Na, újra itt vagyok. Pár dologgal elmaradoztam az utóbbi időben, de ha már annyira nehezen tudok elszakadni az 5 napja megjelent új Alcest daltól, hát akkor ennek minimum itt a helye. Pedig jó lenne ám, legalábbis addig, amíg nem jelenik meg a lemezük… Ez a második meghallgatható tétel a korongjukról egyébként. A korábbiról itt lelkendeztem.

Erről meg itt fogok. 😅 Hiszen a mostani, Flamme Jumelle címet viselő szerzemény nekem még összességében annál is jobban tetszik. Most tényleg az első pillanattól az utolsóig együtt lüktetek velük. Annyira, hogy most megmondom; könnyen lehet, hogy ennél idén ellenállhatatlanabbat már nem látok a zenei videókat tekintve.

Mármint ez egyszerre végtelenül laza és közben valahol mégis jólesően kimért alkotás. Precíz, féltő és gondoskodó odaadással szorgoskodó kezek tucatjainak egyfajta digitális lenyomata. De annak aztán nem is akármilyen! Az eredmény egy elképesztően impulzív, romantikus vágyakozásba torkolló, hangulatos és epikus videóklipes csoda. Ragozhatnám, de ami ennyire fantasztikus, azt kár túlelemezni. Naná, hogy imádom a zenét, a helyszíneket és persze őket magukat is. Mintha minden egyes pillanattal, minden egyes lépésükkel egyre inkább a szívembe lopnák magukat, hogy aztán a végén… (Brr!)

Sokadszorra nézem már meg, és én tényleg el tudok veszni benne. Ezek után csodálkoznék, ha nem lennék ott a novemberi koncertjükön. Pláne, hogy erre szabit sem kellene kivennem. Első pihenős napomon lenne. 🙂