filmek

Letterboxd profil újratöltve

Idéntől lehet kissé stratégiát váltok. Sorozatokból jóval kevesebbet nézek, próbálok be… Hiszen nincs nagyon időm élni mellettük. Pláne, ha olvasok meg irkálgatok is… Aztán gondoltam újramelegítem a letterboxd profilom. És hát kész is. 1603 film, 62 értékeléssel. Naprakész. (Mostanában letudtam, letudok pár olyan dolgot, amelyeket egyébiránt nem két perc lenne, mert hanyagolva voltak egy ideje – időm meg éppenséggel van…

Okok, amiért ilyen filmeket nézek – valamint még pár apróság

Reggel megint vége lett egy éjszakás műszaknak, és nem tudtam aludni… Szerencsére esett az eső. (És esik most is…) Egyből sokkal jobb kedvem is lett.  Bár nem volt ma olyan rossz. Meg hát az eső illata is… Na de szóval csináltam egy kávét, aztán ha már mást nem nagyon fárasztok ilyenekkel, gondoltam leírok pár dolgot, ami aztán lehet érdekel benneteket,…

Nem nézem többet az F1-et

Hajnali három óra volt, amikor egyik nap elkezdtem ezt írni – mert már nem tudtam aludni. Bezzeg azelőtt délután a melóban raklapokkal kellett kiékelnem a szemgolyóimat, hogy azok ne akarjanak már lecsukódni 5 percenként. Szóval gyors letudtam pár gondolatot, aztán angolozás jött – kávéval a kézben – még a meló előtt. Aztán ma hajnalban volt időm és kedvem befejezni… Aztán…