Tavaly voltam az unokatestvérem esküvőjén. Itt meséltem is róla egy kicsit. Valahol annak a rohadt hosszú írásnak a közepén van egy bekezdés, amit úgy indítok, hogy “Úgy egy hónapja”… Szóval akkor, ott a lagzin elég fáradt és álmos voltam. Ahogy írtam, a végére összejött ébren 31 óra egyhuzamban… Ezt leszámítva azonban nem volt rossz. Ellenben nem nagyon szeretem ezeket az itthoni, “hagyományos”…
Na, újra itt vagyok. Pár dologgal elmaradoztam az utóbbi időben, de ha már annyira nehezen tudok elszakadni az 5 napja megjelent új Alcest daltól, hát akkor ennek minimum itt a helye. Pedig jó lenne ám, legalábbis addig, amíg nem jelenik meg a lemezük… Ez a második meghallgatható tétel a korongjukról egyébként. A korábbiról itt lelkendeztem. Erről meg itt fogok. 😅…
Júniusban és júliusban annyira beleestem ebbe a lemezbe… Ami mi mást tartalmazna, mint shoegaze és dream pop könnyekkel átitatott, keserédes, olykor szinte már megbabonázóan gyönyörű és varázslatos, az arcomra pedig a legszomorúbb pillanataiban is legalább egy apró, de nehezen lehervadó mosolyt csalogató, fenséges egyevelegét. Most pedig jöjjön három kedvenc dalom a lemezről. Sajnos csak egy live felvétellel. (A többi nem…
Ezúttal egy szingapúri dream pop / shoegaze együttesen akadt fenn a szemem. Aztán a fülem. Majd megint a szemem… A remember a stranger az első lemezük, és bizony engem egyik meglepetés ért a másik után, miközben őket hallgattam… És hát esküszöm, ha annyiszor szerelmes tudnék lenni, mint ahányszor én azt itt már leírtam, tuti, hogy bele is halnék, de mit…
Nem sok olyan zenekart ismerhet az ember élete során, akik készítettek pár dalt, aztán ennyivel le is tudták a zenei pályájukat… (Olyat meg pláne nem nagyon, akikre ilyen sok idő elteltével is ennyien hivatkoznak…) Nem akarok belemenni abba, hogy mi történt, talán nem is találnék ezzel kapcsolatosan számottevő információt, csupán meg szeretném osztani veletek ezt a dalt, és még néhány…
Ha van zene ami él és lélegzik, amiért újra annyira lelkesedni tudok, mint egy gyermek, akkor az a sadness és az abriction közös produkciója. Mit lelkesedni… Szó szerint élettel töltött fel. Kicsit olyan hatása van, mint amikor két hét végtelenül hideg, ködös, párás, mindemellett pedig már-már depresszív időszakunk után újra kitisztul az ég, és végre valahára, még ha csak pislákolva…
Nem sok olyan zenekar lesz az életemben, amelyik miatt – pláne egy nem éppen bulizós és koncertezős időszakomban – átbuszozom egy szomszédos fővárosba, hogy aztán a fellépés végeztével igazából végigfagyoskodjam az egész éjszakát – miközben a busz indulására várva meglehetősen céltalanul, de kissé csodálkozva a város utcáit járom. Így volt ez 2018 március 3-án, Bécsben. Úgy fél évvel az Antisocialites…
Van az a helyzet amikor a kedvenc, kult státuszba emelkedett együttesünk kiadja a soron következő anyagát, melynek meghallgatása után aztán már meg sem lepődünk, hogy ismételten milyen piszok jó munkát végeztek. Ezért is imádtuk meg őket, ezért sem az „egylemezes zenekarok” listáján tetszelegnek. Szóval habár lelkesedve várjuk az anyagaikat, de közben ismerjük már a stílusukat, tudjuk nagyjából mire számítsunk tőlük…