Hirokazu Kore-eda a legnagyobb kedvencem a rendezők közül. Ezen 2022-es alkotása volt számomra a 10. filmje, és hát ennek ellenére is képes volt meglepni. Nem is akárhogyan… Az immáron 62 éves japán úrnak egyébként olyan esztétikusan és finoman átszőtt mozgóképei vannak, annyira minden apróságra is figyel a filmkészítési folyamatok során, hogy már önmagában ez ámulatba ejtő. Így aztán tényleg kisebb…
Az első egyik gondolatom az volt Hur Jin-Ho sorozatának nézése közben, hogy ennek az alkotásnak már pusztán a létezése is egyfajta csoda. Nem tudom, mikor láttam utoljára olyan lehangoló sorozatot, amely egyes elemeiben sem thriller, sem krimi, szimplán csak egy hétköznapi dráma… Szerintem soha. Aztán mégis ott van a másik oldalon az a tény, hogy én nem nagyon mosolyogtam ennyit…
Régóta szemezgettem ezzel a sorozattal, de igazából nem tudtam miről szól, hiszen nem olvasok el leírást, és előzetest sem nézek ugye – arról már nem is beszélve, hogy kicsit elfoglaltabb is voltam. És hát így utólag nézve, olyan hatalmas hiba lett volna kihagyni, hogy azt elképzelni sem tudjátok. Hiszen annyira mélyen megérintett, annyira sok mindent jelent nekem, hogy nagyon össze…
Ma este néztem meg a Spring c. filmet, és hát bizonyos szinten, egyes részei nagyon tetszettek, mások meg annyira nem. Átlagosan jóra azért lehetett értékelni, viszont a soundtrack egyből magával ragadott, elvarázsolt, kiszakított belőlem darabokat, de aztán lehet az is, hogy pont, hogy csak segített… Egy biztos, már azért a néhány zenei részletért és képért megérte megnézni a filmet. Jimmy…