Forbrydelsen

Forbrydelsen [ Egy gyilkos ügy ] – S03 – 2007-2012

A harmadik és egyben utolsó évaddal eléggé meg tudtak lepni a dánok. Ezúttal pörgősebb, izgalmasabb, igazi és valóban komoly téttel operáló történetet sikerült letenniük az asztalra, amely aztán persze – Forbrydelsen-re jellemző módon – ezúttal sem sokszor késztetett mosolygásra. Ennek ellenére az írok képesek voltak – már ezen szezon kezdetétől fogva – még kiemeltebb szerepbe helyezni a kedvenc nyomozónőmet. A…

Forbrydelsen [ Egy gyilkos ügy ] – S02 – 2007-2012

Mennyivel egyszerűbb dolgom lesz most, hogy letettem már az alapokat az első évad kritikájának megírásakor. A Forbrydelsen szerencsére hű maradt önmagához. Egy komplex, mély, részletekbe menően precíz és pontos krimi, amelyet látszik, hogy szívből és odaadásból készítettek. Én szerettem ezt az évadot is, egy 8-as részt leszámítva az összes többire repült egy 9-es érték. És ezt nem utólag pontozom végig,…

Forbrydelsen [ Egy gyilkos ügy ] – S01 – 2007-2012

20 rész. 20 nap nyomozás. Egy bonyolult, sötét, szomorú ügy. Ha egy krimit nézel meg életedben – mert nem feltétlen a te műfajod, vagy csupán kevés az időd –, akkor én azt mondom, hogy legyen ez az. Meg az American Crime (2015) első évadja persze. Onnantól kezdve viszont esélyes, hogy a műfaj rajongója leszel… Szeretem amikor tudom, hogy valami nagyon…

The Day Will Come [ Eljön az a nap ] – 2016

Kevés olyan filmes produkcióval találkoztam eddig, amely annyira meg tudott érinteni, mint ez a 2016-os, valós eseményeken alapuló dán történet. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy helyenként egészen felkavaró élményben lehet része annak, aki ad egy esélyt neki. A film elején nem sokáig húzzák az időt, hamar nyilvánvalóvá válik majd, hogy a központi témát az 1960-as években állami gondozásba vett…