Augusztus 9-én jelent meg a négyszer is Oscar-jelöléssel díjazott és immáron 79 éves rendező úr, valamint a szintén tapasztalt, és mostanság elég jó értékelésekkel futó regények szerzőjének, a 65 éves Meg Gardiner kettősének közös regénye; a Heat 2.
Nekem a HEAT mind a mai napig a legnagyobb kedvencem (most mondhatjuk, hogy a The Worst Person in the World mellett, után), és ez mindig is így volt. Abban a filmben minden benne van, amiért a mozgóképeket szeretni lehet, dráma, igazi karakterek, mélység, látvány, hangulat, a fényképezés zseniális, a zenék iszonyat eltaláltak, a színészekről meg ne is beszéljek. A Heat egy olyan nagybetűs akciófilm, amely drámaiságával önmagában is a legnagyobbak közé emelkedhetett volna, de így, ilyen csomagban nem csoda, hogy még mindig vastagon hivatkozási alap tud lenni.

Kevés film volt amelynek régen valóban megnéztem a dvd-s duplalemezes extáit. A Szemtől szemben pedig ilyen volt. Szóval ha valaki, hát én nagyon vártam, hogy mi sül ki ebből az egész második részből. Persze önmagában meglehetősen szkeptikus voltam; Michael Mann már túlvan a fénykorán, Meg Gardiner meg igazából sosem gurított akkorát. Jelzésértékkel bírhat, hogy tőle még nem jelent meg itthon semmi. De persze mint már fentebb említettem, a goodreads átlagokat nézve bíztató, hogy az utolsó három regénye (Az UNSUB sorozatának tagjai) így állnak pontszám ügyileg: 4.06; 4.15 és 4.16.
De vajon mennyire lehet ez sikeres? A trailer, teaser bíztató volt, mit bíztató, most is újranéztem ahogy rákerestem youtube-on, hát én kész vagyok tőle, azok a fények, ez a szomorú háttérzene (Moby: God Moving Over The Face of the Waters), nem is tudom, teljesen kész vagyok tőle – tudom, mondtam már –, de tényleg ide vele, most kérem azonnal, és közben arra gondolok, hogy nem tudom mikor lesz végre ismét egy olyan akciófilm, amely érzelmileg is nagyon megdolgoz, nem pedig csak úgy azt mondom rá jó esetben, hogy ez igen, klassz volt… Hátha majd most…
A Heat 2 nagyon jó úton jár eddig, mert hát már maga az ötlet is, hogy egyszerre előzmény és folytatás is, eléggé izgalmassá teszi. Mindezektől eltekintve azért voltak félelmeim, de igazából egyre optimistább vagyok. És örülök. Miért? Ezért:
Mint láthatjátok elég jól fut a regény értékelések szintjén. Igazából én azt mondtam volna, hogy egy 3.6-os könyves alapanyagból is lehetne csodát tenni – persze csak egy jó rendezővel és forgatókönyvvel –, de ezek az értékelések, valamint magának a regénynek a hossza is bizakodásra ad okot. És hát azért csak így – lásd lentebb a képet – nyitott a The New York Times bestseller listáján. Más kérdés, hogy azóta lecsengett ez a láz, és az elmúlt pár hétből csak még egyszer tudott listás helyet megkaparintani. De ettől nem nagyon félek. Hiszen alapból egy filmes folytatás regény formában, és nem szabad elfelejteni, hogy a könyvek szereplése meglehetősen kiszámíthatatlan. Pl. lehet ez még nagyon felfut egyszer, ahogy elkezdik bejelentgetni pl, hogy ki rendezi majd a filmet, kik alakítják majd többek között Al Pacino és Robert De Niro karaktereit… És akkor nem is beszéltünk még arról, hogy milyen húzó ereje lehet egy igazán jó filmnek a könyvre nézve. Nekem igazából „teljesen mindegy”, örülök, hogy a könyv láthatóan elég jól sikerült – a többit meg majd meglátjuk.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy milyen aktívan „reklámozza” Don Winslow ezt a regényt. Szinte már meglepő. De hát egy olyan író mint ő, kötve hiszem, hogy rá lenne szorulva apróra, meg arra, hogy egyfajta reklámfalat csináljon a twitter accountjából. Meg ha ő azt írja, hogy rohadt jó a cucc, akkor én el is hiszem neki.
Egyébként meg nem tudok arról, hogy itthon kiadná valakit, vagy hogy szándék lenne-e rá. Igazából mondhatnám azt, hogy kivár mindenki, hogy aztán majd a film megjelenése előtt nem sokkal lecsapjon valaki a jogokra, de bízom abban, hogy vagy félnek attól, hogy más addig elhalássza előlük ezt a bizniszt, vagy akkora Heat fan valamelyik fejes, hogy megrizikózza a regény kiadását.
Ha lehetne, akkor a fenti borítóval kérném, köszöntem szépen! Ha meg nem jön úgy egy éven belül, akkor megvesszük angol nyelven, velem ugyan nem csesznek ki…