akció

Invincible [ Legyőzhetetlen ] – 2021 – pilotkritika

Az Invincible-t nem illik nem szeretni. Mert hát 73% metaciriten és 8.8 pont imdb-n, még ha az előbbi érték annyira nem is kiemelkedő. Engem viszont kiakasztott valamilyen szinten a pilot epizód. Már az első tíz perc igen kellemetlen volt. Folyamatos akciózás, amely valljuk be, a legkevésbé sem volt látványos, persze szinte tét nélkül; ilyenkor akárkit tesznek is be a mérleg másik oldalára, mármint úgy értve, akikért szorítani is lehetne, még súlytalan az egész, mert annyira az elején vagyunk, nem ismerünk senkit, miközben a harcokkal is gond van, de erre térjünk vissza az írásom végén…

Ezek után kicsit lenyugodtak a kedélyek, a rész közepe kicsit jobb is lett, de hogy ez a szekció sem több a középszernél, az biztos. Igazából semmi extra nem volt ebben sem, mármint sem sztori, sem dialógusok, sem egyéb színtéren nem képes semmi újat vagy többet nyújtani, pedig hát azt hittem, hogy majd itt végre láthatok valami nagy durranást. Hát sajnos nem… Szerintem vizuálisan is meglehetősen gyenge, a helyszínek, jelenetek, a rajzok… Nem vagyok valami nagy anime fan, de ezerszer szebbeket tudnék mondani még így is, de persze el tudom képzelni, hogy valaki azzal érvel ezzel ellentétben, hogy ez a koncepció része, ide ez illik, ez a klasszikus rajzolási, képregényes stílus. Oké, legyen, de attól ez még nem szép, még kompozíciókat illetően sem. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek; a “szépséget” valahol ezek környékén kell keresni: 5 Centimeters per SecondYour Name vagy A Silent Voice: The Movie. Mindazonáltal persze ha ezen területen csak ennyire futja, akkor a többiben kellene keresni a megváltást. Hát sok sikert hozzá…

Hiszen a vége meg aztán megint kb. annyira pocsék volt, mint az eleje. Ötlet szinten még oké, is lenne, de talán nem itt, ekkor és így. Kezdjük ott, hogy megint súlytalan volt az egész. Sajnáltunk valakit? Hát én nem, pedig mai napi képes vagyok (ha ritkán is) megkönnyezni dolgokat. Felszínes erőszak cunami volt az egész, odasózva a nézőknek, hogy “nesztek, egyétek; ettől majd rácuppantok meg koppan az állatok”. Felütésnek nem mondom, hogy nem felütés, na de milyen…

A probléma egyébként sokszor magából a műfajból is adódik. Csapkodják orrba-szájba egymást, a fél várost lerombolják így vagy úgy, mert nyilván sokkal hatásosabb elhajítani valakit 500 méterre egy épület homlokzatának, mintsem lefogni, eltörni a nyakát, megbénítani vagy akármi. A kérdés az, hogy oké, a vége felé nem volt szarozás, de akkor az elején miért ment a színházasdi ilyen téren… Sajnos megint ott tartunk, hogy rögtönözve hol így, hol úgy történnek a dolgok. Ettől még elfogadom, hogy nem lehet – önbíráskodó módon – minden rossz arcot rögtön kinyírni, de az ártalmatlanításukra eltékozolt felesleges és látványt nélkülöző, feszültségmentes akciózás helyett lehet jobb lett volna, ha következetesen végigviszik ezt a fajta hozzáállást… Nálam ez így egyértelműen kasza.

The Chaser [ Az üldöző ] – 2008

Most néztem meg másodszor és tartom a 10/10-es pontszámot. Pedig kicsit féltem tőle az újrázás előtt. Rég láttam már, és emlékeztem, hogy a végén néhány dolog nem volt teljesen “világos” számomra, de ettől még akkor is járt neki a maximum értékelés. Most meg bátran állítom, hogy kár volt izgulni. Még jobban tetszik. Ennyire impulzív, hatásos és tökös filmet rég nem láttam. Nagyon rég. Tartom, hogy az egyik, ha nem legjobb thriller, amit valaha láttam.

Kezdjük azzal, hogy tényleg elég okos a szkript, mármint remekül van felépítve a film, miközben elvitathatatlan, hogy nincsenek benne még talán apró logikai bukfencek sem, igazából mindennek megvan a maga kis saját miértje, még ha ez a néhány dolog csak utalások formájában is szerepel a filmben. Tényleg olyan ez a film, hogy több oldalon keresztül lehetne részletezni az erényeit, akár képkockáról képkockára elemezve azokat. Mert tényleg ennyire feszesen és jól összerakott. Aztán menjünk csak tovább; nem csak a sztori jó, nézzétek meg a képeket, azt, hogy milyen remek soundtracket tolnak egyes jelenetek alá, miközben oda, ahova nem kell, nem tesznek semmit. Tényleg hibátlan. Némelyiket még Hans Zimmer is megirigyelhette egyébként, pláne, hogy ez a film 2008-as ugye… Ki lehetne persze a filmet kezdeni, hogy mennyire eredeti, mennyire (nem) mély, de kár volna; mert működik; ha kell, akkor meg tud lepni, szinte végig a székbe tud szegezni, és ember legyen a talpán aki kitalálja mi is fog történni ebben a két órában. A keleti filmekből rémlő kapkodás, habitus itt is előjön bizonyos helyzetekben, de szerintem meglehetősen visszafogott formában, és a helyzet komolyságát tekintve ez a fajta hozzáállás érthető is lehet.

A főszereplők maximális átéléssel (és szerencsére tehetséggel) hozzák azt, amit kell. Nekem egyikük kifejezetten a kedvenc figuráim közé emelkedett. A jelenetek minden szinten rendben vannak; az akciók kimondottan ultra-realisztikusak (apróság, de nézd, hogy fáradnak), miközben a körítés is nagyon meghatározó; a helyszínek egy része tényleg totálisan eltalált. Legyen szó akár a díszletekről, akár az esős, szűk utcákról. Mocskos egy film, amely megtekintése után nem engedi el az embert. Én pedig a hasonló stílusú filmekben kifejezetten pont ez a fajta kendőzetlen, magabiztos filmkészítést díjazom.

Bátran nézze meg mindenki aki még nem látta. Aztán újfent itt is kiemelném, hogy meglepő mennyire ismeretlen ezeken a nyugati filmes oldalakon ez a remekmű, imdb-n mindössze 58 ezer ratinget kapott, pedig gyanítom, ha ez amerikai lenne eredetileg, top 100 lenne legalább imdb-n, több százezernyi értékeléssel… Egyébként igen, láttam én is az Oldboyt, de nálam Hong-jin Na rendezése magabiztosan veri Chan-wook Park munkáját. Ez van.