Ezúttal egy szingapúri dream pop / shoegaze együttesen akadt fenn a szemem. Aztán a fülem. Majd megint a szemem… A remember a stranger az első lemezük, és bizony engem egyik meglepetés ért a másik után, miközben őket hallgattam… És hát esküszöm, ha annyiszor szerelmes tudnék lenni, mint ahányszor én azt itt már leírtam, tuti, hogy bele is halnék, de mit csináljak, ha egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne olvadozzam teljességgel elfele ettől a gyönyörűségtől is…

Most levezetem kb. hogyan is ütött be nálam ez az együttes. Mert bizony jött, látott, és kb mindent is vitt… A lényeg, hogyha éppenséggel nincs elég időm, vagy nem tudok úgy a zenére figyelni huzamosabb ideig, azaz nem tudom mondjuk meghallgatni az albumot „egyben”, akkor azt szoktam csinálni, hogy kóstolóként megnézem melyik számhoz készült klip, és megtekintem azt először – hiszen azzal promózták ők is a korongot. Vagy pedig, ha úgy tartja kedvem, és szerencsés esetben találok valami ígéretes, remek minőségű live felvételt, ránézek arra.

Most utóbbi történt, és mivel hosszabb az élő felvétel, átfutottam a dalok címein, majd mint mindig, kiválasztottam azt, amelyiket a legérdekesebbnek, vagy mondjam azt, hogy – a címe alapján – a legérzelmesebbnek találok… Gondolom mondanom sem kell miért. Ha mondjuk egy szerelmes dal, amelynek a címében ott a love, nem tetszik, nem fog meg, akkor nagyobb eséllyel a többi sem esik majd annyira kedvező megítélés alá. (De persze ez ugyanúgy igaz lehet olyanokra is, amelyek dühöt vagy lázadást tükröznek, már önmagában a címükkel is…)

lovelost

Aztán ott van négy tétel, az egyik közülük a lovelost. Hát nem gondolkoztam sokat… Rányomtam szinte azonnal, minekután a szám kicsit máshogy indult, mint ahogyan számítottam rá; egy ideig sehol semmi ének, de ezzel a kis alapozással egy olyan meseszép éneklős szekciót vezettek fel, amire egyből más ütemben kezdett verni a szívem… 29:36-tól az a lágy, selymes hang, az a kellemes, lebegtető dallammal a háttérben, hát mondom köszi, ennek soha ne legyen vége. De persze azért ez nem ilyen egyszerű, ahogy a szám is hol rockosabb, hogy elszállósabb, de összességében egy csodálatos egész kerekedett ki belőle a végére. Telitalálat, mehetünk is tovább…

remember a stranger

Ezután meghallgattam a lemez címadó tételét a felvételen. Amely egyébként a korongon pont a lovelost után következik. Aztán alig hittem a fülemnek, mert a remember a stranger még álmodozósabb dallamokkal indít, és ahogy az első pár hang elhagyja Elspeth Ong száját, hát én úgy érzem, mintha a lelkének minden apró kis titkát és rezdülését is magaménak tudhatnám. Annyira fenséges, érzelmekkel teli szerzemény lett, hogy én azt hittem, ennyi volt, ezzel biztosan le is tudtam az összes személyes kedvencet a lemezen… De nem így lett! Sőt!

spitzer

Viszont ha már így alakult, meghallgattam az utolsó tételt a lemezen, hiszen ezek után ez következett… És akkor most van az, hogy nem tudom már hova fokozni a jelzőket… Mert a spitzer az rácáfol minden előzetes várakozásomra. Komolyan, csak néztem ki a fejemből, hogy ez így most mi? Úgy indítanak, mint amikor egy fagyos, szélcsendes reggelen a hópihék szépen lassan, szinte már táncot járva elkezdenek eggyé válni a természettel… De ez a hat perces tétel sem merül ki ennyiben, hiszen mintha egyre több és több fehérség hullana alá az egyre szürkébb égből… A szél megélénkül, te pedig már szabad szemmel nem is tudod követni ezt a táncot, csak nézel ki a fejedből, és mint egy olyan kisgyerek, aki sosem látott még igazi hóesést, úgy mosolyogsz és örülsz, mert ezt így, ebben a formában és hangulatban láthatod és magadba szívhatod.

Nem tudom mit írhatnék… Mondhatnám, hogy az egyik legcsodálatosabb zárótétel, amit valaha hallottam. De ennél többet, sokkal többet ér ez a 6 perc. Egy esős, hűvös napon átmelenget, míg egy forró, nyári napon pedig élettel, és olyan érzésekkel ruház fel, mintha egy boldog esőcsepp formájában, falevélről, falevélre – örömkönnyeket megszégyenítő mosollyal az arcodon – csúszkálnál a végtelen messzeség felé… Már szinte ijesztő is kicsit, annyira gyönyörű. Hiszen ki tudja mikor fognak engem még egyszer így meglepni és bűvöletbe ejteni – legyen az egyébként bármi is?

Szerintem az első néhány dal is klassz. Nem kiemelkedően, de ha én ezt mondom valamire, akkor az azért már nagyon jó – legalábbis elég kritikus tudok lenni a zenéket illetően is… Kérdeznétek meg azokat a haverokat, barátokat és kollégákat, akik nekem zenét ajánlottak… 😅 Sajnos általában nem volt bennük sok köszönet. 😳😂 De hát ilyenkor mindig „védekezek”, hogy én már elég sok mindent hallottam az életben, aztán nálam meglehetősen magasan van az a bizonyos mérce…

valentine

Egyébként már lecsúszott párszor az album, és hát egyre nagyobb és nagyobb szeletet hasított ki a szívemből. Ha már itt van nekünk, és annyira megkedveltem, nézzétek és hallgassátok meg a valentine című dalt is. Imádom ezt is, fantasztikus dallamok, ritmus, egyszerűen táncolni és dúdolni van rá kedve az embernek, és megállás nélkül énekelni, hogy “Are you happier? / Can you hear me now / It’s been three years since our last phone call / Do moon blocks tell you about / The dreams i have of you as well? / We’ve got no more days and i miss you”.

Hihetetlenül jó kis album lett ez. Melankolikus, keserédes, de közben annyira megnyugtató és szépséges is. Egy hatalmas csokor atmoszférikus, – vágyakozó karjaival kedvesen dédelgető –, gondoskodó és törődő szeretet. Én ennél többet és jobbat nem is kívánhattam volna most. Ahogyan magamnak, úgy nektek sem… ❤️

9.5/10