Képregények

Craig Thompson – Takarók [ Blankets ]

Bárcsak több ilyen képregény lenne… Persze – magától értetődően – akkor nem lenne Craig Thompson monumentális darabja ennyire különleges. Itt ugyanis – fekete-fehér alapokon – egy szinte hétköznapi felnövéstörténet elevenedik meg a szemeink előtt, amely meglepően jól is működik. Miért? Mert nagyon rendben vannak az arányok, miközben végtelenül letisztult, következetes a történetvezetés, a világ pedig roppant mód valóságos; mondjuk önéletrajzi ihletésű képregényként ez illő is volt. Ennek ellenére én igencsak örülök, hogy nem próbálta meg feldobni a történetet valamiféle szedett-vedett misztikummal, fantasy elemekkel, hanem az megmaradt olyan egyszerűnek, amilyennek annak lennie kellett.

A rajzoktól mondhatnám, hogy elájultam, de hazudnék. Vannak kellemesebb és hatásosabb képek benne, de vizuálisan láttam már sokkal erősebbet – még ha más témában – is. Ennek következtében viszont a vizualitás nem rendelődik fölé a kimondott vagy kimondatlan gondolatoknak, párbeszédeknek; egy koherens, szép ívű történetet tarthatunk a kezeinkben, öncélú grafikai és cselekményvezérlési fogások nélkül.

Nekem az elején egyébként nem jött át különösebben a Takarók. Igazából hasonló sztorit az emberek többsége simán el tudna mesélni. Sőt. De hát ez annyira nem is kérdés ugye, a kulcs az az egészben, hogy az adott alkotás milyen érzéseket tud kiváltani az emberből, hogy mennyire tudsz azonosulni az útkereső fiatalokkal, illetve mennyire segít adott esetben átélni újra a gyerekkort és az első szerelmet… És ebben szerintem kivételesen jó. Nyilvánvaló, hogy van rengeteg, az írótól sokkal különbözőbb személyiség is a világon, akik között sokkal mozgalmasabb és izgalmasabb fiatalkorral rendelkezők is élnek, és bizony az ilyen figuráknak lehet ez a történet kicsit ingerszegény lesz.

Boncolgathatnám másrészről, hogy hol játszódik, hogy milyen konzervatív szülőkkel van dolga a karakternek, hogy mennyire kap kerek egész lezárást ez az életút-fejezet, de felesleges; egyértelmű számomra, hogy ilyen képregényt akárki nem vesz le a polcról. Bátran állítom, hogy aki akár ezen kis írás, akár bármilyen más oldalon található kritika vagy csupán a fülszöveg elolvasása miatt akarja magába szívni ezt a magával ragadó emlékiratot, az biztos vagyok benne, hogy ezzel – nagy eséllyel – új kedvencre lel.

Jómagam a keménytáblás kiadását szereztem be, és milyen jól is tettem… Hiszen valószínűleg szörnyen kevés hasonló mű lesz nem csak a polcaimon, hanem már a könyvesboltokban magukban is. Biztos elő fogom még venni párszor az életben, hiszen ki nem szeretné ezen – maradandó élményekkel tarkított – utazást ismételten újraélni?