Címke Live

Snail Mail: kedvenc live felvételeim és néhány apróság a zenekarral kapcsolatban

Tegnapelőtt késő este – az otthoni, halmozott (azaz három az egyben) születésnapi buli után – szenvedtem kicsit az ágyban, aztán inkább nekiálltam még kutatgatni – vagy egy órán keresztül – a kedvenceim élő felvételei után. Volt az persze több is, pláne ha a korábbi kereséseket is hozzáadom… Aztán azért találtam ezt-azt… Csak hogy tudjátok mire számítsatok; gondoltam teszek ki ide néhány mosolygós képet a hölgyről. Nincs mit. 😉

Most elsősorban a Snail Mail nevű, Lindsey Jordan gitáros és énekes-dalszerző szólóprojektének ékköveit gyűjteném egy csokorba. A ma is még mindössze 23 éves Jordan a marylandi Ellicott Cityből származik eredetileg. Első fellépését már 15 évesen letudta, hogy aztán két év elteltével kiadja a Habit című EP-jét, amelyen olyan nagy slágerek kaptak helyet, mint a Thinning és a Stick.

Ilyen szenzációs EP után aztán már nem is volt kérdés, hogy tarolni fognak. 2018-ban megjelent az első nagylemezük, a Lush, amit aztán a 2021-es Valentine követett. A kritikusok mindkettőért nagyon odáig voltak.

Nézegetem mit írtak a kritikusok a lemezekről, aztán ez tetszik eddig talán a legjobban:

“Few other artists can so perfectly capture the dizzying life-or-death stakes of those who love too young and too hard.” / The Line of Best Fit /

Hát igen… Engem ami először – és aztán végleg – beszippantott az érzelmes kis világába, az a már említett Thinning című dalt klipje volt. Egészen parádés, rockos, lendületes, közben persze meglehetősen lehangolt, és már-már meglepő őszinteséggel átszőtt kitárulkozás elelevenedik meg ebben a dalban.

And on my own time
I wanna waste mine
And spend the rest of it asking myself
“Is this who you are?”
And I don’t know
It just feels gross

Fotó: Erik Tanner

Oké, de mit kell és lehet tudni még a fiatal tehetségről? Anyukája fehérneműboltban dolgozik (miközben ő is osztozik Jordan divat iránti rajongásában), apja pedig tankönyveket és különböző tananyagokat biztosít otthoni iskolai programokhoz. Szóval bár alapvetően nem zenei múlttal rendelkező családból származik a hölgy, a támogatói közeg meglehetősen erős volt. Édesanyja és a nővére által hallgatott előadók formálták elsőként Jordan zenei ízlését. Egy interjú során elmondta, hogy amíg nem hallotta a Paramore-t, tulajdonképpen nem is tudta, hogy a nőket is beengedik a bandákba. Ötéves korában kért egy gitárt, aztán onnantól kezdve napi két órát gyakorolt. A szülei nem erőltették a dolgot, saját elhatározásából volt ennyire kemény és elhivatott. Hasonlóan lelkes és buzgó hozzáállást tanúsított a jégkorongban is, amelyet középiskolás koráig játszott. 11 évesen kezdett el dalokat írni, hogy aztán e-maileket küldjön a kávézók és az éttermek tulajdonosainak, hátha tudna náluk zenélni. Aztán viszonylag hamar rájött, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Mivel a koraérett és társaságkedvelő Jordan az iskolán kívül is széles hálózattal rendelkezett, csupán csak idő kérdése volt, mígnem egy másik helyi zenész arra biztatta, hogy lépjen fel az Unregistered Nurse-on, egy baltimore-i punkfesztiválon… Innentől pedig aztán nem is volt nagyon megállás…

Ezután a kis kitérő után megnyugodhat mindenki, nem fogok senkit – a továbbiakban – idézetekkel fárasztani. Jöjjön hát a lényeg, a korábban említett és idézett Thinning egy VHS-re (!) rögzített verziója. Nekem talán ez a legkedvencebb verzióm – legalábbis ebből a dalból. (A hangminőség pedig remek!) Ez lenne ugye az egyik első nagy slágerük.

A következő felvétel a Mia, a második korong zárótétele. Gyönyörű, szomorú dal, amelyben Jordan maximális átéléssel énekli el nekünk az elveszített szerelemmel kapcsolatos érzéseit. A videó is nagyon jó minőségű… A borítóképe viszont eléggé csalóka, mert bizony mosolygást csak nagyon távolról nézve láthatunk bele… Nekem nagyon tetszik, hogy a szemei gyakran csukva vannak, miközben a tekintetével és a hangjával annyi érzést és bánatot sugároz felénk, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy a dal egyes részeiben valahol egészen máshol van fejben; talán az éppen megénekelt sorokat éli át újra és újra… Szívszorító szerzemény, tökéletes tálalásban…

Aztán itt van nekünk még egy a Headlock is. Csodás a minőség, de a lényeg úgy is a fiatal hölgy hangja és dal maga… Szavak nincsenek rá, hogyan is játszik velünk, mennyire magabiztosan és érzelmesen énekel fel ismét egy meglehetősen egyszerű szerzeményt… Imádom.

Jöjjön az utolsó most. Deep Sea. Tudtam, hogy régen ezt nagyon, de nagyon sokat pörgettem. 2019 teljes nyarát és őszét leuralta. Még most is emlékszem néhány pillanatra – amikor ezt hallgattam – itt a közelben, a fák és padok közt sétálgatva… Vagy amikor Gabo81 beköszönt a melóban és nagy lelkesen mutogattam neki, hogy nézze milyen csodálatos ez a zene, ő meg újfent elborzadt, hogy “mi ez az érfelvágós” cucc már megint… 😅 Hát ilyen kicsit tényleg, de nem tudom, érzéseket vált ki, az meg csak jó nem?

Most megint rájuk alszom, és megpróbálom még egyszer azt a második albumot, mert bevallom, nekem az annyira elsőre nem adta, mint az első. Ennek ellenére mégis itt van róla két dal, lehet idejekorán feladtam…

Fotó: Tina Tyrell

Hogy mennyi lehetőség van még ebben a projektben – vagy bármiben –, amihez köze lenne a jövőben Jordan személyének, hát remélem részleteznem sem nagyon kell. Bődületesen fiatal még, és már két lemez a háta mögött van… Közben egyre több és több tapasztalatot szerez… Tényleg nagy jövő előtt állhat még. Kedvencek tőle ide vagy oda, én úgy érzem, még fejlődhetnek, és bizonyára zeneileg is lehetnek nyitottabbak, de ha nem, akkor is biztos, hogy az ehhez hasonló dalokra mindig lesz igény. Titkon már csak abban bízom, hogy évek múlva is marad olyan, amilyen fiatalon volt… Egy pulzáló, szenvedélyes és érzelmekkel teli kis fénysugár, aki nem fél megírni és eljátszani azt, amely éppen a szívét nyomja…

Black Midi, New Road: Snow Globes

Hát ez nem akkora találat, de azért a valamicskénél mindenképpen több. Van ez a Black Country, New Road néven futó angol együttes, amely első lemezükkel 2021-ben a 4. helyre, majd egy évvel később az Ants From Up There c. albumukkal egészen az első helyig kapaszkodtak fel RYM-on. De mondok mást… Míg metacriticen az első lemez; a For the First Time 83 ponton áll, addig a másodikhoz már 92-es (!) szám dukál…

Black Country, New Road – 2022 – fotó: Holly Whitaker

Úgy szórakoztatnak bennünket elég komplex zenével, hogy közben meg végtelenül egyszerű témákat is játszanak. Egyébként ilyen art rock, post-rock, chamber pop féle mindenest hallhatunk tőlük. “The next Arcade Fire, that’s our goal.” Hangzott el még ebben a kis videóban tőlük. És én azt mondom, hogy legyen is így; csak sokkal szebb és több jobb lemezzel, különösebben jelentős lejtmenet nélkül. 😅

A Snow Globes az a tétel, amin fennakad az ember füle, szeme, lelke és szíve – szinte már levegőt sem veszünk közben –, aztán újra és újra elcsodálkozunk, miközben – nemes egyszerűséggel – valójában képtelenek vagyunk rajta túllépni. Amikor először hallottam tényleg így gondoltam. És hát azóta is hasonlóan vélekedek. Imádom ezt a tételt…

Oké, de mi ez a Black Midi, New Road, ha az együttes nem is ezen a néven jelentette meg a lemezét? A banda ezen név alatt lép fel rendszeresen élőben a Black Midi kísérleti rockegyüttessel. Ennyi a történet. “Érdekes” ez a kis koncert egyébként, mert bizony a fent is időzített tétel (11:08) előtt és után is végig improvizációs dalokat hallhatunk és láthatunk. Ez szerintem sokaknak – még nekem is – elég hardcore anyag lehet, de még én sem hallgattam meg őket úgy igazán normálisan. És ez a koncert csak a Part I volna ugye…

Ja és egyébként ez a tétel egy kicsit más, mint az eredeti. Ez egy karácsonyi verzió. 😉 A felvétel pedig nem is tudom… Egészen lenyűgöző és megmosolyogtató, hogy mennyien is dolgoznak össze egy ilyen dalban. Ha csak úgy egyszerűen a zenét magában hallgatod, talán fel sem tűnik az a sok apró részlet. Itt aztán láthatod is… 😌

Let’s Eat Grandma: Rapunzel (és ami mögötte van)

Megint ők… De mit csináljak; dolgos napok vannak a hátam mögött, és persze valamennyire előttem is, szóval be kell érnie mind a három rendszertelen olvasómnak azzal, hogy megint zene jön… (Nem ám amúgy, sokkal többen vagytok. 😏) De ezúttal milyen különleges muzsika is következik majd…

Egyébként ezt a videót is csak tegnap tudtam le, és hát mit is mondhatnék, elsőre is borzasztóan megfogott a dal. Ez a tétel ezúttal az első lemezüket színesíti. (Amit csak ma fogok persze végighallgatni.) A live felvételen amúgy látható, hogy még mennyire gyerekek ők ketten. De milyen tehetséges és lelkes gyerekek… ☺️

De nem csak azért osztom meg mert tetszik, hanem mert tényleg totálisan, szinte hipnotikusan magával ragadó dalt sikerült alkotniuk – már ilyen fiatalon. És maga a videó egyébiránt is nagyon motiváló, cuki és még sorolhatnám. A szám egyébként tökéletes példa, hivatkozási alap lehet egyfajta cáfolat képében arra, amikor valaki azt mondja, hogy a popzene az csak popzene… Igen, ilyen a nagybetűs art pop. (A videó időzítve van!)

Hogy ezt a szerzeményt ilyen fiatalon miképpen hozták össze… Hát, erról tényleg sokat lehetne – úgy általánosságban – beszélni. Nyilván fiatalon piszok bátor, merész, impulzusokra fogékony és érzékeny az ember. Aztán amikor elkezd zenélni valaki, akkor “előtte hever az egész világ”; lehetőségek korlátlan tárházával szembesül. Ez persze sokszor vissza is üthet… Koncepció és kellő önkontroll hiányában – az első alkotásaik – simán egy kiforratlan próbálkozásként maradhatnak meg a hallgatókban, kellő számú negatív visszajelzés és komment társaságában pedig a lelkesedésüket is veszíthetik…

Erre ékes példa lehet a fenti kis koncertet illető komentszekció is. Hiszen a legtöbbet lájkot poszt ez lett:

This comment section is ridiculous. These girls are absolutely incredible and have such a unique, creative energy that is just too good to be drowned out by this kind of negativity (that wich I can only assume is derived from people’s own insecurities).

Ez egy 5 évvel ezelőtti komment, gondolom sokan támadták a lányokat… Aztán persze egy évvel később már született egy ilyen hozzászólás is:

And here we are a year later kids. New album. Probably one of the best releases of 2018. They have grown so much since this recording, which is not to take away from this whatsoever. They have bridged genres, written beautiful melodies, choruses and changes that supposed veterans would and will be envious of. JJST LOVE IT!!

Az idő a kedves, támogató és éltető zenerajongókat igazolta. A lányok tényleg sokra vitték, és ki tudja még milyen zenei karrier (és mennyi szenzációs lemez kiadása) előtt állnak…

Visszatérve a címben szereplő dalra. Hogy ennek milyen aranyos címe és dalszövegei van… Közhely, hogy mindig tanul valamit az ember, de tényleg így van. Tudjátok mit jelent a Rapunzel? Nem? Én sem tudtam. Rákerestem… Az egészségkalauz.hu ezt írja:

Rapunzel szindróma: a hajevés kényszere. A főként tini lányoknál jelentkező betegség a haj kényszeres evésével jár: ez a Rapunzel szindróma, más néven trichobezoar.

Pszichológiai rendellenesség okozta kényszeres hajevés. Nevét a Grimm testvérek híres meséjéből kapta, ahol a toronyba zárt Rapunzelt hosszú hajzuhataga mentett meg a raboskodástól, ugyanis lelógó fürtjein tudott felmászni a hercege. Bár a mese vidám véget ér, a Trichobezoar betegségben szenvedő lányok súlyos veszélynek teszik ki magukat.

Megmosolyogtató valamilyen szinten nem? A dalszöveg szintén kicsit ilyen:

My cat is dead, my father hit me
I ran away, I’m really hungry
That wicked witch, in all her power
She cast a spell and locked me in this tower
I can’t look down, I’m claustrophobic
Please, let me out, I can’t deserve this
I hate my name, I’m not that Rapunzel
My hair’s not blonde, and I’m not having fun
In this fairy tale that my mother read me
About this girl, I want my mummy
And the prince won’t come, the clock strikes eleven
I had a haircut last week, and I’m only seven

Rapunzel, Rapunzel
Let down your hair
Rapunzel, Rapunzel
Let down your hair
Rapunzel, Rapunzel
Let down your hair
Rapunzel, Rapunzel
Let down your hair

Ooh, what a mellow place
Ooh, what a mellow place

And there is something strange in my mind
And there is something weird in my head
And there is something strange in my mind
And there is something weird in my

A lányok produkciója pedig minden elismerést megérdemel. Ahhoz képest, hogy gitáron – ebben a számban – nem is játszanak, meglepően változatos és progresszív az összkép. Jenny Hollingworth pedig mennyire energikus már… A dal vége felé, menet közben, állva dobol, miközben előre sétál, furulyával a kezében… Ki lett számolva az biztos. Mindent megtették azért, hogy a lehetőségekhez mérten összetett és komplex dalokat szerezzenek.

A fenti kommentek alapján amúgy el tudom képzelni miket kaphattak egyébként… “Az igazi munka bűzik mi?!” “Önjelölt ‘zenészek’ level 99.” “A lányom sem tud énekelni szegény, de amit ezek itt leművelnek…” És még ki tudja miket írhattak. Az irigység határtalan. Az emberek egy része meg szánalmas. Ha tetszik a fenti szám, ha nem; a lányok lelkesedését, munkáját, kreativitását nem lehet elvitatni. Ha ezeknek a személyeknek a saját lányuk tizedennyi tehetséggel lenne megáldva, mint amennyivel ez a kettős bármelyike is rendelkezik, akkor persze gondolom kikérnék maguknak, ha negatív jelzőkkel illetnék őket, de legalábbis (gondolom én) teljes szívükből, erejükből támogatnák őket… Mindegy is persze, nem ragozom túl, de visszataszító, amikor valaki csupán fröcsögni jár valahova, és nem tudja helyén kezelni, valamilyen szinten objektívan értékelni az adott produkciót… Illetve legalább megtanulhatnának legalább csendben maradni.

Más kérdés, hogy a lányok munkája tényleg kifizetődött:

A peak chart position-t illetően (UK-ban) az eddig megjelent három lemezük helyezései az alábbiak voltak: 149., 28., valamint 26. Az I’m All Ears pl. széles körű elismerést váltott ki zenekritikusokból, és ezzel a lemezzel el is nyerték az év albuma díját a Q Awards-on.

Hát én azt mondom, sok ilyen fiatal kellene még, és bizony nem csak gyerekként, hanem felnőttként is példát lehetne venni róluk…

Let’s Eat Grandma: I Will Be Waiting – mosolyogva

Álmos, fáradt, meg kissé nyűgös is vagyok így munka után – korán reggel… (Azt le sem merem írni, hogy néztem ki műszak előtt… 😅) De aztán tök kis apróságok mindig feldobnak. Pl. kitaláltam, hogy összeszedem az összes olyan live felvételt egy csokorba, amikor – a felvétel közben – tök aranyosan elmosolyodik az énekesnő vagy énekes. Mármint úgy “ragadósan”. Aztán rájöttem, hogy elég sok ilyen lenne, még akkor is, ha csak zenekaronként egyetlen egy számot választhatnék… Szóval lehet túl sok lenne az a jóból. Meg azért melós is ám. Mert oké, naná, hogy fejből tudok egy csomó számot – olyan belém égett momentumokkal –, amelyeknek a listán lenne a helye, de azért vannak olyan bandák is, amelyeket bár kifejezetten sokat hallgattam, de még nem nagyon túrtam fel az internetet az élő felvételeik után. Meg például tegnap is belefutottam egy olyan komoly problémába a munkába menet, hogy az egyik eléggé kedvelt együttesemtől egy normális live felvételt nem találtam. Mármint értitek; van koncertfelvétel, hogyne lenne, de nem az én kedvenc dalaimmal… Brr… Hát morcos is voltam, mit ne mondjak… De persze nem adom fel csak úgy. Majd apránként keresgélek még – ha úgy van kedvem, meg rá is érek. A lényeg, hogy nem akarok csak úgy összedobni valamit, mint mondjuk ezt a bejegyzést ide – ezen a csodálatos, esős, szombat reggelen… 🙂

Aztán mivel pár napja – pontosabban a Watching You Go óta – megint rákaptam Let’s Eat Grandma-ra, adta magát, hogy ismét rájuk keressek youtubeon. (Egyébként annyira elvarázsoltak újra és újra, hogy csak az elmúlt egy hét alatt 835 alkalommal játszottam le tőlük valamit…)

A klipeket ismertem tőlük, de az élő felvételeket talán nem is láttam még. És hát a KEXP YouTube csatornáján (na hol máshol persze) megtaláltam az alábbi kis felvételt. Az előző lemez egyik számomra legkedvesebb szerzeményével. Ez már fél siker volt… Aztán már szinte hihetetlen, de hát van itt kérem finom kis vigyorgás a videó első percében; Jenny Hollingworth itt is olyan bájos, aranyos, hogy nem tudok nem vele együtt mosolyogni, miközben újra nézem és hallgatom ezt a dalt – immáron sokadszorra. Mondanom sem kell, hogy ezzel a fenti, képzeletbeli lista egyik előkelő helyén lennének.