Reggel megint vége lett egy éjszakás műszaknak, és nem tudtam aludni… Szerencsére esett az eső. (És esik most is…) Egyből sokkal jobb kedvem is lett.  Bár nem volt ma olyan rossz. Meg hát az eső illata is… Na de szóval csináltam egy kávét, aztán ha már mást nem nagyon fárasztok ilyenekkel, gondoltam leírok pár dolgot, ami aztán lehet érdekel benneteket, lehet nem.

Mivel nincs egy ideje „rólam” oldal, link, meg semmi a blogról sem az oldalon, hogy mi ez, ki vagyok, kik vagyunk vetítőtermesek, ha most mást nem is, de leírom, hogy a blog neve azért hideg nyomon, mert imádtam azt a könyvet. Dennis Lehane egyik regényéről van szó, amely a Kenzie-Gennaro sorozat 4. részének címét viselte. Meg gondoltam tök jó áthallása is van olyan téren, hogy mennyire tévúton is járok, amikor írok valamiről, valakiről. (Meg úgy az egész életben is. 😅 De persze nem is ám! Ugye?) Alapvetően persze krimikről szerettem volna lelkendezni, ezért adta magát, hogy az egyik kedvenc olvasmányom címe legyen a blog neve is… Aztán persze kicsit máshogy alakultak a dolgok. Mondjuk várható volt… (Ide meg – ha már ezt hallgatom éppen sokadszorra –, beteszem a mai friss felfedezettemet, amely annyira jó, annyira sötét, annyira morcos, annyira komoly és érzelmes (már-már dühös) is egyben; tökéletesen illik ehhez az esős időhöz, és most pl. a hangulatomhoz is… Majd én is csapkodok a kezemmel a levegőben a boltba menet… Ha nem jelentkezek egy ideig, akkor tudjátok hol találtok… 😂)

Szóval a lényeg: ha a filmes írásokat nézzük akkor láthatjátok, hogy eddig 19 romantikus drámáról írtam, miközben krimire csak 9 db találat van. És már a blog indulásakor olyanokkal indítottam, mint a Columbus vagy a The Best of Youth [ Szépséges fiatalság ]. (Amely végre elérhető jó minőségben! Egyszer rá is szánok egy délutánt és újranézem azt a 6 óra 6 perces kis csodát.) Oké, a Columbus inkább csak dráma, de folyton azt akartam, hogy annyira elkapjon valami, amennyire csak lehetséges. Hogy érzelmileg kifacsarjon, hogy úgymond érezzem, hogy „még más szinten is élek”. Aztán mostanában csak romantikus történetek vannak soron, és ennek nem csak érzelmi okai vannak, hanem ennél sokkal egyszerűbb és racionálisabb magyarázat is van a dologra. Egy krimihez, sci-fi-hez vagy fantasy történethez sok pénz kell (valamelyikhez több, valamelyikhez kevesebb), de az biztos, hogy a jó és következetesen megálmodott világ, a logikus és izgalmas cselekmény, a hangulatos helyszínek, a motivációk, a csattanók elengedhetetlen kellékei ezeknek. Elég összetett dolgok ezek, amelyeknél csupán egy nagyobb logikai hiba is kínosan rossz szájízt hagyhat maga után. Szóval mondjuk ki: viszonylag kevés az igazán minőségi darab belőlük. Egy drámához vagy szerelmi történethez ezekhez képest sokkal kevesebb pénz és idő kell. És hát még az érzelmekkel is végtelen módon lehet játszani; mármint valaki így dönt egy szituációban, valaki úgy – már a valóságban is –, és bizony ha jól van megírva a sztori, és a színészek is remekelnek, akkor már szinte csak elrontani lehet az adott produkciót. Szóval ezen okokból kifolyólag sokkal, de tényleg sokkal több olyan alig ismert kincs van, amelyet sokunk nem láthatott, fedezhetett fel még. Én meg köszönöm szépen a lehetőséget, élek is ezzel a felismeréssel, és nézem tovább az ilyen kis „rejtett gyöngyszemeket”. Persze biztos írok majd krimikről is még, ott is van még mit pótolni, de ezen műfajt illetően inkább majd az olvasásos élményeimmel kapcsolatos beszámolóimra lehet számítani. Aztán majd meglátom tényleg… De most azt hiszem jól elvagyok ebben a kis buborékban. Bár érzelmileg „néha” túlcsordulok így egymagamban, de hát a nagy, szőrös pókoktól való félelmet is le lehet ugye küzdeni. (Mondjuk azt velem ugyan ki ne próbálja senki!) Szóval visszatérve még az előbbiekre: egy lövés egy krimiben sokszor csak egy lövés. Hogy ezt aztán bosszú, önvédelem, esetleg szimplán csak a cselekmény szülte kényszerhelyzet hozta, és pl. el kell kapni a rosszfiút, kicsit mindegy is, mert sajnos túl sokszor bizonyos sémákra épülnek, és így aztán könnyen lehet, hogy semmilyen szinten nem tudják átlépni önnön árnyékukat. Még ha persze el is ismerem, hogy egy nagyon jó krimi keretet is adhat egy lehetetlenül gyönyörű és így vagy úgy, de megrázó szerelmi történetnek is. (Lásd pl. az American Crime [ Bűnök és előítéletek ] letaglózó első évadát vagy a Decision to Leave [ A titokzatos nő ] című koreai remeket. Most abba ne menjünk bele, mi nyújt keretet minek…) Egy drámában egy kapcsolat lefestése könnyedén tud sokkal mélyebben is hatni, mivel lehet csak két-három emberre kell benne koncentrálni. És hát most komolyan részletezzem azt, hogy bűnözőkkel, valamint vagány, pimasz és cinikus zsarukkal vagy magánnyomozókkal nehezebb azonosulni, mint pl. összetört szívű átlagos karakterekkel? Ugye?! És hát egy szimpla, egyszerű ölelés is mennyi féle lehet… A legrosszabbaktól, a legcsodálatosabbakig…

Na de elég is ebből. Persze nem kell félni, ezer más dologról is lehet(ne) írni. Csak az idő is szorít néha, haladni is kell ezzel-azzal, és hát szerencsére akkor írok, amikor csak kedvem tartja. A bloggal kapcsolatosan agyaltam mi is lehet vele később, hiszen tudom, hogy sokan abbahagyják idővel, stb, de majd meglátjuk. Ha csak havi kétszer írok majd, akkor kétszer… Közben persze apránként pofozgatom is ám, aminek egyszer csak vége lesz, hiszen nem sok értelme lesz – a továbbiakban – megpiszkálni már. Pl. mint láthatjátok, lettek kiemelt képek az írásokhoz. (Újak és saját magam által választottak.) Mármint az összes filmes íráshoz tettem már be. Sorozatosoknál is meg kellene csinálni. Meg a többinél is – már amelyiknél van is értelme. Nem nagy meló, de azért idő ez is. Előnye, hogy ha. pl. a keresőben beírjátok, hogy „Love”, akkor képesen is megjelenik a találat. (Vigyünk már egy kis szeretet a világba, és legyen ez a legkeresettebb szó a blogon! 😀) Vagy ha most a filmek menüre kattintotok, akkor gyorsan átböngészhető az összes írás, mert hát ugye egy kép, a film címe, az írás első pár mondata és a címkék után jön is a következő film ugyanilyen leosztásban. Szerintem sokkal jobb így, nem is értem miért nem így csináltam az elejétől kezdve…

Köszi a figyelmet, a keresést (hehe), minden egyes látogatást, olvasást, kattintást… Most lépek, holnap meg egyik haverral megnézzük a Suzume című animét. (Remélem jó lesz, meg zsepi is kell majd! 😆) Megj.: A fent látható ölelés az One Fine Sping Day c. filmből van.