Sokszor módfelett egyszerűbb lenne olyan filmekről írnom, amelyek nem tetszettek, de hát csak ismételten megpróbálkozom fejben összerakni, hogy miért is annyira kedves és roppant tanulságos mozgóképet köszönthetünk Yuki Tanada alkotásában.

Mint a címe is utal rá, ez a 121 perces alkotás egy fiatal hölgyről szól, aki éppen a felnőtté válásának küszöbén kopogtat. Hálás téma, hiszen ez az egyik kedvencem. Hogy miért, abba komolyabban inkább bele sem mennék most. Mármint igen, úgy vélem, hogy köze lehet ahhoz, hogy még mindig tombol bennem a lázadó (?!) gyermeki lélek. Életünk egyik legmeghatározóbb időszaka ez, személyiségünk olyan impulzusokkal gazdagodik ekkor, amelyekkel a tarsolyunkban aztán – jobb esetben – megfelelő alapokkal indulhatunk el az utunkra, miközben persze – rosszabb esetben – bizonyos megtapasztalások könnyen meg is törhetnek bennünket.

Egyfajta felütéssel indul a film; szegény Suzuko Satô összekuporodva ül valahol a sötétben. Nem tudjuk mi történt, ahogyan azt sem nagyon sejthetjük, mi lesz vele ezután… Nyilván utóbbi annyira magától értetődő a legtöbb produkciót illetően, hogy sokan csak legyintetek rá, pedig az első percek után aztán – a lelki szemeimben – tényleg kimeríthetetlen mértékű és roppant szerteágazó láncolata rajzolódott ki a potenciális életútvonalait tekintve. Aztán szerencsére idővel tisztázódik „minden”, és apró lépésekkel kísérve, kissé talán megszeppenve és bátortalanul, de a főszereplővel együtt elindulunk erre az utazásra…

A fiatal lány nagyon kedves és aranyos, felettébb könnyű vele azonosulni, hiszen én is az vagyok ugye. 😅 Ez azért nem árt, pláne ha közben azért csak az ő útkereséséről szólna egy két órás produkció. Yu Aoi mindenesetre tökéletes választás volt a szerepre. És hát akkor most legszívesebben lerajzolnám egy hatalmas táblára, mi és merre vezette, illetve vezethette volna a későbbiek során. Rengeteg apró és nagyobb lehetőség kapujában sokszor kellett döntenie. Előfordult, hogy elhamarkodott volt, de megesett az is, hogy végtelenül bölcs és tudatos döntések képének vetülete rajzolta tovább karakterének jellemvonásait.

A legnagyobb kérdés persze az, hogy meg tudja-e valósítani a céljait, miközben járja a maga útját? Biztos egyébiránt benne, hogy neki ezt és úgy kellene csinálnia, ahogyan éppen teszi? Minek és kinek engedjen? Merjen mélyebb baráti kapcsolatokat ápolni, vagy zárkózzon el a világtól? El tudná egyáltalán szigetelni magát bizonyos dolgok – akárcsak látszólagos kísértése – elől, vagy vannak olyan események és személyek, akik minden – sziklaszilárdnak vélt – pajzsa ellenében is, képesek fenekestül felforgatni (?!) az életét?

Sok-sok kérdés. Sok-sok válasszal. De hát nem az a legszebb az egészben, hogy sosem tudhatja az ember, mi is volt a jó döntés? Persze van amikor valami szerfelett egyértelmű, de ha minden annyira kézzelfoghatóan egyszerű és magától értetődő lenne, azt akár közvetetten, – valamint persze átvitt értelemben – nevezhetném talán egyenesen a művészet halálának is. Az One Million Yen Girl mindezek ellenére nem akarja megváltani a világot. Egy hétköznapi, egyszerű lány története ez, aki megpróbál önnön hibáival és természetével együtt is létezni és boldogulni.

A legnagyobb kérdés az, hogy mit kezd magával bizonyos, – mondhatni – sorsdöntő pillanatokban. Elhesseget magától gondolatokat, és így képes könnyedebb léptekkel a feltételezett boldogság felé tartó, olykor már-már útvesztőnek tetsző lépcsőfokok sokaságán átlendülni, vagy valami gátat vet majd esetleges próbálkozásainak?

Azt írtam az elején, hogy tanulságos film az One Million Yen Girl. Nem is véletlen gondolom ezt így. Szájbarágós és annyira evidens, de szerintem – sok minden más mellett – talán leginkább a kommunikáció fontosságáról szól. Hogy merjünk őszintén egymással beszélgetni. Hogy fel merjük vállalni a másik előtt nem csupán csak a vágyainkat és álmainkat, hanem a félelmeinket is. Hogy tudjunk, akarjunk az érzéseinkről beszélni. Ehhez persze először nem árt, ha bizonyos „kérdéseket” tisztázunk magunkban… Már csak azért sem, mert így képesek lehetünk kiállni nem csupán saját magunkért, hanem másokért is.

Egy olyan kiváló produkciót testesít meg ez a két óra, amely – szeretetre éhes szív és lélek mellett – teli van törékeny, érzékeny pillantások garmadájával is. Ezen túlmenően (vagy talán éppen ennek ellenére) pedig mégis képes volt több ponton is meglepetéssel szolgálni. Annak ellenére is szinte már hibátlan az elejétől a végéig, hogy talán a közepén egy kicsikét leül, de hát ennél nagyobb gondom soha ne legyen. Mehet ez is a kedvencek közé!

9.3 / 10