Háború és propaganda otthon, valamint a munkában – meg ami eszembe jut ezekkel kapcsolatban

Twitteren követem a háborút… Meg úgy alapból „máshol” is, nem annyira nagyon mélyen, de azért eléggé képben vagyok. A napi jelentéseket szinte mindig megnézem. Mondjuk ezt itt. De van, hogy az eredetit tekintem meg elsőként innen, ha nem tudok várni, vagy fontos dolog történt… Illetve követek pár érdekesebb profilt is Twitteren. Most látom, hogy kettőkor kiírta MAKS 23, hogy ELKEZDŐDÖTT. (Igen, az igazi, nagy ellentámadás.)

Délután pedig ezt osztotta meg. (Hát ha a fenti igaz, akkor ezt ma már láthatjuk is.)

Összeszorul a gyomrom, amikor az ukránokra gondolok. Akkor is, amikor eszembe jut, hogy a közvetlen ismerősi köreimben is többen nyiltan Putyin mellett álltak ki – egyesek még most is… Mit közvetlen… Annyira visszafogott voltam az elmúlt időszakban otthon, pedig annyi kérdést feltehettem volna egyeseknek, hogy ehhez meg ahhoz az orosz rakétacsapáshoz mit szólnak (de sorolni lehetne órákig, annyi mocskos dolgot elkövettek az oroszok), vagy hogy „ezeket” nézzék már meg, aztán véleményezzék. (De gondolom jönnének az orosz propagandával…) Nem mintha attól megijednék, de pfú… És itt nem arról van szó, hogy az ukránok hibátlanok lennének, de amikor valaki írtó jó embernek adja elő magát, közben meg… Pl. vannak ismerősök, akik vallásosak is, és közben tapsolnak Putyinnak – na én ettől rosszul vagyok. Felfordul a gyomrom… És tényleg szinte egy világ összetörik ilyenkor bennem. (Úgy megkérdezném őket, hogy hol van a Bibliában az, hogy ez így helyes, és támogasd az ilyet…)

Szégyenteljesnek tartom, amit Orbán leművel egy ilyen szituációban, és otthon is csak azért nem szembesítettem senkit a képmutatásával, illetve a „tévedéseivel”, mert nem akartam nagyon felkavarni sem őket, sem magamat. Tanultam már pár helyzetből, de néha annyira bennem van, hogy kiadok magamból bizonyos dolgokat. Ezek a kérdések pedig nem is annyira politikai kérdések már, ahogyan nem is ideológiai maszlagok, amit már minden szarra is ráhúznak sajnálatos módon (sokszor mindkét oldalon), ezzel is palástolva mondjuk a gaztetteiket. Ez emberi dolog. Emberi, hogy valóban elítéled-e az agresszort, aztán támogatod-e azt, aki valójában a szenvedő fél… Ha meg valaki, egy szimpla állampolgár mondjuk szavak szintjén sem tud kiállni az ukránok mellett… Ott bajok vannak…

Emlékszem amikor OV nyert sorozatban. Elég elkeserítő volt. És ki tudja mikor lesz vége… Emlékszem amikor Trump nyert. Hát annak sem nagyon örültem. Szinte rosszul is voltam. Mármint tényleg… UK kilépés az EU-ból… (Most már persze jönnének vissza… Oké, hogy ez lehet jót is tett középtávon az EU megítélésének…) Szóval ahogy néztem akkoriban pár összetört demokrata fiatalt a választások után, hát brr… Eléggé át tudtam érezni, amikor valaki szívét-lelkét beleteszi – akár hónapokig is – a kampányba (sokszor teljesen ingyen), hogy aztán azzal szembesüljön, hogy nincs meg az eredménye…

Nem nagyon politizálok már, de melóban néha megkerülhetetlen. Legjelentősebb esemény az elmúlt időszakban az volt, amikor egyik ismerősöm, kollégám („ő aztán nem fideszes” duma megy nála is már mióta) azt mondta, hogy a fene enné meg a céget (durvábban fogalmazott), hogy csak ennyi vagy annyi fizetésemelést ad, de az ukrán gyerekeket persze elviszik kikapcsolódni, nyaralni… Mert ugye a cég, ahol dolgozom, így is segít rajtuk… (Most ne menjünk bele, de én annyira nem voltam elégedetlen a százalékokkal. Mármint ő sem keres rosszul, és hát tudom, hogy itthon a többség mennyiből él meg… És hát egy nagy fizetésnek az 5%-os emelése is lehet tetemes összeg, miközben egy kicsinek a 25%-os is lehet aprópénz.) De értitek. Jelképes támogatás ment az ukránoknak pénzben, talán eszközökben és a gyerekeknek nyaralás. Ez utóbbi bántotta. Ezt hozta fel… Képzeljétek el a fejem miután meghallottam… Nem tudtam nem beleállni… Ment aztán néhány adok-kapok (persze sokat nem kaptam…), aztán vagy 1 hónapig nem nagyon keresett fel, szinte nem is találkoztunk, nem kávéztunk munkaidőben, csak akkor futottunk össze, ha a munka megkívánta… Azért ez korábban nem így volt. Jobban is jártam mondjuk… Most kezd oldódni a dolog, de próbáljuk a politikát kerülni. Nem tudok és akarok mindenkit megváltoztatni, és persze sokfélék is vagyunk, nincs ezzel gond, de azért egy alapvető szintet üssünk már meg az empátiát és emberséget tekintve… Kedvencem, hogy egyébként nagyon családcentrikus valakiről van szó… De hát sok emberrel találkoztam, találkozok és „néha” lefáraszt, elborzaszt miket hallok, látok, tapasztalok… Mármint a családosoktól is… Egyesek annyira elő tudják adni, hogy ők mindent is megtesznek értük, meg ilyesmi, aztán ha én itt leírnék bizonyos dolgokat, akkor értenétek meg csak igazán, hogy ezek sokszor olyan vetítések, hogy már nekem kellemetlen… 🙄

Legutóbb bent kollégám kirakott egy asztalra egy Zelenszkij fotót. Felőlem elfért ott, engem nem zavart. Műszakátadás jött. Nem raktam még el… A nappalos, váltós kollégám meglátta… Reggel 6 óra volt lassan, aztán ahogy elment mellette – amikor bejött –, megkérdezte, hogy kié a kép. Mondtam, hogy a miénk. Aztán azt mondta, hogy „nem akar beleszólni, de ha tehetné megölné ezt a csávót”. Mondom szép. Itt tartunk. Nem Putyint, nem az oroszokat. Hanem Zelenszkij-t. Propaganda. Agymosás és agyhalottak… Mármint ez erős tudom, de hát tényleg. Alapból is kevesebbet politizálok, és van amikor valaki már fel sem tud cseszni, mert nem éri el azt a szintet, hogy érdemben érdekeljen mit gondol, de ettől még elszomorít a dolog. És hiába foglalkoznék személyesen vele, lennék türelmes, világítanék rá nála az érem másik oldalára, egy hónap újabb agymosás után ugyanott tartanánk… Ha nem lenne rosszabb…

Mindegy. Nem is tudom miért írtam ezt ki, pedig ez egy másmilyen blog. Lehet pont azért, mert itt vezetek le valamit. És mert remélem összejön Ukrajnának minden. Iszonyat jó lenne, ha a helyére kerülnének a dolgok… Persze a lehető legkevesebb áldozattal… Berakhattam volna még durvább és több képet síró kislányokról, kisfiúkról, katonákról, szülőkről, sima civilekről, szenvedő állatokról, földig rombolt vagy úszó városokról, a háború borzalmairól, de hát én sem akarom kínozni ezekkel magam jobban, mint amennyire kénytelen vagyok…

A fenti fotót az alábbi galériából csentem.

🇺🇸🇺🇦🤞🇪🇺🇭🇺

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük