Kiégtem a blogolásban. Meg igazából “nem kihívás” már filmekről és sorozatokról, meg úgy egyébként bármi másról is írni, pláne, hogy ennyire nem érdekel senkit. Valahogy minden egyes bejegyzésemmel egyre feleslegesebbnek érzem mostanában magam a világban. Na jó, oké, ez talán túlzás, de itt a blogon biztosan így van. Meg persze jobban belegondolva a valóságban is ez van, hiszen kb. senki…
Írtam már Ethel Cain lemezről korábban, és hát láthatjátok, hogy totálisan odáig voltam érte. Mai napig tart ez a rajongásom, amelyet mi sem igazol jobban, minthogy újra és újra előveszem… De nem erről fogok írni, hanem arról, hogy meghallgattam a korábbi anyagait is. És hát van itt két dal… 💔 Egy ideje ismerem már őket, de inkább nem tettem ki.…
Eltelt egy hét a lemeze megjelenése óta, én meg azóta is szinte csak ezt hallgatom. Felkelés után, napközben és lefekvéskor is. Mi a titka? Nem tudom. A sound, az atmoszféra, Hayden Silas Anhedönia énekeső-dalszerző hangja? Az, hogy nem fél hosszú dalokat írni? Hogy nem tart attól, mi lesz, ha egy 75 perces, általában bőven inkább melankolikus, olykor szinte depresszív, szenvedélyes…