Címke akció

The Batman [ Batman ] – 2022

JackOneill ajánlotta még be ezt a filmet az 57. vetítőtermes fordulóba. Nem mondom, hogy annyira kíváncsi voltam rá, hiszen eleddig még nem néztem meg – pedig mióta megtehettem volna már –, de azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem agyaltam rajta premierkor, hogy elmenjek-e rá a moziba. Aztán csak nem mentem. Szerencsére, mert ez nekem meglehetősen kínkeserves 3 óra volt…

Annyira nem tetszett, és annyira felbosszantott a film a végére, miközben mostanában annyira bejött néhány viszonylag egyszerű, és totál hétköznapi történet (My Tomorrow, Your Yesterday / Tune in for Love), hogy gondoltam kiírom magamból egy nagyobb írásban, hogy az meg aztán miképpen lehetséges, hogy egy sötét, hangulatban erős és hozzám elvileg passzoló, látványos és komoly akciófilm és krimi kombinációja ennyire mellé menjen. Lehetne azt mondani, hogy én változtam ennyit, és többre értékelek bizonyos típusú alkotásokat, vagy ennél bonyolultabb a dolog, és bőven benne van az is, hogy a The Batman eléggé gyenge lett?

A válasz valószínűleg is-is. Talán tényleg változtam valamennyit. (Bár valaki biztos nem érzi ezt ki belőlem.) Hogy aztán pedig mi történt velem az elmúlt (10+) év alatt, amely ennyire átalakította – pontosabban fogalmazva –, ennyire leszűkítette a filmes és sorozatos választásaim körét, abba most bele sem megyek, maradjunk annyiban, hogy valamibe szerintem belefáradtam; idő vasfoga megrágott, aztán kiköpött magából.

Matt Reeves filmje pedig… Totálisan középszerű. Egyes elemeiben nagyon jó és profi, de számos tekintetben szinte borzasztó. Mondjuk nem is értem mit vártam, amikor nekem a Joker is nagyon mellément… És nem, tényleg nem úgy álltam a filmhez, hogy nekem ez márpedig nem fog tetszeni, és majd szépen megmondom a tutit megint. Ez a film percről percre egyre gyengébben muzsikált, egyik hiányosság, és hanyagság követte a másikat…

Az elején nem vártam, hogy Heat vagy The Dark Knight szinten berobbantják “a vásznat”, de ennél azért mindenképpen többre számítottam… De oké, legyen, történt ami történt. Elindult egy lassú építkezés. Amit megdobnak egy Nirvana számmal. Hát komolyan mondom, a falat kapartam tőle. Nem rossz nóta – én is szeretem –, a gond nem ebben keresendő, hanem abban, hogy egy ekkora költségvetésű filmben miért is kell – akárcsak egyszer is – használni egy ennyire népszerű együttes dalát… Még ha csak egyszer éltek volna vele ugye… Komolyan ennyi eredetiségre való törekvés nem szorult beléjük?

Az olyan hibákból nem is szeretnék beszélni, amikor valakivel headseten keresztül beszélnek, miközben maga a terep rázós; veszélyes alakok vannak az alany körül, de az illető azért önfeledten trécsel látszólag magában – teljesen feleslegesen. Gratulálok. A legnagyobb gond viszont a tartalom. Annyira üres ez az egész, hogy már fájt nézni. Próbál darkos és hangulatos lenni, valamilyen szinten be is jön neki, vannak jó képek és beállítások, de ha ez nincs, én tuti kinyomom egy idő után… Nem csupán mert iszonyat vontatott és unalmas volt, hanem mert alapvetően ez egy hibás koncepcióra felhúzott film. Ebben a filmben szinte mindenki beteg, depressziós, korrupt és hatalommániás… A sztori annyiban kimerül, hogy a rossz megbüntetné a rosszat, aztán a jó kergetné ezt az öntörvényű “főgonoszt”. A pozitív karakter meg tök jó lenne, ha valóban jó is lenne. De sajnos nem csak lerágott csont a múltja, hanem unalmas és mű is a vergődése – pláne egy ilyen hosszú filmben –, arról már nem is beszélve, hogy akkora erőfölényben van, hogy ennyire fárasztó bunyókat és akciószegmenseket rég láttam már… Nevetséges. Hiába szerettem az Arkham játékokat, ami ott élvezetes és fun, az egy filmben nem feltétlen az…

Olvass tovább

Night in Paradise [ Éjszaka a paradicsomban ] – 2020

Úgy kellett ez, mint – két nap koplalás után – egy falat kenyér. Park Hoon-jung filmje már az első perceitől kezdve teljesen magával ragadott. Ha egy szót sem értettem volna belőle, akkor is nagyon szeretném, és ennél nagyobb dícséretet szerintem kötve hiszem, hogy tudnék mondani egy akciófilmmel kapcsolatban.

Akciófilm? Igen, az is. Mert közben annál azért jóval több is. Valójában egy gengsztersztorit köszönthetünk ebben a több mint két órás produkcióban. Unalmasan hangzik? Lehet… Én úgy vágtam bele a megtekintésébe, hogy ha sok mindennel nem is, de ezzel tisztában voltam. Meg azzal is, hogy a rendező úr egy olyan közkedvelt film írója volt már a karrierje legelején – még 2010-ben –, mint az I Saw the Devil.

Szóval a legnagyobb kérdés; lehet-e ebben a műfajban bármi újat mondani és mutatni? Őszintén mondom, hogy nem nagyon tudom. De egy biztos: ezt a kérdést ugyanúgy boncolgatni lehetne akár a romantikus, akár pl. a háborús filmeknél is. És akkor most csak a hasamra ütöttem… Nem vártam hatalmas csodát, csupán ki akartam kapcsolni és “szórakozni” egy nagyot. Hogy sikerült-e? Maximálisan! A film szinte azonnal beránt. A képei és a színei önmagukban is elégedettséggel töltöttek el. Néhány képkockában már szinte művészfilmes igényességgel belőtt kompozíciók köszönnek vissza. De minden pillanatáról sugárzott, hogy nem csupán értő, hanem profi kezek munkájának és lelkesedésének gyümölcsét láthattam és hallhattam viszont.

Tudom, nagy szavak ezek, de majd meglátjátok. A akciók – kétség nélkül – izgalmasak és pörgősek. Persze mit sem érne egy jól megírt üldözéses jelenet, ha nincs kinek szorítani közben. És ebben talán a legkiválóbb a Night in Paradise. Karaktereit tekintve nem lehet azt mondani, hogy iszonyú komplex személyiségeket sikerült megalkotniuk, de a cél nyilván nem is az volt, hogy valaki hazavigye az Oscar-díjat… Szóval ebben a környezetben, ilyen tartalom mellett egy szavam nem lehet ezt illetően. Sőt! Én imádtam a két főszereplőt. Ki így, ki úgy keresi helyét ebben a világban, de egy biztos: ők eléggé közel állnak az én – olykor talán túl negatív és pesszimista – lelkemhez.

Mint már írtam a Night in Paradise úgy is szórakoztató, ha nem nézünk a film mélyére, és nem keresünk benne különösebb drámát. De ha már ott vagyunk, akkor miért is ne tennénk meg? Ha csak finoman célozva is, – és olykor valóban csak pár tekintet kósza találkozásában –, de bőven van itt néznivaló akár a drámaíró szakos hallgatóknak is. Mire fel hát akkor ezek után IMDb-n ez a meglehetősen közepes (6.7-es) érték? Tippelek csak – mert most nincs kedvem kritikákat olvasgatni –, de szerintem az egyik okról már beszéltem. Ez maga a műfaj ugye. Nehéz ebben újat mondani és mutatni. Más kérdés, hogy lehet vele próbálkozni, csak úgy meg lehet nem lesz túl hiteles az alkotás. A második ok talán az lehet, hogy bizonyos jelenetei egyeseknek már túl erőszakosak és véresek lehetnek. Hogy öncélú-e? Szerintem nem. Mármint itt két dolgot kell külön választani. Az egyik az a cselekmény által vezetett erőszak szükségességét és azok jogosságának vizsgálatát jelentené, a másik az, hogy ezekből a készítők mennyit, miért és mikor mutatnak meg. Nekem nem volt különösebb gondom egyikkel sem. Ez egy ilyen világ. És én akkor is érezni akarom minden bűzét és mocskát, ha az azzal jár, hogy ez a fajta fertő engem is teljesen átjár majd.

Tényleg nem szeretném túlelemezni a látottakat. Ennyiből már mindenki el tudja dönteni, hogy látni akarja-e ezt a filmet vagy nem. Én most úgy határoztam, hogy a következő időszakban még inkább kelet felé nyitok, és bár a többiek még csak nem is sejtik, de az elkövetkező időszak vetítőtermes ajánlásait tekintve ízelítőt kapnak majd ebből a fajta fokozott érdeklődésemből. De ez talán nem is akkora gond, legalábbis elnézve, hogy még mindig a The Chaser van a filmes toplistánk élén…

9/10

Suzume’s Locking-Up [ Suzume no tojimari ] – 2022 – poszterek és előzetesek

Makoto Shinkai új filmje idén kerül mozikba, november 11-én. Hogy itthon mikor? Valószínűleg soha. Ha nagy siker lesz, talán valaki csak bemutatja…

Igazából csak plakátokat és két kis trailert hoztam, mert azok megint nagyon-nagyon jók lettek.
Az első videó rövidebb. Szerintem nagyon ígéretes anyagnak néz ki, annyira látványos, és annyira jó zenék lesznek benne, hogy szem lehet – már csak ezért sem – marad (megint) szárazon.

Nem olyan kimondottan sok filmet és sorozatot várok egyébként, de a fent megnevezett úr munkáit kiemelt figyelemmel követem – ezért hát gondoltam, hogy megosztom ezt a pár dolgot itt lent.


A trailereket egyébként meg lehet nézni, sokat nem szövegelnek benne szerencsére… Inkább a hangulattal játszanak. Személy szerint lehet jobban örültem volna valami visszafogott drámának az úrtól, de ha itt is megkapjuk a magunk kis érzelmi bombáját, akkor nagy baj nem lehet. Remélem így lesz.


Invincible [ Legyőzhetetlen ] – 2021 – pilotkritika

Az Invincible-t nem illik nem szeretni. Mert hát 73% metaciriten és 8.8 pont imdb-n, még ha az előbbi érték annyira nem is kiemelkedő. Engem viszont kiakasztott valamilyen szinten a pilot epizód. Már az első tíz perc igen kellemetlen volt. Folyamatos akciózás, amely valljuk be, a legkevésbé sem volt látványos, persze szinte tét nélkül; ilyenkor akárkit tesznek is be a mérleg másik oldalára, mármint úgy értve, akikért szorítani is lehetne, még súlytalan az egész, mert annyira az elején vagyunk, nem ismerünk senkit, miközben a harcokkal is gond van, de erre térjünk vissza az írásom végén…

Ezek után kicsit lenyugodtak a kedélyek, a rész közepe kicsit jobb is lett, de hogy ez a szekció sem több a középszernél, az biztos. Igazából semmi extra nem volt ebben sem, mármint sem sztori, sem dialógusok, sem egyéb színtéren nem képes semmi újat vagy többet nyújtani, pedig hát azt hittem, hogy majd itt végre láthatok valami nagy durranást. Hát sajnos nem… Szerintem vizuálisan is meglehetősen gyenge, a helyszínek, jelenetek, a rajzok… Nem vagyok valami nagy anime fan, de ezerszer szebbeket tudnék mondani még így is, de persze el tudom képzelni, hogy valaki azzal érvel ezzel ellentétben, hogy ez a koncepció része, ide ez illik, ez a klasszikus rajzolási, képregényes stílus. Oké, legyen, de attól ez még nem szép, még kompozíciókat illetően sem. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek; a “szépséget” valahol ezek környékén kell keresni: 5 Centimeters per SecondYour Name vagy A Silent Voice: The Movie. Mindazonáltal persze ha ezen területen csak ennyire futja, akkor a többiben kellene keresni a megváltást. Hát sok sikert hozzá…

Hiszen a vége meg aztán megint kb. annyira pocsék volt, mint az eleje. Ötlet szinten még oké, is lenne, de talán nem itt, ekkor és így. Kezdjük ott, hogy megint súlytalan volt az egész. Sajnáltunk valakit? Hát én nem, pedig mai napi képes vagyok (ha ritkán is) megkönnyezni dolgokat. Felszínes erőszak cunami volt az egész, odasózva a nézőknek, hogy “nesztek, egyétek; ettől majd rácuppantok meg koppan az állatok”. Felütésnek nem mondom, hogy nem felütés, na de milyen…

A probléma egyébként sokszor magából a műfajból is adódik. Csapkodják orrba-szájba egymást, a fél várost lerombolják így vagy úgy, mert nyilván sokkal hatásosabb elhajítani valakit 500 méterre egy épület homlokzatának, mintsem lefogni, eltörni a nyakát, megbénítani vagy akármi. A kérdés az, hogy oké, a vége felé nem volt szarozás, de akkor az elején miért ment a színházasdi ilyen téren… Sajnos megint ott tartunk, hogy rögtönözve hol így, hol úgy történnek a dolgok. Ettől még elfogadom, hogy nem lehet – önbíráskodó módon – minden rossz arcot rögtön kinyírni, de az ártalmatlanításukra eltékozolt felesleges és látványt nélkülöző, feszültségmentes akciózás helyett lehet jobb lett volna, ha következetesen végigviszik ezt a fajta hozzáállást… Nálam ez így egyértelműen kasza.

The Chaser [ Az üldöző ] – 2008

Most néztem meg másodszor és tartom a 10/10-es pontszámot. Pedig kicsit féltem tőle az újrázás előtt. Rég láttam már, és emlékeztem, hogy a végén néhány dolog nem volt teljesen “világos” számomra, de ettől még akkor is járt neki a maximum értékelés. Most meg bátran állítom, hogy kár volt izgulni. Még jobban tetszik. Ennyire impulzív, hatásos és tökös filmet rég nem láttam. Nagyon rég. Tartom, hogy az egyik, ha nem legjobb thriller, amit valaha láttam.

Kezdjük azzal, hogy tényleg elég okos a szkript, mármint remekül van felépítve a film, miközben elvitathatatlan, hogy nincsenek benne még talán apró logikai bukfencek sem, igazából mindennek megvan a maga kis saját miértje, még ha ez a néhány dolog csak utalások formájában is szerepel a filmben. Tényleg olyan ez a film, hogy több oldalon keresztül lehetne részletezni az erényeit, akár képkockáról képkockára elemezve azokat. Mert tényleg ennyire feszesen és jól összerakott. Aztán menjünk csak tovább; nem csak a sztori jó, nézzétek meg a képeket, azt, hogy milyen remek soundtracket tolnak egyes jelenetek alá, miközben oda, ahova nem kell, nem tesznek semmit. Tényleg hibátlan. Némelyiket még Hans Zimmer is megirigyelhette egyébként, pláne, hogy ez a film 2008-as ugye… Ki lehetne persze a filmet kezdeni, hogy mennyire eredeti, mennyire (nem) mély, de kár volna; mert működik; ha kell, akkor meg tud lepni, szinte végig a székbe tud szegezni, és ember legyen a talpán aki kitalálja mi is fog történni ebben a két órában. A keleti filmekből rémlő kapkodás, habitus itt is előjön bizonyos helyzetekben, de szerintem meglehetősen visszafogott formában, és a helyzet komolyságát tekintve ez a fajta hozzáállás érthető is lehet.

A főszereplők maximális átéléssel (és szerencsére tehetséggel) hozzák azt, amit kell. Nekem egyikük kifejezetten a kedvenc figuráim közé emelkedett. A jelenetek minden szinten rendben vannak; az akciók kimondottan ultra-realisztikusak (apróság, de nézd, hogy fáradnak), miközben a körítés is nagyon meghatározó; a helyszínek egy része tényleg totálisan eltalált. Legyen szó akár a díszletekről, akár az esős, szűk utcákról. Mocskos egy film, amely megtekintése után nem engedi el az embert. Én pedig a hasonló stílusú filmekben kifejezetten pont ez a fajta kendőzetlen, magabiztos filmkészítést díjazom.

Bátran nézze meg mindenki aki még nem látta. Aztán újfent itt is kiemelném, hogy meglepő mennyire ismeretlen ezeken a nyugati filmes oldalakon ez a remekmű, imdb-n mindössze 58 ezer ratinget kapott, pedig gyanítom, ha ez amerikai lenne eredetileg, top 100 lenne legalább imdb-n, több százezernyi értékeléssel… Egyébként igen, láttam én is az Oldboyt, de nálam Hong-jin Na rendezése magabiztosan veri Chan-wook Park munkáját. Ez van.