Park Chan-wook-tól ez volt a nyolcadik film, amelyet megtekintettem. Hogy aztán miért maradt pont ez ennyire a végére? Talán mert nem különösebben rajongok a horrorokért, de hát gondoltam szerencsét próbálok vele, hiszen habár az úr nem feltétlen tartozik a legnagyobb kedvenceim közé, azért – többek közt – a Decision to Leave-nek köszönhetően mindent megbocsátottam neki. Mindezek után – vagy ellenére…
2021. legelső filmélményével lehet le is tehetek arról az igényemről, hogy még az idei év során ennél is különlegesebb alkotással találkozzak. Mert az bizony – ezt látva –, roppant valószínűtlen lenne. A Come True szinte minden ízében remek, sőt; Anthony Scott Burns második önálló, egész estés munkájához – az utóbbi évek termését átfutva – igazából nagyon kevés alkotás ér fel.…
Stephen King utószójában többek között az alábbi sorokat is olvashatjátok a regény után: „ahogy a régi mondás is tartja, az életben csak két dolog biztos: a halál és az adózás, ezekhez azonban hozzátehetek egy harmadikat: a Disney Pictures soha nem fog filmet készíteni valamelyik Jack Ketchum-regényből.„ És akkor ez még csak finom árnyalása a dolgoknak. Nehéz olvasmány volt. Bosszantó. Káromkodós.…
Ambivalens érzéseim vannak így három órával a megtekintése után. John Krasinski ért a feszültségteremtéshez, de ennyi. Tényleg ennyi. A filmet illetően viszont minden más téren sokkal többet vártam volna. Nem vagyok nagy „posztapokaliptikus világ szakértő”, de játszottam az első The Last of Us játékkal, letoltam a képregényes The Walking Dead szezonokat is (kétszer is), és bátran állítom, hogy – hatásosságot…