Sorozatok

Baron Noir – S01 – 2016

Politikai sorozat és ráadásul francia darab is, de hát mit újat mutathat ez Underwood-ék meg Sorkinék (The West Wing) után? Nyilván rengeteg egyéb mozgóképben találkozhatunk politikai és jogi szálakkal, viszont itt ugye ez van a központi szerepben, nem egy nyomozás mellékzöngéjeként van eladva a dolog. A lényeg, hogy ez sorozat jó, okos, érdekes, szórakoztató, sőt mi több, a pilot az egyik legjobb, amit idén láttam – pedig azért nem kevés szériát próbáltam már be az idei esztendő során.

Az első rész elég pörgős, azt hittem komótosabb, összetett alapokat apránként lefektető kezdést kapunk és a különböző karakterek, események láncolatának esetleges összeérése fogja majd jelenteni a későbbi csúcspontot. Ehhez képest megismerjük a főszereplőket, hogy aztán már az első részben olyan felütéssel kezdjenek, amely tényleg adja magát; nem szórakoztak azzal, hogy az adott problémáig vezető út bemutatásával vesződjenek, ez van, meg kellene valamit gyorsban oldani. Hogy aztán utána fel lehessen tenni a nagy kérdést: “De sikerült?”

Niels Arestrup (Francis Laugier), Anna Mouglalis (Amélie Dorendeu)

Oké, valószínűleg sokakban felmerülhet – még mielőtt nekikezdenének –, hogy habár alapvetően politikával le lehetne írni az egészet, de milyen szinten az, mennyire felszínes, mély, sodró vagy döcögős maga a tartalom? Hát azt kell mondjam is-is. Nyilván a politikai hadviselés valamilyen szinten rohadt mocskos, álszent és képmutató is tud lenni, amelynek polgári vonatkozásában aztán gyakran reflexszerűnek ható kinyilatkoztatások sokasága lesz az eredménye. Engem személy szerint érdekelnek az ilyen témák, pláne, ha ilyen realisztikus a megvalósítása. Hiszen itt nem csak hatalomtechnikai trükközéseket láthatunk hatásos zenével és szép képekkel, hanem releváns problémák felvetését, majd ezek kezelésének meglehetősen rögös és olykor visszás útját is.

Külön tetszetős, hogy érdekesek a szereplők és persze magától értetődik, hogy itt nem jó vagy rossz harcáról van szó, hanem igazi vitákról, társadalmi problémákról, bizonyos hangok felerősítéséről, alkudozásokról, kompromisszumukról és áldozatokról. De tényleg sok réteget lefed ilyen szinten a sorozat, az önkéntesek és a fiatalok bevonása akár a pártba, akár csak szimpla tüntetésekbe szintén csak erősíti ezt a földhözragadtabb, valóságos világképet, melyet ez az évad szerintem nagyon izgalmasan lefest.

Szóval a tartalommal nincs gond, ezt az eddigiek alapján gondolom egyértelmű. De milyen audiovizuálisan? Korrekt. Nem kell sem művészi kompozíciókat várni, sem semmi extrát, ennek itt kb. nem is lenne helye, egyszerűen ehhez a fajta történetmeséléshez az illik, amit látunk. Vannak jó beállítások, helyszínek, a háttérzene is kellemes, de dominánsnak vagy öncélúan túltoltnak soha nem éreztem egyiket sem; összességében kellemes elegyet alkotnak, nagyon jól belesimulnak a cselekménybe.

Simán nézem majd tovább, de most aztán akár tovább is mennék: bátran állítom, hogy hasonló sorozatok megtekintése hasznára válna az egész társadalomnak, mert bár nyilvánvalóan akik tájékozottabbak a közéletet illetően, azoknak sok meglepetést nem fog tartogatni a sorozat (bár ettől még bárkit kikapcsolhat), de úgy vélem, hogy szerte a világban meg kellene próbálni kicsit árnyaltabban látni és láttatni a dolgokat. Persze ezzel aztán el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy ez bizony a politikusoknak nem feltétlenül elemi érdekük…

8.4/10

The Marvelous Mrs. Maisel [ A csodálatos Mrs. Maisel ] – S03 – 2017

Tudjátok, hogy a második évad nekem nagyon bejött. Ettől független – vagy pont ezért is – kicsit tartottam a harmadik évadtól. Tudom, hogy a rengeteg jelölésből ezúttal csak négy Emmy-díj jött össze, azok is inkább a körítést díjazták, a fontosabb kategóriákban ezúttal nem tudott aratni Amy Sherman-Palladino és csapata.

Miért történt meg ez? Ennyivel “rosszabb” lenne a sorozat harmadik etapja? A válasz nem egyszerű, mert igen is, meg nem is. A körítés, a hangulat, a képek nagyon adják, de ennyi. Néha már-már túl jók is ezeken a területeken, és ezt úgy értem, hogy olyan benyomása van az embernek, mintha csak ezekkel akarnák vagy tudnák eladni az egészet, emiatt pedig bizonyos elemeiben ez a nagyon adja szint gyakran csupán öncélú magamutogatásnak érződik. Szóval engem ezzel nem vettek meg most. De miért is nem? Mert nincs ezek mellett kellő mennyiségű élet a harmadik felvonásban, vérszegény a drámaiság is, mindeközben a karakterek sem esnek át nagy változásokon (persze nem mintha csupán ettől valami működőképesebb lehetne), a lényeg azonban az, hogy míg mondjuk a Girmore Girls sokáig tényleg csak jobb és jobb lett, ezt azért érhette el, mert úgy tolta túl a bájosságát, hogy közben a drámai eseményekkel, dialógusokkal valahogy mindig ki tudták azt egyensúlyozni. Mert tényleg működött. És valljuk be, így három évad után; a karakterek ott valahogy egyedibbek, jobban tudok hozzájuk kötődni; nem véletlen poénkodnak pl. mai napig azzal is, hogy ki melyik srác rajongótáborába, csapatába tartozik. Nyilván könnyebb azonosulni az átlagosabb, hétköznapibb figurákkal (még ha a család bizonyos tagjai kivételesen gazdagok is), de itt ugye Midge az Midge, és ő néha már túl sok is (ahogyan mások is tulajdonképpen), pedig papíron működhetne, hiszen ez valamilyen szinten insider cucc is, de számomra ennek ellenére sem adta; sem hangulatilag, sem sztori szintjén, és igen, kezdek kicsit ráunni is az egészre.

Nem, tényleg “nem tudom” igazán szeretni ezt az évadot. Nem elég tökös, nem elég bevállalós a történet, sokszor kifejezetten sokat időznek el bizonyos jeleneten; túlnyújtanak poénosnak vélt (jobb esetben valóban vicces) helyzeteket, beállításokat, és ez bizony idővel roppant fárasztóvá teszi a szériát. Félreértés ne essék, nem az én humorérzékemmel van gond; a zenés jelenetekkel és a random eseményekkel is ez a helyzet. Nem is lenne ezzel egyébként gond, ha működnének, funkciójuk lenne és nem élnének vele olyan gyakran. A karaktereket illetően meg már tényleg szinte ásítozom; a GG-ben jóval több dinamika volt, jóval frappánsabb párbeszédekkel karöltve, és igen, az a már-már giccses, cuki kisváros tudott a most látottaknál sokkal drámaibb és szellemesebb szituációkkal is szolgálni.

Pedig látszólag van itt aztán minden: egzisztenciális válság, magánéleti gondok, munkaügyi gondok, stb, de ettől még nem gondolom elég markánsnak egyiket sem; nézem, úgy ahogy élvezem is, de ennyiben ki is merült most a dolog. Lehet magával a korral is gond van, lehet ebben nincs olyan sok, lehet szimplán túl konzervatívan áll bizonyos szálak terelgetéséhez Amy Sherman-Palladino. Egy biztos; nem mer túl drámai és komor lenni, még egy-egy epizód erejéig sem, emellett sajnos szerintem vicces és szórakoztató showt sem sikerült összehoznia.

Nyilvánvaló, hogy szinte mindenki érti a dolgát a stábban. Még akkor is működne a dolog, ha tényleg csak ennyire lenne humoros, csak a sztorival kezdenének végre már valamit, lennének végre érdekesebb (vagy pont hogy szinte unalmasabb!) mellékszereplők, és… De nem, ez valahogy most nem az igazi. Az évad utolsó része kicsit jobb, ezzel a lezárással pedig akár sokkal érdekesebb és bátrabb irányba is elmehet a széria, de hazudnék ha azt mondanám, hogy tülkön ülve várom, hogy elérkezzen az új évad premierje.

The Marvelous Mrs. Maisel [ A csodálatos Mrs. Maisel ] – S02 – 2017

Volt már olyan, amikor valami annyira betalált, hogy direkt nem hallgattátok vagy néztétek meg sokáig újra, esetleg szánt szándékkal félbehagytátok? Nálam Amy Sherman-Palladino sorozata ilyen volt. Már az első etap is egyre jobb és jobb lett, de ez a második valami igazi csoda. Minden szinten. Nem túlzok. A második évad 5. részét is szinte végig vigyorogtam, olykor fel is nevettem, voltak benne meglepetések is, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy milyen varázslatos hangulat áradt a sorozatból. Gyorsan félre is tettem egy ideig, de aztán már nem bírtam ki, le akartam tudni a maradék 5 részt is…

Nem csak a kor miatt is klassz az egész, hanem az igazi nyár felidézése is olyan könnyedén ment a szériának, hogy az szinte leírhatatlan. A karakterek egyre jobbak, az arányok is kellemesek, nincsenek irreálisan túltolva bizonyos szereplők, sőt, komolyan azt kell mondanom, hogy még csak töltelék karakterek sincsenek, mindenki annyit és ott szerepel, ahogyan kell. A fellépésekből is épp csak annyit látunk, amennyi szükséges, de persze van amikor ezt nagyon odateszik; ekkor úgy is sikerül, hogy ezen jelenetsorokat és szövegeléseket legszívesebben mindenkinek mutogatni kezdeném.

Nem nagyon tudok az évadba belekötni, sőt, tovább csak tovább magasztalnám. Nem érződik az évadon a helyben toporgás egy pillanatra sem, valami mindig történik, de csak a maga kis visszafogott tempójában, sem elkapkodva, sem a végletekig elnyújtva nincsenek a dolgok. Tényleg minden pillanata arany, arról nem is beszélve, hogy milyen gyönyörű képek, helyszínek, díszletek és jelenetek tudják színesíteni az összképet. Oké, hogy ezek egyikét vagy másikát általában sok sorozatban sikerrel tudják abszolválni, de ilyen – minden szinten – minőséget kevés eredeti sorozat tud képviselni.

Imádom, amikor behoznak bizonyos szereplők által kedvelt, új témákat, és ha nem is teljesen, de azt teszik meg az egyik központi témává az epizódban, remekül feldobják az évadot az ilyen pillanatok, arról nem beszélve, hogy ezek a kis kitérők is milyen mondanivalót tudnak magukban hordozni. Aztán a zenék, te jó ég. Egymást követően azon kapom magam, hogy vége a résznek, és indul az Amazon Primeon a stáblista, és már szól is a zene, de milyen zene… Ezen dalok illenek a korhoz, passzolnak a látottakhoz és hallottakhoz, nem kérdés, hogy olykor szimplán tökéletesen választanak, és én közben csak ülök, nézek ki a fejemből, miközben mosolyogva végighallgatom a dalt. Ilyen volt a Tell That Girl To Shut Up vagy a Someday is… Hibátlanok.

Nem is tudom, mit írjak még; az utóbbi évek legeredetibb, legszebb és legkomolyabb produkciója. Mindössze három szezon alatt összegyűjtött annyi jelölést és győzelmet (Won 20 Primetime Emmys 80 wins & 150 nominations total), amely már önmagában csettintésre készteti az embert, az is lehet, hogy a rekordoktól sincs ilyen téren olyan messze. Én többet nem is kívánhatnék, csak így tovább; iszonyat kevés olyan sorozatkészítő van, akiknek akár több projektjét is újranézném, hiszen azért elég időigényes egy komplett sorozatot újrázni, de Amy Sherman-Palladino nem szórakozik ilyen téren; mert ahogyan ezt, úgy a Gilmore Girls-t is imádtam, és már alig várom, hogy 5-10 év múlva ismételten szemügyre vehessem.

KultNapló – 2021

Végre létrehoztam az alábbi kis naplót, ahol mindent is vezetek majd. Itt láthatjátok mit is fogyasztottam – láttam, olvastam, hallgattam vagy játszottam éppen. A legfrissebb élmények vannak legfelül. Sorozatoknál az évszám nem az évad, hanem az első évad TV-s vagy streaminges premier idejére vonatkozik. Ha írtam valamelyikről, akkor a linkre kattintva el tudjátok olvasni, hogy mit is gondoltam az adott alkotásról. 8.0-tól felfelé külön színekkel jelölöm a produktumokat.

Sorozatok

Maid – 2021 – minisorozat – 9.3/10
Baron Noir 2016 – S01 – 8.4/10
The Marvelous Mrs. Maisel – 2017 – S03 – 7.1/10
Animal Kingdom – S01 – 8.2/10
StartUp – 2016 – S03 – 8.3/10
Feel Good – 2020 – S02 – 7.1/10
The Marvelous Mrs. Maisel – 2017 – S02 – 9.6/10
Battlestar Galactica – 2004 – S01 – 6.6/10
Lonesome Dove – 1989 – minisorozat – 9.5/10
The Underground Railroad – 2021 – minisorozat – 9.7/10
Mare of Easttown – 2021 – minisorozat – 9.5/10
Little Fires Everywhere – 2020 – minisorozat – 8.5/10
Bosch – 2015 – S03 – 7.8/10
StartUp – 2016 – S02 – 8.4/10
StartUp – 2016 – S01 – 8.5/10
The Last Dance – 2020 – minisorozat – 9.6/10
Deadwind – 2018 – S02 – 7.1/10
Informer – 2018 – minisorozat – 9/10
I Know This Much Is True – 2020 – 7.8/10
Caliphate – 2020 – minisorozat – 8.8/10
Deadwind – 2018 – S01 – 8.1/10
The Crown – 2016 – S04 – 9.4/10
Borgen – 2010 – S03 – 8.6/10

Filmek

The Killing of Two Lovers – 2020 – 8.6/10
Help – 2021 – 6/10
Cold War – 2018 – 7.2/10
One Night in Miami… – 2020 – 9.2/10
Coyote – 2017 – 7/10
Carlito’s Way – 1993 – 8.4/10
Broken – 2012 – 7/10
I Lost My Body – 2019 – 9.2/10
Rams – 2015 – 7.9/10
Wild Roots – 2021 – 10/10
No Time to Die – 2021 – 9/10
Chuchotage – 2018 – rövidfilm – 6/10
Last Call – 2018 – rövidfilm – 8/10
Rossz színész – 2018 – rövidfilm – 8/10
My Guide – 2013 – rövidfilm – 7/10
Skyfall – 2012 – 6/10
Custody – 2018 – 7/10
The Green Knight – 2021 – 6.4/10
Malignant – 2021 – 5/10
Babyteeth – 2019 – 8.3/10
Beckett – 2021 – 3/10
Pig – 2021 – 4/10
Flickering Lights – 2000 – 5/10
The Big Sick – 2017 – 9.6/10 – újranézés
The Right Stuff – 1983 – 7.4/10
Sound of Metal – 2019 – 9.3/10
A Quiet Place Part II – 2020 – 5.6/10
Biutiful – 2010 – 8.2/10
The Best of Youth – 2003 – 9.6/10
The Rundown – 2003 – 2/10
No Mercy – 2010 – 2/10
Minari – 2020 – 7/10
Take This Waltz – 2011 – 8/10
Riders of Justice – 2020 – 6.5/10
The Vast of Night – 2020 – 6/10
Revenge – 2017 – 7/10
The Yellow Sea – 2010 – 7/10
Seaspiracy – 2021 – 7/10
Weekend at Bernie’s – 1989 – 5/10
Nomadland – 2021 – 7/10
Columbus – 2017 – 8/10
Treasure Planet – 2012 – 3/10
The Father – 2020 – 5/10
King Kong – 2005 – 3/10
Ruby Sparks – 2012 – 7/10
The Kid Detective – 2020 – 7/10
Eagle Eye – 2008 – 6/10
Ain’t Them Bodies Saints – 2013 – 9/10
Fury – 2014 – 6/10
Sherpa – 2015 – 6/10
The Diary of a Teenage Girl – 2015 – 7/10
Battle Royale – 2000 – 5/10
Another Earth – 2011 – 7/10
The Constant Gardener – 2005 – 6/10
Louder Than Bombs – 2015 – 8/10
Spies Like Us – 1985 – 5/10
The Farewell – 2019 – 6/10
Monos – 2019 – 7/10
A Very Long Engagement – 2004 – 5/10
Encounters at the End of the World – 2007 – 7/10
These Final Hours – 2014 – 7/10
After You – 2003 – 7/10
Sorry We Missed You – 2019 – 9/10
Weathering with You – 2019 – 6/10
Corpus Christi – 2019 – 7/10
A Simple Plan – 1998 – 7/10
The Dig – 2021 – 6/10
A War – 2015 – 9/10
Summer of ’42 – 1971 – 8/10
Crimson Tide – 1995 – 7/10
Promising Young Woman – 2020 – 8/10
Alita: Battle Angel – 2019 – 7/10
Richard Jewell – 2019 – 7/10
The Call – 2013 – 6/10
Stargate – 1994 – 6/10
Booksmart – 2019 – 7/10
Resolution – 2012 – 6/10
The Hunt – 2020 – 7/10
The Peanut Butter Falcon – 2019 – 7/10
Vanishing Point – 1971 – 6/10
The Shape of Water – 2017 – 7/10
Another Round – 2020 – 7/10

Battlestar Galactica [ Csillagközi romboló ] – S01 – 2004

Nagy elvárásokkal kezdtem neki, de eléggé felemás érzésekkel fejeztem be az első évadot. A sorozat jó lenne, mondjuk 8-10 részben elmesélve és a sok hülyeségtől kigyomlálva, de hát sajnos nem ilyen. Olyan sok az idegesítő töltelék-pillanat, hogy az ember feje néha belefájdul. A sztori bizonyos szinten jó, de sok területen gyenge is, a legnagyobb probléma pedig emellett leginkább az, hogy már a karakterekkel is gondom van. Nem nőttek hozzám, nem nagyon érdekelnek, de ha olykor aztán mégis, akkor meg gyakran szó szerint felcsesznek bizonyos döntéseikkel, amelyek megalapozottsága az adott pillanatban léggé megkérdőjelezhetőek.

Audiovizuálisan semmi extrával nem találkoztam; nyilván nem arról van szó, hogy teljesíthetetlen elvárásokkal ültem le elé, de ez nem kiemelkedő semmilyen szinten ma már. Oké, persze ettől még látom, hogy nyert számtalan díjat az “Outstanding Special Visual Effects for a Series” okán, de én ezt inkább letudom annyival, hogy nem annyira illúzióromboló, hogy csak ezért pontokat vonjak le, meg hát ugye az effektek minősége csak egy dolog, attól pl. lehet az operatőri munka pocsék… Itt ha nem is ez a helyzet, attól még szemkápráztató dolgokkal és beállításokkal sem nagyon büszkélkedhet a sorozat. A kivetnivaló dolgok forrása miatt azonban most aztán agyalhatok, hogy írjak úgy kritikát, hogy az ne legyen spoileres. Hát megpróbálom…

Szóval élveztem én úgy ahogy ezt az etapot, de számomra ez kevés, és igen, ennél szerintem bőven akadnak jobb, következetesebb és érdekesebb nézni- és olvasnivalók, és simán lehet ez a mérleg egyik fontos nyelve, mert azért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ma már van is miből válogatni. Akkor kezdjük azzal, hogy mi nem tetszett, sőt mi miatt lett ez nálam kasza. A sorozatban van (legalább) egy durván elviselhetetlen karakter, aki még csak nem is mellékszereplő, hogy el tudjuk nézni neki a “botladozásait”, szóval így a frontvonalban elég idegesítő tud lenni az ő ténykedése. Mert persze rengetegszer eléggé irracionálisan viselkedik, hazudik, terel és senkinek nem tűnik fel közben, hogy az illető kifejezetten orvosi eset, pedig hát ugye ez az abnormális viselkedés kívülről is eléggé mutatós tud lenni, pláne amikor – mindezek mellett – mindenféle következetességet is nélkülöz a figura. A ballépés ezzel az egésszel az, hogy sajnálatos módon logikátlan, buta, ostoba placebo ez a “szál”, a feszültség és izgalom olyan szinten való mesterkélt fokozása, hogy az már kínos. Még tovább is megyek; a szereplők egy része is asszisztál az egészhez; van egy rész, amely egyik pillanatában valaki elalszik egy politikai tanácskozáson, bevallottan nem érdeklik az ehhez hasonló ténykedések, hogy aztán a következőben meg már azt láthassuk, hogy érdekfeszítően nyilatkozik a médiának, de úgy, hogy szemlátomást is lubickol a szerepében…

Szerelmi szál is van a sorozatban, talán négy is. De minek ezek is? Persze egyenként ki lehetne elemezni, hogy milyen területeket is érint egy kapcsolat, mit vállalhat be az ember a kedveséért, meddig ésszerű a lojalitás, hűség, de a gond az, hogy egyik szál sem éppen fogós, sőt, néha totálisan abszurd az egész, hogy valaki a társa kedvéért elhallgat olyan dolgokat, amelyek bizonyos szempontból végzetesek lehetnek. Igen, itt is vannak kisebb nagyobb konfliktusok, de egyik sem túl maradandó, a legtöbb inkább erőltetett vergődésnek tűnik, vagy olyan rögtönzött hisztikkel szembesülhetünk, amelyeket akár némelyik szappanopera is megirigyelhetne.

Néha feldobják a szezont filler részekkel, de azok is milyenek… Pl. van amikor egy elítélt csávó keveri meg a lapokat, és még azt sem mondom, hogy a probléma felvetése és kezelése nem lett volna valószerű, csak hát totál meh’ kategória lett a rész, hol van ez mondjuk egy Barry féle, S02E05-ös szórakoztató, de drámai agymenéstől… Aztán még nem is beszéltem olyan bitang fejcsóválós dolgokról, hogy itt azért nem kis ajtókat kell nyitogatni, ennek ellenére az első évad végéhez közeledve feltűnt, hogy sokszor így buknak le ezzel-azzal a szereplők, ami azért eléggé olcsó megoldás, de ez még semmi, amikor az egyik karakterrel olyan lehetetlen “baleset” történik, amely után komolyan azt mondtam magamban, hogy engem már az utolsó rész sem érdekel. Ennek ellenére letudtam az utolsó részt is, de sok köszönet nem volt benne, hiszen logikailag elég sok sebből vérzik a dolog, aki megnézi, látta, az tudja miről beszélek, mert eléggé egyértelmű dolgokra célzok most. És igen, ezen írói fordulatok, húzások is megmagyarázhatóak lehetnének a későbbiekben, de szerintem roppant erőltetett módon. (Valami ilyesmire gondolok; XY-t sem azért rúgták ki a melóból, mert elcseszett valamit vagy pocsék volt a teljesítménye, hanem a munkavállaló akart épp váltani…)

Nyilván csúnya dolog lenne más sci-fikhez mérni, de hát naná, hogy mérni kell, és szerintem a Lost ezerszer feszültebb, okosabb, összetettebb, komolyabb, és leginkább talán hatásosabb mint ez, de ezek a The Leftoversre is érvényesek lennének, ehhez képest meg a BSG első évadja, hát erősen ásítós fajta, ennél még egy közepes valóságshow is érdekesebb lehet. Mert hát hiába ambiciózus a BSG, hiába van íve is, de a karakterek iszonyat gyengék és kétdimenziósak, a konfliktusok nyögvenyelősek, a dinamika is hiányzik belőle, sokszor műviek a jelenetek, a párbeszédek és a színészek is szinte középszerűek, és hát a csattanók is általában túl gyengék, de még ha némelyik működne is, akkor is ott van a másik oldalon az a rengeteg ostobaság és kérdés, amelyek jelentős részét utólag szinte lehetetlen lenne megmagyarázni. Az ötlet jó, a kivitelezés elmegy, de az írókat és a rendezőket én egy az egyben kidobtam volna. Sajnos sokkal több negatív érzés fogalmazódik meg bennem a szériával kapcsolatban, mint előzetesen szerettem volna, így számomra ez megy a csalódások közé, szépen a The Sopranos és a Dexter mellé.

Sorozatok, amelyeket idén bepróbáltam

Eltelt az év fele, júniusban meg már nem kezdek el új sorozatot, szóval lássuk, hogy milyen darabokkal is ismerkedtem eddig 2021-ben. Pontszám szerint, csökkenő sorrendben. Az alábbi értékelések csak a pilot epizódra vonatkoznak. A vastaggal jelöltekből az első évadot befejeztem. Idén, az év második felében szerintem nem sokkal fog gyarapodni ez a lista; pótlásokat tervezek, meg a szinten tartással sem szeretnék megcsúszni, és hát egyébként is olvasgatni tervezek majd inkább.

  1. Lonesome Dove – 9/10
  2. The Underground Railroad – 9/10
  3. The Last Dance – 9/10
  4. Mare of Easttown – 8/10
  5. Patria – 8/10
  6. Caliphate – 8/10
  7. Deadwind – 8/10
  8. Little Fires Everywhere – 8/10
  9. Battlestar Galactica (mini 03′) – 8/10
  10. The Mosquito Coast – 8/10
  11. Primal – 8/10
  12. Startup – 7/10
  13. Informer – 7/10
  14. I Know This Much is True – 7/10
  15. Battlestar Galactica (’04) – 7/10
  16. Itaewon Class – 7/10
  17. We Are Who We Are – 7/10
  18. Mrs. America – 7/10
  19. For All Mankind – 7/10
  20. Debris – 7/10
  21. Egynyári kaland – 6/10
  22. Tales From The Loop – 6/10
  23. Hanna (’19) – 6/10
  24. To the Lake – 5/10
  25. Sky Rojo – 5/10
  26. Invincible – 5/10
  27. The Wilds – 5/10
  28. Angie Tribeca – 3/10

Invincible [ Legyőzhetetlen ] – 2021 – pilotkritika

Az Invincible-t nem illik nem szeretni. Mert hát 73% metaciriten és 8.8 pont imdb-n, még ha az előbbi érték annyira nem is kiemelkedő. Engem viszont kiakasztott valamilyen szinten a pilot epizód. Már az első tíz perc igen kellemetlen volt. Folyamatos akciózás, amely valljuk be, a legkevésbé sem volt látványos, persze szinte tét nélkül; ilyenkor akárkit tesznek is be a mérleg másik oldalára, mármint úgy értve, akikért szorítani is lehetne, még súlytalan az egész, mert annyira az elején vagyunk, nem ismerünk senkit, miközben a harcokkal is gond van, de erre térjünk vissza az írásom végén…

Ezek után kicsit lenyugodtak a kedélyek, a rész közepe kicsit jobb is lett, de hogy ez a szekció sem több a középszernél, az biztos. Igazából semmi extra nem volt ebben sem, mármint sem sztori, sem dialógusok, sem egyéb színtéren nem képes semmi újat vagy többet nyújtani, pedig hát azt hittem, hogy majd itt végre láthatok valami nagy durranást. Hát sajnos nem… Szerintem vizuálisan is meglehetősen gyenge, a helyszínek, jelenetek, a rajzok… Nem vagyok valami nagy anime fan, de ezerszer szebbeket tudnék mondani még így is, de persze el tudom képzelni, hogy valaki azzal érvel ezzel ellentétben, hogy ez a koncepció része, ide ez illik, ez a klasszikus rajzolási, képregényes stílus. Oké, legyen, de attól ez még nem szép, még kompozíciókat illetően sem. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek; a “szépséget” valahol ezek környékén kell keresni: 5 Centimeters per SecondYour Name vagy A Silent Voice: The Movie. Mindazonáltal persze ha ezen területen csak ennyire futja, akkor a többiben kellene keresni a megváltást. Hát sok sikert hozzá…

Hiszen a vége meg aztán megint kb. annyira pocsék volt, mint az eleje. Ötlet szinten még oké, is lenne, de talán nem itt, ekkor és így. Kezdjük ott, hogy megint súlytalan volt az egész. Sajnáltunk valakit? Hát én nem, pedig mai napi képes vagyok (ha ritkán is) megkönnyezni dolgokat. Felszínes erőszak cunami volt az egész, odasózva a nézőknek, hogy “nesztek, egyétek; ettől majd rácuppantok meg koppan az állatok”. Felütésnek nem mondom, hogy nem felütés, na de milyen…

A probléma egyébként sokszor magából a műfajból is adódik. Csapkodják orrba-szájba egymást, a fél várost lerombolják így vagy úgy, mert nyilván sokkal hatásosabb elhajítani valakit 500 méterre egy épület homlokzatának, mintsem lefogni, eltörni a nyakát, megbénítani vagy akármi. A kérdés az, hogy oké, a vége felé nem volt szarozás, de akkor az elején miért ment a színházasdi ilyen téren… Sajnos megint ott tartunk, hogy rögtönözve hol így, hol úgy történnek a dolgok. Ettől még elfogadom, hogy nem lehet – önbíráskodó módon – minden rossz arcot rögtön kinyírni, de az ártalmatlanításukra eltékozolt felesleges és látványt nélkülöző, feszültségmentes akciózás helyett lehet jobb lett volna, ha következetesen végigviszik ezt a fajta hozzáállást… Nálam ez így egyértelműen kasza.