Kategória Zenék

Brutus: Victoria – Egy újabb nagyon erős klip a közelgő lemezről

Október 21-én jön ki az új album – Unison Life címmel. És egyre jobban várom. A Victoria ismét egy erős, érzelmes és szenvedélyes szerzemény lett. Talán már szinte túl könnyen is emészthető, de hát ha olykor erre van szüksége az embernek… Nálam nagyon hamar betaláltak ezzel a dallamosabb megközelítéssel is.

Ami pedig Stefanie Mannaerts hangját és képességeit illeti… Lassan ott tartunk, hogy énekesnők szintjén a legnagyobb kedvenceim közé emelkedik. Ő tényleg mintha extrém módon átadná magát a zenélésnek, és ezt nem csak belülről teszi, mert az arca, a szemei, a hangja… Mintha csak a hangszereken és a zenélésen keresztül engedhetne ki mindent magából. Egy biztos, baromi jól áll neki.

Most rá is kaptam – újra – a korábbi lemezeikre. Remélem a következő korong legalább 50 perc hosszú azért lesz. A Victoria előtti kettő kislemezdal-klipet is beteszem ide, biztos ami biztos – hátha valakit érdekel. Egészen eléképesztő, hogy ilyen minőségű post-hardcore / alternativ rock zenei videók csak ennyi megtekintést tudnak összehozni.

Spring – 2014 – OST

Ma este néztem meg a Spring c. filmet, és hát bizonyos szinten, egyes részei nagyon tetszettek, mások meg annyira nem. Átlagosan jóra azért lehetett értékelni, viszont a soundtrack egyből magával ragadott, elvarázsolt, kiszakított belőlem darabokat, de aztán lehet az is, hogy pont, hogy csak segített…

Egy biztos, már azért a néhány zenei részletért és képért megérte megnézni a filmet. Jimmy LaValle munkáját – azt hiszem a napokban – egészében is le fogom tudni. Egyébként is rég volt már alkalmam találkozni kifejezetten jó soundtrackkel, szóval remélem egyben, külön a filmtől is megállja majd a helyét. Bizakodó vagyok. Addig meg hallgassátok meg ti is ezt a kis csodát.

Ethel Cain: Preacher’s Daughter – 2022

Eltelt egy hét a lemeze megjelenése óta, én meg azóta is szinte csak ezt hallgatom. Felkelés után, napközben és lefekvéskor is. Mi a titka? Nem tudom. A sound, az atmoszféra, Hayden Silas Anhedönia énekeső-dalszerző hangja? Az, hogy nem fél hosszú dalokat írni? Hogy nem tart attól, mi lesz, ha egy 75 perces, általában bőven inkább melankolikus, olykor szinte depresszív, szenvedélyes és nyugtalanító hanganyaggal örvendezteti meg a hallgatókat már legelső alkalommal? Tényleg nem igazán tudom. De megcsinálta.

A bátorság, merészség azért persze önmagában borzasztóan kevés. Emlékszem, hogy vártam ezt a lemezt. Megjelenés előtt egy-két nappal is még csak azt lehetett tudni, hogy jön és jön, a dalok címei is nyilvánosak lettek, leszámítva azok (és így természetesen a lemez) hosszát (is). Aztán csak kiderült minden, én meg kerestem az állam. Tömény 75 percnyi atmoszférikus zene, amelyek többek közt magányról, a halálról, a vágyakozásról és szerelemről szólnak… Hát mi lesz itt… És igen, nem egy 20 dalos lemezről van szó, felesleges intermezzókkal. 13 szám mindössze, és akkor itt még nincs vége. Egyeseknek nem tetszett, hogy az A House in Nebraska c. tételt is ott tudhatjuk a lemezen, mert az igazából egy korábban már megjelent dal, és hivatalosan valóban nem volt az albumot felvezető kis-lemezdalok között. Én viszont nagyon örülök neki, hogy itt van, mert egy zseniális szerzemény, amelyet szerintem pont ezen okból kifolyólag (a megjelenést megelőzőn hónapokkal) eltüntettek minden streaming szolgáltatásról, egyedül csupán ugye ez az alábbi, remek videóklip volt folyamatosan elérhető.

Szóval ezek után az elvárások szinte az egeket verdeste, a lemez hossza adva van, az első dalok nagyon jól festenek. De milyen is összességében, és melyek a kedvenceim ugye… Hát az első jelző ami eszembe jut róla, az az, hogy szomorú. De valahol azért energikus is. És egyénként meglepően nem unalmas. Mármint nem önismétlő, nincsenek töltelékdalok, és bizony ha kell, akkor előkerülnek a gitárok is. És nem is akárhogyan szólnak azok sem. Az August Underground is mi már? Egy doom / gothic metál lemez első tételének is lazán elmenne. A korábban már említett A House in Nebraska végén is nagyon kellemes gitártémával találkozhatunk. A Gibson Girl popos kezdése is csalóka, 3:40-től bekeményítenek, de csak éppen annyira, hogy az még inkább csak hozzáadjon a dalhoz, ne pedig elvegyen belőle. És hát a Strangers, azaz a zárótétel második fele is felettébb dinamikus. Közben majdnem elfelejtettem, hogy a Ptolemaea milyen karcos tétel is. Nem kifejezetten a kedvencem, de ennek ellentmond az a tény, hogy kicsit olyan, minta egy nagyszerű Chelsea Wolfe szerzemény lenne. Maradjunk annyiban, hogy még többet kell ismerkednem vele.

Szóval melyek is azok amelyeket nagyon nehezen engedek el… Az American Teenager pop rockos dalként meglepően más tónusokkal bír, mint a lemez többi része, már azt is mondhatnám, hogy kicsit ki is lóg a sorból, de amikor először rákaptam a dalra, aznap több, mint 100x meghallgattam. Egészen lüktető, kellemes kis hallgatnivaló, és igen, lehet sok hasonló dal létezik, de engem azonnal megvettek kilóra; annyira jól eltalált dallamokkal, ritmussal és hangulattal operálnak benne. A harmadik tételről már nem is beszélek – hiszen kétszer már megemlítettem –; hidegrázósan jó, miközben persze mégis teljesen más. A Western Nights még lassabb szám. Már szinte unalmas is. De ahogy egyre többet találkozom vele, úgy varázsol el egyre inkább. Szerintem az egyik legalulértékeltebb a lemezen, lehet nagyon rá fogok kapni egyszer. A Hard Times meg szimplán gyönyörű. Dúdolós, éneklős, és hát igen, meglepetés; ettől sem feltétlen lesz vidámabb az ember.

A Sun Bleached Flies az elmúlt hét – érzésre – legtöbbet hallgatott tétele. Imádom. Minden hangját. Ahogyan elkezdődik. Ahogyan a háttérben meghúzódó dallamok és hangok szépen fokozatosan előtérbe kerülnek… Ahogyan elér a csúcspontjához, ahogyan lecseng… Közben meg teli van izgalmas ötletekkel, momentumokkal, és cseppet sem mellékes, hogy Hayden Silas Anhedönia itt aztán ki is élheti magát. Zseniális, tényleg zseniális minden pillanata.

Aki akar, utánanézhet a hölgy múltjának. A lényeg talán annyi lenne vele kapcsolatosan, hogy egy szigorú és elnyomó, floridai, déli baptista közösségben nevelkedett, majd 16 évesen melegként, később transz nőként nőtt fel… Nem is kell részleteznem szerintem nagyon, mindenki el tudja képzelni, hogy már ilyen fiatalon is volt mit éppenséggel feldolgoznia, és mint láthatjuk, van is ami inspirálhatta… Ő lehet ennek annyira nem örül(t), viszont én és a többi zenerajongó csak lelkendezhetünk ezért az anyagért. Neki valószínűleg erőt adott a művészetben és a zeneszerzésben való elmélyülés. Nekünk meg – ha éppen más nem is mindig, de – adjon ez a csodálatos és maga nemében talán megismételhetetlen nagylemez.

10/10

Flower Face: Pisces Moon – Talán az év legszebb klipje és legjobb szerelmes dala

A kanadai együttes legfrissebb szerzeménye egészen zseniális darab lett. Ez a “live” felvétel azért is érdekes valamilyen szinten, mert túlmutat a sima, jól beállított pózerkedésen, van valamiféle “története” is, miközben egyetlen helyszínen lett tulajdonképpen felvéve az egész.

A fiatal Ruby Mckinnon zenei projektje, a Flower Face elsősorban érzelmes vonalon mozgó indie- és dream pop dalokat szerez. A nagy zenerajongó hírében álló hölgytől a legutóbbi lemeze, a ‘Baby Teeth’ kapcsán megkérdezték, hogy mégis mi inspirálta elsődlegesen annak készítése során.

Baby Teeth egy olyan album, amely arról szól, mi is történik, amikor elveszíted az első szerelmed. Különösen, ha a kapcsolat nagyon intenzív volt. Ez akár traumatizáló dolog is lehet. Az ártatlanság és a hit elvesztése – megtapasztalod a szerelmet, ezt az őrült, vad és gyönyörű új dolgot, amely aztán hirtelen eltűnik. Ez a dalgyűjtemény az egész folyamaton keresztül megy: tagadás, zűrzavar, harag, kétségbeesés és pusztulás. A végén egy kis elfogadással.

Ruby Mckinnon egyébként 5 éves volt, amikor a szülei elkezdték zongorázni taníttatni. Ezért nagyon is hálás volt, mert a középiskola évek végén így már ő is vállalhatta, hogy elkezd leckéket adni, ahelyett, hogy mondjuk elmenne a kiskereskedelembe dolgozni. A Flower Face nevet a nagymamájától kapta – még kicsi korában. Szerinte az első hangszeren a legnehezebb megtanulni zenélni, a többi már viszonylag könnyen megy. Dalszerzéssel komolyabban akkor kezdett el foglalkozni, amikor elkezdte a középiskolát. Ruby mindezek mellett nagyon szereti a vizuális művészetet és a filmezést. A zenei videók készítése az egyik kedvenc elfoglaltsága zenészként.

2018-ban jelent meg a legutolsó lemeze, azóta pedig kislemezekkel jelentkezik, ennek lenne a legutóbbi darabja az alább látható, csodálatos Pisces Moon.

A dalszöveg pedig ez lenne:

I survive on a second chance
I feel your love secondhand
It’s someone else’s flowers on the table
But I don’t mind
I’m crawling through your window, babe
I’m falling at your feet again
Right before you run out the door
I’m calling your name

I’m trying to be less volatile and
I’m finding new ways to get high
But I do it again every time
I can’t walk away with my pride
I’m always running after that train
I’m always running after that boy
After he leaves me at the station again
Cause I know it’s in his heart to be good
I know it’s in your heart to be good

He was born with the Pisces moon
Dim light and honeydew
I know that he’ll never love me
But I can’t let it go

He’s walking through my dreams again
In the palm of someone else’s hand
His dark eyes still watching me spinning
Through the chemical glow

I’m always staring at my phone
I’m always trying to get you alone
My wires crossed along the way
Now I’m standing here with nothing to say
Fell in love with the Pisces moon
Now i’ll follow you wherever you go
Til you leave me at the altar some day
Well I think that I’d love you anyway
Yeah I know that I’d love you anyway

Carissa’s Wierd: Songs About Leaving – 2002

Kevés, tényleg nagyon kevés olyan lemez van, amelyen ennyire intim és komor dalok szerepelnek. A So You Wanna Be A Superhero c. tételben Jenn Ghetto végtelenül szomorú hangját hallgatva komolyan felmerült bennem, hogy akár ennek megírása, akár csupán a feljátszása után, hogyan nem vetette le magát a mélybe, vagy miképpen nem sírta el magát közben… Mondjuk ez utóbbi persze nem lehet kizárva…

Március 22 reggelén, az első éjszakás műszak után – meglehetősen álmosan és fáradtan – még vettem a fáradtságot, aztán gondoltam szétnézek itt-ott még, hátha találok valami zenei különlegességet… Pedig aztán néha már magam is elhiszem, hogy engem ugyan nem nagyon fognak tudni meglepni, aztán akkor letaglóz egy ilyen frenetikusan jó lemez, amelyre akár a depresszió tökéletes metaforájaként is hivatkozhatnék.

Az előbb említett szám szövege is mennyire zseniális már… Szinte már bájos, hogy mennyi melankóliával és keserűséggel átitatott sort sikerült papírra vetniük, hogy aztán ezt Jenn Ghetto – olykor már-már elcsukló – énekével a valaha volt legszomorúbb zenéjévé tegyék. Szavak nincsenek rá… Íme a dalszöveg második fele.

There’s laughter from below
It’s 1am – how could you have known?
The thoughts of silence
That had me
From going back to sleep that night
Wish I could call someone I love
To stop thinking of myself
Long look in the mirror
Just.. looks so blankly
You were right: I can’t do this
I’m going crazy; it’s fine by me
Now you can see
How much I’ve become empty

I might be leaving soon
I might be leaving soon
I might be leaving soon

My dreams are full of what’s not real
I’ll fly away and save the world
I’ll make you proud someday
I just won’t be around to see your face

My life is full of what’s not here
I’ll go away and save myself
I’ll make you proud today
I just won’t be around to see your face

Arra gondoltam aztán még tegnap reggel, hogy oké, akkor mától egy ideig ez lesz az alvós lemezem… Hát nem tudom mennyi köze volt hozzá, de ahhoz képest, hogy vagy négyszer felébredtem napközben, szinte végigálmodtam az egész napot… Az utolsó volt talán a legnagyobb hatással rám, azt talán soha el nem felejtem már… Hangulatában egyébként nem is nagyon lőttem mellé.

Rögtön eszembe is jutott Rob zenés eszmefuttatása – még a High Fidelity legelejéről…

“Mi volt előbb? A zene vagy a szenvedés? Folyton azért sajnálkoznak, hogy fiatalságra romboló hatással vannak az erőszakot ontó filmek, és ezért annyi a kiskorú bűnöző. Ugyanakkor senki nem sajnálkozik azon, hogy dalok ezreit hallgatják – szó szerint ezreit –, amik mind a csalódásról, a fájdalomról, a bánatról és a szakításról szólnak. Azért hallgatok folyton zenét, mert szenvedek? Vagy a zene okozza a szenvedésemet?”

De most térjünk vissza inkább a Songs About Leaving-re. Konkrétan tényleg elég szinte ránézni a dalok címeire, aztán máris a korong hatása alá kerülök. Mondjuk sok jóval már a lemez elnevezése sem kecsegtetett, de hát mit csináljak… Ha egyszer elkap valami… 

Szerintem ez az a egyik legnyomasztóbb LP amit valaha hallottam, pedig ha valaki, akkor én biztos letudtam már néhány búskomor hanganyagot az életben. Ez volt a bandának egyébként a harmadik és egyben utolsó igazi anyaga is. Ennek megjelenése után mentek turnézni, hogy aztán – egy időre – maguk mögött tudják életüknek ezt a szakaszát. Valahol a vég mindig is egy kezdet ígérete ugye… 

A They’ll Only Miss You When You Leave a másik személyes kedvencem. Egészen elképesztő a zongora és a hegedű harmonikus egyvelege. Aztán ahogy bekúszik az ének is, kicsit felpörögnek a dolgok, de a billentyűkkel és a különböző hangszerekkel a háttérben folyamatosan és hihetetlenül hangulatosan lekövetik az egészet. Meseszép.

De én még mindig csak ismerkednek vele. Valószínüleg ezek után is sokat fogom hallgatni. Egy biztos; több ehhez hasonló slowcore korongot kellene a lejátszóba tennem… Bizonyos zenékről, filmekről, sorozatokról és könyvekről amúgy mindig is azt mondtam, hogy ha valakinek ez vagy az nem tetszik, nem érinti meg, akkor annak az illetőnek nincs is igazán lelke...

Baljós egy lemez ez, amelynek egyébként a legnagyobb varázsát pont az nyújtja, hogy kissé tökéletlen és kísérletezős összképet sugall magáról. Itt viszont ez valamiképpen pont hogy hozzátesz az élményhez, nem pedig elvesz. Most legyen ez a pontszám, amely aztán idővel lehet tovább hízik majd…

9.2/10

Fontaines D. C. – I Love You – Az év gothic rock slágere?

Az ír banda harmadik nagylemeze hamarosan megjelenik. Egészen pontosan április 22-én, a korong címe pedig Skinty Fia lesz.

Az alábbi single a lemez egyik ékköve már most is, és ki tudja milyen jó dalokat szállítanak nekünk ezen túlmenően még…

Mindig örülök, amikor valaki ebben a műfajban próbál szerencsét, mert ez bizony egyre ritkábban történik meg. Az meg aztán pláne mosolygásra késztet, amikor egy ilyen remek dal és klip kerül bemutatásra.

A dalszöveg egyébként meg ez lenne…

I love you, I love you, I told you I do
It’s all I’ve ever felt, I’ve never felt so well
And if you don’t know it, I wrote you this tune
To be here loving you when I’m in the tomb
I’ve eddied the heart now, from Dublin to Paris
And if there was sunshine, it was never on me
So close, the rain, so pronounced is the pain
Yeah

Well, I love you, imagine a world without you
It’s only ever you, I only think of you
And if it’s a blessing, I want it for you
If I must have a future, I want it with you
System in our hearts, you only had it before
You only open the window, never open up the door
And I love you, I love you, told you I do

Selling genocide and half-cut pride, I understand
I had to be there from the start, I had to be the fucking man
It was a clamber of the life, I sucked the ring off every hand
Had ’em plying me with drink, even met with their demands
When the cherries lined up, I kept the spoilings for myself
‘Til I had thirty ways of dying looking at me from the shelf
Cloud-parting smile I had, a real good child I was
But this island’s run by sharks with children’s bones stuck in their jaws
Now the morning’s filled with cokeys tryna talk you through it all
Is their mammy Fine Gael and is their daddy Fianna Fáil?
And they say they love the land, but they don’t feel it go to waste
Hold a mirror to the youth and they will only see their face
Makes flowers read like broadsheets, every young man wants to die
Say it to the man who profits, and the bastard walks by
And the bastard walks by, and the bastard walks by
Say it to him fifty times and still the bastard won’t cry
Would I lie?

I love you, I love you, I told you I do
It’s all I’ve ever felt, I’ve never felt so well
And if you don’t know it, I wrote you this tune
To be here loving you when I’m in the tomb
System in our hearts, you only had it before
Echo, echo, echo, the lights, they go
The lights, they go, the lights, they go
Echo, echo

Selling genocide and half-cut pride, I understand
I had to be there from the start, I had to be the fucking man
It was a clamber of the life, I sucked the ring off every hand
Had ’em plying me with drink, even met with their demands
And I loved you like a penny loves the pocket of a priest
And I’ll love you ’til the grass around my gravestone is deceased
And I’m heading for the cokeys, I will tell ’em ’bout it all
About the gall of Fine Gael and the fail of Fianna Fáil
And now the flowers read like broadsheets, every young man wants to die
Say it to the man who profits, and the bastard walks by
And the bastard walks by, and the bastard walks by
Say it to him fifty times and still the bastard won’t cry
Would I lie?

Venus Principle – Rebel Drones / klip /

A Stand in Your Light címet viselő lemez egy különleges projekt jegyében kerül majd kiadásra, napra pontosan május 27-én. A Venus Principle többek között veterán zenészek kemény munkával megszerzett tapasztalatainak és szenvedélyes hozzáállásuknak köszönhetően lehet igazán érett hanganyag.

Bár a klasszikus rock központi szerepet tölt be ezen debütáló nagylemezükön, a Venus Principle nem fukarkodik – ezen zenei kereteken túlmenően is – számos saját hangulati elem hozzáadásával sem. A fájdalom és a sötétség hatja át a lemez dalainak többségét, mely természetesen bizonyos pillanataiban magában hozdozza a fény, a remény, a gyengédség és a melegség ígéretét is. A sötét, dallamos art rock és a pszichedelikus témák igazán remek korong képét vetítik előre.

A Venus Principle 2019 őszén alakult, miután a Crippled Black Phoenix egyes tagjai otthagyták a zenekarjukat. Ezen zenészek aztán az At The Gates, az ISON, a Tacoma Narrows Bridge Disaster, valamint a Louise Lemón aktív és egykori tagjainak közreműködésével bemutatták az alábbi kislemezdalt, amely egyébként a lemez első tétele is lesz. A Stand in Your Light egy hosszúra tervezett zenés karrier első fontos állomása, amely nem kevesebbre hivatott, mint elvarázsolni a rock és metal műfaj iránt rajongó hallgatókat egyaránt.

A Rebel Drones című tétel tökéletes lenyomata a fentebb megfogalmazottaknak, miközben már szinte meglepő magabiztosságot is sugároz a zenekart illetően. Meglehetősen merész húzás, hogy már elsőre is egy több mint 10 percet felölelő tétellel próbálják magukat az emberek szívébe lopni. Mondom ezt annak ellenére, hogy a klip hosszát azért kicsit kiigazították, és ezen formátum esetében beérték röpke hét és fél perccel.