2004

A Moment to Remember [ Egy emlékezetes pillanat ] – 2004

Ha egyszer készítek majd egy toplistát azokról a női karakterekről, akikbe szinte pillanatok alatt belehabarodtam, akkor azon biztos vagyok benne, hogy John H. Lee dél-koreai romantikus drámájában játszó Son Ye-jin a dobogón vagy legalábbis annak közelében tetszelegne. És ez nem pusztán valami cukiság faktor mentén realizált felsorolást jelentene. Mert ezen fellángolásokon túlmenően is beragyogták legalább azt a napomat, amikor először…

2046 – 2004

Színekben és árnyalatokban pompázó, magával ragadó, szenvedélyes kalandok olykor talán már kifürkészhetetlen érzelmi csúcspontjainak ígéretét magában hordozó, eszméletlenül különleges kis alkotást köszönthetünk Wong Kar-wai mozgóképében. Nem nagyon tudtam, hogy mire is számítsak, így meglehetősen visszafogott lelkesedéssel ültem be a TV elé. Ez volt a negyedik film, amelyet tőle láttam, és bár mindegyik tetszett – legjobban a Chungking Express –, de…

Bin-jip [ Bin-jip – Lopakodó lelkek ] – 2004

Úgy négy napja láttam Kim Ki-duk filmjét. Azt a munkáját, amivel már akkor is szemezgettem, amikor a filmek komolyabban elkezdtek érdekelni. Nem ma volt már az sem… Emlékszem milyen meseszép kiadásban lehetett kapni, ahogyan arra is, hogy annyira birizgálta a fantáziám, hogy annak ellenére is úgy gondoltam szükségem van rá, hogy még egy percet sem láttam belőle. Persze pénzszűke hiányában…