Már jó ideje örültem volna, ha lenne a blogon valamilyen poszteres lista azon filmekről, sorozatokról, valamint könyvekről, amelyekről korábban már írtam. Ugye a filmek és a sorozatok menüpont alatt volt egy „kritika böngésző” is – egyfajta szöveges lista keretében –, de tegnap valamiért igen rápörögtem a témára, aztán megcsináltam a filmes részét a dolognak. Éjjel ezután szinte csak beesni voltam képes az ágyba… Aki akarja, nézzen rá. A többi (sorozatok, zenék, stb.) még nincs kész, majd idővel. Volt pár olyan hiba, amely ma még szemet szúrt, de végeztem szerintem. Próbáltam ehhez egyébként a kedvenc posztereimet választani. Azonban néha nehéz volt dönteni, illetve egyes esetekben nem is volt nagy választék.
Szerintem jól néz ki, nem túl csicsás, egyszerű, mobilon is tökéletesen használható. Idén nagy dolgokat, változtatásokat a blogon nem akarok, de apróbb finomítások lehet lesznek még. De elsősorban írni akarok majd.
Annyira könnyű, de közben mégis olyan nehéz dolgom van, amikor erről a japán filmről szeretnék írni. Ha pedig spoileresen bele tudnék menni, sokkal egyszerűbb helyzetben lennék. De mindenképpen mesélni akartam róla, szóval próbáljuk meg anélkül… Már csak azon okból kifolyólag is, mert egyébként egy olyan középszerű, valamiért mégis felkapott Challengers után vagyok, hogy ahhoz képest aztán Takahisa Zeze munkájában valóban egy igazán lélegzetelállító és ellenállhatatlan mozgóképet láthatunk viszont. Előbbi csalódásomról egyébiránt a rövid véleményemet itt találhatjátok.
Oké, tudom… Magasztos szavakkal illetek megint valamit, de most komolyan, vajon mennyi olyan film létezhet, amelynek az egyik betétdalához készült videóját nézve, – illetve azt figyelmesen fülelve – kétszer egymás után libabőrözve elpityergem magam – ráadásul immáron a megtekintése utáni napon? Biztosan nem sok… És nem, messze nem arról van szó, hogy minden romantikus drámára így rezonálok. Ahogyan az sem igaz, hogy egy aprócska emlék miatt – mondjuk egy boltban – rögtön elbőgném magam. Ennyire nem vagyok még kész. Azt hiszem. 😅
És még ha csak ilyen, a lelket visszatükröző esőcseppek hullottak volna alá onnan… Mert bizony volt olyan is bőséggel, amikor hosszú percekig csak ráncoltam a homlokomat alatta. De hát milyen is legyen egy észvesztő érzelmi hullámvasút, ha nem pont ilyen? Mondanám, hogy elgondolkoztam közben, hogy kell-e ez nekem, de ha egyszer én a lejátszásra nyomok, akkor nincs kegyelem. 🙃
A filmről tényleg a lehető legkevesebbet szeretném elárulni, de annyit azért el tudok mondani, hogy négy fiatal életébe csöppenünk bele, majd őket is követhetjük a továbbiakban figyelemmel. A súlypontok, fókuszpontok néha eltolódnak, talán egyesek ki is kerülnek a képből, – miközben új arcok és karakterek jelennek meg –, de hogy kik, hogyan és mikor, azt majd meglátjátok. Mert remélem meg fogjátok nézni. Bízom benne, hogy a képek, valamint a zene – amelyet a legvégén beágyazok –, összességében elég indokot szolgáltatnak ahhoz, hogy rávessétek magatokat. Higgyétek el nekem, megéri. (Azt a zenei videót csak hallgassátok, véletlen se nézzétek! Megtekinteni csak a film után szabad, akkor viszont kötelező!)
Ez persze nem jelenti feltétlen azt, hogy mindenkinek ajánlanám a produkciót. Vannak romantikus drámák, amelyek mindegyikünknél működhetnek, és vannak olyanok, amelyek egy bizonyos feltétel teljesülése után képesek csak úgy igazán megmozgatni az embert. De ha megvan az az érzelmi plusz, ha éreztek annyit magatokban, illetve legalábbis nyitottak vagytok egy lenyűgöző szerelmi történetre, akkor tényleg csak annyit tudok mondani, hogy hajrá!
Sokszor emlegetem, hogy milyen szenzációs is a fényképezése valaminek, de a Threads – Our Tapestry of Love esetében vitán felül áll, hogy varázslat-e az mindaz, amit látunk, vagy csupán egy olcsó, bazári szemfényvesztés, amivel megpróbálnak bennünket levenni a lábunkról… Egészen elképesztően változatos helyszíneken és hosszú éveken, valamint évszakokon átívelően játszódik ez a meglehetősen ismeretlen mozgóképes bravúr. És mindennek tetejében közben tényleg bámulatos beállításokkal dolgoztak a készítők. A színek, a fények, a kontrasztok, a lassítások, a képekből áradó hangulatok és hát azok a bizonyos érzelmek… Szinte végtelen számú képeslapot lehetne ennek a két órának a felhasználásával készíteni, ezekből meg aztán komplett hegyeket is lehetne emelni…
De még csak ha emelni lehetne. Mert ez a film talán mozgatni is képes lehet őket. Pillanatok alatt elkap és átjár, hamar elcsábít egy ígérettel, aztán megrémiszt, és talán néhányszor össze is tör. Mindezt úgy, hogy akkor még messze nem járunk a film felénél sem… Ennek tükrében mégis azt hiszem, hogy végső soron erőt lehet meríteni belőle. És bizony még ha egyeseknek elcsépelt tanulságoknak is érződhetnek, amelyek lecsapódnak közben és utána bennük, ezekre a dolgokra sosem árt emlékeztetnünk magunkat.
A karakterek élnek, mozognak, éreznek, valóban tényleg elég komplex személyiségek; telis-teli, sebekkel, valamint persze álmokkal, hibákkal és vágyakkal. Nehéz lenne – két óra alatt – több élettel ennyi karaktert megtölteni. Talán nem is nagyon lehetne. Nana Komatsu pedig… Három filmjét láttam eddig, és mindhárom csaknem kicsinált. A My Tomorrow, Your Yesterday címűről írtam, a The Last 10 Years-ről pedig kellett volna, illetve kellene, mert nagyon-nagyon megérdemelné.
Szóval itt ez a fiatal színésznő, és hát tőle – a lelkem legmélyén – mindig meghal bennem valami. Hiába dugdosom, féltem, vigyázom a dolgaimat – talán már jobban is, mint kellene… Ő jön, aztán olykor vigyorgok, néha mérges leszek, alkalmanként csalódok, majd biztos sírok is, hogy aztán újra mosolyogjak, képzeletben pedig ismét szerelmes legyek…
Itt van még az a bizonyos – már korábban említett – zenei videó is. Eléggé spoileres, szóval inkább ne nézzétek meg, maximum az első percét, de jobban jártok, ha elindítjátok és becsukjátok a szemeteket közben. Most én is így tettem – bár én ugye már láttam. De persze még jobb, ha megnézitek a filmet előtte. A klipben egyébként 2:35-től, majd aztán még inkább 3:02-től olyan szívszorító, katartikus gyomrosok jönnek, hogy most már harmadszor szipogok. 😭
Megyek is takarítani inkább, mert bolt nincs, a zsepi meg így még idő előtt elfogy. 😅 Szóval tényleg előbb a film legyen meg annak, akit érdekel. Aztán feltétlen nézzétek meg ezt az összevágott anyagot, de lehetőleg ne a tűző napon… Annál többet érdemel(tek). Külön kiemelném, hogy a dalszövegrészletek is fordítva vannak a film során, ez pedig egy óriási plusz pont.
9.3/10
A filmet itt tudjátok megtekinteni (elég jó a minősége). Letölteni pedig emitt (google drive) van lehetőségetek.
Most megint „néhány gondolat” következik tőlem, de ezután hosszú időre leállok az ehhez hasonlóakkal. A mostani bekezdéseket meg a kedvenc aosiai123 képeimmel ékeltem ki. Imádom őket. 🙂 Meg hátha így eladhatóbb az egész. Ezt még viszont ki akartam írni magamból. Lassan már 15 éve, hogy „egyedül” élek, azaz nincs párom. Az már valami! 😅 Erre komplett karriert lehetne alapozni! Hehe. Ebből az első 7 évemet még a szüleimmel és a testvéremmel töltöttem, velük laktam otthon együtt, de na, igazából bár pityeregtem egyszer-kétszer kicsit, amikor először sétáltam egyedül az albérletem felé, de hát azért összességében nagyon szerettem egyedül lenni. (Szegény anyum meg azt hitte, majd becsajozok végre! 😅) Végre teljesen egyedül élhettem, teljesen a saját kontrollom alatt tartva a napjaimat. Nincs közvetlen nyomás, elvárás, megfelelési kényszer, stb… Csak én.
Ebből a majd 15 évből igazából sokszor, sokáig nem is kerestem barátnőt. Sőt! Pedig aztán lehetett volna “bőven”. Sokakat finoman lepasszoltam, eltoltam magamtól, vagy inkább nem vettem a lapot, amikor közeledni próbáltak… Mondjuk szinte azonnal fel is adták, szóval azért sokáig nem csapták a szelet nekem. 😅 (Mi viszont legyünk rohadt türelmesek ugye.) Persze én meg kihasználni, átverni igazából senkit nem akartam, lazára meg nem nagyon tudtam venni. Nekem a szex nem tud csak szex lenni – azt hiszem. Egy kézfogás is jelent talán valamit, pláne ha “komolyan” randizgatunk. Talán túl sokat is. Nem is osztogatom két kézzel, amíg nem érzek valami mélyebbet, biztosabbat, és ennek bizony azért következményei is vannak sajnos, mert nyilvánvalóan sok nőnek furcsa lehet, hogy valaki „olyan”, mint én. Próbáltam én őszintén nyitni néha a lazább dolgok felé (és itt azért nem alkalmiról beszélek feltétlen, sőt), miközben a kétségeimet, a félelmeimet, valamint a vágyaim egy töredékét is megosztottam közben – persze lehet kicsit bénán –, de azt reméltem, hátha kialakul majd valami úgy, kicsit megtekerve, nem egyenes úton, „gyorsabban” (ez nagyon idézőjeles), hátha a tapasztaltabb nővel visz a flow, hátha segít lelkileg, hátha úgy nem tépelődök annyit, ha már benne vagyunk bizonyos dolgokban, hátha annyira klappol majd minden… Eddig nem jött be… Aztán meg amúgy persze nem is lett semmiből konkrétan semmi…
Jaj, hát mikor jelenik meg az új Flower Face lemez? Na mikor? Hát november 1-én, a születésnapomon. 🌙 🎸 ♥️
És ez ma derült ki. És itt ez a ropogósan friss klip is, ami annyira, de annyira szép. És persze elég szomorú is. De ez az év jó lesz, már most érzem. Eredményes, fókuszáltabb és élményekkel teli. 🙂 A klipet meg egyébként átküldtem az összes haveromnak és barátomnak. (Nem.) 😅 De ide azért persze kiteszem. Az album amúgy majd a Girl Prometheus címet viseli. Jobban örültem volna szimplán csak egy „Renátónak”, de üsse kő! 😅
Az dal második fele tényleg egészen gyönyörű, szépen lassan beérik az egész. A képei, a színei annyira tökéletesek, és hát Ruby arca, szemei, gesztusai… A hangját meg a szöveget nem is dicsérem inkább, most kissé fáradt vagyok. (Ilyen ez a megúszós blogolás… Még jó, hogy nincs főnököm itt. 😅)
Valentine dalszöveg
I'll throw you a party, with all of your friends We'll kiss like the movies, we'll stay 'til the end And then we'll get married, we can live on the beach Where it's always October, 'cause you'd give up the sun for me And all your friends hate me, I'm not a likeable girl Your parents keep saying that I'm more trouble than I'm worth
Valentine, what do they know? Does it belong to you and me or everybody now? Love of mine, why'd you go? I can't forget you now, it's impossible
Do you want to be free? Do you just want to be free of me?
I was always a stranger, not a comfortable kid Sick from the sunlight, crescent moon wrists But I gave you something, I built a whole world for you But I took it too far like I always do And I love you so deeply, and you hurt me so bad I'm all out of poetry, you made me so sad
Valentine, are you happy now? You're so good at leaving, can you teach me how? Love of mine, I'm not doing so well I've never been a runner, I tend to stick around
But you were always a flight risk Everyone knew it Except for me
Hú, ez most elég érdekes poszt lesz. (Biztos többen néztek majd néha nagyokat…) A fenti cím onnan jött, hogy múlt héten találtam ezt az alig ismert szólóprojektet, és egy pillanat alatt nagyon-nagyon megszerettem a lemezeiket. Szóval jöhetne a szokásos zenei poszt most, de ezúttal jóval tovább merészkedek. Alethea Leventhal a hölgy neve egyébként. Szerintem elég szép! Mármint a neve. (Is!) 😅
Így aztán hallgattam sokadjára a két LP-jét felváltva, és közben eszembe jutott, hogy ha van war metal zenei műfaj, miért nincsen valami intimebb? Gyilkolni lehet egymást zenében, de babusgatni, szeretni nem? Mármint pl. a műfaji meghatározás szintjéig? Brr! Igen, van dream pop, ethereal wave, love metal, stb… De egyik sem az igazi, egyik sem bír igazán erotikus, intim töltettel. Pop dalokban meg bár sokan énekelnek sok mindenről, de sokszor közhelyeket puffogtatnak, és hát a minőségük is gyakran olyan, amilyen… És oké, csesszetek le, hogy már zenében is ezt keresem. 😅 De a vizet félretéve azért vannak zenék, amelyek kiváltképpen „bensőségesek”. Az egyik legismertebb mondjuk a Cigarettes After Sex, amely a szerelemmel, a szexualitással is behatóbban „foglalkozik”. Itt van mondjuk az Apocalypse tőlük. A 2017-es korongjukat én eléggé szeretem. (Valaki szerint ez már merő nyál, meg mittudomén’, de felőlem aztán mindenki oda teszi ezeket, ahova a saját lelke, szíve „diktálja”.)
Na de vissza most a Ships in the Night-hoz. Ha nem munkában lennék, akkor ezer százalék, hogy ma otthon táncikálnék a kora hajnali órákig. Rég voltam már darkos partin, aztán be kellene pótolni, nehogy be legyek már rozsdásodva. 😅 Alethea Leventhal hangja, valamint dallamai annyira elkaptak, hogy el is van döntve, a következő novellám fiatalokról fog szólni, a helyszín pedig részben egy bulihely lesz. 🙂 (Mondjuk kicsit tartok is a partizástól, de maximum jegyzetelek, tovább inspirálódom a történetemhez.)
A klipek egyébként néhol kifejezetten erősek, sőt már-már zseniálisak, olykor viszont azért látszik rajtuk, hogy lehetett volna vele akár többet is dolgozni – dehát gondolom itt nemhogy végtelen mennyiségű pénz és idő nem volt rá, hanem annyi sem néha, amennyi – ideális esetben – kellene…
Kezdjük a Deathless-el. Ez még nem is a legnagyobb favoritom tőle, de… Szóval ha valaki a számomra legkedvesebb részre lenne kíváncsi, az kattintson, illetve húzza a csúszkát 2:26-ra (időzítettem), és – legalább innen kezdve – hallgassa végig a dalt. 3:41-től a hölgy hangjára csak annyit mondok, hogy elolvadok, szerelmet vallok, menten magamhoz nyúlok, annyira varázslatos ezzel a halkan mesélős, angyali, olykor már suttogósan éneklős dallamaival. Én nagyon érzem. Betéve fogom tudni a szövegét. A „When I rise from the ashes / When I rise from the grave / I will be strong / I will be deathless” sorok, hűha!
Deathless dalszöveg
You’re going through hell You have to keep going There is more than this We don’t get to choose Who lives and who dies But while we’re alive I’m here beside you
I’m here beside you
Sleep now darling can you sleep Another day will come You’re still the one you were born to be Sleep now darling can you sleep
Now that it’s gone The nights move so slowly And the days wear thin But when it was hear The hours fell softly And the dark felt like home
They can take your body They can hold you down They can live like vultures in your dreams They can’t take your life If you just hold on If you just stay here If you could only
Sleep now darling can you sleep Another day will come You’re still the one you were born to be Sleep now darling can you sleep
When I rise from the ashes When I rise from the grave I will be strong I will be deathless
When I rise from the ashes When I rise from the grave I will be strong I will be deathless
Aztán most megint csapongani fogok. Szóval elkezdtem újra olvasni, majdnem meg is lett 2 nap alatt egy könyv. Menthetetlenül elkapott most az írhatnék féleség, aztán tudom, hogy a szókincsem, hát szóval az eléggé, hogyan is mondjam, khm… Szar. Mondom én! 😅
Közben én esküszöm nem tudom (de tényleg!), hogyan és miért, de a molyon találom magam, és nézem Mantak Chia-tól A multiorgazmusos férfi című könyvet, ahol azt látom, hogy bár kevés értékeléssel, de milyen jól is áll. Aztán mondom rákeresek akkor már a goodreads-en is. Ott is hasonlóan hasít… Aztán ezután visszamegyek a molyra, és nézem, hogy van belőle két idézet, meg is lesem akkor már őket…
Itt az egyik:
„A taoizmusban azt mondják, hét év, míg megismered a nő testét, hét, míg az elméjét, és újabb hét év, míg a szellemét. A mondás nem azt jelenti, hogy ezután már nincs mit megismerni, és kezdődhet az unalom, éppen ellenkezőleg – csak annyit jelent, hogy huszonegy év szükséges az igazi megismerkedéshez.”
A másik a gyereknevelést is érinti, és az talán legalább ilyen szép, mint a fentebb olvasható. A lényeg, hogy egyből elkezdtem érdeklődni a taoizmus iránt is. 😅 Más kérdés, hogy 37 évesen már lehet meg sem élem azt a 21 évet. De ha majd törekszem, illetve igyekszem, – azaz törekszünk és igyekszünk –, lehet hamarabb megismerjük egymást valakivel – úgy közel a teljesség jegyéig.
Egyébként meg a fene tudja, egyesek elképesztően nem ismerik magukat. A nők keveset masztiznak, – most statisztikát nem lövök be erről, de így van –, szóval kb. a saját testüket sem ismerik. Aztán a pasi tegyen csodát… És így ugye nem is csoda, ha nem ugyanannyit – illetve egyre kevesebbet – akarnak együtt lenni a másikkal egy kapcsolatban. Szeretetnyelvek ide vagy oda… De ott van még, hogy valaki egyedül két hónapot nem tud megmaradni a seggén, befordul, összeomlik, nem találja fel magát, nem tudja, mi tenné boldoggá, mi kötné le… Hanem mástól várja a megváltást… És még sok-sok példát felhozhatnék…
Szóval nem tudom kik járnak még ide a blogomra, de hajrá mindenkinek, a pároknak is, kérdezgessétek egymást, tegyetek a másikért. 😎 Már írtam egy filmajánlómban (2046), hogy a kérdések szerintem fontosabbak, mint sokszor maguk a válaszok egyébként. Az előbbivel ugyanis lehet meghatározod részben magát a választ is már. És ezeket nem valahol olvastam vagy loptam, tényleg a filmről jutott eszembe, amikor a kérdés témakörén agyaltam. Persze az is igaz, hogy ezt már gyerekként is így gondoltam…
Egy példa a kérdések milyenségére:
– Megmasszírozzalak Patrick? – Köszi, de áh, nem kell…
Hogy miért mondok (mondunk) nemet? Pl. mert nem akarunk teher lenni, nem tudjuk biztosan, hogy a másik valóban akarja-e, mert tudjuk, hogy azért melós dolog… Lehet csak egy gesztus a kérdés. Igazából reméli, hogy nem a válasz…. (Persze sok minden függ a hangsúlytól, milyen kedvesen tesszük fel azt a kérdést…) De mi van, ha ezzel szemben úgy teszi fel valaki a kérdést, hogy:
– Megmasszírozhatnálak Patrick?
Merőben másként hangzik nem?! Mintha ő vágyna rá. 🙂 Mintha még én tennék szívességet, hogy hagyom magam. 😂 De értitek… Ha meg fárasztó, tessék masszírozó gépet venni. Ha a másik egy gombot nem tud benyomni, és tartani x ideig azt a gépet, akkor ott komoly gondok vannak, lehetnek. 😅 Én két kollégámat már rábeszéltem ilyenekre, senki nem panaszkodik… 🎸😅
First Light dalszöveg
In the spell of half light, something I can't see I am not looking for the darkness The shadows just find me
Underneath the moonlight, something to believe I am alive The first light carries me
Through the night Don't think, don't fight
Here inside the stillness, time is growing thin I am lost somewhere in the clearing Of this wilderness I'm in
Past the veil of distance, deep beneath a dream I am alive (in the silence) The first light carries me
Through the night Don't think, don't fight
Through the night
Pfú, most biztos nagyon okoskodós ez az egész, de ezeken a kérdéseken rohadt sok minden múlik, pláne egy kapcsolat tekintetében. Amúgy nem tudom miért írtam le, de hát miért ne… A példa meg adta magát, ha már intimitás, stb… Senki nem kérdezte, de veszek magamnak masszírozós könyveket is. Mindenfélét. 😅 Nem közvetlenül más miatt, nem direkt másnak. Nem ajándékba, nem célzásnak… Csak magamnak. Aztán majd egyszer talán használhatom is mindazt, ami rám ragadt belőlük. (Szegény valaki, mit fog kapni… 🤪) Így is szorgalmas kezecskéim’ lennének, de senkinek nem kell „mostanában”. Lassan néha – úgy gondolom – ott tartok már, hogy szerelmet kellene hazudnom ahhoz, hogy megmaszírozzak egy nőt. Vagy csak felhívjon magához egy kávéra. Esetleg együtt legyek valakivel. Vicc. Pedig a szerelem lassan jön nálam. Azt hiszem… Ha viszont elkap… (És igen, egyik kolléganőm és egy másik kollégám is azt mondta, hazudjak, árnyaljak… Köszi mondom… Köszi mindenkinek.) Na persze nem mintha tanácsokra lenne szükségem, csak érintőlegesen beszélgettünk a kapcsolatokról… (És nem mintha nem lenne egyébként „igazuk”, néha sokkal, de sokkal „önzőbbnek” kellene lennem, ha már „ilyenek a nők”…) De ha már itt tartunk… (Remélem nem írtam le még…)
Egyszer egy buliban jó sokáig finoman, lágyan cirógattam valakinek a karját – mellette ülve – még a gyárban. (Ez egy bulihely volt BP-en, még az ősidőkben…) Komolyan, azzal a lánnyal ott találkoztam, éjfélkor leléptek a barátnőivel, én meg nem kértem el a számát (ne kérdezzétek, be is voltam csípve), de ő elköszönt, elment, majd 5 perc múlva visszajött elkérni a számom… Nagyon cuki volt. 😅 Aztán néhány napra rá felhívott. Mondtam neki, hogy bocsi, tényleg sajnálom, de más valaki van kilátásban… (Mások lehet igent mondtak volna rögtön, mondván, hogy a kettőből csak lesz valami, a szemetebbek meg lehet párhuzamosan jártak volna mindkettőhöz…) De szerencsémre aztán abból persze nem lett semmi. Így viszont én meg ezek után – kb 2-3 hét telt el –, nem mertem felhívni („az önbecsülésem, stb, illetve biztos bántja már, hogy lekoptattam”), pedig azt mondta, hogy bármi miatt hívhatnám, mert nagyon imponált neki, hogy mennyit foglalkoztam vele abban a zajos buliban akkor is, amikor csak ültünk csendben egymás mellett. Mondjuk ő is csikizte a hasamat a pólóm alatt… (Ha nem lettem volna becsípve, esküszöm nektek, hogy a kezére csaptam volna! 😂 „Hékás! Viszed onnan! Mit nyúlkálsz!” 😅) Így kértségetek sem lehet, nem is panaszkodhattam. Hát, őt (is) sajnálom valahol, többet érdemelt volna. Mert ő is proaktív (szenvedélyes?) volt, lehetett volna, vagy hogyan is fogalmazzak… Meg ennyire feltétel nélkül is szeretett volna szeretni, illetve szeretve lenni… 🙃
Franc tudja, mire lesznek jók a masszázskönyvek, mert lassan úgy van, hogy olyan ára van a szexnek, vagy akárcsak bármi másnak is, (érzelmileg is, mire odáig jutnék), hogy kb. a fenét se érdekli az egész. Mintha a nők legalábbis nem is élveznének semmit belőle. Áldozatot hoznak miattam, miattunk, én köszönjem meg, hogy lehetek nekik, ha éppen nem zavarok… Csodálatos.
Persze valakit azért érdekel a szex. 😂 Ezt ide még nem írtam ki, de tavaly történt, hogy a gyár raktárába (ahol dolgozom) jött be egy névre szóló csomag. (Oda is rendelhetek könyvet a nevemre, TV-t, vagy bármi mást magamnak, minden rajtunk megy át szinte. A futárokat beengedik, és mi kezeljük a cuccokat…) Szóval kollégámnak odaadja a futár a bubis fóliában a csomagot, ő aláírja, hogy átvette. Mivel nem a cégünk rendelte, hanem valami 8 órás hölgy magának, hát majd ugye bejön érte, ha szólunk neki. De kollégám közben nézegeti a csomagot – olyan érdekes alakja van… Látott rajta valami kis kiálló részt, meg valami fekete, gomb szerű valamit. Benyomta. Az meg elkezdett veszettül rezegni. 😅 Persze, hogy vibrátor volt. A kínaiak áttetsző bubis fóliában csomagolták a csajnak. 😂 A poén, hogy aznap ez a bizonyos hölgy pont nem volt bent, de az email-es értesítő miatt (hogy megjött a csomagja, fáradjon be érte hozzánk) egy kolléganője bejött érte. Az én műszakos munkatársam meg direkt kérte a többieket, hogy ő adhassa át neki. Idősebb hölgy volt, és amikor a kollégám átadta a hölgynek, akkor benyomta a gombot direkt. 😅 Ha nem vette volna észre magától, akkor már biztosak lehettek benne, hogy pontosan tudta, hogy mit is rendelt a kolléganője. Szegény csaj. 😅 Mármint akiről kiderült, hogy mit rendelt… 😅 Mondjuk azóta ő a sztár a raktárban. 😂 Ő valszeg jól ismeri magát. 😅 Pár hete láttam a büfében először élőben. Szóltak, hogy ő az. Persze tudjátok, hogy engem aztán abszolút nem érdekelt. 😂 (Azért nem tudtam, hogy ő az, mert nagy a gyár, valakivel szinte soha nem is találkozom.)
De most akkor újra zene. Már a Lost Time első képkockái után sejtettem, hogy imádni fogom ezt a dalt. 1:01 után kezdődően aztán még a szívem is kihagyott talán… Egy kísérteties, sötét, a lüktető elektronikus hangjegyek és az éterien csordogáló dallamok hullámainak ringatóan álomszerű leképződése. És az a hang, és az azok a szemek, azokkal a közeliekkel… Teljesen odáig vagyok érte.
Lost Times dalszöveg
Lovers return to find their friends are gone And survivors are pulled from the wreckage To find the seas are calm Forget the lost times The hours that sometimes kill I’m getting closer To feeling That this is The beginning of the end
There is a place where time stands still There is a voice that I can sometimes hear There’s no one left in this world There is a place where time stands still
I’ll live in the shadow of your memory I’ll be the hideout for your history Let me show you how time can move like wind Let me tell you the story of a king who died, who died, waiting to meet you
There is a place where time stands still There is a voice that I can sometimes hear There’s no one left in this world There is a place where time stands still
In the throes of night In the black ocean's depths In the years to come In the past’s dark grasp There is a place There is a place where time stands still
There is a voice There is a voice that I can sometimes hear
There is a place where time stands still There is a voice that I can sometimes hear There’s no one left in this world There is a place where time stands still
De mocsok egy bejegyzés lesz ez. 🙈 De mindegy. Szeressétek magatokat, a másikat, dolgozzatok a párotokkal, hogy az esetleges hibákból is tanulva igazán happy legyen minden, ha nem az éppen valami miatt. Mármint valamikor saját magunkat is lassan ismerjük csak meg, illetve önnön magunknak is nehezen vallunk be bizonyos dolgokat. Naná, hogy a választottunkkal néha még nehezebb. De egy idő után lehet elkap a flow érzés benneteket, aztán határ a csillagos ég. Csak tenni kell érte. Asszem’. 🙂
Én meg előre dolgozok, tanulok szerintem. Hogy mit? Mindent! 😅
Jah’ és igen, a Ships in the Night-ra aludva álmodtam egy nagyon kellemesen romantikusat. 🙂 Lassan megyek is vissza csicsikálni. 😅 Egyébként még a legutóbbi The Fire című klipje is nagyon klassz és kifejezetten szép lett, de a Dark Places is egy fantasztikus szerzemény.
