Park Hoon-jung

New World [ Egy új világ ] – 2013

Park Hoon-jung szép lassan az egyik kedvenc rendezőmmé válik. 1975-öt születésű úrnak az Egy új világ volt mindössze a második rendezése. Néhány napja fejeztem be ezt a filmet úgy, hogy sajnos két részletben tudtam csak megnézni… És biztos vagyok benne, hogy ez rontott is kicsit az élményen. Mert egyébként azzal aztán nem volt gond. Annyira, hogy még mindig itt motoszkálnak…

Night in Paradise [ Éjszaka a paradicsomban ] – 2020

Úgy kellett ez, mint – két nap koplalás után – egy falat kenyér. Park Hoon-jung filmje már az első perceitől kezdve teljesen magával ragadott. Ha egy szót sem értettem volna belőle, akkor is nagyon szeretném, és ennél nagyobb dícséretet szerintem kötve hiszem, hogy tudnék mondani egy akciófilmmel kapcsolatban. Akciófilm? Igen, az is. Mert közben annál azért jóval több is. Valójában…