Arra gondoltam, hogy leírom; a My Mister az a fajta sorozat, amely megtekintése alatt – pontosabban két epizód között, egy délutáni szunyókálás alkalmával – képes voltam arról álmodni, hogy mit és hogyan is írok én majd erről. (Egyébként üdítően kellemes érzés volt végre csak valami hobbival kapcsolatos emlékfoszlányokkal ébredni.) Szóval nagy meglepetés nem lesz, hiszen valóban egészen elképesztő kis széria volt ez. Igencsak magasan voltak az elvárásaim, de úgy érzem, hogy minden téren többet kaptam, mint amelyre előzetesen számítottam. A My Mister olyan ritka kis kincs, mint az erősen felhős ég mellett elkapni egy fényesen ragyogó hullócsillag megigéző tündöklésének elhalását.

Hihetetlenül emberi, és közben persze folyvást igen fontos témákkal operáló alkotás. Kivételes, hogy epizódjainak hossza ellenére – átlagosan 1 óra 20 perc egy rész – alig találni benne olyan momentumot, amelyre akár csak egy pillanat erejéig is úgy gondolnék vissza, hogy bizony azért ezt vagy azt talán ki lehetett volna vágni belőle. Lebilincselő, magával ragadó kis utazás a My Mister. Olyan, amilyenhez foghatót nagyon ritkán láthatunk.

A sorozat eléggé sötét és melankolikus hangulatot sugároz magából, de így visszatekintve úgy vélem, hogy ez aztán tényleg ne riasszon el senkit. (Ha mégis így járnátok, hát nézzétek meg legalább a bejegyzés vége felé beillesztett openinget.)

Tudom, írtam már máskor is, hogy a szeretet milyen lehetetlenül fontos dolog is… Egy-egy kedves tőmondat, illetve akár csak egyetlenegy szó is mennyi mindent jelenthet valakinek… (Pláne, ha úgy mondja valaki, “ahogyan”…) Talán már pusztán ezen – kis, repkedő virágszirmokként utat mutató – jelek és gesztusok is legalább ugyanúgy be tudják ragyogni az életünk, ahogyan akár egy félve elkapott, mosolygós pillantása a másiknak…

Lee Ji-an szerepében pedig IU kétségtelenül tökéletes választás volt a szerepre. Alacsony, tornacipős, látszólag magának való, kócos kis fiatalt alakít, akinek az élete olyan kihívások elé állította, amelyeknek leküzdése már-már a lehetetlenség határait feszegeti. Egy olyan erősnek tűnő, de a felszín mögött azért végtelenül törékeny teremtés ő, aki belekeveredik egy kis vállalati csatározásba. Konkrétan az egyik kulcsfigurája lesz majd az egésznek. És akkor ezzel el is árultam, hogy a My Mister nem pusztán egy egyszerű családi dráma – romantikus felütésekkel –, hanem egy olykor szinte már thrillereket és háborús filmeket is megszégyenítő, feszültséggel teli sorozatos élmény is egyben.

Tényleg rég láttam ennyire izgalmas mozgóképet. Annyira sodró és kiszámíthatatlan, – persze nem akciófilmes mércével –, hogy még az utolsó előtti epizódnál sem tudtam, hova is fog kifutni a történet… Viszont mindez nem azt jelenti, hogy kapkodó, következetességet olykor sutba dobó cselekményszálakkal próbálnák a figyelmünket megragadni. Írom ezt csupán azért, mert ilyen tartalmakkal sajnos bőségesen lehet találkozni… A My Mister profi és hiteles képet fest le nekünk nem csupáncsak egy vállalat belső működésének bizonyos aspektusait illetően, hanem annak a felsővezetésében lévő konfliktusok végeláthatatlan útvesztőit tekintve is. Mindez viszont cseppet sem lesz száraz vagy émelyítő, hiszen karaktereink sorsa egyfajta függő viszonyba kerül a hatalmi játszmák kereszttüzének közepette kialakult felállásoktól.

Mindig kiemelem – hiszen szerintem roppant fontos minden alkotás megítélésének szempontjából –, hogy mennyire is tud személyesen megérinteni az adott produkció. Hát itt ebben sincs hiba. IU által játszott karakter nagyon közel áll hozzám. Nekem ugyan messze nem olyan rossz a helyzetem, de az, ahogyan ő éli a mindennapjait, valahonnan, ha csak kicsit is, de ismerős nekem… (Négy hónapja ki sem tettem a lábam a lakásból, csak a munka, illetve a bevásárlás miatt. Oké, kétszer „hazamentem” pár órára.) Innentől kezdve – minden bizonnyal – nem is kell nagyon részleteznem, hogy mennyire kiemelten figyeltem minden egyes rezdülésére… (Na nem mintha képes lenne bárki is nem árgus szemekkel vizslatni őt…)

És akkor a hangulatról még nem is beszéltem… Az szintúgy valami bődületesen erősre sikeredett. A dalok tekintetében bár nem erőltették meg túlságosan magukat – számukat tekintve legalábbis –, de pl. a Burden of Life rendszeresen visszaköszönő aláfestő zenéje is nagy hatással volt rám. Nem csak arról van szó, hogy nem tudtam megunni, hanem közben egyre nagyobb és nagyobb favorittá vált. És ha már hatások… Biztos mindenkit nagyon érdekel még, hogy megkönnyeztem-e a látottakat… Hát meg. Nem is egyszer… Viszont itt megint valahogy másképpen, mint teszem és tettem azt korábban általában. Olyan jelenetek alatt érzékenyültem el, hogy azok aztán még számomra is a meglepetés erejével hatottak. Elég volt hozzá egyetlen mosoly, egy aprócska jókívánság, vagy csupán valamiféle – örömtelibb végkifejlet ígéretét magában hordozó – lépcsőfok leküzdhetetlenségének karaktereinkre vetülő, baljós árnyékának hűvöskés érintése…

Sok-sok sorozatot és filmet láttam már, de kevés foglalkozik ilyen mélységeiben az emberi érzésekkel. És itt van is miből meríteni… A magányon, a kiszolgáltatottságon, valamint az elszigeteltségen túl bizony ott van a hűtlenség és a szerelem kérdésköre is… Szerencsére a My Mister viszonylag távol áll attól, hogy fekete-fehér dologként fesse le a történteket, hogy aztán ezen dolgok által megmételyezve vethesse a vétkesek padjára karaktereinket. Mint már említettem, végtelenül emberi sorozat ez, az éremnek pedig semmiképpen sem csak egy oldala van, és ezzel a készítők is tisztában vannak.

A fényképezés meg tényleg lehengerlő. Nem játszanak benne sokat a kamerákkal, a színekkel és a kompozíciókkal, de ez egy ilyen történet esetében teljességgel szükségtelen is lett volna. Remélem sikerült elég szép képeket választanom a sorozatból ehhez a kis íráshoz. Mondhatnám, hogy nem volt nehéz dolgom, de közben meg legszívesebben egy kész albumnyit is közzétettem volna… Nem megfeledkezve arról, hogy bizony néhány szenzációsan cuki (vagy épp lehúzós) pillanat megörökítését spoilerek okán hanyagoltam is…

A My Liberation Notes és a Lost mellett a My Mister is mehet a bátran ajánlós mozgóképek közé. Legfőképpen azoknak, akiknek kicsit már elege van mindenből. Azaz ha legszívesebben néha magadra zárnád az ajtót, az ablakon meg kihajítanád a kulcsokat…

Mármint annak ellenére, hogy sok-sok közös vonása van a fent megnevezett szériáknak, mégis szinte teljesen más élményekkel és érzésekkel képesek gazdagítani a kíváncsiskodó „lélekbúvárokat”… Mindegyikben találhatunk annyira kedves képkockákat, amelyek nem csak segíthetnek túllépni nekünk bizonyos dolgokon, hanem ha esetleg nincs is ilyen problémánk, akkor is emlékeztetnek bennünket arra, hogy mennyi apró kis szépség is lappang mindannyiunk életében. Még talán a legnehezebb napokon is…

Kár lenne nem kimondani, hogy a valaha volt legnagyobb kedvencemmé nőtte ki magát a My Mister. Jól is jött, mert mostanság még inkább úgy tapasztalom, hogy egyesek érzelmileg valami egészen elképesztő hiányosságokkal bírnak. Néha tényleg úgy érzem, hogy teljesen felesleges bármit is megosztanom másokkal. Legyen az akár csak kicsit is személyes…

Sok-sok témát érint Kim Won-suk (Incomplete Life, Signal) és Park Hae Young (My Liberation Notes) közös munkája. Fent már említettem néhányat, de tényleg napestig sorolhatnám őket. A dilemmáktól kezdve a feltétel nélküli szereteten át, egészen sokrétű kis csodával van itt dolgunk. És mindezt úgy sikerült közben abszolválniuk, hogy mindvégig izgalmas és viszonylag pörgős is tudott maradni a sorozat. És talán a legfontosabb az, hogy egy kicsi hitet is ad. Nem sokat persze – kiváltképpen nem is vallási értelemben –, de igen, érzésem szerint ez egy olyan impulzusokkal játszó kis történet, amely a szokatlanul őszinte realizmusának, valamint a közben mégis jóleső, könnyedséggel átitatott melegségének és kedvességének köszönhetően valósággal a képzeletbeli fellegekbe emelheti a nőzőjét…

Más kérdés viszont – valahol szomorú is –, hogy személyesen valószínűleg soha nem merném ajánlani senkinek. Mármint mégis kinek mondhatnám, hogy nézzen meg egy ilyen sorozatot? És hát ugye nagyon meg sem szeretném már indokolni másoknak, hogy miért is mozgat meg ennyire egy ilyen produktum. Bár most ha jobban belegondolok… A My Mister olyan remekmű, amely esetében szerintem inkább azoknak kellene “magyarázkodniuk”, akiket valamilyen oknál fogva mégsem érintett meg úgy… Így vagy úgy, de az a lényeg, hogy szerencsémre itt van nekem ez a kis blog, és ha másra nem is különösképpen, erre bizony kifejezetten jó.

Csűrhetném-csavarhatnám még, de tényleg nehéz vele mellélőni. Ha van szíved, egyszer úgyis mindenképpen végignézed. Ha nincs, akkor majd ezután lesz! 😉 Én szerettem volna még egy kicsit tolni rajta… Nem szándékoztam ilyen hamar a lejátszás gombra tenyerelni, inkább csak őrizgetni kívántam. Magam mellett akartam tudni úgy, hogy közben biztos lehettem abban: ott van nekem, csak rám vár… Egy ideig ellen tudtam állni a kísértésnek, de aztán persze ugye sosem tudhatom mit tartogat a holnap, így csak letudtam néhány napja… Nagyon örülök, hogy ez nem maradt ki az életemből. És akkor még bele sem mentem abba, hogy azóta kicsit más szemmel nézek nem csak a mozgóképekre, hanem olyakor talán magára a világra is…

Ha ez még mindig nem elég, vagy nem tudtok dönteni, hogy betegyétek-e a megnézendőek közé, akkor feltétlen nézzétek meg ezt a csodálatos, de azért rövidke kis openinget is… (Aztán ha ez sem elég, nézzetek rá, hogy milyen magas értékelésekkel halmozzák el azok, akik szerencsét próbáltak vele. (IMDb / Trakt / serializd / MyDramaList)

Ezek után alig várom, hogy láthassam Kim Won-suk és IU közös munkájának legújabb gyümölcsét, a You Have Done Well c. sorozatot, amelynek premierjéről pontos időpontot jelenleg nem tudunk még.

10/10

Megjegyzés: A sorozatot AvistaZ-on mindenki megtalálja. Feliratot pedig a szokásos helyen, itt találtok hozzá. Leteszteltem az összes fent található verzióval, de csak a NEXT-es verziókhoz jó a fordítás. Az sem rossz azért, van 1080p-ben is. A többiben hiába tologattam akárhogyan, egy idő után újra kellett volna időzíteni. Konkrétan rengetegszer egy epizód során… És én ugye nem akartam belőle sok mindent látni – már a megtekintése előtt is… Így viszont, hogy túl vagyok rajta, azt hiszem időzítem majd a BluRay REMUX-os verzióhoz. Ebben akad pár extra másodperc – meglehetősen gyakran –, szóval lesz munka vele… De a hibátlan minőségért, valamint azért, hogy TV csatorna logó nélkül is megcsodálhassam újra… Hát még naná, hogy megéri! Szóval örömmel ásom majd magam bele a „munkába”.

Ha valakinek egyébiránt szüksége lenne AvistaZ meghívóra, bátran írjon nekem egy email-t a patrick@hidegnyomon.hu címre, esetleg pottyantson ide egy posztot egy email címmel – már ahová küldhetem a meghívót… Annyit azért kérnék, hogy pár mondatban kifejthetnétek, hogy miért is szeretnétek bekerülni az oldalra. Aztán jelentkezem. Van még néhány. Ha meg éppen elfogyna, hát most jelzem; lesz viszonylag folyamatosan pár új.