profil

Karácsony előtt

Nem tudom készítek-e majd valami éves összegzést. Ha igen, akkor nem mostanában, mert végigdolgozom az év maradék részét, azaz – a műszakomon felül – még plusz napokra is be kell mennem. Nem sok pihenőm lesz január közepéig… Ami egyrészt jó, másrészről meg csak éljem túl… Dec. 24-én, karácsony első napján, szilveszterkor és újév napján is bent leszek, meg még a…

Letterboxd profil újratöltve

Idéntől lehet kissé stratégiát váltok. Sorozatokból jóval kevesebbet nézek, próbálok be… Hiszen nincs nagyon időm élni mellettük. Pláne, ha olvasok meg irkálgatok is… Aztán gondoltam újramelegítem a letterboxd profilom. És hát kész is. 1603 film, 62 értékeléssel. Naprakész. (Mostanában letudtam, letudok pár olyan dolgot, amelyeket egyébiránt nem két perc lenne, mert hanyagolva voltak egy ideje – időm meg éppenséggel van…