Jack Ketchum – A szomszéd lány [ The Girl Next Door ]

Stephen King utószójában többek között az alábbi sorokat is olvashatjátok a regény után: „ahogy a régi mondás is tartja, az életben csak két dolog biztos: a halál és az adózás, ezekhez azonban hozzátehetek egy harmadikat: a Disney Pictures soha nem fog filmet készíteni valamelyik Jack Ketchum-regényből. És akkor ez még csak finom árnyalása a dolgoknak.

Nehéz olvasmány volt. Bosszantó. Káromkodós. A nem túl ideális körülmények ellenére is letudtam egy nap alatt. Hogy miért? Na igen, ez is megérne egy misét. Lehet azért mert alapból különösen gyengéim az ehhez hasonló történetek. Nem, nem elsősorban a műfaji elemekre gondolok, hanem amikor szimplán elesett, gyenge, törékeny fiatalokért kell és lehet szorítani. Kétségtelen, hogy minden filmben, könyvben van valakiért izgulni, de a kiszolgáltatottság mértékétől nehéz ugye elvonatkoztatni… Olyan események leírása ez, amelyről ha nem tudnánk, olvashatnánk, hogy valóban megtörténtek, jószerivel el sem hinnénk azokat. Igen, a szerző itt-ott módosított rajta, a lényegen azonban ezek semmit nem változtatnak…

Ki is egyébként az a Jack Ketchum? Itthon ezt az egyetlen egy könyvét fordították le, pedig egyébként a szakma díjazza az alkotásait, ezt bizonyítja többet közt az is, hogy négy Bram Stoker-díjat is bezsebelt az évek alatt. Valahogy azonban nem lett soha akkora átütő sikere (már ahogy nézem és olvasgatom), inkább egy viszonylag szűkebb olvasóréteg tekint rá szinte kultikus íróként. Egy regény alapján én persze nem tudom eldönteni, hogy mennyire maradandó alkotásokkal halmozott el bennünket, de az biztos, hogy ha mást már soha nem is olvasok el tőle, ennek az emléke örökké kísérteni fog… Simán el tudom képzelni, hogy egyes gyanútlan olvasók a regény felénél leteszik a könyvet (rosszabb esetben kihajítják az ablakon), vagy egy olyan félreeső helyre teszik a lakásban, ahonnan aztán talán soha többé nem kerül a szemük elé. Közhelyek sorát említhetném; mármint pl. „oda az emberiségbe vetett hitem”, meg egyébként eddig is megvolt a véleményem a gyerekekről, ezek után meg… Szóval lapozzunk is inkább, hiszen mindenki levonja majd a maga kis tanulságát a történtekből, mely egyébként nem csupán állít, hanem bizony elég sok kérdés is felvet az emberben…

Egy kalandos kis sztori ígéretét hordozta magában a regény első néhány fejezete, hogy aztán később világossá váljon bennünk; ebben a történetben nem sok köszönet lesz. Kiakasztott? Igen. Bazdmegoltam? Igen. Mégis tovább olvastam, pedig roppant mód nem szeretem az öncélú erőszak-ábrázolást, itt azonban valamilyen szinten gyerekké váltam én is, olyan gyerekké, aki impulzusokra vágyakozik. Meg persze kíváncsi voltam arra is, hogy meddig megyek, illetve meddig mennek el, miközben iszonyatosan vártam valamiféle feloldozást. Arról nem is beszélve, hogy most komolyan, ha félbehagyom csak azért, mert finnyás vagyok, az olyan érzéssel töltött volna el, mintha magukra hagytam volna a gyerekeket. Lehet hülyeségnek hangzik, de biztos vagyok benne, hogy ha nem olvasom végig, akkor meg azért kattogott volna rajta az agyam…

A történet az 1950-es évek Amerikájában játszódik. Az író egyes szám első személyben mesél a történtekről; az egyik karakter, David szemszögéből nézhetjük vissza az eseményeket. David már felnőttként éli életét, és így meséli el nekünk a történteket. Ezzel az író a fókuszt valamilyen szinten áthelyezi a többi karakterre, hiszen az elejétől kezdve tudjuk, hogy Davidért már „nem kell izgulnunk”.

A történet valamilyen szinten roppant egyszerű, ennek ellenére cseppet sem unalmas; a folyamatosan növekvő feszültség, a fojtogató légkör bizony magával ragadják az embert. Akinek van kedve, olvassa el a fülszöveget. Ha esetleg már ez is felkeltette az érdeklődésedet, olvasd el mindenféle háttérinformáció nélkül. A fenti „morzsák” alapján szerintem el lehet dönteni, hogy magadba akarod-e szívni ezt a dohos, penészes és állott levegőt.

Hogy kinek ajánlanám? Mindenkinek. De lehet senkinek sem. Nehéz ügy. A pontszám ettől független nem is lehet más. Olvastam már sokkal monumentálisabb könyvet, sokszor rengeteg remek fordulattal, sok színes karakterrel, jellemfejlődésekkel és még sorolhatnám. Hatásosabbat viszont nem sokat. Szerintem már nem is fogok…

10/10

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük