Néhány gondolat

Lovender: Pomegranate Seeds – 2024

Írtam pár napja, hogy lelkiismeretes vagyok, megbecsülnek a munkában… Erre ma – meglepetésemre – kaptam egy szintlépést. 😎 (Három éve volt az utolsó… Csak megérte ennyit tanulni korábban! 😂) Nem elég, hogy a béremelés frankó lett, és a hűségbónuszon is emeltek, most még kapok plusz x összeget havonta, mert így már 3-as szintű raktáros vagyok. 🙂 Lesz pénz álmokra, célokra.…

just for you

Nem elég, hogy lenne már pár klip, valamint egy már megírt kritika is, amit meg kellene osztanom, erre reggel hazafelé a munkából ezt dobta be nekem a YouTube algoritmus. Ki mint vet, úgy arat ugye! 😅 Szerintem letaglózóan szép, nagyon jó vágásokkal, ritmussal, időzítésekkel. A zene és a szöveg is a fiatal hölgy saját munkája. És hát még egy plusz…

Szuperérzékenység

Gondolkoztam rajta, hogy írjak-e a témáról személyesebben… De hát mivel erről nem nagyon beszélek (beszélhetek) másokkal, úgy döntöttem kiírom magamból itt. Ez elég személyes lesz, és jó hosszú is, de maximum nem olvassa el senki. 🙂 (Vagy ezután nem fog majd semmit. 😅) Egyszer felhoztam a munkában ezt a témát néhány kollégám előtt; hogy hogyan akadtam rá, hogy totálisan magamra…

2023 – filmes évösszegző

Filmekről is szól majd ez a bejegyzés, statisztikákról is, meg úgy általánosságban az évemről magáról. 2023 érdekesen alakult. Az biztos, hogy baromi sokat dolgoztam. Most fizették ki a négy hónapos túlórapénzeket is, és ahogy nézem, ezalatt az időszak alatt majdnem annyi plusz órám összejött, mint amennyit egy 8 órás munkavállaló egy hónapban dolgozik. Magyarul 4 hónap alatt dolgoztam majdnem 5-öt.…

Karácsony előtt

Nem tudom készítek-e majd valami éves összegzést. Ha igen, akkor nem mostanában, mert végigdolgozom az év maradék részét, azaz – a műszakomon felül – még plusz napokra is be kell mennem. Nem sok pihenőm lesz január közepéig… Ami egyrészt jó, másrészről meg csak éljem túl… Dec. 24-én, karácsony első napján, szilveszterkor és újév napján is bent leszek, meg még a…

Végre!

Hát én olyan boldog vagyok! 🙂 Sokat szívtam azzal korábban, hogy bizonyos filmeket és sorozatokat megtaláljak… Volt amelyeket sikerült szerencsére, miközben persze olyan produkciók is akadtak szép számmal, amelyeket viszont – szűkebb értelemben vett közkedveltségük ellenére is –  lehetetlen volt az interneten fellelni. Az nCore ilyen szinten messze nem elégítette ki az igényeimet, de még az orosz rutracker is csak…

Highly Sensitive Person

Ha látnátok, hogy milyen ajánlásokat kapok youtube-on… 🤣 Van itt kérem minden, de tényleg minden. Rákerestem erre a HSP-s dologra, és hát elég sok mindent megnéztem. Tudom milyen erősségei(m) vannak, mi tehet boldoggá (itt lentebb láthatjátok), vagy miért is nehéz a hozzám hasonlóakat szeretni. De van rengeteg egyéb videó és anyag a témában, viszont én ezt a csatornát azért szeretem…

Háború és propaganda otthon, valamint a munkában – meg ami eszembe jut ezekkel kapcsolatban

Twitteren követem a háborút… Meg úgy alapból „máshol” is, nem annyira nagyon mélyen, de azért eléggé képben vagyok. A napi jelentéseket szinte mindig megnézem. Mondjuk ezt itt. De van, hogy az eredetit tekintem meg elsőként innen, ha nem tudok várni, vagy fontos dolog történt… Illetve követek pár érdekesebb profilt is Twitteren. Most látom, hogy kettőkor kiírta MAKS 23, hogy ELKEZDŐDÖTT.…