Snail Mail: kedvenc live felvételeim és néhány apróság a zenekarral kapcsolatban

Tegnapelőtt késő este – az otthoni, halmozott (azaz három az egyben) születésnapi buli után – szenvedtem kicsit az ágyban, aztán inkább nekiálltam még kutatgatni – vagy egy órán keresztül – a kedvenceim élő felvételei után. Volt az persze több is, pláne ha a korábbi kereséseket is hozzáadom… Aztán azért találtam ezt-azt… Csak hogy tudjátok mire számítsatok; gondoltam teszek ki ide néhány mosolygós képet a hölgyről. Nincs mit. 😉

Fotó: Emily Gardner

Most elsősorban a Snail Mail nevű, Lindsey Jordan gitáros és énekes-dalszerző szólóprojektének ékköveit gyűjteném egy csokorba. A ma is még mindössze 23 éves Jordan a marylandi Ellicott Cityből származik eredetileg. Első fellépését már 15 évesen letudta, hogy aztán két év elteltével kiadja a Habit című EP-jét, amelyen olyan nagy slágerek kaptak helyet, mint a Thinning és a Stick.

Fotó: Phil Smithies

Ilyen szenzációs EP után aztán már nem is volt kérdés, hogy tarolni fognak. 2018-ban megjelent az első nagylemezük, a Lush, amit aztán a 2021-es Valentine követett. A kritikusok mindkettőért nagyon odáig voltak.

Nézegetem mit írtak a kritikusok a lemezekről, aztán ez tetszik eddig talán a legjobban:

“Few other artists can so perfectly capture the dizzying life-or-death stakes of those who love too young and too hard.” / The Line of Best Fit /

Hát igen… Engem ami először – és aztán végleg – beszippantott az érzelmes kis világába, az a már említett Thinning című dalt klipje volt. Egészen parádés, rockos, lendületes, közben persze meglehetősen lehangolt, és már-már meglepő őszinteséggel átszőtt kitárulkozás elelevenedik meg ebben a dalban.

And on my own time
I wanna waste mine
And spend the rest of it asking myself
“Is this who you are?”
And I don’t know
It just feels gross

Fotó: Erik Tanner

Oké, de mit kell és lehet tudni még a fiatal tehetségről? Anyukája fehérneműboltban dolgozik (miközben ő is osztozik Jordan divat iránti rajongásában), apja pedig tankönyveket és különböző tananyagokat biztosít otthoni iskolai programokhoz. Szóval bár alapvetően nem zenei múlttal rendelkező családból származik a hölgy, a támogatói közeg meglehetősen erős volt. Édesanyja és a nővére által hallgatott előadók formálták elsőként Jordan zenei ízlését. Egy interjú során elmondta, hogy amíg nem hallotta a Paramore-t, tulajdonképpen nem is tudta, hogy a nőket is beengedik a bandákba. Ötéves korában kért egy gitárt, aztán onnantól kezdve napi két órát gyakorolt. A szülei nem erőltették a dolgot, saját elhatározásából volt ennyire kemény és elhivatott. Hasonlóan lelkes és buzgó hozzáállást tanúsított a jégkorongban is, amelyet középiskolás koráig játszott. 11 évesen kezdett el dalokat írni, hogy aztán e-maileket küldjön a kávézók és az éttermek tulajdonosainak, hátha tudna náluk zenélni. Aztán viszonylag hamar rájött, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Mivel a koraérett és társaságkedvelő Jordan az iskolán kívül is széles hálózattal rendelkezett, csupán csak idő kérdése volt, mígnem egy másik helyi zenész arra biztatta, hogy lépjen fel az Unregistered Nurse-on, egy baltimore-i punkfesztiválon… Innentől pedig aztán nem is volt nagyon megállás…

Ezután a kis kitérő után megnyugodhat mindenki, nem fogok senkit – a továbbiakban – idézetekkel fárasztani. Jöjjön hát a lényeg, a korábban említett és idézett Thinning egy VHS-re (!) rögzített verziója. Nekem talán ez a legkedvencebb verzióm – legalábbis ebből a dalból. (A hangminőség pedig remek!) Ez lenne ugye az egyik első nagy slágerük.

A következő felvétel a Mia, a második korong zárótétele. Gyönyörű, szomorú dal, amelyben Jordan maximális átéléssel énekli el nekünk az elveszített szerelemmel kapcsolatos érzéseit. A videó is nagyon jó minőségű… A borítóképe viszont eléggé csalóka, mert bizony mosolygást csak nagyon távolról nézve láthatunk bele… Nekem nagyon tetszik, hogy a szemei gyakran csukva vannak, miközben a tekintetével és a hangjával annyi érzést és bánatot sugároz felénk, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy a dal egyes részeiben valahol egészen máshol van fejben; talán az éppen megénekelt sorokat éli át újra és újra… Szívszorító szerzemény, tökéletes tálalásban…

Aztán itt van nekünk még egy a Headlock is. Csodás a minőség, de a lényeg úgy is a fiatal hölgy hangja és dal maga… Szavak nincsenek rá, hogyan is játszik velünk, mennyire magabiztosan és érzelmesen énekel fel ismét egy meglehetősen egyszerű szerzeményt… Imádom.

Jöjjön az utolsó most. Deep Sea. Tudtam, hogy régen ezt nagyon, de nagyon sokat pörgettem. 2019 teljes nyarát és őszét leuralta. Még most is emlékszem néhány pillanatra – amikor ezt hallgattam – itt a közelben, a fák és padok közt sétálgatva… Vagy amikor Gabo81 beköszönt a melóban és nagy lelkesen mutogattam neki, hogy nézze milyen csodálatos ez a zene, ő meg újfent elborzadt, hogy “mi ez az érfelvágós” cucc már megint… 😅 Hát ilyen kicsit tényleg, de nem tudom, érzéseket vált ki, az meg csak jó nem?

Most megint rájuk alszom, és megpróbálom még egyszer azt a második albumot, mert bevallom, nekem az annyira elsőre nem adta, mint az első. Ennek ellenére mégis itt van róla két dal, lehet idejekorán feladtam…

Fotó: Tina Tyrell

Hogy mennyi lehetőség van még ebben a projektben – vagy bármiben –, amihez köze lenne a jövőben Jordan személyének, hát remélem részleteznem sem nagyon kell. Bődületesen fiatal még, és már két lemez a háta mögött van… Közben egyre több és több tapasztalatot szerez… Tényleg nagy jövő előtt állhat még. Kedvencek tőle ide vagy oda, én úgy érzem, még fejlődhetnek, és bizonyára zeneileg is lehetnek nyitottabbak, de ha nem, akkor is biztos, hogy az ehhez hasonló dalokra mindig lesz igény. Titkon már csak abban bízom, hogy évek múlva is marad olyan, amilyen fiatalon volt… Egy pulzáló, szenvedélyes és érzelmekkel teli kis fénysugár, aki nem fél megírni és eljátszani azt, amely éppen a szívét nyomja…

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.