Címke sorozatok

Nem nézem többet az F1-et

Hajnali három óra volt, amikor egyik nap elkezdtem ezt írni – mert már nem tudtam aludni. Bezzeg azelőtt délután a melóban raklapokkal kellett kiékelnem a szemgolyóimat, hogy azok ne akarjanak már lecsukódni 5 percenként. Szóval gyors letudtam pár gondolatot, aztán angolozás jött – kávéval a kézben – még a meló előtt. Aztán ma hajnalban volt időm és kedvem befejezni…

Aztán igen, lehet mostantól kezdve már nem nézem az F1-et tovább. Egy ideje érik bennem ez a gondolat… 1998 óta követem, azóta gyakran minden második szombatom és vasárnapom meghatározza valamilyen szinten. Ráuntam. Gyerekként sokat fociztam, meg meccseket is néztem. Annyira, hogy apu ugye foci-suliba akart íratni. Anyu nem engedte… 🙂 Ezektől aztán annyira megszabadultam, hogy hosszú évek óta nem néztem meg egyetlen mérkőzésből sem még csak 5 percet sem. Az összefoglalókat is kihagyom, a gólokat is – elengedtem mindent. Most sem néztem, amikor vertük a németeket. Nem érdekel. Alapból milliomos (és akkor még olcsón megúszták), és közpénzen hizlalt focistáknak szorítani, egy olyan sportban, amely már szinte természetéből adódóan képtelen a megújulásra, hát köszi, nem érdekel. Üzlet. Pénz. Igen, a válogatottság is az bizonyos szinten. És lehet itt jönni az irigységgel, meg ehhez hasonló hangzatos állításokkal – miközben azért tudat alatt biztos benne van talán az is –, de ennél azért összetettebb, miért is vetem meg az ennyire abszurd módon már jóformán csak pénzről szóló sportokat. Nem tetszik az sem, hogy az állam az adófizetők pénzét ilyen mértékben szórja – nem csak a focira, hanem – a hazai futamok rendezési jogaira is…

Tl Design twitter / instagram [ érdemes követni – a győztesekről ehhez hasonlóan remek képek születnek a kezei között ]

Ahogy az F1 is ugyanígy. Igen, nem most jöttem rá, csak hát most tényleg azon izguljak, hogy a holland szupertehetség, vagy a monacói szépfiú nyeri-e majd a VB-ket a következő években? Mármint most komolyan. Értem én, meg tudom, hogy az érzelmek néha az anyagi javak felett állnak – bár azért ennek mélységét és általánosságát azért erősen megkérdőjelezném –, és igen, nekik már annyi mindenük van, hogy “csak a győzelem számít”, de mindeközben szinte mindenki adóparadicsomba menekül, amikor pedig szinte legalább annyit keresnek egy évben, mint amennyit egy átlagos európai adófizető egész élete során sem. És akkor most komolyan, ezekért rágjam le a körmöm, vagy ezekre csesszek el évi mennyi időt is?! Számoljunk. Jövőre 24 futam lesz. Egy futam 2 órás legyen átlagban, de SC, egyebek miatt lehet ennek többnek kellene lennie. Időmérő legyen egy óra. 24 * 2 + 24 = 72 óra. És ebbe nem számoltam a sprintversenyeket sem, meg hogy híreket olvasol, megnézed mi lett a szabadedzések vége, stb… Ennyi idő alatt meg lehet nézni 4 dél-koreai sorozatot, lazán el lehet olvasni egy-két könyvet, vagy csinálhatsz valamit a szabadban. Kötetlenül. Családdal vagy anélkül. Vagy lehet tanulni is – többet és többet…

Tavaly kihúztam a játékokat a hobbijaim listájáról, nincs gamer PC-m, nincs konzolom, nincs semmim. Idén az F1-et. Egyébként is változtatnom kellene néhány dolgon… Egy évet adok magamnak arra, hogy megtanuljak angolul, vagy legalábbis tényleg jelentős előrelépéseket tegyek ez ügyben. Egy hónapja nagyjából nyomom is már aktívan. Van, hogy napi 4-6 órát is. És ezt szeretném még fokozni… Még van pár dolog amihez fel kellene nőnöm, illetve bizonyos dolgok, amelyeket meg el kellene szintúgy felejtenem. Például vannak olyan haverok akikre több időt, valakikre meg sokkal kevesebbet kellene szánni. Vagy semennyit. Az angollal meg nem késtem még el szerintem, már tudom miért akarom, mit akarok majd, és még lehet van 20-30 évem használni is. Hehe. 🙂 Meg most komolyan akarom. De majd erre térjünk vissza úgy egy év múlva. Bár biztos írok még ezzel kapcsolatban addig…

Így maradnak a sorozatok, filmek, zenék és a könyvek hobbinak, meg ez a blog persze. Épp elég nem? Ezekből néha egy is elég lenne, de majd okosan válogatok. Közben azért valahol vicces, hogy itt van a JackOneill-től kapott F1-es ajándékutalvány, amiből már rég meg kellett volna vennem valamit, de kivártam, hogy ne használódjon el hamar, és egyébként sem tudtam biztosra, mit szeretnék. Aztán most úgy érzem, hogy valahol lehet jól is tettem, hogy nem vásároltam semmit. Most majd szépen megveszek valamit, aztán felrakom a polcra. Emléknek. 2022-ből.

Pár személyesebb gondolat a hyperól, meg arról, hogy…

Valami biztos eltört bennem az elmúlt pár év során. Egy kezemen meg tudnám számolni mennyi mindent várok nagyon, de tényleg kiemelten idén. Ezek között van egy regény második kötete, egy másik könyv – amelyről majd írok röviden ezután a poszt után –, egy LP megjelenés, meg még néhány film… De miért van ez, amikor pedig ez az oldal is – részben ezen – dolgok éltetése miatt létezik?

A dolog összetettebb. De kezdjük az elejéről. Valamiért sosem nagyon érdekeltek az iszonyatosan körülrajongott dolgok. Mármint igen, van egy csomó régebbi klasszikus, amiért én is nagyon odáig tudok lenni, de pl. gyerekként és felnőttként sem tudtam egyszer sem végignézni mondjuk még az első Star Wars részt sem. Nekem az már gyerekként is gyerekes volt. 🙄 Majd egyszer talán. Mondom lassan több, mint 15 éve… Gyűrűk Ura? Első rész megvolt, tetszett, de annyira nem, hogy folytassam, illetve úgy volt, hogy el akartam olvasni. Csak aztán jött Steven Erikson kanadai archeológus, antropológus aki A Malazai Bukottak Könyvének regéje c. sorozatának első kötetével úgy levett a lábamról, hogy azóta a Gyűrűk Ura gagyi kis novellának, gyerekmesének hat már csupán érzésre is. Valószínűleg ez is kimarad már nekem, már ha nem vesz és kényszerít rá valaki…

Emlékszem amikor kicsiként először láttam az Amerikai história X-et, akkor mennyire tetszett. Nem tetszett. Kicsinált. Igazából a címeket akkor még nem memorizáltam annyira, de mai napig emlékszem, hogy tulajdonképpen rémálmaim voltak az utolsó jelenetek egyikétől. Persze ehhez kellett maga a film is; önmagában a jelenetben sok extra nem volt, láttam már durvább dolgokat is akkor… Aztán valahogy szépen leragadtam a drámáknál, krimiknél… Próbálkoztam én kommerszebb filmekkel, de valahogy köszönöm, nem. Az első Bosszúállók film is… Életem egyik legnagyobb csalódása volt, pedig aztán nem vártam tőle kifejezetten sokat. Megnéztem közben trakt.tv-n mennyit adtam rá. Sejtettem… Le sem merem írni. 😅

Igazából egyébként a sorozatokon töprengtem mostanság, mit nézzek, mit ne… Aztán ha visszatekintek az elmúlt pár év sorozatos élményeire, hát nem is tudom… Oké, csak felsorolom mi nem tetszett, mit nem folytattam, mit kaszáltam el viszonylag hamar, pedig hát “mindenki ezekről ír és beszél”. Stranger Things (négy részt láttam belőle, elég volt), Squid Games (ez mondjuk pont dél-koreai cucc, amelyekkel mostanság nagyon jól elvagyok, de ebből egy rész is sok volt), a The Boys-nál a második évad első részéig jutottam, aztán elengedtem, ahogyan a Battlestar Galactica-ból is megvolt az első évad, de itt be is fejeztem. Ilyeneket mindenki tudna mondani, de hogy mennyire nem érdekel az új A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi vagy “az új Trónok harca”, azaz a Sárkányok háza, azon már én is meglepődöm.

Igazából roppant mód unom a felhajtást. Az összes portálon írnak ezekről, de úgy, és annyit, mintha nem lenne holnap és egyébként sem létezne semmi ismeretlen kincs vagy gyöngyszem, amiről írni lehetne. Értem én persze, hogy kiemelt sorozatok, nagy költségvetéssel, és hát hozzák is a kattintásokat rendesen, de én csak ásítozom az egészen. Persze a Sárkányok háza várakozási indexét erősen csorbította a Trónok harca utolsó pár évadjának mélyrepülése is…

Tovább