lélek

Imádom ezt a nőt

Kicsit elhanyagoltam a blogot, de volt egy csomó teendőm. Viszont mostanra nagyjából minden fontos dolgot letudtam. Így jövőre sokkal több időm marad pl. filmezni, sorozatozni, olvasni, írni, esetleg csak úgy mászkálni. Olykor nem volt egyszerű, de csak kifejezetten elégedetten zárom majd az évet. Nem tudom mennyit fogok ide irkálni, hiszen visszajelzés amúgy sincs semmi, de ha ez nagyon zavart volna,…

Us and Them – 2018

Gondoltam nagy baj nem lehet, így hát csak rávetettem magam végre René Liu debütáló filmjére, amelyre egyébként már jó ideje nagyon fentem a fogam. Korábban kivártam vele, mert tudtam, hogy a netflixes adatlapján már kapott magyar címet is. Hát aztán ez már több hónapja megrekedt ezen a szinten – és ugye az én türelmem is véges… 😅 Szóval csak nem…

My Liberation Notes [ Szabadságom naplója ] – 2022

Régóta szemezgettem ezzel a sorozattal, de igazából nem tudtam miről szól, hiszen nem olvasok el leírást, és előzetest sem nézek ugye – arról már nem is beszélve, hogy kicsit elfoglaltabb is voltam. És hát így utólag nézve, olyan hatalmas hiba lett volna kihagyni, hogy azt elképzelni sem tudjátok. Hiszen annyira mélyen megérintett, annyira sok mindent jelent nekem, hogy nagyon össze…