Négy óra – minimum megfeneklett csónakként átható – melankólia. Hu Bo egyetlen egész estés alkotásában. És tőle bizony már nem lesz több ilyen… A film elkészítése után nem sokkal ugyanis öngyilkos lett. Még csak azt sem élhette meg, hogy láthassa és érezhesse, mennyire nagyra tartják a munkáját nem csupáncsak a kritikusok, hanem a közönség soraiban ülő, átlagos nézők is. Valahol már…
Gondoltam nagy baj nem lehet, így hát csak rávetettem magam végre René Liu debütáló filmjére, amelyre egyébként már jó ideje nagyon fentem a fogam. Korábban kivártam vele, mert tudtam, hogy a netflixes adatlapján már kapott magyar címet is. Hát aztán ez már több hónapja megrekedt ezen a szinten – és ugye az én türelmem is véges… 😅 Szóval csak nem…
De kellett ez már. Hiába, Európában még készülnek igazán jó krimik. Hogy miért mondom ezt? Mert nekem nagyon nem tetszik az, amit pl. David Fincher a Netflixnél művel. Szerettem a Mindhuntert nagyon, de a streaming platform ugye “egy időre” elkaszálta. Pénzügyi okokra hivatkozva. Gondolom, azaz pontosabban fogalmazva olvastam, hogy a nézettséggel nem volt arányos az a a bizonyos összeg, amelyet…
16 db nyugtató, két csomag kis zsebkendő és jónéhány epizód között egy kisebb-nagyobb szünet. Ez lehetne a kezdőszett ehhez a sorozathoz, amely annyi mindenről szól, hogy igencsak nehéz dolgom van, amikor én mindezen dolgokat, valamint az általuk kiváltott érzéseket meg szeretném itt fogalmazni… A nyugtató csak egyfajta vicc persze, de a zsebkendő tényleg nem maradhat el… Volt már néhány olyan…
Ismét egy dél-koreai gyöngyszemről írok… És nem is véletlen. Pedig azt hittem, hogy kicsit elszakadok a romantikus műfajtól egy időre, de nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam be ezt a filmet is. Pedig nem vártam tőle különösebben sokat. Eleddig egyfilmes rendezőről lévén szó, szinte minimális elvárásokkal ültem le elé. Ha nem tetszik, akkor törlöm, aztán lesz még egy kis helyem…
Nem túl szép dolog, hogy ez csak a második gyűjteményes bejegyzésem. De majd lesz jobb… Szóval most megleptem magam ezzel. Az ajánlómban írtam, hogy „remélem valahogy egyszer hozzájutok a vágatlanhoz is”. Hát itt is van. 🥹 144 perc. 123 helyett. És szerintem javítani fog az egyébként is 10/10-es élményen, mert sajnos azért én pl. éreztem a szinkronoson a vágások „nyomát”.…
Nem szeretném nagyon húzni az időt. Szóval… Ez a film annyira, de annyira tökéletes. Nemegyszer hatalmas mosolyt csajt az arcomra – számtalanszor nevetés kíséretében –, de közben többször meg is könnyeztem a látottakat… Nevezhetném persze nevén is a dolgokat, csak gyáva vagyok. 😅 Na jó, sírtam is. De csak kicsit ám… Hol is kezdjem… Mindenki ismeri a Mielőtt-trilógiát ugye? Az…
Az Oscar–díjas Barry Jenkins ezúttal sem lopta be magát a szívembe. Bár előző filmje, a Moonlight [ Holdfény ] nagyot ment a díjátadókon, és a kritikusok is imádták – nekem mégsem jött be. Tulajdonképpen nem is emlékszem már a filmre. Konkrétan szimplán „elment egynek” élményként maradt meg bennem. Ez a második filmje, amit tőle látok, meg hát persze ott van…