Címke American Crime 2015

Miért és hogyan lehet ennyire hatásos az American Crime (2015) első története?

Rendhagyó bejegyzés következik. Lehet több ilyen is lesz majd, mert izgalmas. Micsoda? Hát kibeszélni a címben megfogalmazott kérdéseket. Spoileres írás lesz, egyfajta személyes kis vallomás, ilyen-olyan gondolatok talán kissé kusza egyvelege – ez vagy nem érdekel senkit, vagy mégis. Nem tudom. A tovább gombra kattintva kitárgyalom a dolgokat, de tegyél meg egy szívességet magadnak… Nézd meg ennek a sorozatnak az első szezonját! A spoileres részig azért még pár gondolat…

Ha letudtad, akkor olvasd el ezt, vagy csak írd le ide, neked mit jelentett, tetszett-e, megérintett-e, és ha igen, akkor mennyire. Nem vagyok naív, lehet évekig nem ír ide senki, de ha egyszer mégis, hát örülni fogok neki. Én szóltam, hogy nézd meg! Életem egyik legmeghatározóbb mozgóképes élménye volt. Pedig aztán már láttam ezt-azt.. Lehet neked is az lenne. Szóval hajrá! Ha kell a neten fellelhető legjobb minőségben az első évad, írj ide [ unrealnoise@gmail.com ] egy email-t, és segítek beszerezni gyorsan, kényelmesen.

Miért írok mégis erről az élményről? Talán mert igazából jó érzéssel tölt el átgondolni mit láttam, mit éreztem. És kimondottan érdekes kicsit kiemeletezni a látottakat, hallottakat. Nem csak a saját, hanem bizonyos szinten a készítők szemszögéből is. Aztán lehet csak jó ezeket kiírni magamból zenehallgatás közben… De egyébként persze a fene se tudja. Nagy elemzést ennek ellenére senki ne vájon; a cselekményt sem fogom részletekbe menően taglalni; ha így tennék, egy kisregényt kellene írnom… Inkább a lényegre koncentrálok majd.

Amikor ezen sorokat írom, éppen az utolsó munkanap után vagyok; már éjfél van, 5 perc és 36 leszek, hehe. Azt vettem észre, hogy már harmadszor megy le egy lemez és még mindig csak majdnem sikerült elaludnom, de egyébként végig kattogok valamin. Nem mindig, de most igen. Kicsit fel vagyok pörögve. Holnap meg majd padlót fogok – már most látom. 😅 Hogy min agyalok? Pl. azon, mit is kellene még csinálni a három pihenős napban – a szokásos és tervezett dolgokon túl –, miről írjak, mit szerkesszek, és még mindenféle egyéb apróság és hülyeség. Néha annyira elkalandozok fejben, ötletekben, hogy esküszöm, lehet legközelebb felveszem diktafonnal azt, ami éppen eszembe jut, hogy még véletlen se felejtsem el…

Aztán ilyen visszatérő dolog ez az American Crime S01 is. Rendszeresen eszembe jut a sorozat. Pedig nem néztem újra még egy epizódját sem azóta, hogy letudtam. Majd eljön annak is az ideje. Szóval az van, hogy ma például Gabo81 írta meg, hogy végre letudták a barátnőjével az első évadot. Piszok kíváncsi voltam, hogy mennyire tetszik majd nekik, szóval többször jeleztem felé, hogy feltétlen írjon, ha megvolt. Rohadt türelmetlen voltam na. Jó, annyira azért nem ám… (Dede!) 😅 A vetítőtermes kollégám – bár a pilot epizódra 8 pontot adott –, lehet nem folytatta volna, ha a barátnőjének nem jön be az elejétől annyira. Én persze győzködtem, szinte finoman könyörögtem hogy nézze végig, és kimondottan bosszús is lettem volna, ha nem így tesz… (Oké, bevallom: megszakítottam volna vele minden kapcsolatot! 😅) De szerencsére a párja képében segítségre leltem. 😎 Aztán persze, csak “elkapta” a sorozat. Ma azt írta messengeren, hogy idézem: “Nagyon durva élmény volt.” És még megjegyzett valamit rá, de ezt majd később…

Ez az évad tényleg olyan élmény volt amely örökre velem marad, szinte belém égett. De ennél is tovább megyek: vannak olyan könyvek, filmek, sorozatok és zenék amelyeknek akár személyiségformáló hatása is lehet. Ha azt hinnék, hogy ez nagyon ritka, akkor ez igaz is, meg nem is. Gyerekként pl. a régi klasszikus Disney mesék (Aladdin, Az oroszlánkirály, A kis hableány, stb) üzenete egyértelmű volt. Hiszen mindenki láthatja ott is, hogy megéri jónak lenni (és hát velük is tud azonosulni a legtöbb gyerek; hiszen viccesek, jó fejek, kedvesek, miközben elesettek, adott esetben szegények is a pozitív figurák), a gonosz meg marad szimplán gonosz és boldogtalan, meg hát általában azért el is nyerik az ilyen karakterek a méltó büntetésüket. Igen, mesék. De olyan mesék amelyeket még bőven felnőttként is lehet értékelni, annak ellenére, hogy azért a végkifejletet illetően már szinte gyerekként is biztosak lehetünk benne, hogy nagy meglepetések nem fognak bennünket érni. De szórakoztatnak, olykor kifejezetten drámaiak is, miközben mindben van valamiféle nevelő célzat is.

Felnőttként az ilyen hatások tompulva csapódnak le bennünk, hiszen rengeteg mindent átéltünk már, valaki így, valaki úgy. És bizony az idő is egyre kevesebb a munka és – sokaknál – a család mellett. Plusz az ingerküszöbünk is sokkal magasabban van. De azért még be tudnak találni bizonyos dolgok. Akár azért, mert valamiben viszont látod magad, és ezzel tudatosítod, hogy igen, csak nem vagyok ezzel egyedül a világban, akár azért, mert bizonyos produkciók olyan mélyre eldugott és elásott érzéseket is képesek újra a felszínre hozni – és akár ott is tartani –, hogy az ember olykor képes saját magán is meglepődni…

Az American Crime nem csak egy egyszerű hullámvasút, amely hatással tud lenni az érzelmeidre, hanem bizony akár meg is erősíthet. Átértékelhetsz tőle dolgokat. Hihet és erőt is adhat. Csak engednek kell neki. És magadnak is…

Szóval akkor a tovább mögött spoileres kis kibeszélő a részemről.

Tovább

All Hope is Lost – American Crime

Tegnap volt időm, kedvem és lelkesedésem, aztán nekiálltam egy kép elkészítésének. Persze amikor bármit is csinálhatsz, akkor nehéz néha ténylegesen is nekiesni valaminek. Kisfiús zavaromban azt kérdeztem magamtól, hogy kell ez nekem? Hát kellett… 😅 Ugye minden kezdet nehéz, hát majdnem ez is túlságosan az volt… Hirtelen azt sem tudtam, hogyan fogjak hozzá, mi lesz belőle… Alapanyagom sem volt még, és hát a képszerkesztő programot is most szándékoztam először használni… De most már elmondhatom, hogy valóban valami ilyesmit szerettem volna, és nem is áll olyan távol az eredmény a kigondolt koncepcióhoz képest. Főszerepben ismét Aubry… 😟🙃

4-5 óra volt összességében összehozni. És 60 rétegből állt meg végül is az eredmény. Két kép felhasználásával a sorozatból. Tegnap – mint említettem – először használtam Mac-en az Affinity Photo-t, aztán gondoltam legyen meg egy éles teszt gyorsan. Hát szoknom, tanulnom kell még, de azért valamennyire kiismerem már magam…

A képet le tudjátok tölteni nagy méretben. Innen. ( 3508×4071 / 300 DPI / 9.3 MB )

A sorozatból kinyert képek a neten fellelhető legjobb minőségű anyagból származnak (épp elég volt ilyet is találni), de sajnos akkor is csak ennyire futotta. Az American Crime még nincs kint 4K-s, HDR verzióban, de még BR lemezen sem… Biztos nem is lesz jó ideig még. És igen, még nem vettem képet sehonnan. Jól át kell gondolnom majd melyik(ek) (?) is legye(nek) azok, amelyekért kiadok egy kis pénzt.

Forbrydelsen [ Egy gyilkos ügy ] – S01 – 2007-2012

20 rész. 20 nap nyomozás. Egy bonyolult, sötét, szomorú ügy. Ha egy krimit nézel meg életedben – mert nem feltétlen a te műfajod, vagy csupán kevés az időd –, akkor én azt mondom, hogy legyen ez az. Meg az American Crime (2015) első évadja persze. Onnantól kezdve viszont esélyes, hogy a műfaj rajongója leszel…

Szeretem amikor tudom, hogy valami nagyon tetszhet, aztán mégsem kapkodok vele, félreteszem, lélekben ott őrzöm, aztán amikor szükségem van rá nagyon, vagy úgy érzem, hogy itt az ideje valaminek, akkor elő tudok venni még olyan dolgokat, mint mondjuk ez a dán sorozat.

Az amerikai feldolgozásért nagyon odáig voltam; nem véletlen az egyik valaha volt legnagyobb kedvencem mai napig. És hát pont ezért is tartottam egy kicsit az eredetitől. Meg ugye egy ideje hiányzik nekem egy The Killing szintjén mozgó krimisorozat. Igazából nem is tudom van-e most bármi igazán jó, ebben a műfajban utazó széria. Nem nagyon. Nincs most már Sons of Anarchy, Justified, The Americans, stb… Igen, van még Fargo meg True Detective – még ha csak nagyon csordogálósan is jönnek az új évadok –, meg néha betalálnak pár ütős miniszériával, olyanokkal mint pl. a The Night of vagy a Mare of Easttown. Aztán ennyi. Szóval elkezdtem nézni a dán eredetit, és már az első rész elkapott, pedig nagyjából minden úgy történt ahogy számítottam rá, leszámítva persze a talán nem is olyan apró különbségeket az eredeti és a feldolgozás között.

Az első epizód esetében is szembeötlő volt, hogy itt bizony ez azért messze nem ugyanolyan hangulatú lesz, mint az AMC sorozata esetében megszokhattuk. Igen, nyilván lehúzós ez is, de máshogy. A feldolgozásban egyszerűen úgy érzem, hogy jobban rámentek az érzelmekre, több az elnyújtott, kisírós jelenet, de ez néha szerintem már túl sok is, és majdnem kontraproduktívvá is válik – legalábbis sokat már nem tesz hozzá az élményhez magához. (Ezzel azt akarom mondani, hogy számomra nem az a lényeg mennyit sírnak a képernyőn, hanem az, hogy én “elbőgöm-e magam”, és ha igen, akkor mennyire…) Ebből adódik, hogy bizony vágtam volna néhány jeleneten a The Killing első két évadjában, de ettől persze így is a valaha volt legjobbak között a helyük. Még mielőtt kavarodás lenne a fejekben, ezeket ugye – mint írtam –, az amerikai adaptációra értem.

A dán verzió, a Forbrydelsen ehhez képest bizony nyersebb. Hidegebb és ridegebb. Nem feltétlen célja önmagában felkavarni; nem akar egyre közelebb és közelebb taszítani a szakadék széléhez, amikor már egyébként is leugrani sétáltál oda… De hogy akkor élményként mégis mennyire tud mást nyújtani, ha a sztorit meg ismertem? (Pontosabban azt hittem ismerem, de erre még visszatérünk…) Hát ez a fajta szerintem realisztikusabb (?) megközelítés máshogy viseli meg az embert. És akkor itt gondoljon mindneki arra, amire csak akar. Ebben a sorozatban mintha mindenkit kétségek gyötörnének, és szinte senki sem találná igazán a helyét a világban.

De tovább folytatva a gondolatmenetet, ugye a másik fontos aspektusa – amely feltétlen szükséges a két sorozat megítéléséhez – a már említett, történetben gyökeredző különbségekből adódik. De mennyi is az annyi? Mikor válik ez nyilvánvalóvá? Hát a két nyomozó karakterét illetően hamar világossá válik egy nagyobb változtatás. De ez a történetre önmagában akkora hatással talán nincs. Én viszont jó jelnek vettem, hogy nem egy az egyben ugyanaz a kettő; izgalommal töltött el, hogy így mennyire fog működni kettejük dinamikája, kémiája. A cselekmény szerkezeti váza nagyjából ugyanaz, de egy idő után, amikor már sorozatban – kicsit eltérően – rakódnak egymásra az apróbb építőkockák, a végére már egészen markáns eltéréseket is tud produkálni az első évad. És ez így is van jól, és így is logikus.

De hogy milyen a sorozat maga? Aki nem látta még egyiket sem, annak nem nagyon tudnám elmondani melyikkel kezdje. Nekem jól működik az amerikai után a dán verzió. Nem tudom fordítva mennyire adná. Talán ugyanígy. Igazából az a legnagyobb “kérdés” számomra, hogy merre tovább, és hogyan. Ha az európai sorozat hozza továbbra is ezt a szintet a második, harmadik évadban, akkor nagy gond nem lesz, még akár új legnagyobb kedvencem is lehet összességében. Bár nehéz lesz neki, mert a The Killing harmadik szezonját nem tudnám eleget dícsérni…

A Forbrydelsen egyébként egy érdekes koncepció. A bűntényből magából alig látunk valamit. Igazából annyira talán nincs is kiért izgulni. Egy ideig legalábbis. Persze igen, szeretnéd tudni az igazságot, valaki szimpatikusabb, valaki nem, aztán elkezdesz szorítani egyes karakterekért. Mert hát többnek is vannak kisebb-nagyobb problémái; bizonyos dolgok felszínre kerülése tényleg szinte elementáris erővel hathatnak az arra fogékonyakra.

A sorozat utolsó 5 részére úgy pattintottam 10/10-et, hogy szemem sem rebbent. Ezt annyira magaménak érzem, annyira nekem készült – lelkileg és hangulatilag –, hogy egyszerűen nem tudok kevesebbet adni. A történetben pedig ahogy már említettem, vannak igenis meglehetősen markáns eltérések, az évad feléig én konkrétan azt hittem tudom ki a tettes, de aztán elbizonytalanodtam… És azt mondanom sem kell, hogy ez aztán mennyire bevonzott. Mert nekem a végére talán ez az évad még jobban is tetszett, mint a számomra sokáig hivatkozási alapként szolgáló AMC-s feldolgozás első két etapja.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a dán verzió nem egy rövid sorozat. A részek rendszeresen az egy órát nyaldossák. És hát ugye 20 részes az első évad. De ez ne riasszon el senkit. Amit Seattle-ben két évad alatt meséltek el, azt itt letudták egy hosszú etap során. Szerintem minden percéért megérte. Annyi csúcspont volt az utolsó öt részben, hogy azt hittem már kifullad a végére. De nem, határozottan nem így lett. És ha valaki 20 rész után abbahagyná (mondjuk miért is tenné), hát az bátran megteheti, mert normálisan le lett zárva ez az évad.

A Forbrydelsen hatását azzal tudnám a legjobban körülírni, hogy például amikor vége lett mindennek, volt egy totál hétköznapi jelenetsor benne – eltalált kameraszögből, remek “fényekkel” és zenével kísérve –, és engem ettől konkrétan a hideg kirázott. Mondom még egyszer: akkor, amikor már kiderült minden. És nem öt másodpercen át, hanem majd fél percen keresztül.

Lehet valakinek ez egy túlcsavart történet lesz, de szerintem meg szépen logikusan összeáll minden, és az ember az évad végeztével sem érzi azt, hogy átverték. Nem tudnám azt mondani, hogy ezt az ügyet egyszerűbben meg lehetett volna oldani, ha így vagy úgy közelítenek meg benne bizonyos dolgokat. És ugye én imádom az összetett dolgokat. Ehhez képest a True Detective első évadja szinte már faék egyszerűségű…

Az, ahogyan ebben az évadban a rétegek egymásra rakódnak egészen zseniális. A nyomozás, a politika, a magánélet, a nyilvánosság kérdése, és még az élet számtalan területének megannyi finomsága annyira szépen megfér egymás mellett – egymást kiegészítve –, hogy azt már tanítani kellene.

Annyira adta ez az élmény, hogy emiatt – meg az American Crime miatt – konkrétan kitaláltam a lakásba valami olyan dekorációs ötletet, amellyel az emberek többsége nem hogy nem rendelkezik, de talán eszükbe sem jutna. Majd egyszer megmutatom a blogon, ha kész lesz. De ezt aztán tényleg meg kell tervezni és bizony ehhez lehet sokat kell majd kutatni is, meg be is kell hozzá szerezni pár “apróságot” még…

Hosszú oldalakat tudnék még írni Søren Sveistrup sorozatával kapcsolatosan, de kár lenne vesződni vele, és nem is szeretnék többet elárulni, mint ami feltétlenül szükséges. A végére talán még egy olyan apróság, hogy a Sarah Lund-ot alakító Sofie Gråbøl személyében megkaptam a valaha volt legkedvencebb nyomozónőmet is. Ennél többet mégis mit adhat egy sorozat? A pontszám nem is lehet kérdéses…

10/10

Csak kreatívan – American Crime – 2015 – S01 – poszter

Ugye be akarok szerezni egy American Crime Season 01 posztert. Azt amelyen Caitlin Gerard és Elvis Nolasco, azaz Aubry és Carter szeretgetik egymást. Mármint akartam. Be is fogom még valamikor, de nem úgy ahogy gondoltam. Az amit én szeretnék sehol nem kapható… Jó minőségű kép meg nincs belőle – csak úgy – ingyen a neten. Alamy-n szerencsére aztán megtaláltam majdnem azt a képet, amit keresek, illetve az az is – csak fekvőben. És szinte “apróért”. Már ahhoz képest apróért, hogy a Getty Images-en ugyanez a kép 475 Euro normális minőségben. És oké, jobb minőségű a Getty fotója, de az én kis lakásomba – meg még a következőbe is –, bőven tökéletes lesz az előbbi is.

De a lényeg, hogy gondoltam készítek egy saját posztert is. Nem is egyet. Majd ahogy érzem és kedvem van. Nem csak erről, hanem amiről éppen kedvem van. Ezek készítéséhez még rajzolni sem kell tudni, hiszen a legtöbb plakát egyébként is hozott anyag felhasználásból születik. Annyi ötletem van, hogy csak na, és rohadt rendes leszek, mert a legjobb minőgében is letölthető mindenkinek. (Nem mintha annyira kellene valakinek persze, de aztán ki tudja még..!)

Itt van hát az első.

Nagy felbontású kép letöltéséért kattints ide. (Link javítva!)

If you want to download this American Crime poster of the best quality, click here please. (The link has been fixed!)

The size of the picture: 4140 x 5520 230 DPI (5.6 MB)