Idéntől lehet kissé stratégiát váltok. Sorozatokból jóval kevesebbet nézek, próbálok be… Hiszen nincs nagyon időm élni mellettük. Pláne, ha olvasok meg irkálgatok is… Aztán gondoltam újramelegítem a letterboxd profilom. És hát kész is. 1603 film, 62 értékeléssel. Naprakész. (Mostanában letudtam, letudok pár olyan dolgot, amelyeket egyébiránt nem két perc lenne, mert hanyagolva voltak egy ideje – időm meg éppenséggel van most még rá…) Igen, van amiben a trakt.tv jobb, de van amiben a letterboxd a verhetetlen. Utóbbi meglehetősen letisztult és egyszerű. (És a mobilos app is korrekt.) A legjobb, hogy itt már a kezdőoldalon látom, hogy az általam is bekövetett filmrajongók mit néztek, és ha pontoztak, akkor azt is. (Szerencsére. Trakt-en csak azt láttam, hogy mit néztek, de hát sokra nem megyek azzal, ha nem tudom közben, hogy tetszett-e nekik vagy sem…) De a diary nézet is adja nekem. Semmi túltolt csicsa, de minden ott van ami kell. Kezdetektől volt itt profilom, egy ideig vittem szinkronban a kettőt, aztán ezt letojtam, mert hát ezt csak filmes. (És azért ez sem tökéletes…) De gondoltam legyen már naprakész, szóval beimportáltam a trak.tv-s dolgokat. Na azzal volt azért annyi szívás, hogy a szakállam – egyes helyeken – olyan őszülésnek indult, hogy George Clooney lassan tényleg elbújhat mögöttem…
Ez a költözés a sorozatokat leszámítva történt, mert arra a letterboxd nem igazán jó, hiányos az egész, szezonokat nem kezel külön, stb, így úgy döntöttem, hogy ott sorozatot semmit nem pontozok, véleményezek a jövőben sem. Ja mert igen, bizony letterboxdon lehet magyar nyelven is írni, normálisan kezeli az ékezeteket is, és hát elég sok magyar kritikus és filmes szakember is fent van. De persze ezzel csak annyit mondok, hogy a letterboxd közössége nagyon nagy. Bízom abban, hogy több felejthetetlen élménnyel szolgáló kincset is találok majd az ottani oldalakat, valamint profilokat böngészve.
Ha hasonló dolgokat (is) nézel, mint amilyeneket én, és létezik ott profilod, kövess be légy szíves! Többször is volt már, hogy hosszú órákon át vadásztam trakt-en olyanokra, akiknek az ízlése a leginkább hasonlított az enyémre. És hát volt pár nagyon jó találatom is, amelyeket irányadónak tekintek mind a mai napig – már abban a tekintetben, hogy mit is lenne érdemes néznem majd még. (Már előre látom, hogy holnapra néggyel kevesebb követőm lesz az oldalon… 😂) Köszi szépen előre is!
A négy kedvenc filmem most a The Worst Person in the World, a 303, a HEAT, valamint a One Fine Spring Day lett a profilomon. Csak négyet lehet ugye ott megadni. Majd cserélgetem őket. Indexnek megteszik…