Úgy kellett ez, mint – két nap koplalás után – egy falat kenyér. Park Hoon-jung filmje már az első perceitől kezdve teljesen magával ragadott. Ha egy szót sem értettem volna belőle, akkor is nagyon szeretném, és ennél nagyobb dícséretet szerintem kötve hiszem, hogy tudnék mondani egy akciófilmmel kapcsolatban.

Akciófilm? Igen, az is. Mert közben annál azért jóval több is. Valójában egy gengsztersztorit köszönthetünk ebben a több mint két órás produkcióban. Unalmasan hangzik? Lehet… Én úgy vágtam bele a megtekintésébe, hogy ha sok mindennel nem is, de ezzel tisztában voltam. Meg azzal is, hogy a rendező úr egy olyan közkedvelt film írója volt már a karrierje legelején – még 2010-ben –, mint az I Saw the Devil.

Szóval a legnagyobb kérdés; lehet-e ebben a műfajban bármi újat mondani és mutatni? Őszintén mondom, hogy nem nagyon tudom. De egy biztos: ezt a kérdést ugyanúgy boncolgatni lehetne akár a romantikus, akár pl. a háborús filmeknél is. És akkor most csak a hasamra ütöttem… Nem vártam hatalmas csodát, csupán ki akartam kapcsolni és „szórakozni” egy nagyot. Hogy sikerült-e? Maximálisan! A film szinte azonnal beránt. A képei és a színei önmagukban is elégedettséggel töltöttek el. Néhány képkockában már szinte művészfilmes igényességgel belőtt kompozíciók köszönnek vissza. De minden pillanatáról sugárzott, hogy nem csupán értő, hanem profi kezek munkájának és lelkesedésének gyümölcsét láthattam és hallhattam viszont.

Tudom, nagy szavak ezek, de majd meglátjátok. A akciók – kétség nélkül – izgalmasak és pörgősek. Persze mit sem érne egy jól megírt üldözéses jelenet, ha nincs kinek szorítani közben. És ebben talán a legkiválóbb a Night in Paradise. Karaktereit tekintve nem lehet azt mondani, hogy iszonyú komplex személyiségeket sikerült megalkotniuk, de a cél nyilván nem is az volt, hogy valaki hazavigye az Oscar-díjat… Szóval ebben a környezetben, ilyen tartalom mellett egy szavam nem lehet ezt illetően. Sőt! Én imádtam a két főszereplőt. Ki így, ki úgy keresi helyét ebben a világban, de egy biztos: ők eléggé közel állnak az én – olykor talán túl negatív és pesszimista – lelkemhez.

Mint már írtam a Night in Paradise úgy is szórakoztató, ha nem nézünk a film mélyére, és nem keresünk benne különösebb drámát. De ha már ott vagyunk, akkor miért is ne tennénk meg? Ha csak finoman célozva is, – és olykor valóban csak pár tekintet kósza találkozásában –, de bőven van itt néznivaló akár a drámaíró szakos hallgatóknak is. Mire fel hát akkor ezek után IMDb-n ez a meglehetősen közepes (6.7-es) érték? Tippelek csak – mert most nincs kedvem kritikákat olvasgatni –, de szerintem az egyik okról már beszéltem. Ez maga a műfaj ugye. Nehéz ebben újat mondani és mutatni. Más kérdés, hogy lehet vele próbálkozni, csak úgy meg lehet nem lesz túl hiteles az alkotás. A második ok talán az lehet, hogy bizonyos jelenetei egyeseknek már túl erőszakosak és véresek lehetnek. Hogy öncélú-e? Szerintem nem. Mármint itt két dolgot kell külön választani. Az egyik az a cselekmény által vezetett erőszak szükségességét és azok jogosságának vizsgálatát jelentené, a másik az, hogy ezekből a készítők mennyit, miért és mikor mutatnak meg. Nekem nem volt különösebb gondom egyikkel sem. Ez egy ilyen világ. És én akkor is érezni akarom minden bűzét és mocskát, ha az azzal jár, hogy ez a fajta fertő engem is teljesen átjár majd.

Tényleg nem szeretném túlelemezni a látottakat. Ennyiből már mindenki el tudja dönteni, hogy látni akarja-e ezt a filmet vagy nem. Én most úgy határoztam, hogy a következő időszakban még inkább kelet felé nyitok, és bár a többiek még csak nem is sejtik, de az elkövetkező időszak vetítőtermes ajánlásait tekintve ízelítőt kapnak majd ebből a fajta fokozott érdeklődésemből. De ez talán nem is akkora gond, legalábbis elnézve, hogy még mindig a The Chaser van a filmes toplistánk élén…

9/10