Megnéztem életem első kínai sorozatát. És újjászülettem. Elképesztő, milyen varázslatosan romantikus kis sorozat volt ez. Semmilyen formátumban még csak találkozni sem nagyon találkoztam hasonlóval. A legcukibb és legédesebb mozgókép, amit valaha láttam. Párját ritkító és ellenállhatatlan alkotás. És kötve hiszem, hogy – ilyen téren – bármi is a közelébe érhetne a jövőben. Január vége van. De megvan az év szériája számomra. Már-már szinte repülök; újra tök fiatalnak érzem magam, meg is borotválkoztam egy kicsit, és hát bizony szerintem be is vagyok zsongva rendesen…

Mielőtt elkezdtem, befejeztem a Fargo 5. évadját. Jó volt, elment, de annyira azért nem, hogy írjak róla. Meg amúgy is sokan ismerik… Valami másra vágytam. Valami üdítőre. Láttam, hogy bár annyira még nem felkapott darab a When I Fly Towards You, de megtetszett a plakát, jó volt a felirat ahhoz a verzióhoz, amit letöltöttem, és hát akkor elindítottam. (IMDb-n közel 1000 ember értékelte még csak le. Oké, ezzel szemben mondjuk a My Drama List-en viszont 17403-an 9.0-ás átlagot (!!) hoztak össze!) Még több kedvem lett hozzá, miután észrevettem, hogy ez bizony valamiféle vígjáték is egyben. (Nem mintha annyira favorizálnám a műfajt, de arra gondoltam, hogy lehet rám férne már valami ilyesmi…) Szóval megnéztem az első részt, és hát azonnal repült is rá a 9 pont. Aztán ezután meg csak úgy sorakoztak a 10-esek…

Igaz egyébiránt, hogy 24 epizódról van szó, de ezek hossza átlagosan csak 35 perc. Ami még rövidebbnek érződik majd, mert az idő bizony repülni fog közben… Szóval bátran neki lehet futni. De akkor én meg most bele is csapok…

A főszereplő hölgyet alakító Zhang Miaoyi… Hát, szóval, hogy is mondjam… Ilyen barátnő kell nekem. 😃 Pontosabban fogalmazva olyan, amilyen karaktert alakít. 😅 És ezzel el is mondtam most mindent. Lapozzunk! Oké, csak viccelek, de annyira jó a kedvem most, annyira lelkes vagyok, hogy amikor ezt pötyögöm, tudom, hogy még a sorozat java ott vár rám… (Várt, mert előre dolgozgattam. 🙂) De nem csak erről van szó. Hanem arról, hogy komolyan kezdtem azt hinni, hogy ilyen nem létezik, nem létezhet. Mármint ennyi kedvesség, törődés, odaadás, optimizmus, leleményesség és eltökéltség egy lányban? (Na most ez elég rosszul hangzott, de hát értitek… 😅) Ne haragudjon meg senki, de ez valami egészen kivételes. Még ha persze nem is a valóság.

Persze tudom, pasiként lehet álmodozni. De hát akkor menjünk ebbe kicsit jobban bele. Egy kapcsolat elején általában mi, férfiak teszünk bele többet. Legyen az idő, utazás, türelem, olykor aztán türelmetlenség is. Így vagy úgy azonban, a nők döntenek legtöbbször. (Szóval gyakran lehet, hogy feleslegesen fektetünk valamibe, valakibe energiát.) De persze ilyen az élet: a palik lépjenek, nyissanak és udvaroljanak. Oké, de ennek egyébként feltétlen így kell lennie? Nyilván nem azt mondom ezzel, hogy most hátrateszem a kezem, aztán csak várom az én kis hercegnőmet (dehogynem 🤪), de mennyire izgalmas, friss, tiszta és őszintén szívből jövő ez a fajta impulzuskavalkád, amely a 16 éves karakterünk szinte minden egyes megmozdulásán kiütközik…

Kicsit provokatív leszek, de nem érdekel. Szerintem a nők többsége tanulhatna ebből a sorozatból. Természetesen a férfiak is, ahogyan bizony én is tudtam, de ugye (?!) van amikor nem baj, hogy egy nő a rámenősebb, van amikor nem probléma, ha ő kísérgeti a pasit. Ha szívből jön, miközben nem sajnálja az idejét és erejét, és úgy érzi, hogy megéri, akkor ez lenne talán a legtermészetesebb dolog az életben. (Nem az, hogy a nő tegyen bele feltétlen többet, hanem az, hogy ha meg akarja tenni, akkor tegye meg. Sokkal inkább, minthogy kamu kifogásokat keressen magának, vagy elveszítse az esélyét arra, hogy elcsábítsa a kiszemeltet.) Persze ott a rizikó, hogy mi van, ha nem jön be, stb, és a hát a társadalmi normák sem segítenek, emellett meg a barátnők is mit szólnak majd hozzá, ha megtudják…Egyszerűen szerintem ez a fajta felállás nagyon ritka… De most őszintén: melyik fickó nem szeretne legalább kicsit “körülrajongva” lenni?

Ezekből nyilvánvalóvá válik, hogy egy elég extrém kislány ügyeskedéseiről szól ez a sorozat. És hát egy nagyobb baráti társaságról. Nekem az tetszett Su Zaizai karakterében leginkább, hogy ahhoz képest, hogy mennyire a határokat feszegette, mégis annyira normális és hihető volt minden aprócska kis rezdülése. Úgy gondolom, hogy bár mindenki imádta a szerepét, de ő tényleg lubickolt benne. Felfogta, értette a feladatot. Tudta és kimondottan élvezte, hogy egy ilyen tündéri kis leányzót alakíthat. Eközben pedig valószínűleg elég sokat improvizálhatott is.

Oké, ez így lehet kevés ugye? Higgyétek el, ennél sokkal több mindenért rajongok ezért a sorozatért. A zenéi varázslatosak, a lassítások és a képek szenzációsak, a kézikamerás felvételek borzasztóan aranyosak… És akkor a kémiáról, a karakterek mindegyikéről, a tanárokról, az írás finomságairól, a humoráról, a magával ragadó, sodró, feelgood hangulatáról még alig tettem említést.

Attól is olyan lehetetlenül klassz ez a történet, mert bizony nem félt mindvégig az lenni, amiért talán egyáltalán belekezdtek az írásába. Egy igazi, első szerelmet taglaló, habkönnyű felnövéstörténet ez. Ráadásképpen úgy, hogy nincsenek benne komoly mellékszálak, nagy drámázások, esetlegesen odahányt bűntények. (Akár csak azért, hogy ne unják el a nézők a szériát, akár csak mert az írok úgy ezzel is ki tudják tölteni a játékidőt…) Itt bizony az van, ami. És ez bizony nekem magát a mindenséget is jelenti. És nem csak most… Az viszont mondjuk tény, hogy jókor jött. Ezt kétség kívül imádtam volna fiatalon is. (Maximum nem dicsekedtem volna vele a haverok előtt. 😃)

Annyi mindenről szól, annyi mindenről írhatnék még… Többször előjön, és érzem néha én is, hogy képes vagyok túlidealizálni a nőket. De most komolyan. Ez baj? Értem én, hogy ez lehet káros, meg stb., de mi van, ha ez nem a másikról szól elsősorban, hanem rólunk? Akkor fogjuk vissza magunkat, legyenek alacsonyabbak az elvárásaink? Menjek elvárások nélkül randizni, ahogy egyesek mondták? De azt lehet egyáltalán? Ha igen, az mégis milyen lenne már?!

A másik dolog amiért piszok mód fontos lenne, ha mindenki megnézné, – már azon túl, hogy roppant szórakoztató is –, hogy lehet ezt így is. Lehet örülni egy apró mosolynak, lehet örülni annak is, hogy a másik egész nap úgy vigyorog, mintha talán nem is lenne teljesen normális… Lehet örülni, ha valaki keveset beszél, ahogyan lehet értékelni, hogy valakinek be nem áll a szája… Ha mindenki csak egy picit inkább így állna a kapcsolatokhoz, hát egészen biztos, hogy előrébb tartanánk ezen a téren.

A lényeg, amit ezzel mondani akarok, hogy gyerekként, fiatalként, az első szerelem ingoványos lépcsőfokain lépdelve könnyű ezen romantikus érzések által korbácsolt hullámokba kapaszkodni. Valahogy akkor egyszerűbb minden. Nem számít, hogy kinek és mije van, még talán az sem, hogy mije lesz a másiknak. Nem számít semmi. Csak az, hogy valami nagyon különleges érzés keríti hatalmába a szívünket. Felnőttként aztán egyre több a seb, a heg, a sérelem, a negatív megtapasztalás. Sokan zárkózottak lesznek, érzelmileg akár komolyabban is sérültek… Azt hiszem tök jó lenne, ha az emberek újra nyitott szívvel járnának, ha nem a korábbi kapcsolataik sérelmeit cipelve szállnának bele az újabb potenciális párjukba, stb.

És hát ha már itt tartunk, nem tudok elmenni amellett, hogy ha már ennyire a szerelem a téma, hogy én szeretnék abban is hinni, hogy a szerelem bizony nem múlik el 2-3 éven belül. Van az a fajta közhely, hogy átalakul szeretetté, stb. De nem olyan rég hallottam egy beszélgetős műsort, amelyben egy nő azt állította, hogy ez bizony nettó hülyeség… Természetesen értem, hogy a nyilvánosság előtt nehéz és kellemetlen (?) is lehet elismerni, hogy valaki már nem szerelmes. (Pláne, ha párja közben ott ül vele szemben – és ő lehet még az.) Egyébként meg gondolom mindenki behazudik mindenfélét a többieknek. Talán saját magának, illetve a kedvesének magának is.

 Persze minden ember, minden kapcsolat más, de remélem az enyém majd nagyon sokáig kitart. Ha viszont még csak szerelmes sem leszek, hát akkor maximum elszórakoztatom magam ilyen zabálnivaló cukiságokkal is. Azzal nem lesz gond. 😃 A When I Fly Towards You pl. úgyis olyan, mint egy hatalmas löketnyi – szívecskés vezetőcsövön – lecsorgó infúziós oldat, vagy egy tikkasztóan kiakasztó nyári forróságban az arcunkba csapódó jéghideg limonádé.

El lehetne képzelni egy olyan hatalmasra nőtt faként is, amelyről egyszerűen már nem akarsz többé lemászni. Illetve ha bármiért le is akartál volna, már nem vagy rá képes. Rabul ejtett, megszédített. Nem csupáncsak azzal a varázslatos kilátásával a világra, hanem a vaskosabb ágainak és a hűs árnyékot vető lombkoronájának vigyázó és szerető ölelésével is… Aztán bár valóban egy pillanat alatt megfogott, most már azonban minden egyes pindurka gyümölcsét is a magadénak akarod…

Annyira jókor jött ez a sorozat. (Mondtam már? 😅) De most komolyan. Pont mostanában tűztem ki célul, hogy egy tök cuki (rekord számban akarom leírni ezt a szót ide, bocsi) szobát és lakást akarok. Rendeltem magamnak néhány dolgot hozzá. (Már csak egy olyan kuckó kellene, amelyhez passzolnak a rózsaszín függönyök! 😂) Meg még folytatom a vadászatot, átalakítgatást. Van amelyeket be is mutatok majd a blogon. (Közben ki is került az első és a második.) Ha már feljönni nem jön senki hozzám, akkor mutogatom itt mindenkinek. És hát azt hiszem, a When I Fly Towards You az a sorozat, amiből jöhetne nekem matrica, poszter, blu-ray (díszdobozos is, illetve leginkább az), hajpánt, kulcstartó, a legextrább hülyeség is, minden. Kár, hogy nem sok mindent találok még. De figyelek. 🕵🏻‍♂️

Tényleg nehéz megfogalmazni, leírni a látottakat. Az első hat epizód mindegyikét megkönnyeztem. Utána meg… Pedig nem volt benne sok szomorú pillanat. Nem egyszer nevetgélve csapkodtam a térdem, miközben többször is könnyeztem a meghatódottságtól. Aztán vigyorogva vittem a telefont a fürdőbe, és ott is belemerültem ebbe a kis mesébe. Majd lefekvéskor ismét annyira nyugodt és mosolygós voltam.

Persze az álmodozás ugye az élet megrontója, és nyilván értem, hogy ha minden férfi ilyen nőre várna, másnapra akár kihaltnak is tekinthetnénk az emberiséget. 😅 Én bizonyos dolgokat elengedek, nem érdekel mekkora lakásom, milyen kocsim lesz. Most is elég jól elvagyok. De van amiben az ember nem nagyon tud kompromisszumot kötni. És ezzel nem azt mondom, hogy nekem tényleg ilyen nő kellene, elég lenne úgy a negyede is. 😅 Sőt! Majd egyszer. Most úgyis 10 ezerért annyiszor és oda megyek majd Pesten, ahányszor csak akarok. Ki tudja. Aztán lehet egyenesen én leszek majd valaki számára maga Su Zaizai. Előre is sajnálom szegénykét. 😅

Ja és még mielőtt félreértené valaki. A fentiekkel szemben ellenben tudom, hogy egy nő viszont általában egy hosszú kapcsolatban tesz bele aránytalanul több munkát “egy kapcsolatba”. Háztartás, gyerekek, stb. Szerintem ez sem helyes, de akkor ezt itt tisztáztuk is. (Na mondjuk az is igaz, hogy elég sok olyanról is tudok, akit a férje tart el, a gyerekek már nagyobbak (10+), pénz sem folyik be olyan sok, de mégsem csinál szinte semmit a nő, azaz nem dolgozik, neki jó ez így, hogy otthon mereszti a valagát… Tudnám, az ilyen minek csinált gyereket, ha csak minimálbérért, vagy részmunkaidőben dolgozott volna pár évet valahol, már meglenne a gyereke első lakásának minimum az önerője…)

Na de most térjünk vissza ide… Következhet ebből a sorozatból az illúziók és a vágyálmok kérlelhetetlen, de felesleges és önsorsrontó hajszolása? Igen. Pláne, ha eddig is nagy álmodozók voltunk. De most komolyan, mégis kit a fenét érdekel! Ha mondjuk én szeretem a dream pop zenéket, a kedves hangokat, akkor miért ne babonázzon meg ez itt? Miért ne szeressem azt, amit szeretni szeretnék? Miért ne értékeljek valamit, ami annyira tüneményes, annyira formabontó, de közben mégis annyira végtelenül egyszerű?

A When I Fly Towards You nem csak az erejéből, hanem a fókuszából sem veszít semmit az évad során. Nem kalandozik el feleslegesen, nem tart attól, hogy ez vagy az már túl sok, esetleg túl kevés lesz. Közben pedig mégis foglalkoznak benne mindenkivel, akivel csak kell. De úgy, hogy nincsenek felesleges karakterek. És hát látni, érezni a hosszú éveken átívelő felcseperedésüket… Egy igazi, nagybetűs érzelmi utazás. Több, mint egyfajta mozgóképes élmény. Ilyet tuti nem kaphatsz csak úgy, akármikor és akárhol. Minden leírt dolog ellenére is van igazi mélysége a sorozatnak, többek közt azért is, mert a karaktereit tekintve izgalmas színkavalkáddal találkozhatunk. Akik aztán bizony feltesznek olykor meglehetősen fontos kérdéseket is. Nem csak a másiknak, hanem saját maguknak is.

Attól pedig, hogy nekem – a fentebb megfogalmazott okok miatt is – ő lett a kedvencem, még simán lehetséges, hogy nektek majd valaki más lesz. Vannak sejtéseim egyébként. 😅 De tényleg nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a sorozat úgy mer önmaga lenni, úgy mer bennünket szorosan a képzeletbeli keblére ölelni, hogy közben talán még csak a feltételezett reakciónk sem igazán érdekli. Ő csak ölelni, szeretni akar. És mosolyt csalni az arcunkra. Ez pedig semmi másnak nem sikerült így még korábban.

10/10

És hogy hol nézhető? Indavideón feliratosan fent van az összes rész. (Szépen, egy felhasználó feltöltései alatt.) Aztán Avistaz-ról is mehet a letöltés, a felirat meg a szokásos helyen.)

Most pedig megyek zenéket hallgatni. Hogy milyeneket? Most csak kettőt mutatok, de lenne még… 😅 Kezdjük a pörgősebbel! 🎸 Akkora partiszám, áááááh! A második pedig… 🥹☺️