Címke 8.4/10 – film

20th Century Girl [ 20. századi lány ] – 2022

Nem tudom mit tudnak a koreaiak – amit mások nem –, de ez a film ismét egy kivételes kis kincs. Kevés olyan film lehet a világon, amely ennyire könnyedén veszi azt az akadályt, hogy úgy maradjon ilyen cuki, hogy közben semmilyen visszatetszést ne keltsen az emberben…

Ismét egy romantikus sztorival van dolgunk, de nagyon kellett ez már a sok krimi mellé vagy inkább közé… Mondjuk gondban vagyok azzal kapcsolatban, hogy mi olyat is írhatnék, amit korábban nem fogalmaztam már meg itt valahol, valamikor… De hát próbálkozzunk…

A 20. századi lány egy végtelenül habkönnyű felnövéstörténetként indul. Adva van négy fő, két fiú és két lány baráttal, akiket – kezdetben – egy különös dolog köt össze. Hogy aztán kivel mi történik, abba most bele sem nagyon mennék. A lényeg az maga az utazás lenne egyébként is. Pláne egy ilyen történetnél. Nekem mindenesetre az első pillanattól kezdve nagyon tetszett ez a produkció, játszva lecsúszott ez az egy perc híján két órás alkotás. Ezek a végtelenül egyszerű, de roppant kedves és szeretetre (szerelemre) éhes karakterek könnyedén magukkal ragadtak. Nagyon jó viszont látni ezt a fajta lelkesedést a TV képernyőjén. De nem kizárólag csak azért, mert megidézett néhány dolgot, hanem mert valóban szépen is van megírva. Bizonyos jelenetek alatt hallható zene meg egészen varázslatosan eggyé válik nem csupán a képekkel, hanem talán egy kicsit velünk is. Én néhány jelenetet legszívesebben ötször is visszanéztem volna, annyira el volt benne találva minden… (És szerintem a legtöbben ugyanígy lesznek ezzel.)

A képek önmagukban is kifejezetten jók, de hát a dél-koreaiaktól ez nem is lehet meglepő. Az már inkább, hogy ez a produkció mennyi érzést képest megmozgatni bennünk. Többek között azért is, mert egyszerre mesélnek nekünk benne a barátságról és az első szerelemről. A botlakozástól kezdve a felismerésig sok mindenen végigmegyünk. Unalomig ismert sémák – mondhatnák –, de hát minden alkotás valamilyen sablonra épül, akár csak a műfajából adódóan is. A lényeg az szerintem elsősorban, hogy működik-e. És hát itt ebben bizony hiba nincs.

Mindegyik karakterben van valami kis extra, de persze leginkább magáért a főszereplőért fogunk és tudunk majd izgulni. Kim Yoo-jeong egészen lehengerlő a maga nemében. Persze egy romantikus mozgóképben, pláne egy impulzív, első szerelemmel foglalkozó filmben nem feltétlen az árnyalatokkal, apró kis rezdülésekkel fognak bennünket a színészek megfogni, de a színésznő igencsak jól és természetesen hozta azt, ami kellett ahhoz, hogy végleg a szívünkbe zárjuk őt… Kétséget kizáróan megindító film a 20th Century Girl. Nem csak azért mert úgy nyúltak a készítők az alapokhoz, ahogy azt kell, hanem mert gondos kezdek munkájával olyan hiteles lenyomatot alkottak a karakterek életének alakulása szempontjából is kiemelten fontos korszakukról, hogy arra aztán már tényleg csak csettinteni tudunk.

A film pedig az idő előre haladtával csak jobb és jobb lett. A végéről pedig nem is mondanék inkább semmit… Mondhatnám, hogy lehetne emlékezetesebb és valahol karakteresebb Woo-ri Bang rendezése, de hát az a lényeg, hogy szíve és lelke volt. Bár többen próbálnának meg úgy erről vagy akár csak másról is mesélni, ahogyan azt itt láthattuk és hallhattuk…

Netflixen mindenki részese lehet ennek az élménynek.

8.4/10

Beautiful Beings [ Csodálatos teremtmények ] – 2022

Éjszakás műszak után nagyon lelkesen caplattam fel Budapestre; részben lecserélni a megdöglött fejhallgatóm, nagyobb részt viszont megnézni ezt a Guðmundur Arnar Guðmundsson által rendezett izlandi drámát, hiszen bár elég kevés kritikát találni róla a neten, azok viszont nem győzték dicsérni a rendező úr második egész estés munkáját.

Ha olvastok majd még erről a filmről valahol máshol is, biztos rendszeresen vissza fog köszönni, hogy mennyire nehéz néznivaló, és hogy bár egyszer mindenképpen érdemes megnézni, másodszorra nem szívesen ülnének neki ennek a meglehetősen súlyos drámának. Szerintem ennyire azért nem vészes a helyzet, de hát én lehet már edzettebb vagyok az átlagnál…

Egy földhözragadt filmről van ugyanis szó, amely a “hétköznapi” fiatalok “rosszabbik” oldalát mutatja be. Igen, olvastam sokszor, de egyébként is tudjuk, halljuk; kint sincs kolbászból a kerítés. És hát ez a film is azt bizonygatja, hogy szinte bárhol padlót lehet fogni – akár szülő, akár gyermek az illető. Persze bele lehet menni, hogy ebben a gyerekek szüleinek mekkora (kizárólagos?) felelőssége van, hogy mégis milyen utakat bejárva lehet megnehezíteni egy serdülő, kamasz felnövését. Néhány ilyen kiragadott példával is találkozhatunk, de ebben aztán – mondhatnátok –, ha úgy vesszük, semmi igazán új nincs. Nincs is. A lényeg a hangulaton, a kereten, a történtek elmesélésének mikéntjén van.

Oké, hogy roppant sötét dolgok is történnek a filmben, de valahol szerintem szívet melengető érzés, amikor a barátságok szárba szökkenésének lehetünk szem- és fültanúi. Igen, lehetne arról vitatkozni, hogy mégis milyenek is ezek a barátságok, de hát szerintem maradjunk csak csendben, mert lehet mindenkit ért már ilyen téren is pár nagyobb pofon az életben.

Szóval néhány nehéz sorsú srác egymásba kapaszkodik, és így merítenek erőt a túléléshez – igen, már csupán azzal is, hogy közösséget vállalnak egymás szarságaival. A kérdés, hogy ez a túlélés milyen életet eredményez? Mert ha valahonnan, hát akkor innen nehéz kievickélni. A Csodálatos teremtményekben az talán a legkülönlegesebb, hogy egyébként nem sok csodálatos dolog van benne. Még talán pozitív karakterrel sem nagyon lehet benne találkozni. Igen, van aki annyira nem szemét, és van aki kevésé balhés gyerek, de ettől még ő sem feltétlen lesz azonosulható karakter. Többek közt ezért is nehezen emészthető ez a film.

A képek és a zenék hangulatosak, de utóbbiakat nem vitték túlzásba azért. Itt nem kell azonnal a Shazam után kapni, hogy megtudjuk mi is az a klassz dal éppen ami szól. Vannak kiemelkedőbb pillanatai, de alapjában véve ez egy eléggé nyers film, amit helyenként feldobtak ezzel-azzal. De nem is lehetne másmilyen egy ilyen sötét, realisztikus, hiteles és mély betekintéssel szolgáló két óra.

Mint már említettem az elején, engem annyira nem vágott agyon érzelmileg, de persze erre azért nem is vártam. Azonban bevallhatom nektek – a többséggel ellentétben –, én viszont kifejezetten szeretném újranézni majd. Nem tudom miért. Mert oké, hogy fáradt voltam, álmos voltam, de ebben a filmben volt valami. Kicsit visszarepített abba a korszakba, amikor suli után (néha közben), illetve bizonyos hétvégeken sokat haverkodunk, vagy csak lógtunk együtt pár órát – csak úgy, gyakran a semmiért. De hát aztán ugye ez a semmi jelentette akkor a mindenünket néha. Persze én ennyire rossz sosem voltam, még ha ordító hülyeségeket én is csináltam…

Igen, biztos találtok majd ezerszer jobb kritikákat, de úgy gondolom felesleges lenne szaporítanom a szót. És igen, sokat lehetne beszélni a szeretet fontosságáról, hogy ezekre minden egyes gyermeknek és fiatalnak mekkora szüksége van, még akkor is – sőt talán akkor a leginkább –, ha ennek talán a jelét sem látjuk. De én nem vagyok szakértő, pláne nem szülő, szóval majd mindenki érez ahogy érez.

Nehéz megfogalmazni, hogy mit is hiányolok igazán belőle. Talán túl sok a karakter, így meg aztán talán túl sok a felszínesen leírt, megjelenített probléma. És hát a kérdések is… Lehet ütősebb és drámaibb lett volna, ha két karakterre fókuszálnak. Persze valamit, valamiért…

Furcsa lesz ezt a szót használni itt az utolsó bekezdésben, de valahol igazán üdítő egy film lett a Beautiful Beings. Többek közt mert végre úgy mutat be egy fiatal baráti társaságot, ahogyan korábban azért nem sokszor láthattuk. Így a megtekintése után (és először) letudtam kíváncsiságból az előzetesét… Aztán most még jobban dolgozik bennem az, hogy ezt bizony újra kell majd élnem. Nem vagyok benne biztos, hogy annyira “jó lesz” – de hát ha akarom, akkor akarom…

8.4/10

Aki gondolja, az nézze meg az előzetest, szerintem baromi jó hangulata van ennek is. Maximum ne olvassa közben, már ha annyira tart a spoilerektől.

Columbus – 2017

A Columbus egy apró kis kincs. Nem, nem való mindenkinek. Lehet sokan fél óra múlva kinyomják, de aki szereti a stílusos, visszafogott, lassú és egyszerű, ennek ellenére milliméteres precizitással elkészült filmeket (a rendező szinte végig fix kameraállásokat használ), annak lehet telitalálat lesz.

Igazából nem sok minden történik benne, beszélgetések útján megismerjük a karaktereket, és kb. ennyi. Igen, ennyi. Mitől lesz akkor mégis igazán jó a film? A képektől, a hangulattól, a Hammock által szerzett melankolikus ambient zenétől és attól, hogy mennyire emberi, felemelő és lehúzós is az egész. Nyilván nem fogom tovább boncolgatni a dolgokat, mert teljesen felesleges. Akár érdekel, akár nem, attól biztos nem lesz több ez a szösszenet sem, hogy leírnám kinek a kijével mi történik, valamint kik és hol találkoznak, még alapfelállás szintjén is kár ezen dolgokba belemenni.

Valóban nagyon jó film. Ami persze el is szomorít valahol. Ez egy lassan 4 éves film, és alig mindössze 15 ezren értékelték az imdb-n. Szerintem ez méltatlanul kevés, miközben a nemzetközi lapok egekig magasztalták a filmet. Most idézgethetnék, de rövidre fogom: a 89-es metacritic átlag azért mond valamit 27 kritika után. Ennek ellenére aztán, csupán ennyien veszik csak a fáradtságot, hogy megnézzenek és pontozzanak egy ilyen filmet? Értem én, hogy kommersz meg populáris réteg, trend mindenféle kulturális, szórakoztatóipari ágban volt és lesz is, és nyilván nem azt mondom, hogy egy ilyen film fogja rabul ejteni az emberek többségét, de az arányokon néha akkor is ledöbbenek. Pedig Kogonada első egész estés munkája minden igazi filmkedvelő figyelmére érdemes lenne.