Címke The Killing

Forbrydelsen [ Egy gyilkos ügy ] – S03 – 2007-2012

A harmadik és egyben utolsó évaddal eléggé meg tudtak lepni a dánok. Ezúttal pörgősebb, izgalmasabb, igazi és valóban komoly téttel operáló történetet sikerült letenniük az asztalra, amely aztán persze – Forbrydelsen-re jellemző módon – ezúttal sem sokszor késztetett mosolygásra. Ennek ellenére az írok képesek voltak – már ezen szezon kezdetétől fogva – még kiemeltebb szerepbe helyezni a kedvenc nyomozónőmet.

A cselekmény a szokásos módon indul, találnak valamit, aztán elindul a nyomozás, kutakodás. A csavar az a dologban, hogy közben történik még valami… És innentől kezdve válik igazán érdekessé a dolog, mert mint fent említettem, így már nem csak az a kérdés, mi történt a múltban, hanem az is, hogy mi történik a jelenben, illetve mindez mit eredményezhet a jövőre tekintve…

Most aztán tényleg dilemmák sorával szembesülnek a karakterek. És ezen – gyakran igazán szorult – helyzetüket nem csak a munkájuknak, és az abban meghozott akár téves döntéseiknek köszönhetik… A magánéletre bár továbbra sem sok időt fecsérelnek a készítők, de azért nem panaszkodhatunk ilyen tekintetben – pláne a korábbi évadokat elnézve. Igazából kifejezetten elégedett vagyok az itt látottakkal. Szegény Lund olykor annyira “esetlen” továbbra is, hogy kifejezetten szomorú lettem tőle. Mármint úgy értve, hogy sajnáltam. Nem csoda mondjuk, elég sokmindent átélt már, és nyilván az sem segít neki, hogy egy csomó mindent saját magának köszönhet. Az meg rajtam nem segített, hogy bizonyos dolgokat – már amit a fejéhez vágtak –, akár mondhatták volna nekem is. Arról már nem is beszélve, hogy némelyik kritikára mintha én válaszoltam és reagáltam volna helyette… Persze nincs ebben semmi különös, ezzel kapcsolatosan biztos számlálatlanul sok sorozatrajongó érez hasonlóan. De ettől még tény, hogy működtek, és finom részletek képében, apránként egészítették ki a magát a krimit. A sorozat így aztán nem tévesztett fókuszt; továbbra sincs egyetlen egy töltelék rész sem.

Az sztori maga pedig… Hát az ismét kemény volt. És az egyik “kedvenc témámat” dolgozta fel. Továbbra is jéghideg és sötét ez a világ, de közben meglepően érzékenyen érintő darabbá is vált. Mindezek mellett pedig kézzel fogható feszültséggel és rengeteg megválaszolatlan kérdéssel tarkított, összetett és bonyolult ügy rajzolódik ki előttünk – ebben a már-már pszichothrillernek is beillő történetben.

Egy igazi kis visszaszámlálás ez; versenyfutás az információkért, a nyomokért, és hát leginkább egy életért magáért – egy lehetőségért, a remény életben tartásáért. Annak ellenére, hogy meglepően sodró lendülettel indítanak, valahogy sikerült elérniük, hogy egy pillanatra se üljön le a történet. Mindezekből szerencsére nem az következik, hogy kapkodó, elemeiben vagy szerkezetében széteső, a szálakat inkonzisztens módon kezelő percekkel támasztják és foltozzák a lendületes sztoriban tátongó – esetleges – apróbb lyukakat. Esetleges, mert én nem nagyon találkoztam ilyen momentumokkal. A nyomozás ismét végtelenül következetes és hiteles módon zajlott – dacára annak –, hogy a nyomozók munkáját árgus szemekkel figyelték nem csak a politikusok, hanem a befolyásos hozzátartozók is. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem hibáztak volna, sőt…

A kérdés, ami engem is nagyon foglalkoztatott, hogy hogyan és mikor lesz lezárva ez a dráma. Hát ilyen tekintetben sem kellett csalódnom, szerintem meglehetősen felkavaró befejezést kaptunk. Nehéz rá igazán mit mondani, mert amikor a sorsdöntő pillanatokra gondolok, egymás után pattannak ki bizonyos gondolatok – kérdőjelek és felkiáltójelek társaságában – a fejemből; úgy, mintha én magam is a sorozat és az ügy részese lennék. És a Forbrydelsen ebben a legjobb. Ízelítőt kapunk abból, milyen is lehet jelvénnyel a kezünkben dolgozni, állandóan nyomás alatt lenni, a munkától gyakran egy percre sem szabadulni. Nem mondanám, hogy annyira élvezetes lehet… Kétségtelen, hogy a győzelem, a megoldás és az igazság felszínre hozása mindennél többet érhet. De valóban így is van? Akkor is ha ennek aztán nagyon komoly ára lehet?

Nekem ez a kedvenc évadom a háromból. Megmosolyogtató valahol, hogy a The Killingnél (US) is a harmadik lett a favoritom. Nagyon örültem egyébként, hogy ismét nem – egy az egyben – lett lemásolva a sztori; van ami megegyezik, egy csomó minden meg nem. Egy valami biztos viszont; nem ettől látom majd összességében szebbnek és jobbnak a világot…

10/10

Forbrydelsen [ Egy gyilkos ügy ] – S01 –2007-2012

20 rész. 20 nap nyomozás. Egy bonyolult, sötét, szomorú ügy. Ha egy krimit nézel meg életedben – mert nem feltétlen a te műfajod, vagy csupán kevés az időd –, akkor én azt mondom, hogy legyen ez az. Meg az American Crime (2015) első évadja persze. Onnantól kezdve viszont esélyes, hogy a műfaj rajongója leszel…

Szeretem amikor tudom, hogy valami nagyon tetszhet, aztán mégsem kapkodok vele, félreteszem, lélekben ott őrzöm, aztán amikor szükségem van rá nagyon, vagy úgy érzem, hogy itt az ideje valaminek, akkor elő tudok venni még olyan dolgokat, mint mondjuk ez a dán sorozat.

Az amerikai feldolgozásért nagyon odáig voltam; nem véletlen az egyik valaha volt legnagyobb kedvencem mai napig. És hát pont ezért is tartottam egy kicsit az eredetitől. Meg ugye egy ideje hiányzik nekem egy The Killing szintjén mozgó krimisorozat. Igazából nem is tudom van-e most bármi igazán jó, ebben a műfajban utazó széria. Nem nagyon. Nincs most már Sons of Anarchy, Justified, The Americans, stb… Igen, van még Fargo meg True Detective – még ha csak nagyon csordogálósan is jönnek az új évadok –, meg néha betalálnak pár ütős miniszériával, olyanokkal mint pl. a The Night of vagy a Mare of Easttown. Aztán ennyi. Szóval elkezdtem nézni a dán eredetit, és már az első rész elkapott, pedig nagyjából minden úgy történt ahogy számítottam rá, leszámítva persze a talán nem is olyan apró különbségeket az eredeti és a feldolgozás között.

Az első epizód esetében is szembeötlő volt, hogy itt bizony ez azért messze nem ugyanolyan hangulatú lesz, mint az AMC sorozata esetében megszokhattuk. Igen, nyilván lehúzós ez is, de máshogy. A feldolgozásban egyszerűen úgy érzem, hogy jobban rámentek az érzelmekre, több az elnyújtott, kisírós jelenet, de ez néha szerintem már túl sok is, és majdnem kontraproduktívvá is válik – legalábbis sokat már nem tesz hozzá az élményhez magához. (Ezzel azt akarom mondani, hogy számomra nem az a lényeg mennyit sírnak a képernyőn, hanem az, hogy én “elbőgöm-e magam”, és ha igen, akkor mennyire…) Ebből adódik, hogy bizony vágtam volna néhány jeleneten a The Killing első két évadjában, de ettől persze így is a valaha volt legjobbak között a helyük. Még mielőtt kavarodás lenne a fejekben, ezeket ugye – mint írtam –, az amerikai adaptációra értem.

A dán verzió, a Forbrydelsen ehhez képest bizony nyersebb. Hidegebb és ridegebb. Nem feltétlen célja önmagában felkavarni; nem akar egyre közelebb és közelebb taszítani a szakadék széléhez, amikor már egyébként is leugrani sétáltál oda… De hogy akkor élményként mégis mennyire tud mást nyújtani, ha a sztorit meg ismertem? (Pontosabban azt hittem ismerem, de erre még visszatérünk…) Hát ez a fajta szerintem realisztikusabb (?) megközelítés máshogy viseli meg az embert. És akkor itt gondoljon mindneki arra, amire csak akar. Ebben a sorozatban mintha mindenkit kétségek gyötörnének, és szinte senki sem találná igazán a helyét a világban.

De tovább folytatva a gondolatmenetet, ugye a másik fontos aspektusa – amely feltétlen szükséges a két sorozat megítéléséhez – a már említett, történetben gyökeredző különbségekből adódik. De mennyi is az annyi? Mikor válik ez nyilvánvalóvá? Hát a két nyomozó karakterét illetően hamar világossá válik egy nagyobb változtatás. De ez a történetre önmagában akkora hatással talán nincs. Én viszont jó jelnek vettem, hogy nem egy az egyben ugyanaz a kettő; izgalommal töltött el, hogy így mennyire fog működni kettejük dinamikája, kémiája. A cselekmény szerkezeti váza nagyjából ugyanaz, de egy idő után, amikor már sorozatban – kicsit eltérően – rakódnak egymásra az apróbb építőkockák, a végére már egészen markáns eltéréseket is tud produkálni az első évad. És ez így is van jól, és így is logikus.

De hogy milyen a sorozat maga? Aki nem látta még egyiket sem, annak nem nagyon tudnám elmondani melyikkel kezdje. Nekem jól működik az amerikai után a dán verzió. Nem tudom fordítva mennyire adná. Talán ugyanígy. Igazából az a legnagyobb “kérdés” számomra, hogy merre tovább, és hogyan. Ha az európai sorozat hozza továbbra is ezt a szintet a második, harmadik évadban, akkor nagy gond nem lesz, még akár új legnagyobb kedvencem is lehet összességében. Bár nehéz lesz neki, mert a The Killing harmadik szezonját nem tudnám eleget dícsérni…

A Forbrydelsen egyébként egy érdekes koncepció. A bűntényből magából alig látunk valamit. Igazából annyira talán nincs is kiért izgulni. Egy ideig legalábbis. Persze igen, szeretnéd tudni az igazságot, valaki szimpatikusabb, valaki nem, aztán elkezdesz szorítani egyes karakterekért. Mert hát többnek is vannak kisebb-nagyobb problémái; bizonyos dolgok felszínre kerülése tényleg szinte elementáris erővel hathatnak az arra fogékonyakra.

A sorozat utolsó 5 részére úgy pattintottam 10/10-et, hogy szemem sem rebbent. Ezt annyira magaménak érzem, annyira nekem készült – lelkileg és hangulatilag –, hogy egyszerűen nem tudok kevesebbet adni. A történetben pedig ahogy már említettem, vannak igenis meglehetősen markáns eltérések, az évad feléig én konkrétan azt hittem tudom ki a tettes, de aztán elbizonytalanodtam… És azt mondanom sem kell, hogy ez aztán mennyire bevonzott. Mert nekem a végére talán ez az évad még jobban is tetszett, mint a számomra sokáig hivatkozási alapként szolgáló AMC-s feldolgozás első két etapja.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a dán verzió nem egy rövid sorozat. A részek rendszeresen az egy órát nyaldossák. És hát ugye 20 részes az első évad. De ez ne riasszon el senkit. Amit Seattle-ben két évad alatt meséltek el, azt itt letudták egy hosszú etap során. Szerintem minden percéért megérte. Annyi csúcspont volt az utolsó öt részben, hogy azt hittem már kifullad a végére. De nem, határozottan nem így lett. És ha valaki 20 rész után abbahagyná (mondjuk miért is tenné), hát az bátran megteheti, mert normálisan le lett zárva ez az évad.

A Forbrydelsen hatását azzal tudnám a legjobban körülírni, hogy például amikor vége lett mindennek, volt egy totál hétköznapi jelenetsor benne – eltalált kameraszögből, remek “fényekkel” és zenével kísérve –, és engem ettől konkrétan a hideg kirázott. Mondom még egyszer: akkor, amikor már kiderült minden. És nem öt másodpercen át, hanem majd fél percen keresztül.

Lehet valakinek ez egy túlcsavart történet lesz, de szerintem meg szépen logikusan összeáll minden, és az ember az évad végeztével sem érzi azt, hogy átverték. Nem tudnám azt mondani, hogy ezt az ügyet egyszerűbben meg lehetett volna oldani, ha így vagy úgy közelítenek meg benne bizonyos dolgokat. És ugye én imádom az összetett dolgokat. Ehhez képest a True Detective első évadja szinte már faék egyszerűségű…

Az, ahogyan ebben az évadban a rétegek egymásra rakódnak egészen zseniális. A nyomozás, a politika, a magánélet, a nyilvánosság kérdése, és még az élet számtalan területének megannyi finomsága annyira szépen megfér egymás mellett – egymást kiegészítve –, hogy azt már tanítani kellene.

Annyira adta ez az élmény, hogy emiatt – meg az American Crime miatt – konkrétan kitaláltam a lakásba valami olyan dekorációs ötletet, amellyel az emberek többsége nem hogy nem rendelkezik, de talán eszükbe sem jutna. Majd egyszer megmutatom a blogon, ha kész lesz. De ezt aztán tényleg meg kell tervezni és bizony ehhez lehet sokat kell majd kutatni is, meg be is kell hozzá szerezni pár “apróságot” még…

Hosszú oldalakat tudnék még írni Søren Sveistrup sorozatával kapcsolatosan, de kár lenne vesződni vele, és nem is szeretnék többet elárulni, mint ami feltétlenül szükséges. A végére talán még egy olyan apróság, hogy a Sarah Lund-ot alakító Sofie Gråbøl személyében megkaptam a valaha volt legkedvencebb nyomozónőmet is. Ennél többet mégis mit adhat egy sorozat? A pontszám nem is lehet kérdéses…

10/10

The Day Will Come [ Eljön az a nap ] – 2016

Kevés olyan filmes produkcióval találkoztam eddig, amely annyira meg tudott érinteni, mint ez a 2016-os, valós eseményeken alapuló dán történet. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy helyenként egészen felkavaró élményben lehet része annak, aki ad egy esélyt neki.

A film elején nem sokáig húzzák az időt, hamar nyilvánvalóvá válik majd, hogy a központi témát az 1960-as években állami gondozásba vett gyerekek szolgáltatják. Egy nagyon szép keretbe ágyazva mesélik el nekünk néhány fiú történetét. Nem csak úgy belecsöppenünk a sűrűjébe, hanem tényleg – legalábbis a lehetőségekhez és a két órás játékidőhöz mérten – mindenre kiterjedően megfelelő rálátást biztosítanak számunkra ahhoz, hogy a lehető legjobban eggyé válhassunk bizonyos karakterekkel. Igen, el lehetne mondani, hogy ugyan, mi új is van ebben; hiszen minden felnőtt el tudja képzelni, hogy mégis milyenek lehettek akkor az ilyen intézményeken belüli “nevelési eszközök”, de ugye nem mindegy, mennyire átélhető, valóságos, hiteles egy ilyen sztori. Ahogyan az sem mellékes, hogy a színészek mennyire jók… És hát ezen a téren aztán tényleg egy szavunk nem lehet. A gyerekektől a felnőttekig mindenki remekel.

Dühítő, gyomorforgató és végtelenül szomorú történet ez, azonban szerencsére a gyerekekkel együtt mi is kapunk időnként egy kis kapaszkodót. Hogy mennyit és mikor? Hát szépen, apróbb falatok képében és meglehetősen lassan adagolva. Csodák – már ha vannak ugye –, nagyon ritkán esnek meg csak úgy, egyik pillanatról a másikra. Sokszor egy átlagos, de jó körülmények között felnőtt embernek is nagyon sokat kell küzdeni azért, hogy bizonyos célokat elérjen, és biztosan azt mondhassa el magának; megérkezett. Elképzelhetitek hát, hogy az ehhez hasonló intézetekben akkor milyen jövőkép rajzolódhatott ki a gyerekek – egykor talán még határtalan – képzeletében…

Nehéz és kemény film ez, amely méltatlanul kevesek által ismert csupán. Azok, akik viszont látták, eléggé szerették. Többek között hat díjat nyertek el vele a 2017-es Robert Awards-on. A forgatókönyvet pedig az a Søren Sveistrup írta hozzá, aki első regényével, A gesztenyeemberrel szó szerint szinte berobbant, hogy aztán a Netflix egy elég jó sorozatként adaptálja az eredetileg 2018-ban megjelent könyvét. Mellesleg meg ő az, aki a Forbrydelsen (The Killing) című sorozat írójaként és kreátoraként tartanak számon. A rendező pedig az a Jesper W. Nielsen, aki eddig leginkább arra lehetett büszke, hogy hat Borgen epizód rendezését is magénak tudhatja. Ugye egy olyan sorozatról beszélünk, amelyet nem véletlen tartanak sokan az egyik legjobb európaiként számon, de vannak akik ennél is tovább merészkednek…

Szóval ilyen háttérrel nem is lehetne olyan nagy meglepetés, hogy egy ilyen remek filmes élménnyel gazdagodhattuk. De azért engem így is szíven ütöttek néha. Ritkán mondhatom azt, hogy nem a kifejezetten lehúzós dolgok viseltek meg jobban… Igen, vannak benne szívfacsaró, de kifejezetten felemelő pillanatok is. És olyanok is, amikor csak tátott szájjal néztem a képernyőre, hogy ez meg milyen csodálatos jelenet volt ezzel a zenével, képekkel, kameramozgással… Majd meglátjátok.

Mindig lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy a készítők nem ásnak valamiben elég mélyre, pedig a téma adott lenne. A vád sokszor maga ez: felszínes, kommersz megközelítésben tömegek számára eladhatóvá silányítsanak egy eredetileg talán sokkal ütősebb történetet. Ezen mozgókép esetében is biztos többen felhozzák majd ezt. Tény, hogy lehetett volna progresszívebb és merészebb a cselekményvezetés. Lehet vágni is kellett volna belőle, már ha nem ennyi mindent akartak volna elmesélni nekünk. Én viszont nagyon örülök annak, hogy mindezt így és ebben a formában látattam. Ez a film lehúz, sokszor felpofoz, aztán amikor már nem számítasz rá, gyomorszájon is rúg. De ugye tudjuk, hogy talán soha semmi nincs veszve teljesen. A remény pislákolásának legalább fenntartásához viszont bizony akkor is akarni és küzdeni kell, amikor egyébként már azt hisszük, hogy talán valóban minden és mindenki ellenünk van.

9.3/10

Sorozatévadok, amelyek leginkább megérintettek

Sokféle jó sorozat van. Vannak amelyek minden szinten a legjobbak között vannak, mégsem találjátok meg itt őket. Vannak olyanok is, amelyek bár bizonyos pillanataikban nagyon maguk alá gyűrtek, azért olykor-olykor találhattunk bennük valamiféle kapaszkodót is. Itt most megpróbáltam olyanokat összeszedni, ahol aztán tényleg nem sok támaszunk van. Ezen listában az adott évados élményeket értékelem összességében, illetve azt, hogy mennyire hagyott bennem mély nyomokat az adott produkció.

Majd lesz még ilyen-olyan lista a későbbiek során, de most akkor lássátok csak, hogy mi is zúzott le leginkább – az elmúlt 35 év során – sorozatos fronton.

[ 10. ] Bloodline S012015

A Bloodline kicsit más mint a többi. Annyira talán persze mégsem, de ha szeretnél nézni egy elcseszett családról szóló sorozatot, hát akkor ezt vedd elő. Az Emmy-díjas Kyle Chandler (FNL), mellett ott van az Oscar-díjas Sissy Spacek, valamint az alakításával (ebben a sorozatban) 2015-ben Emmy-vel jutalmazott Ben Mendelsohn is, aki tényleg olyat tett le itt az asztalra, hogy már önmagában csak miatta is megéri megnézni ezt az évadot. Szenzációs. Nem sírós, de azért súlyos kövekkel játszanak benne…

[ 9. ] The Leftovers S02 / S032015 / 2017

Valakinek meglepő lehet, hogy a The Leftovers csupán ennyire a lista alján van, holott ez pont egy olyan széria, amelynek már az alapkoncepciója is mérhetetlenül szomorú. Képzeljük el, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnnek bizonyos barátaink, családtagjaink, kollégáink… A többi meg már történelem. Nem nagyon tudnék választani a második és harmadik évad között. A második izgalmasabb, pörgősebb, a harmadik meg inkább az érzések felkorbácsolására és a hangulatra ment rá.

[ 8. ] Halt and Catch Fire S042017

Itt az egyik nagy all-time kedvencemet köszönthetjük. Kockákról szóló sorozat. De nem úgy, ahogy a legtöbben gondolnák. A számítástechnika aranykorába visznek vissza bennünket a készítők – zseniális karakterekkel, drámákkal és hát egyfajta versenyfutással karöltve. Nem feltétlen tudnám konkrétan felsorolni – vagyis inkább néhány dologhoz kötni –, miért van ez a sorozat a listán, mindenesetre én nagyon szomorú voltam, hogy vége lett egy ilyen remek utazásnak. És hát azért persze voltak eléggé lehangoló momentumai is persze. Óriási hangulata van egyébként az egésznek. Sokan úgy vélik, hogy az AMC a Mad Men után támadt űrt akarta ezzel a sorozattal betölteni, de valamiért ez a sorozat nem lett annyira felkapott. A kritikusok kezdetben csak visszafogottan, majd aztán egyre lelkesebben viszonyultak ehhez a címhez. Olyannyira, hogy az utolsó, negyedik évad egészen a 92%-os metacritic átlagig meg sem állt. Imádtam azt, ahogy a sorozat felépítette magát, ahogyan – szinte minden létező elvárásra rálicitálva – évadról évadra jobb és jobb lett, pedig aztán én már az elején is nagyon szerettem. Egyébként meg szerintem nagyon motiváló ez a sztori ilyen karakterekkel, szinte már tényleg tettekre sarkallja az embert…

[ 7. ] The Americans S062018

Ezt a kémekről szóló sorozatot mindig is szerették a kritikusok. A harmadik szezontól kezdve minden egyes évad legalább 92%-öt kapott metacriticen. A hatodik és egyben utolsó pedig – szerintem – letaglózóan jó lett. Az utolsó két részre szavak nincsenek. Profi, hibátlan és hát szomorú egyveleg. Zsepit elő… Tényleg nem sokat tudok írni ide, meg nehéz is. Nyilván benne van, hogy egy random sorozat hatodik, utolsó évados, akár csak átlagos lezárása is meg tudja hatni az embert, mert hát ott van az az élmény (veszteség?), hogy ez most – ebben a formában – ennyi volt. Itt viszont ennél többről, sokkal többről van szó.

[ 6. ] Tear Along the Dotted Line S012021

Ez egy kakukktojás. Mert amennyire vicces olykor, annyira lehúzós is. Rövid kis sztori, nagyon jó figurákkal és problémákkal, és hát a főszereplő srác kicsit olyan, mint én. Itt már írtam róla korábban egyébként egy szösszenetet. Van egy komolyabb üzenete is a sorozatnak, amit szerencsére nem szájbarágósan adagolva, hanem laza, szinte természetesen könnyed módon tálaltak, de ettől még azért ha visszagondolok a történetre… Brr… Igen, itt sem maradt szem szárazon…

Az első öt helyezetthez kattints ide!