Kiégtem a blogolásban. Meg igazából “nem kihívás” már filmekről és sorozatokról, meg úgy egyébként bármi másról is írni, pláne, hogy ennyire nem érdekel senkit. Valahogy minden egyes bejegyzésemmel egyre feleslegesebbnek érzem mostanában magam a világban. Na jó, oké, ez talán túlzás, de itt a blogon biztosan így van. Meg persze jobban belegondolva a valóságban is ez van, hiszen kb. senki…
Két hét alatt megnéztem 44 filmet. Ez új rekord. Igazából nem csak ez az egyetlen, amit meg szeretnék, illetve szerettem volna dönteni. A többit majd… Ahogy alakul. 😅 Amúgy még 23 nap és rendelem is meg a TV-met. 📺 ❤️ Mindeközben a Never Look Away kapcsán emlegetett Max Richter zenéire kaptam rá nagyon. A Sleep című lemezét hallgattam mostanság szinte…
Szeretem az életem. A telefonomra pl. raktam ki négy visszaszámlálót képekkel. Tudom mennyi nap van aktuálisan hátra, amíg a kezemben nem lesz az új, hatalmas TV-m, illetve azt is pontosan látom, hogy mikor jelenik meg három régóta várt lemezem a kedvenceimtől. Gyerekes? Ha tudnátok ti, mi mindent csinálok, illetve mi mindent fogok is még… 🤣 Ezen anyagok közül az egyik…
Becsípődések. Ritmusok. Ismétlődések. Ismerős ismeretlenségek és üvöltések. Kiüresedett, haloványan bolyongó, borongós égképben lüktető érzések. Lassan a bőrünk alá kúszó akkordok vakító, felesleges fényűzése. Kényeztető dallamok tompa, fájdalmas elhalása, erősebb riffek egyfajta vallomásba zuhanása. Összetört álmok, új ajtóknak hazudott, beképzelt délibábok. Zenék, lemezek, vágyvezérelt gondolatok, valóság, szürkeség, felesleges létezésbe fojtott talán minek is vagyok. A Sadness kreatív alkotója, Damián Antón Ojeda…
Ez igen! Idén végre jön az új Paradise Lost korong. Szeptember 19-én. Ascension lesz a címe, és bizony most sem aprózták el, hiszen egészen pontosan legalább 60 perc 54 másodpercig sötétségbe borul majd minden. Remélem persze. 😎 Az első kislemezdal sem volt rossz, sokadig hallgatásra egészen megszerettem. De ez itt… Huhú! A betyárját neki, ez azt most odabaszott – csakhogy…
Rég volt zenés ajánlóm. Hallgattam éppen a Morrow zseniális, eléggé zúzós metál lemezét (itt az első dal) miközben ránéztem, hogy van-e már új anyaguk. Aztán látom a profiljukon, hogy ott a *Shels a kapcsolódó zenekarok listáján. És az agyamban ekkor valami bekattanva azt súgta nekem: jajj. Valahogy ilyesmi érzés lehet – csak kicsiben –, amikor egy régi szerelem újra megdobbantja az ember szívét. Rég vettem…
Tavaly voltam az unokatestvérem esküvőjén. Itt meséltem is róla egy kicsit. Valahol annak a rohadt hosszú írásnak a közepén van egy bekezdés, amit úgy indítok, hogy “Úgy egy hónapja”… Szóval akkor, ott a lagzin elég fáradt és álmos voltam. Ahogy írtam, a végére összejött ébren 31 óra egyhuzamban… Ezt leszámítva azonban nem volt rossz. Ellenben nem nagyon szeretem ezeket az itthoni, “hagyományos”…
Az elmúlt pár napban nem sokat aludtam, úgy fel vagyok pörögve… 😅 De hát van mit csinálni. Ma eladtam a kis xboxom hajnali 3-kor, reggel 6 után már úton is volt… Lecserélem a médialejátszóm egy jobbra. Sajnos ez amúgy kicsit kényszerű lépés is, viszont legalább így nagy lesz a boldogság utána. A régit elpasszolom, aztán így a korábban említett tranzakcióval…