szűkebb olvasóréteg tekint rá szinte kultikus íróként. Egy regény alapján én persze nem tudom eldönteni, hogy mennyire maradandó alkotásokkal halmozott el bennünket, de az biztos, hogy ha mást már soha nem is olvasok el tőle, ennek az emléke örökké kísérteni fog… Simán el tudom képzelni, hogy egyes gyanútlan olvasók a regény felénél leteszik a könyvet (rosszabb esetben kihajítják az ablakon), vagy egy olyan félreeső helyre teszik a lakásban, ahonnan aztán talán soha többé nem kerül a szemük elé. Közhelyek sorát említhetném; mármint pl. “oda az emberiségbe vetett hitem”, meg egyébként eddig is megvolt a véleményem a gyerekekről, ezek után meg… Szóval lapozzunk is inkább, hiszen mindenki levonja majd a maga kis tanulságát a történtekből, mely egyébként nem csupán állít, hanem bizony elég sok kérdés is felvet az emberben…

Egy kalandos kis sztori ígéretét hordozta magában a regény első néhány fejezete, hogy aztán később világossá váljon bennünk; ebben a történetben nem sok köszönet lesz. Kiakasztott? Igen. Bazdmegoltam? Igen. Mégis tovább olvastam, pedig roppant mód nem szeretem az öncélú erőszak-ábrázolást, itt azonban valamilyen szinten gyerekké váltam én is, olyan gyerekké, aki impulzusokra vágyakozik. Meg persze kíváncsi voltam arra is, hogy meddig megyek, illetve meddig mennek el, miközben iszonyatosan vártam valamiféle feloldozást. Arról nem is beszélve, hogy most komolyan, ha félbehagyom csak azért, mert finnyás vagyok, az olyan érzéssel töltött volna el, mintha magukra hagytam volna a gyerekeket. Lehet hülyeségnek hangzik, de biztos vagyok benne, hogy ha nem olvasom végig, akkor meg azért kattogott volna rajta az agyam…

A történet az 1950-es évek Amerikájában játszódik. Az író egyes szám első személyben mesél a történtekről; az egyik karakter, David szemszögéből nézhetjük vissza az eseményeket. David már felnőttként éli életét, és így meséli el nekünk a történteket. Ezzel az író a fókuszt valamilyen szinten áthelyezi a többi karakterre, hiszen az elejétől kezdve tudjuk, hogy Davidért már “nem kell izgulnunk”.

A történet valamilyen szinten roppant egyszerű, ennek ellenére cseppet sem unalmas; a folyamatosan növekvő feszültség, a fojtogató légkör bizony magával ragadják az embert. Akinek van kedve, olvassa el a fülszöveget. Ha esetleg már ez is felkeltette az érdeklődésedet, olvasd el mindenféle háttérinformáció nélkül. A fenti “morzsák” alapján szerintem el lehet dönteni, hogy magadba akarod-e szívni ezt a dohos, penészes és állott levegőt.

Hogy kinek ajánlanám? Mindenkinek. De lehet senkinek sem. Nehéz ügy. A pontszám ettől független nem is lehet más. Olvastam már sokkal monumentálisabb könyvet, sokszor rengeteg remek fordulattal, sok színes karakterrel, jellemfejlődésekkel és még sorolhatnám. Hatásosabbat viszont nem sokat. Szerintem már nem is fogok…

10/10

Andy Weir – A ​Hail Mary-küldetés [ Project Hail Mary ]

Szereted a sci-fi-t? Feltétlen olvasd el ezt a könyvet! Szereted a pörgős, könnyen olvasható, azaz végtelenül szórakoztató, de okos és rendkívül jól megírt történeteket? Nem kell tovább keresned; minél hamarabb vedd a kezedbe Andy Weir új remekművét. Én szóltam!

Tényleg nem is tudom, hol kezdjem. Nehéz egy ilyen regényről úgy írni, hogy a lehető leginkább spoiler-mentes maradjon az ember, de megpróbálkozom megfogalmazni, számomra miért is volt annyira zseniális az egész.

A történetben nincs túl sok karakter, mondhatnám, hogy valamilyen szinten egy túlélődráma ez is, mint amilyen A marsi (Mentőexpedíció) volt, de annál ez azért sokkal több. Ezúttal sokkal nagyobb a tét, ennek ellenére mégsem esik abba a hibába az író, hogy a központi téma okán a karakterekkel nem foglalkozik eleget. Persze igen, a fókuszpontok ettől még a döntéseken és azok következményein lesznek; magától értetődő, hogy ez nem egy mélylélektani dráma, de ettől még van mélysége a dolgoknak, valóban van egyfajta lelke az írásnak – azaz nem csupán egy könyvre skiccelt nagyköltségvetésű showműsor az egész.

Egy napja olvastam ki, de rengeteg jelenet már most állítom, hogy úgy beleégett a fejembe, hogy bármikor fel tudnám őket idézni a későbbiekben. Ha azt hiszed, hogy ez könyv esetén nem feltétlen lehetséges, hát részben igazad is lenne, de ha elolvasol mondjuk egy 730 oldalas Greg Iles kötetet, esetleg egy Drogháború-t Don Winslow-tól, és nincs valami hihetetlenül jó memóriád, akkor bizony ezekből kb. annyi marad meg évek múltán, hogy hát igen; rohadt jók voltak. És ennyi. Miért? Mert bizonyos történetek több évtizeden átívelően mutatják be bizonyos családok, karakterek, szervezetek és bűnbandák útját, és ezen mennyiségű információhalmazokat sokszor már olvasás közben is nehézkes lehet maximálisan lekövetni. Andy Weir alkotásában ellenben nincs sok karakter. Mint már írtam korábban ez tényleg egy iszonyat könnyen fogyasztható sztori, de ezt nyilván erényként említem meg. Szóval oké, ezen túlmenően fontos még kiemelni, hogy milyen szenzációs jelenetsorokat sikerült papírra vetnie az úrnak. Fenntartások nélkül állítom, hogy szemkápráztató az egész, de annyira, hogy már a könyv olvasása közben is sokszor felmerült bennem, hogy jesszus’, ezt mennyiből és hogyan lehetne megfilmesíteni, illetve konkrétan azon kezdtem el agyalni, hogy én milyen forgatókönyvet írnék, milyen jelenetek hova is kerülnének, milyen zenékkel, no és igen; mennyi pénzből… Mert ez tényleg rohadt látványos egy sztori. Ha már szóba jöttek a filmek, én szerettem a Gravitációt (a zenéje vitathatatlanul jó volt) és a Csillagok között-et is (csak hogy a közelmúltból szemlézzek), de mindkettő mérföldekkel le van maradva Andy Weir víziója mögött. Igazából annyira jól sikerült regényről van szó, hogy én nem bánnám, ha valamelyik streaming szolgáltató megvenné a jogokat, majd készítenének belőle egy minisorozatot. Ha valami, hát akkor ez bizton állítom, hogy megérdemli, hogy semmi, de tényleg semmi nem maradjon ki a mozgóképes verzióból… Nem lenne olcsó, az biztos, de egy erős kezű rendezővel és sok pénzzel gigantikus siker, akár presztízs sorozat is lehetne belőle…

De nem csak a jelenetek jók. A karakterekhez lehet kötődni, érthetőek a motivációk, izgalmas a felütés is maga, miközben az írás épp csak annyira tudományos, hogy az ne menjen az élvezhetőség kárára. Totál közérthető, hiszen minden alá van benne támasztva, de mint írtam; szerencsére semmi nincs túlmagyarázva. Az “akciószegmensek” valamilyen téren ezen leírások, elmélkedések egyfajta pihentető csúcspontjai is egyben, de ettől még nem kizárólagosan csak ezen területén villant nagyokat a szerző.

Sajnos nem sok sci-fi-t olvastam régen (Philip K. Dick és Iain M. Banks azért megfordult párszor nálam), inkább a krimiket preferáltam, de ettől még bátran merem állítani, hogy ez egy igen emlékezetes élmény volt, egy olyan, amelyet lehet még legalább kétszer előveszek az életem során – ezt pedig bizony nem sok regény illetve produkció tudja nálam elérni. Egy ambiciózus küldetés leírása ez; súlyos, drámai és monumentális események láncolatával tolmácsolva, de úgy, hogy közben az emberi lélek fontossága sem merül feledésbe, sőt… A kritika bevezető részétől akár el is tekinthetnénk egyébként, hiszen ha van könyv, amelyet bárkinek szívesen és hezitálás nélkül tudnék ajánlani, akkor Andy Weir írása ott lenne a listám legelején. És ugye ennél nagyobb dicsérettel talán nem is illethetném.

Ha pedig ez sem volna elég, nézzétek meg a véleményeket a goodreads-en vagy a moly.hu-n.

10/10

KultNapló – 2021

Végre létrehoztam az alábbi kis naplót, ahol mindent is vezetek majd. Itt láthatjátok mit is fogyasztottam – láttam, olvastam, hallgattam vagy játszottam éppen. A legfrissebb élmények vannak legfelül. Sorozatoknál az évszám nem az évad, hanem az első évad TV-s vagy streaminges premier idejére vonatkozik. Ha írtam valamelyikről, akkor a linkre kattintva el tudjátok olvasni, hogy mit is gondoltam az adott alkotásról. 8.0-tól felfelé külön színekkel jelölöm a produktumokat.

Sorozatok

Maid – 2021 – minisorozat – 9.3/10
Baron Noir 2016 – S01 – 8.4/10
The Marvelous Mrs. Maisel – 2017 – S03 – 7.1/10
Animal Kingdom – S01 – 8.2/10
StartUp – 2016 – S03 – 8.3/10
Feel Good – 2020 – S02 – 7.1/10
The Marvelous Mrs. Maisel – 2017 – S02 – 9.6/10
Battlestar Galactica – 2004 – S01 – 6.6/10
Lonesome Dove – 1989 – minisorozat – 9.5/10
The Underground Railroad – 2021 – minisorozat – 9.7/10
Mare of Easttown – 2021 – minisorozat – 9.5/10
Little Fires Everywhere – 2020 – minisorozat – 8.5/10
Bosch – 2015 – S03 – 7.8/10
StartUp – 2016 – S02 – 8.4/10
StartUp – 2016 – S01 – 8.5/10
The Last Dance – 2020 – minisorozat – 9.6/10
Deadwind – 2018 – S02 – 7.1/10
Informer – 2018 – minisorozat – 9/10
I Know This Much Is True – 2020 – 7.8/10
Caliphate – 2020 – minisorozat – 8.8/10
Deadwind – 2018 – S01 – 8.1/10
The Crown – 2016 – S04 – 9.4/10
Borgen – 2010 – S03 – 8.6/10

Filmek

The Killing of Two Lovers – 2020 – 8.6/10
Help – 2021 – 6/10
Cold War – 2018 – 7.2/10
One Night in Miami… – 2020 – 9.2/10
Coyote – 2017 – 7/10
Carlito’s Way – 1993 – 8.4/10
Broken – 2012 – 7/10
I Lost My Body – 2019 – 9.2/10
Rams – 2015 – 7.9/10
Wild Roots – 2021 – 10/10
No Time to Die – 2021 – 9/10
Chuchotage – 2018 – rövidfilm – 6/10
Last Call – 2018 – rövidfilm – 8/10
Rossz színész – 2018 – rövidfilm – 8/10
My Guide – 2013 – rövidfilm – 7/10
Skyfall – 2012 – 6/10
Custody – 2018 – 7/10
The Green Knight – 2021 – 6.4/10
Malignant – 2021 – 5/10
Babyteeth – 2019 – 8.3/10
Beckett – 2021 – 3/10
Pig – 2021 – 4/10
Flickering Lights – 2000 – 5/10
The Big Sick – 2017 – 9.6/10 – újranézés
The Right Stuff – 1983 – 7.4/10
Sound of Metal – 2019 – 9.3/10
A Quiet Place Part II – 2020 – 5.6/10
Biutiful – 2010 – 8.2/10
The Best of Youth – 2003 – 9.6/10
The Rundown – 2003 – 2/10
No Mercy – 2010 – 2/10
Minari – 2020 – 7/10
Take This Waltz – 2011 – 8/10
Riders of Justice – 2020 – 6.5/10
The Vast of Night – 2020 – 6/10
Revenge – 2017 – 7/10
The Yellow Sea – 2010 – 7/10
Seaspiracy – 2021 – 7/10
Weekend at Bernie’s – 1989 – 5/10
Nomadland – 2021 – 7/10
Columbus – 2017 – 8/10
Treasure Planet – 2012 – 3/10
The Father – 2020 – 5/10
King Kong – 2005 – 3/10
Ruby Sparks – 2012 – 7/10
The Kid Detective – 2020 – 7/10
Eagle Eye – 2008 – 6/10
Ain’t Them Bodies Saints – 2013 – 9/10
Fury – 2014 – 6/10
Sherpa – 2015 – 6/10
The Diary of a Teenage Girl – 2015 – 7/10
Battle Royale – 2000 – 5/10
Another Earth – 2011 – 7/10
The Constant Gardener – 2005 – 6/10
Louder Than Bombs – 2015 – 8/10
Spies Like Us – 1985 – 5/10
The Farewell – 2019 – 6/10
Monos – 2019 – 7/10
A Very Long Engagement – 2004 – 5/10
Encounters at the End of the World – 2007 – 7/10
These Final Hours – 2014 – 7/10
After You – 2003 – 7/10
Sorry We Missed You – 2019 – 9/10
Weathering with You – 2019 – 6/10
Corpus Christi – 2019 – 7/10
A Simple Plan – 1998 – 7/10
The Dig – 2021 – 6/10
A War – 2015 – 9/10
Summer of ’42 – 1971 – 8/10
Crimson Tide – 1995 – 7/10
Promising Young Woman – 2020 – 8/10
Alita: Battle Angel – 2019 – 7/10
Richard Jewell – 2019 – 7/10
The Call – 2013 – 6/10
Stargate – 1994 – 6/10
Booksmart – 2019 – 7/10
Resolution – 2012 – 6/10
The Hunt – 2020 – 7/10
The Peanut Butter Falcon – 2019 – 7/10
Vanishing Point – 1971 – 6/10
The Shape of Water – 2017 – 7/10
Another Round – 2020 – 7/10

Jon Krakauer – Ég és jég [ Into Thin Air ]

Először is kezdjük azzal, hogy személy szerint nekem ez az első hegymászásról szóló könyvem. Egy filmet láttam korábban, amely a lehető legközelebb áll ezen témához, a címe pedig nem más, mint Zuhanás a csendbe (Touching the Void). Sajnos nemrég derült ki számomra, hogy az egyébként remek film alapjául is egy könyv szolgált, de hát sebaj, ha csak utólag is, de elolvassuk azt is. (Azóta már a polcomon is tudhatom Joe Simpson klasszikusát.) De térjünk vissza az Ég és jég című regényre. Jon Krakauer neve sokaknak ismerős lehet, legtöbbeteknek talán az Út a vadonba című filmről juthat eszébe a szerző, melynek alapjául szolgáló történetét is ő maga jegyezte.

Krakauer harmadik regénye, az Ég és jég nem más, mint egy tényregény. Telis-tele számtalan információval, úgy mint nevekkel, évszámokkal, időpontokkal, a hozzájuk köthető események rövid leírásával, és hát természetesen a hegymászással kapcsolatos alapvető fogalmakkal. Enélkül nyilván elég nehéz is lenne leírni, hogy mi és hogyan is történt, történhetett meg. Mert bizony 1996 tavaszán rengeteg minden zajlott le pár nap leforgása alatt. 1996 májusában több expedició is indult az Everest meghódítására, hogy aztán az expedíció végeztével a túlélőknek a körülmények, valamint a kisebb-nagyobb hibák összességének eredményeképpen, a tragédiákról és azok feltehetően kiváltó okairól kelljen megpróbálniuk valamiféle beszámolóval szolgálni.

Megindító írásában Krakauer olyan vérfagyasztó borzalmakkal teli élményeket idéz, melyek a legmegrögzöttebb alpinistákat is rábírják arra, hogy a tengerszinten keressenek menedéket.

A fenti két sornál – melyek a könyv borítóján fekszenek – én sem fogalmazhattam volna meg jobban. Idegtépő az, ahogyan a hegymászás borzalmait általam eddig nem tapasztalt szemszögből és közelségből is sikerült legalább egy kicsit átélnem. Valóban borzasztó, és tragikus történetről van szó, melynek nyomasztó hatása az olvasás végezte után hetekkel sem hagy majd valószínűleg nyugodni. A lezárás, Krakauer utóiratával kiegészítve pedig talán még inkább hozzájárulhat ehhez az állapothoz. Egyszerűen elképesztő azt látni, hogy egyesek milyen komoly áldozatokat hoztak csupán azért, hogy a végén ne kelljen kudarccal végződött hódítási kísértettel zárniuk azt az egyébként rendkívül kimerítő, több hetes megpróbáltatások sorát, mely a csúcsmászás nélkülözhetetlen velejárója.

Bár már így is számtalan magasztos jelzővel illettem eme tényregényt, nem ok nélkül teszem ezt. Szerintem a legtöbb sötét, borongós hangulatú, már-már jéghidegnek tartott krimik legtöbbje szimpla kéjutazásnak tűnhet Krakauer sorai láttán. Nem nagyon hiszem, hogy lehet ennél drámaibb, felkavaróbb és a maga módján monumentálisabb hegymászós drámát írni. Itt nem az írásra törő elme, hanem maga a valóság diktált. Osztott, szorzott, tett, vett – a legdurvább műveletek soraival sokkolva a résztvevőket – melynek eredménye sajnálatos módon – végső soron – erősen a negatívba kúszott…