Kicsit tovább tartott letudnom ezt a 720 oldalt, mint szerettem volna, de ez részben a körülményeken bukott el most. Ennek ellenére nagyon jó kis történetet kaptunk, remek leírásokkal, karakterekkel. Ettől független nem tudok 10/10-et adni rá, mert bizonyos részei jobban tetszettek; a felvezetés, az alaphelyzet lefestése, a főszereplő kissrác gyerekkorának leírása pl. a könyv első negyedében irtózatosan zseniális volt – bármikor be tudnám újra és újra falni.

Mindezeket pedig – egy ideig – pont annyi misztikummal édesítették meg, amennyi még nem csapott le a dráma éléből semmit, sőt inkább kiszínezte azt. És akkor egy idő után a meglehetősen egyszerű történet elkezdett egyre komplexebb lenni; kicsit pörgősebb lett a regény, több szálon futottak az események, és ez jó is volt a maga nemében, meg nem is. Nyilván jól esett, hogy tempó váltás történt, de nekem személy szerint néhány apróbb részlet már-már sok is volt. Egy ilyen hosszú regénynél nyilván nem tudom megfogalmazni és egyértelműen kijelenteni, hogy mitől nem tökéletes nálam; ha napokat agyalnék akkor sem biztos, hogy rájönnék, hogy miképpen alakítottam volna a cselekményt, miről írtam volna kevesebbet vagy többet, illetve máshogyan. Azt tudom, hogy mint már említettem, voltak a regénynek erősebb részei, és voltak gyengébbek is. Önmagában nincs is ezzel gond, ez szinte minden szórakoztatóipari termékre igaz; a katarzisnak, a legjobb, legütősebb pillanatoknak is meg kell ágyazni valamikor. Én viszont úgy gondolom, úgy tapasztaltam, hogy az igazán jó könyveknél, sorozatoknál az ilyen csúcspontokat megelőzően legalább annyira érdekes, ha nem érdekfeszítőbb már maga az odáig vezető út is. Itt valahol azonban mintha kissé félre ment volna valami.

A csúcspont előtt már annyi minden történt, hogy kicsit mehh lett az egész. Nem volt rossz, nem volt kifejezetten ötlettelen vagy unalmas, de sajnos semmi extrát nem tartogatott Barker a végére. Tényleg kicsit hullámvasútszerű olvasmány a Szíve helyén sötétség; hol ilyen, hol olyan. Középszerűnek persze sehol nem mondanám, még azt is fenntartások nélkül el tudom képzelni, hogy tömegek új kedvencének tárgyáról írok most. Ahogy látom a hazai és a nemzetközi értékeléseket, nagyon sokan már most is odáig vannak a könyvért.

Nekem azonban van még egy gondom vele, a fentieken túl. Az írás olyannak tűnik, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy milyen műfajban is szeretne maradandót alkotni a szerző. Ez az első könyvem tőle, így sajnos nem tudom, hogy a többiben miben erős, miben gyengébb, de az biztos, hogy itt a családi dráma, a személyesebb dolgok (leginkább a történet elején) sokkal hatásosabbak voltak, mint a későbbiek során bizonyos cselekményesebb részek és átvezetők. Nincs gondom a darkosabb fantasy elemekkel, történetekkel sem, de néhány dolgot itt lehetett volna ilyen téren visszafogottabbra venni, és akkor járhatna érte akár a maximális értékelés is.

A könyv mindezek ellenére igen emlékezetes képekkel gazdagítja az olvasásért rajongó lelkünket, bizonyos részein még most is mosolygok – már amikor felidézem őket –, olyan jól sikerültek. Szóval egy szépen megírt, izgalmas, az elejétől kezdve érdekfeszítő és szívhez szóló, mindezek mellett pedig eléggé ambiciózus történet Barker misztikus krimije. Igazából bárki szerencsét próbálhat vele, csalódás szerintem majdnem ki van zárva, maximum másban is maradhat egy kis hiányérzet az olvasottak után.

9.2/10