Ha már annyira elcsúszok mostanság néhány dologgal, gondoltam pótolom közben egy hiányosságom. Csak pár könyvet olvastam sajnos eddig idén – de legalább szerencsésen jártam mindegyikkel, hiszen egytől-egyik tetszettek. Ezek közül is kiemelkedik viszont K. A. Tucker könyvsorozatának első része, amely valamilyen szinten az egyik legrizikósabb próbálkozásom is volt már jó ideje.

Miért rizikós, ha már így szóba hoztam? Hát mert műfajilag romantikus regényként van a legtöbb helyen besorolva, aztán erre még rájön az, hogy new adult is. Az az egy-két férfi olvasó, aki erre tévedt, látom, hogy fejvesztve menekül, pedig hát lehet korai lenne az még… Szóval miért is akartam ezt elolvasni már meglehetősen régóta? Eléggé összetett okok vezettek oda, hogy a könyvjelzőim közé is külön kimentettem K. A. Tucker írását, nem pedig csak a több száz kívánságlistás egyéb regény mellé beékeltem valahova. Tavaly, illetve leginkább idén úgy alakult (bár már egy ideje tart ez a fajta „éhségem”), hogy rákaptam a romantikusabb dolgokra. Mindig is szerettem ezt a műfajt, nem egy nagy all-time kedvenc filmem (Mielőtt-trilógia, The Worst Person in the World, The Big Sick, stb…) is ebben a kategóriában villantott maradandót. És hát tetszett a borító is. Az meg aztán különösen megfogott, hogy a történet egy része Alaszkában játszódik. Mindezek mellett nem elhanyagolható az tény sem, hogy az olvasók mindenütt nagyon lelkesen értékelgették a szerző regényét. Hát gondoltam akkor; próba szerencse. Reméltem, hogy tetszeni fog, mert szerettem volna odaadni valakinek ezt a regényt, szóval ha innen nézzük, akkor azért nem semmi elvárásoknak kellett megfelelnie ennek a majd 500 oldalas történetnek. Hogy sikerült, az már az első bekezdésben is nyilvánvalóvá válhatott mindenkinek. De hogy mennyire és miért…

Úgy, hogy semmit, de tényleg semmit ne spoilerezzek el a történetből, össze kell szednem a gondolataimat… Még nyár közepén olvastam egyébként, de az emléke még most is elevenen bennem él. Pedig aztán ha valamit, hát ezt abszolút nem szabad evidensnek venni. Mivel romantikus történetről van szó, ezért nagy titkot nem árulok el azzal, hogy leírom: egy nő és egy féri viszonyának alakulása van a középpontban. Eddig semmi izgalmas nincs ebben ugye, de Az egyszerű vadon titka pont a részletekben rejlik. A kereten, a családtagokon, a mellékszereplőkön, a dinamikán, meg persze magán az írás minőségén is. És hát ilyen szinten tényleg telitalálat a regény.

Nem mondanám azt, hogy katartikus élménnyel gazdagodtam az olvasás során, de ettől még bőven lehet valami istentelenül jó. És ez a regény tényleg piszok jó lett. Az elején már önmagában az is zseniális, ahogyan megágyaznak a fő történet szálnak, és innentől kezdve el is szálhatott volna szinte minden kétségem a továbbiakat illetően. De hogy mégis – legalább nagyvonalakban –, miről szól ez az egész? Hát most jönne az a rész, amikor „előveszem a facebookot” és kikeresem nektek az összes valamire való, nagyon menő bölcsességet, aztán beillesztem ide suttyomban. Na jó, azért csak nem… Szóval… Nem csupán a félelemről, a bátorságról, az áldozatok meghozataláról, a szeretet egyfajta elnyűhetetlenségéről mesélnek benne, hanem maguknak a kapcsolatoknak a bonyolultságáról is. Az élet önmagában is tud rohadt nagy szívás lenni, és ezen olykor még mi is csak rontani tudunk. De talán soha nincs semmi veszve. Hiszen minden egyes nappal okosabbak, értebbek és tapasztaltabbak vagyunk, de ha ez még nem is lenne így; a lehetőség mindig ott van előttünk a fejlődésre. Arra, hogy kilépjünk a saját komfortzónánkból, és végre merjünk nagyot álmodni. Garancia persze soha nincs semmire, de hát ez a fajta játék már csak ilyen. Ez a szép benne nem?!

Tényleg nagyon kedveltem, hogy nem csupán szimplán olvasmányos, hanem kimondottan könnyed, és szórakoztató írást tarthattam a kezeimben. Eget rengető meglepetésekre azért senki ne számítson, de engem bizony ez a kifinomult, részletekben gazdag, és roppant következetesen elmesélt hétköznapi cselekmény magával ragadott. Imádtam, hogy olyan az egész, mint az élet. Olykor vicces, olykor bicskanyitogató, néha meg szimplán csak szomorú. Nincsenek benne kimondottan jó vagy rossz karakterek. Mindenki teszi benne a dolgát és éli az életét, úgy, ahogy azt megszokta. Aztán ugye történik valami a regény elején, amelyre valamit Calla-nak, a 26 éves fiatal hölgynek lépnie kell…

Az egyszerű vadon szépsége abban rejlik, hogy akkor is nagyszerű, sőt, talán még jobb regény benyomását kelti, ha lehámozzuk róla az összes, – de tényleg az összes – romantikus kis körítést. Nem mintha olyan sok lenne benne belőle, de ez így is van jól. Nincsenek benne öncélú, túlszexualizált oldalak és jelenetek; nem kell azt éreznie a férfi olvasóknak a lapozgatás alatt, hogy bizonyos pillanatai úgymond – a női olvasónak szánt – valamiféle softcore anyagként manifesztálódik. Minden benne van, de csak mértékkel, jókor és jó helyen.

Kiemeltem már kicsit, hogy – egyes rétegeiben – az újrakezdésről szól a regény. De messze nem csak erről. Önmagunk felfedezése, megtalálása legalább akkora hangsúlyt kap benne, mint a család és a kapcsolatok ápolása, valamint bizonyos értékek fontossága és jelentősége. Beszélni és írni persze rohadt könnyű ilyen dolgokról. Mert mindenki tudja, hogy mindeközben „helyesen” cselekedni – és élni bizonyos lehetőségekkel –, nem mindig olyan egyszerű – még ha olykor annak is tűnik.

Hogy kinek ajánlanám ezt a regényt? Kivétel nélkül mindenkinek. Egy bájos, szívhez szóló kis történet ez, amely lehet ugyan, hogy valakinek túl csajos lesz, de én kimondottan értékeltem, hogy beleláthattam egy fiatal hölgy minden apró gondolatába. Üdítő élmény volt. És akkor még nem is említettem, hogy a lezárás is úgy volt tökéletes, ahogy volt.

A második kötetben igazából ötletem sincs mi lesz – direkt nem is olvasok utána. De tuti megveszem azonnal, mert nagyon érdekel, hogy merre nyitnak és mit mesélnek még el nekünk. A Wild at Heart – Vad szívvel [ Az egyszerű vadon 2. ] a könyvmolyképzőn már előkészületben van. Talán hamarosan meg is kapjuk majd. Én biztos ott leszek.

9.1/10