Címke James Newton Howard

Összeszedtem, keresgéltem pár kedvenc filmzeném élő verzióját. Van néhány… De ezek a legjobbak mind közül. Kifejezetten olyan zenei produkciókról van szó, amelyek önmagukban is megállják a helyüket, és meglehetősen sokat hallgattam őket. Nem csupán egy tétel remek ezeken a lemezeken, hanem úgy ahogy van; nagyszerű minden másodpercük.

1. # James Newton Howard: The Graver Road [ The Village ]

M. Night filmjei közül többet nagyon-nagyon szeretek. A klasszikusok mellett (Hatodik érzék, Sebezhetetlen) imádom a Jeleket és a Széttörve c. munkáit is. És persze A falut. Utóbbihoz különösen erősen kötődök. Nem tudom miért, de szerintem még mindig csak egyszer láttam. Pedig eredeti DVD-n is megvan. De a következő hetekben előveszem majd végre. Csak valahonnan be kéne szereznem jó minőségben…

De miért szerettem én ennyire ezt a filmet? Talán mert egyszerre volt romantikus és meglehetősen rémísztő? Misztikus és közben “realisztikus”? Szerettem a képeit, a színészek is nagyon jók voltak… Egyszerűen magával ragadott a film hangulata, és nem tudom nem szóvá tenni, hogy a gyönyörű vak lány is egészen megszédített. Mármint valamiért összeszorul a szívem, ha ilyen teremtésekre gondolok, de gondolom ez gyerekkori “ártalom” lehet, mert ugye akkoriban “belezúgtam” – egy delfines sorozatban szereplő néma kislányba… 😅 (Mai napig nem tudom melyik sorozat lehetett, és ki is az a kislány, akinek van ötlete, az kommentben jelezze legyen olyan kedves. Köszi!)

Szóval minden adott volt egy jó filmhez, amelyre aztán James Newton Howard olyan zenét írt, hogy azt elmondani nem lehet. Emlékszem, hogy film alatt is mennyire elvarázsolt az egész. Aztán fogtam magam, majd meghallgattam a rendes filmzenét önmagában is, és onnantól kezdve számomra ez volt az etalon. Annyira az lett, hogy mai napig kétség nem merül fel bennem azzal kapcsolatban, hogy bizony ennél szebb és jobb eredeti filmzenét én lehet már nem hallok az életem során… Közben megnéztem last.fm-en is, hogy mennyit pörgettem a The Village soundtracket… Hát összesen 1344 alkalommal játszottam le a lemezen lévő dalokat, de ezt szerintem még idén feltornázom pár százzal… Az egyik közkedvelt és szerintem is nagyon erős szerzeményről itt egy live felvétel, amelyet sokadszorra néztem meg a napokban, és mindahányszor – még a lábamon is – felállt a szőr. Az elejétől a végéig tökéletes tétel… Ahogy fülelek az elején, azonnal kedvem lenne egy szál virággal meglepni valakit és egy jót sétálni egy erdőben… 😅 Vagy akárhol máshol persze… Aztán 3:50 után jön az a bizonyos hidegrázós élmény… Nem véletlen tartják sokan ennyire nagyra ezt a hanganyagot.

2. # James Newton Howard: Main Titles & The Hand of Fate [ Signs ]

Ismét egy M. Night film zenéje. Ezt már többször láttam és a mai napig nagy kedvenc… Igazából leírhatnám itt is a korábban említettek egy részét. Számomra ez az egyik, ha nem a legfélelmetesebb sci-fi, amit valaha bemutattak. Hogy is mondjam… Van amikor a kevesebb több. Mármint a rémisztgetések terén. Itt pedig egy olyan fiktív történetét kapunk – az átlag emberek szemszögéből bemutatta –, hogy arra tényleg csak csettinteni tud az ember. És hát maga a körítés is… Lehet én látok már ott is romantikát, ahol valójában nincs is, de azért nem lehet letagadni, hogy az indiai származású filmrendező jobban sikerült filmjei szinte mindegyikének központi témája a szerelem. A körítés mindig más, mindig kicsit másnak is láttatja magát, de ha lehámozzuk a felszínt, és pusztán érzelmi síkon közelítve értékeljük ki az adott produktumot, akkor bizony az jön ki, hogy ezek mindegyike egyfajta szerelmesfilm – a szerelemről magáról.

Azért is különleges ez a felvétel, mert ahogy én tapasztalom, eléggé ritkaság, hogy egy filmből 11 percet – élő koncert keretében – bemutassanak. Az első tétel meglehetősen virtuóz összképe borongós, kétségbe ejtő és roppant dinamikus mivolta kiváló alapozás, és egyébiránt is különösen jól illeszkedik a filmbe. Az ezt követő The Hand of Fate első tétele tovább viszi ezt a vonalat, de úgy, hogy közben rengeteg fajta érzelem pulzál az emberben. Két kedvenc részem van ebben a számban. Az egyik 3:25-től kezdődik, és én a veszteséget, a tragédiát, a keserűséget, majd a reménytelenséget is éppúgy belelátom a hallottakba, mint az egyén belső vívódását. A következő nagyszabású – és az emlékezetes pillanatok sorát gyarapító – részt én 6:00 után datálom. Itt aztán trillázó hangjegyek képében felcsendülő, haloványan vibráló reményeink haláltusájának és egy új, virágzó kezdet végső küzdelmének fültanúi lehetünk.

A legutolsó szakasz, a The Hand of Fate Part 2 pedig talán maga a megváltó fénysugár. Mondhatnám, hogy a télből a tavaszba szökkenés – várakozással teli – örömteli érzete. Csodálatos szerzemény.

3. # James Horner: Suite [ Titanic ]

Na és akkor meg is érkeztünk a Titanichoz… Hatalmas kedvencem a film is; általános iskolásként volt lehetőségem moziban látni, és hát mit tagadjam, most is tisztán látom magam, ahogyan a buszon állva – messze elkalandozva – sóvárgok az igaz szerelemért… Nagyszabású, izgalmas, romantikus… Számtalan jelzőt el lehetne rá puffogtatni, de tisztább ha azt mondom, szerintem ez volt az első olyan szerelmes történet, amely igazán nagy hatással volt rám, és a koromat, valamint az akkori és mostani lelkiállapotomat tekintve nem mondhatnám, hogy a hatása nem lett volna egy életre szóló. És bár láttam előtte már szappanoperákat (egy-kettő úgy ahogy nekem is lecsúszott), de a Titanic az egészen más volt. És hát maga az üzenete is… “A szerelem nem ismer határokat…” Túlontúl idealista az egész, de én mindig szerettem reménykedni, pláne ha más nincs… 😅

Annyira tetszett a Cameron alkotása, hogy míg a többiek nagyon nagy többsége a Dunai tábor alatt elmentek valamerre (azt hiszem kenuzni), én maradtam pár fővel, és még egyszer megnéztem a filmet. Nem nagyon érdekelve, hogy ki mit gondol, mert hát ugye azért vagányabb volt már akkor is azt mondani rá, hogy egynek elment az egész… De én valamilyen szinten rajongtam érte.

A zene meg… Monumentális. Önmagában is. Ebben a videóban 3:55-től jön a kedvenc részem, amely nyugodtan kimondhatom, hogy egészen a végéig kitart. Az álmomból felverve megmondanám melyik jelenet alatt szól ez a zene. És nagyon sok erőt is ad. Mármint ez a dinamika, a dobok, a ritmus… Ha érzem, hogy jön “a baj”, akkor is tudom, hogy küzdeni kell, nem feladni; teljes gázzal hátra, jobbra, balra, esetleg padlógázzal előre… 😄

Jövőre jön a 4K HDR verzió belőle, addig már nem szabad megnéznem… (Mert bizony sajnos ezt is régen láttam…)

4. # Hans Zimmer: Journey to the Line [ The Thin Red Line ]

Valami egészen döbbenetesen hatásos, és hátborzongató élmény ezt a felvételt végignézni. Terrence Malick háborús filmje egyébként is kiemelkedő darab, de nem tudok mást mondani, csak azt, hogy bizony ez a zene… Ez a zene mennyire elkeserítő…

Ahogy pulzálva az elején elindul halkan a dal, a háttérben a csíkozott vonalakkal… Tudod, hogy háborúban állsz, tudod, hogy ennek nem lesz jó vége… És mégsem tudsz mit tenni, maximum reménykedni… Mintha egy fék és kormány nélküli kocsiban ülnél, és 120-al repesztenél a szembe jövő sávban találva magad. Előtted lehetne az egész élet… Karrier és hobbi… Szerelem és család… Minden a tiéd lehetne. Legalábbis egy részüknek sokáig önfeledten élhetnél… De valahol tudod, hogy ebből már semmi nem lesz a tiéd…

Vizuálisan elég minimalista. De az ötlet maga egészen szenzációs. Ehhez a filmhez, ehhez a szerzeményhez jobbat talán kitalálni sem lehetett volna. Mennyiszer megnéztem én ezt még tavaly…