Az Invincible-t nem illik nem szeretni. Mert hát 73% metaciriten és 8.8 pont imdb-n, még ha az előbbi érték annyira nem is kiemelkedő. Engem viszont kiakasztott valamilyen szinten a pilot epizód. Már az első tíz perc igen kellemetlen volt. Folyamatos akciózás, amely valljuk be, a legkevésbé sem volt látványos, persze szinte tét nélkül; ilyenkor akárkit tesznek is be a mérleg másik oldalára, mármint úgy értve, akikért szorítani is lehetne, még súlytalan az egész, mert annyira az elején vagyunk, nem ismerünk senkit, miközben a harcokkal is gond van, de erre térjünk vissza az írásom végén…

Ezek után kicsit lenyugodtak a kedélyek, a rész közepe kicsit jobb is lett, de hogy ez a szekció sem több a középszernél, az biztos. Igazából semmi extra nem volt ebben sem, mármint sem sztori, sem dialógusok, sem egyéb színtéren nem képes semmi újat vagy többet nyújtani, pedig hát azt hittem, hogy majd itt végre láthatok valami nagy durranást. Hát sajnos nem… Szerintem vizuálisan is meglehetősen gyenge, a helyszínek, jelenetek, a rajzok… Nem vagyok valami nagy anime fan, de ezerszer szebbeket tudnék mondani még így is, de persze el tudom képzelni, hogy valaki azzal érvel ezzel ellentétben, hogy ez a koncepció része, ide ez illik, ez a klasszikus rajzolási, képregényes stílus. Oké, legyen, de attól ez még nem szép, még kompozíciókat illetően sem. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek; a “szépséget” valahol ezek környékén kell keresni: 5 Centimeters per Second, Your Name vagy A Silent Voice: The Movie. Mindazonáltal persze ha ezen területen csak ennyire futja, akkor a többiben kellene keresni a megváltást. Hát sok sikert hozzá…

Hiszen a vége meg aztán megint kb. annyira pocsék volt, mint az eleje. Ötlet szinten még oké, is lenne, de talán nem itt, ekkor és így. Kezdjük ott, hogy megint súlytalan volt az egész. Sajnáltunk valakit? Hát én nem, pedig mai napi képes vagyok (ha ritkán is) megkönnyezni dolgokat. Felszínes erőszak cunami volt az egész, odasózva a nézőknek, hogy “nesztek, egyétek; ettől majd rácuppantok meg koppan az állatok”. Felütésnek nem mondom, hogy nem felütés, na de milyen…

A probléma egyébként sokszor magából a műfajból is adódik. Csapkodják orrba-szájba egymást, a fél várost lerombolják így vagy úgy, mert nyilván sokkal hatásosabb elhajítani valakit 500 méterre egy épület homlokzatának, mintsem lefogni, eltörni a nyakát, megbénítani vagy akármi. A kérdés az, hogy oké, a vége felé nem volt szarozás, de akkor az elején miért ment a színházasdi ilyen téren… Sajnos megint ott tartunk, hogy rögtönözve hol így, hol úgy történnek a dolgok. Ettől még elfogadom, hogy nem lehet – önbíráskodó módon – minden rossz arcot rögtön kinyírni, de az ártalmatlanításukra eltékozolt felesleges és látványt nélkülöző, feszültségmentes akciózás helyett lehet jobb lett volna, ha következetesen végigviszik ezt a fajta hozzáállást… Nálam ez így egyértelműen kasza.

5/10