Kategória Zenék

Flower Face: Pisces Moon – Talán az év legszebb klipje és legjobb szerelmes dala

A kanadai együttes legfrissebb szerzeménye egészen zseniális darab lett. Ez a “live” felvétel azért is érdekes valamilyen szinten, mert túlmutat a sima, jól beállított pózerkedésen, van valamiféle “története” is, miközben egyetlen helyszínen lett tulajdonképpen felvéve az egész.

A fiatal Ruby Mckinnon zenei projektje, a Flower Face elsősorban érzelmes vonalon mozgó indie- és dream pop dalokat szerez. A nagy zenerajongó hírében álló hölgytől a legutóbbi lemeze, a ‘Baby Teeth’ kapcsán megkérdezték, hogy mégis mi inspirálta elsődlegesen annak készítése során.

Baby Teeth egy olyan album, amely arról szól, mi is történik, amikor elveszíted az első szerelmed. Különösen, ha a kapcsolat nagyon intenzív volt. Ez akár traumatizáló dolog is lehet. Az ártatlanság és a hit elvesztése – megtapasztalod a szerelmet, ezt az őrült, vad és gyönyörű új dolgot, amely aztán hirtelen eltűnik. Ez a dalgyűjtemény az egész folyamaton keresztül megy: tagadás, zűrzavar, harag, kétségbeesés és pusztulás. A végén egy kis elfogadással.

Ruby Mckinnon egyébként 5 éves volt, amikor a szülei elkezdték zongorázni taníttatni. Ezért nagyon is hálás volt, mert a középiskola évek végén így már ő is vállalhatta, hogy elkezd leckéket adni, ahelyett, hogy mondjuk elmenne a kiskereskedelembe dolgozni. A Flower Face nevet a nagymamájától kapta – még kicsi korában. Szerinte az első hangszeren a legnehezebb megtanulni zenélni, a többi már viszonylag könnyen megy. Dalszerzéssel komolyabban akkor kezdett el foglalkozni, amikor elkezdte a középiskolát. Ruby mindezek mellett nagyon szereti a vizuális művészetet és a filmezést. A zenei videók készítése az egyik kedvenc elfoglaltsága zenészként.

2018-ban jelent meg a legutolsó lemeze, azóta pedig kislemezekkel jelentkezik, ennek lenne a legutóbbi darabja az alább látható, csodálatos Pisces Moon.

A dalszöveg pedig ez lenne:

I survive on a second chance
I feel your love secondhand
It’s someone else’s flowers on the table
But I don’t mind
I’m crawling through your window, babe
I’m falling at your feet again
Right before you run out the door
I’m calling your name

I’m trying to be less volatile and
I’m finding new ways to get high
But I do it again every time
I can’t walk away with my pride
I’m always running after that train
I’m always running after that boy
After he leaves me at the station again
Cause I know it’s in his heart to be good
I know it’s in your heart to be good

He was born with the Pisces moon
Dim light and honeydew
I know that he’ll never love me
But I can’t let it go

He’s walking through my dreams again
In the palm of someone else’s hand
His dark eyes still watching me spinning
Through the chemical glow

I’m always staring at my phone
I’m always trying to get you alone
My wires crossed along the way
Now I’m standing here with nothing to say
Fell in love with the Pisces moon
Now i’ll follow you wherever you go
Til you leave me at the altar some day
Well I think that I’d love you anyway
Yeah I know that I’d love you anyway

Carissa’s Wierd: Songs About Leaving – 2002

Kevés, tényleg nagyon kevés olyan lemez van, amelyen ennyire intim és komor dalok szerepelnek. A So You Wanna Be A Superhero c. tételben Jenn Ghetto végtelenül szomorú hangját hallgatva komolyan felmerült bennem, hogy akár ennek megírása, akár csupán a feljátszása után, hogyan nem vetette le magát a mélybe, vagy miképpen nem sírta el magát közben… Mondjuk ez utóbbi persze nem lehet kizárva…

Március 22 reggelén, az első éjszakás műszak után – meglehetősen álmosan és fáradtan – még vettem a fáradtságot, aztán gondoltam szétnézek itt-ott még, hátha találok valami zenei különlegességet… Pedig aztán néha már magam is elhiszem, hogy engem ugyan nem nagyon fognak tudni meglepni, aztán akkor letaglóz egy ilyen frenetikusan jó lemez, amelyre akár a depresszió tökéletes metaforájaként is hivatkozhatnék.

Az előbb említett szám szövege is mennyire zseniális már… Szinte már bájos, hogy mennyi melankóliával és keserűséggel átitatott sort sikerült papírra vetniük, hogy aztán ezt Jenn Ghetto – olykor már-már elcsukló – énekével a valaha volt legszomorúbb zenéjévé tegyék. Szavak nincsenek rá… Íme a dalszöveg második fele.

There’s laughter from below
It’s 1am – how could you have known?
The thoughts of silence
That had me
From going back to sleep that night
Wish I could call someone I love
To stop thinking of myself
Long look in the mirror
Just.. looks so blankly
You were right: I can’t do this
I’m going crazy; it’s fine by me
Now you can see
How much I’ve become empty

I might be leaving soon
I might be leaving soon
I might be leaving soon

My dreams are full of what’s not real
I’ll fly away and save the world
I’ll make you proud someday
I just won’t be around to see your face

My life is full of what’s not here
I’ll go away and save myself
I’ll make you proud today
I just won’t be around to see your face

Arra gondoltam aztán még tegnap reggel, hogy oké, akkor mától egy ideig ez lesz az alvós lemezem… Hát nem tudom mennyi köze volt hozzá, de ahhoz képest, hogy vagy négyszer felébredtem napközben, szinte végigálmodtam az egész napot… Az utolsó volt talán a legnagyobb hatással rám, azt talán soha el nem felejtem már… Hangulatában egyébként nem is nagyon lőttem mellé.

Rögtön eszembe is jutott Rob zenés eszmefuttatása – még a High Fidelity legelejéről…

“Mi volt előbb? A zene vagy a szenvedés? Folyton azért sajnálkoznak, hogy fiatalságra romboló hatással vannak az erőszakot ontó filmek, és ezért annyi a kiskorú bűnöző. Ugyanakkor senki nem sajnálkozik azon, hogy dalok ezreit hallgatják – szó szerint ezreit –, amik mind a csalódásról, a fájdalomról, a bánatról és a szakításról szólnak. Azért hallgatok folyton zenét, mert szenvedek? Vagy a zene okozza a szenvedésemet?”

De most térjünk vissza inkább a Songs About Leaving-re. Konkrétan tényleg elég szinte ránézni a dalok címeire, aztán máris a korong hatása alá kerülök. Mondjuk sok jóval már a lemez elnevezése sem kecsegtetett, de hát mit csináljak… Ha egyszer elkap valami… 

Szerintem ez az a egyik legnyomasztóbb LP amit valaha hallottam, pedig ha valaki, akkor én biztos letudtam már néhány búskomor hanganyagot az életben. Ez volt a bandának egyébként a harmadik és egyben utolsó igazi anyaga is. Ennek megjelenése után mentek turnézni, hogy aztán – egy időre – maguk mögött tudják életüknek ezt a szakaszát. Valahol a vég mindig is egy kezdet ígérete ugye… 

A They’ll Only Miss You When You Leave a másik személyes kedvencem. Egészen elképesztő a zongora és a hegedű harmonikus egyvelege. Aztán ahogy bekúszik az ének is, kicsit felpörögnek a dolgok, de a billentyűkkel és a különböző hangszerekkel a háttérben folyamatosan és hihetetlenül hangulatosan lekövetik az egészet. Meseszép.

De én még mindig csak ismerkednek vele. Valószínüleg ezek után is sokat fogom hallgatni. Egy biztos; több ehhez hasonló slowcore korongot kellene a lejátszóba tennem… Bizonyos zenékről, filmekről, sorozatokról és könyvekről amúgy mindig is azt mondtam, hogy ha valakinek ez vagy az nem tetszik, nem érinti meg, akkor annak az illetőnek nincs is igazán lelke...

Baljós egy lemez ez, amelynek egyébként a legnagyobb varázsát pont az nyújtja, hogy kissé tökéletlen és kísérletezős összképet sugall magáról. Itt viszont ez valamiképpen pont hogy hozzátesz az élményhez, nem pedig elvesz. Most legyen ez a pontszám, amely aztán idővel lehet tovább hízik majd…

9.2/10

Fontaines D. C. – I Love You – Az év gothic rock slágere?

Az ír banda harmadik nagylemeze hamarosan megjelenik. Egészen pontosan április 22-én, a korong címe pedig Skinty Fia lesz.

Az alábbi single a lemez egyik ékköve már most is, és ki tudja milyen jó dalokat szállítanak nekünk ezen túlmenően még…

Mindig örülök, amikor valaki ebben a műfajban próbál szerencsét, mert ez bizony egyre ritkábban történik meg. Az meg aztán pláne mosolygásra késztet, amikor egy ilyen remek dal és klip kerül bemutatásra.

A dalszöveg egyébként meg ez lenne…

I love you, I love you, I told you I do
It’s all I’ve ever felt, I’ve never felt so well
And if you don’t know it, I wrote you this tune
To be here loving you when I’m in the tomb
I’ve eddied the heart now, from Dublin to Paris
And if there was sunshine, it was never on me
So close, the rain, so pronounced is the pain
Yeah

Well, I love you, imagine a world without you
It’s only ever you, I only think of you
And if it’s a blessing, I want it for you
If I must have a future, I want it with you
System in our hearts, you only had it before
You only open the window, never open up the door
And I love you, I love you, told you I do

Selling genocide and half-cut pride, I understand
I had to be there from the start, I had to be the fucking man
It was a clamber of the life, I sucked the ring off every hand
Had ’em plying me with drink, even met with their demands
When the cherries lined up, I kept the spoilings for myself
‘Til I had thirty ways of dying looking at me from the shelf
Cloud-parting smile I had, a real good child I was
But this island’s run by sharks with children’s bones stuck in their jaws
Now the morning’s filled with cokeys tryna talk you through it all
Is their mammy Fine Gael and is their daddy Fianna Fáil?
And they say they love the land, but they don’t feel it go to waste
Hold a mirror to the youth and they will only see their face
Makes flowers read like broadsheets, every young man wants to die
Say it to the man who profits, and the bastard walks by
And the bastard walks by, and the bastard walks by
Say it to him fifty times and still the bastard won’t cry
Would I lie?

I love you, I love you, I told you I do
It’s all I’ve ever felt, I’ve never felt so well
And if you don’t know it, I wrote you this tune
To be here loving you when I’m in the tomb
System in our hearts, you only had it before
Echo, echo, echo, the lights, they go
The lights, they go, the lights, they go
Echo, echo

Selling genocide and half-cut pride, I understand
I had to be there from the start, I had to be the fucking man
It was a clamber of the life, I sucked the ring off every hand
Had ’em plying me with drink, even met with their demands
And I loved you like a penny loves the pocket of a priest
And I’ll love you ’til the grass around my gravestone is deceased
And I’m heading for the cokeys, I will tell ’em ’bout it all
About the gall of Fine Gael and the fail of Fianna Fáil
And now the flowers read like broadsheets, every young man wants to die
Say it to the man who profits, and the bastard walks by
And the bastard walks by, and the bastard walks by
Say it to him fifty times and still the bastard won’t cry
Would I lie?

Venus Principle – Rebel Drones / klip /

A Stand in Your Light címet viselő lemez egy különleges projekt jegyében kerül majd kiadásra, napra pontosan május 27-én. A Venus Principle többek között veterán zenészek kemény munkával megszerzett tapasztalatainak és szenvedélyes hozzáállásuknak köszönhetően lehet igazán érett hanganyag.

Bár a klasszikus rock központi szerepet tölt be ezen debütáló nagylemezükön, a Venus Principle nem fukarkodik – ezen zenei kereteken túlmenően is – számos saját hangulati elem hozzáadásával sem. A fájdalom és a sötétség hatja át a lemez dalainak többségét, mely természetesen bizonyos pillanataiban magában hozdozza a fény, a remény, a gyengédség és a melegség ígéretét is. A sötét, dallamos art rock és a pszichedelikus témák igazán remek korong képét vetítik előre.

A Venus Principle 2019 őszén alakult, miután a Crippled Black Phoenix egyes tagjai otthagyták a zenekarjukat. Ezen zenészek aztán az At The Gates, az ISON, a Tacoma Narrows Bridge Disaster, valamint a Louise Lemón aktív és egykori tagjainak közreműködésével bemutatták az alábbi kislemezdalt, amely egyébként a lemez első tétele is lesz. A Stand in Your Light egy hosszúra tervezett zenés karrier első fontos állomása, amely nem kevesebbre hivatott, mint elvarázsolni a rock és metal műfaj iránt rajongó hallgatókat egyaránt.

A Rebel Drones című tétel tökéletes lenyomata a fentebb megfogalmazottaknak, miközben már szinte meglepő magabiztosságot is sugároz a zenekart illetően. Meglehetősen merész húzás, hogy már elsőre is egy több mint 10 percet felölelő tétellel próbálják magukat az emberek szívébe lopni. Mondom ezt annak ellenére, hogy a klip hosszát azért kicsit kiigazították, és ezen formátum esetében beérték röpke hét és fél perccel.

The Birthday Massacre: Fascination – 2022

Bár már régóta ismerem őket, de idővel nálam az elfáradás jeleit mutatták; nem is nagyon hallgattam őket az elmúlt 10 évben, és ezalatt nem is sikerült igazán kitörniük a nagyobb elismertség és népszerűség irányába. Mondjuk általában egyébként is a karakteresebb, súlyosabb és komolyabb zenéket preferálom, szóval nem könyveltem el őket kimondottan nagy veszteségként. Tavaly valamiért mégis szerencsét próbáltam a 2020-as lemezükkel, de a Diamonds nem különösebben varázsolt el… Az idei viszont valamiért találkozásunk első pillanatától kezdve folyamatosan pörög…


De tényleg milyen jó az első dal; elszállós, dallamos, rock-os, pont olyan, mint amire egy elcseszett nap után a legjobban szüksége lehet az embernek… Nagyon erős indítás, és hát rögtön a lemez címadó tételét ellőni elsőként – minimum elég merész húzás. Kissé féltem is tőle, hogy oké, ez nagyon jó, de remélem lesz még pár remek hangulatbomba ezen a 38 perces anyagon… És szerencsénkre lett. Nem is egy!

Az egész korong nagyon korrekt, egyszerűn jó dalok sorakoznak végig rajta, miközben mindegyik más és más. A The Birthday Massacre sikerének és közkedveltségének legnagyobb titka talán abban rejlik, hogy ez a goth rock-os, hagulatában 80-as éveket is megidéző alapvetően talán synthpop lemez egyszerre tudd úgy felemelni vagy magával rántani, hogy közben észre sem veszi az ember, hogy mi a fene is történt éppen… Oké, lehet túlmisztifikálom, de azt mindenképpen tartom, hogy akár épp iszonyat rossz passzban van valaki, akár ő a világ legszerencsésebb embere, ezen a lemezen találni fog valami olyat, amely így vagy úgy, de talán mosolyt csal az arcára.

A dalszövegek egyszerűek, de a célnak tökéletesen megfelelnek, és akkor nem túlzok: az One More Time sokadszori (48x!+) végigdúdolása után már nem sok hiányzik, hogy – hajnali egykor – rögtönzött koncertet tartsak a szomszédoknak… De ott van az ellenállhatatlan Cold Lights is. Szinte hihetetlen mennyire belemászik az ember fejébe. Pedig az első fél percben ennek aztán nem sok jelét érezni; mondhatnám, hogy semmi extra, már szinte unalmas és túl monoton is, aztán bejön a szintetizátor, majd az ének, és úgy összeáll az egész, hogy a végéig már egy tapodtat se enged el…

A produkcióval a legnagyobb gond talán csak annak rövidsége. Egy-két dal szerintem elfért volna még rajta. Az viszont elvitathatatlan, hogy amit itt hallhatunk az minőségi, eléggé kreatív, valamint nem utolsó sorban kellemes zene is. Nem nagyon tudom megítélni, hogy ez a korábbi anyagaikhoz képest milyen jó, azt viszont tudom, hogy számomra kötelező hallgatni való, így a 8 pont minimum és élből jár neki, amit felhúz az a néhány, máris agyonhallgatott tétel.

Kár egyébként, hogy finoman szólva sem gondolták túl a videós jelenlétet – legalább az album megjelenésére ráerősíthettek volna, de hát így döntöttek. Szerintem egy következetes jelenléttel sokkal jobb számokat is produkálnának, de persze nézhetem én is máshonnan; őket most tényleg nem a megjelenésükért, hanem a zenéjükért szeretjük.

Kedvenc dalok: One More Time, Cold Lights, Fascination

8.5/10

Cult of Luna: The Long Road North – 2022

Végre eljött a nagy nap, megjelent a Cult of Luna 12. – és már most lelövöm –, egyben legjobb, legszebb kiadványa is. Én aznap, február 11-én itthon is voltam szerencsémre, szóval ahogy elérhetővé vált a hanganyag, nyomtam is rá rögtön a lejátszás gombra, hogy aztán mint egy gyerek, csak vigyorogjak és vigyorogjak. Most is ezt hallgatom, ahogy vasárnap délután – még az éjszakás műszak előtt – próbálom magam és a gondolataimat összeszedni, de ez a hatás változatlanul fennáll, még mindig leírhatatlanul elvarázsol a svédek új lemeze.

A korong első tételéről (Cold Burn) készült klipet sokan ismerhetik már, ez a dal egyébként a kedvenc 2021-es videóklipes toplistámon egészen a 3. helyig kapaszkodott fel. De hát az a majd 10 perces első tétel csak az album egy kis szeletét teszi ki, mert bizony nem vicc, azon túl még egy órányi eredeti hallgatnivaló várja a lelkes zenerajongókat. És ez a standard kiadása a dolognak, mindenféle bónusz dal és feldolgozás nélkül.

Másnap reggel, utazás közben kapott el igazán az az érzés, ami tényleg csak a legnagyszerűbb és legkiemelkedőbb lemezeknél szokott velem előfordulni. Mégpedig az, hogy bár telnek-múlnak a percek, és egyik dal követi a másikat, nem tudok dönteni, melyiket játsszam le újra és újra, nincs kimondottan kedvenc még; minden pillanatában nyújt valami mást, valami különlegeset.

Alapvetően persze ettől még tény, hogy ezen jelzők ma már elég sokszor elhangozhatnak, részben mert a zenei paletta ma már olyan színes, hogy jóformán mindenki – de tényleg mindenki –, személyre szabottan megtalálhatja a maga kis életelixírjét. Most ebbe ne menjünk nagyon bele, de ma már önmagában azzal nem veszel le mindenkit a lábáról, hogy jó dalokat írsz és a kezedbe fogsz egy gitárt… A zenei műfajok, stílusok odáig hígultak, annyira szerteágazó ízléseket és hangulatokat lefedtek az előadók – leginkább a 90-es évek elejétől kezdődően –, hogy tényleg nehéz ma már olyan lemezt találni, amire mindenki elégedetten csettint. Mert valakinek az lehet már túl sötét, másnak meg lehet nem túl kemény… És sorolhatnám a végtelenségig.

A Cult of Luna lemeze számomra kicsit olyan, mint a Paradise Lost 2020-as, Obsidian címmel fémjelzett nagylemeze. Egyik banda sem akarta önmagában megváltani a világot (vagy csupán csak “elárulni” a rajongókat) valami abszurdnak tetsző, útkeresős, művészi szabadság mögé bújtatott (egyébként pont az ötlettelenségből fakadó) újrapozicionálással, nem eveztek ismeretlen vizekre, hanem olyan fajta és olyan tónusú zenét játszottak fel, amilyenben otthon vannak, amelynek minden csínját-bínját ismerik. Ennek aztán ahogyan 2020-ban, úgy most is meglett az eredménye.

Imádom ezt a lemezt. A többször meglehetősen hosszú számokon belül is tudnak úgy szenvedélyes, sötét, szomorú, lehangoló, kemény, epikus és végtelenül atmoszférikus dallamokkal és hangokkal játszani, hogy ezek a hosszabb szerzemények se legyenek egy idő után unalmasak, sőt, tovább megyek; olyan szép átmenetekkel komponáltak meg mindent, hogy az ember néha tényleg csak a szavakat keresi.

Az An Offering to the Wild példának okáért olyan mesterien ránt magával ezzel a kiemelten lassú építkezéssel, ahogyan nagyon kevesek tudnak csak. Egyébként is szeretem a hosszabb tételeket, mert van mit bennük felfedezni, ki lehet “élvezni” bennük a dal által korbácsolt érzelmeket, ilyenkor nem kell attól tartanunk, hogy 3 perc elteltével már egy teljesen más világot látunk magunk előtt lefestve.

A srácok nem félnek bevonni másokat sem a munkába, így volt ez legutóbb a 2016-as Mariner c. lemez esetében sem, ahol Julie Christmas hathatós közreműködésével sikerült olyan kivételesre az a dalcsokor. Gyorsan elő is kerestem az egyik kedvencemet róla, és még mindig tartom, hogy ez az egyik valaha volt legjobb live felvétel, amit láttam. Amilyen átéléssel Julie ott énekel… Letaglózó, szinte katartikus élmény lehetett élőben, pláne ha még így, felvételről is ennyire beszippant. Igazi kis csoda, hogy ezt így, nem teljesen ideális feltételek mellett is sikerülhetett ilyen minőségben és formában rögzíteni. Julie most nincs itt, viszont van két másik külsős, az egyikük egy svéd jazz énekes, Mariam Wallentin, aki a Beyond I alatt varázsol szinte kísérteties hangulatot, míg a zárótételben ott van Colin Stetson keze munkája is, ő egy eléggé ismert zeneszerző, aki a posztminimalizmusban, a modern klasszikusokban, valamint a kísérleti és filmzenékben találta meg önmagát.

Az előző lemezről egy live fetvétel: Cult of Luna és Julie Christmas – The Wreck of S.S. Needle

Idén ősszel aztán lehet végre ünnepelni is, hiszen jönnek a Dürer Kert-be (október 17-én) koncertezni. Személy szerint egyébként nem nagyon járok már el mostanság hasonló eseményekre, de azért – ha úgy érzem – olykor felveszem még a bakancsomat, csak hát jött a covid is… Ez évben viszont akármi is lesz, ott kell lennem, a jegy már nem is kérdés; beszerezve.

Addig meg rongyosra hallgatom valószínűleg a The Long Road North-ot, mert hát az év filmje után lehet megvan az év lemeze is. Ha úgy vesszük, akkor már csak egy könyvet és egy sorozatot kell találnom…

10/10

Last.fm ’21 statisztika + Lejátszási lista

Gondoltam ha már évek óta használom a Last.fm-et és elkészítem az ebből kinyert statisztikákat, akkor megosztom, hogy tavaly miket is hallgattam leginkább.

A legtöbb kritikában mindenki azt állít, amit belelát az adott produkcióba, vagy amit láttatni szeretne az adott írás szerzője, viszont egy ilyen – pláne éves – statisztika nem hazudik.

Az első táblázatban az láthatjátok, mennyi zenét is hallgattam meg évről évre. Tavaly egész szép számot sikerült produkálni, pedig aztán elég sok minden mással is lefoglaltam magam.

A második táblázatban a legnépszerűbb harminc dalt láthatjátok, valamint azt, hogy melyik hány lejátszást érdemelt ki nálam. Ezen harminc számnak aztán csináltam egy deezeres playlistet is. Ezt a lista előtt találjátok meg közvetlenül.

Ezek után következik még pár toplista. Kedvenc lemezek, együttesek…

Tervben van, hogy visszamenőleg minden évről készítek hasonló statisztikákat és lejátszási listákat, mert hát miért ne.

Lejátszott dalok mennyisége – 2010-2021
Év Lejátszások Lejátszott dalok összesen
2010 812 812
2011 0 812
2012 42 203 43 015
2013 30 306 73 321
2014 14 167 87 488
2015 11 951 99 439
2016 9 249 108 688
2017 24 130 132 818
2018 19 754 152 572
2019 21 461 174 033
2020 24 636 198 669
2021 25 193 223 862

Legtöbbször hallgatott dalok – 2021 + playlist (Deezer)

Eredetileg Top 30-as ez a lista, sajnos azonban a két Neurosis szerzemény jelenleg nem elérhető se itt, se még néhány más streaming szolgáltatónál, így azokat nem találhatjátok meg rajta.


# Együttes Dalcím Lejátszások
01 CHVRCHES How Not To Drown 183
02 The Moth Gatherer The Failure Design 149
03 CHVRCHES Violent Delights 146
04 Wolf Alice The Last Man on Earth 121
05 Devil Sold His Soul But Not Forgotten 114
06 The Paper Kites Lonely (feat. Gena Rose Bruce) 110
07 Devil Sold His Soul Witness Marks 108
08 Thy Catafalque Szarvas 107
09 The Moth Gatherer The Drone Kingdom 103
10 Neurosis Through Silver in Blood 102
11 The Paper Kites Without Your Love (feat. Julia Stone) 102
12 CHVRCHES Good Girls 101
13 Thy Catafalque Az energiamegmaradás törvénye 101
14 Thy Catafalque Köszöntsd a hajnalt 100
15 Thy Catafalque Gömböc 99
16 Devil Sold His Soul Ardour 97
17 Devil Sold His Soul Signal Fire 97
18 The Moth Gatherer Motionless in Oceania 97
19 Thy Catafalque Móló 97
20 Placebo Beautiful James 96
21 The Paper Kites Dearest (feat. Lydia Cole) 96
22 Softcult House Of Mirrors 95
23 Devil Sold His Soul Tateishi 92
24 Devil Sold His Soul Burdened 90
25 Neurosis Rehumanize 90
26 Thy Catafalque A Kupolaváros Titka 90
27 The Moth Gatherer Phosphorescent Blight 88
28 Devil Sold His Soul Loss 86
29 Japanese Breakfast Till Death 86
30 Devil Sold His Soul Acrimony 83

Kedvenc lemezek – 2021
# Együttes Album Lejátszások
01 Devil Sold His Soul Loss 919
02 Thy Catafalque Vadak 850
03 CHVRCHES Screen Violence 784
04 The Paper Kites Roses 702
05 Neurosis Through Silver in Blood 666
06 Neurosis Times of Grace 619
07 The Moth Gatherer Esoteric Oppression 515
08 Hammock Columbus (Original Motion Picture Soundtrack) 501
09 Anathema Judgement 395
10 Paradise Lost Obsidian 327
11 Wolf Alice Visions of a Life 327
12 Wolf Alice Blue Weekend 303
13 The God Machine One Last Laugh In A Place Of Dying 269
14 Solitude Aeturnus Alone 257
15 Lucy Dacus Home Video 244
16 Let's Eat Grandma I'm All Ears 244
17 Japanese Breakfast Soft Sounds From Another Planet 244
18 Anathema A Natural Disaster ((Remastered)) 233
19 Draconian Sovran 227
20 Pull Down the Sun Of Valleys and Mountains 219

Kedvenc előadók (Top 20) – 2021
# Együttes Lejátszások
01 Neurosis 1531
02 CHVRCHES 1038
03 Anathema 942
04 Devil Sold His Soul 929
05 Thy Catafalque 882
06 Wolf Alice 785
07 The Paper Kites 743
08 The Moth Gatherer 516
09 Hammock 501
10 Cult of Luna 472
11 Paradise Lost 450
12 Japanese Breakfast 428
13 Draconian 416
14 Placebo 343
15 The Ocean 319
16 The God Machine 291
17 Softcult 282
18 Solitude Aeturnus 257
19 Lucy Dacus 254
20 Let's Eat Grandma 252