Címke The Killing US

Forbrydelsen [ Egy gyilkos ügy ] – S03 – 2007-2012

A harmadik és egyben utolsó évaddal eléggé meg tudtak lepni a dánok. Ezúttal pörgősebb, izgalmasabb, igazi és valóban komoly téttel operáló történetet sikerült letenniük az asztalra, amely aztán persze – Forbrydelsen-re jellemző módon – ezúttal sem sokszor késztetett mosolygásra. Ennek ellenére az írok képesek voltak – már ezen szezon kezdetétől fogva – még kiemeltebb szerepbe helyezni a kedvenc nyomozónőmet.

A cselekmény a szokásos módon indul, találnak valamit, aztán elindul a nyomozás, kutakodás. A csavar az a dologban, hogy közben történik még valami… És innentől kezdve válik igazán érdekessé a dolog, mert mint fent említettem, így már nem csak az a kérdés, mi történt a múltban, hanem az is, hogy mi történik a jelenben, illetve mindez mit eredményezhet a jövőre tekintve…

Most aztán tényleg dilemmák sorával szembesülnek a karakterek. És ezen – gyakran igazán szorult – helyzetüket nem csak a munkájuknak, és az abban meghozott akár téves döntéseiknek köszönhetik… A magánéletre bár továbbra sem sok időt fecsérelnek a készítők, de azért nem panaszkodhatunk ilyen tekintetben – pláne a korábbi évadokat elnézve. Igazából kifejezetten elégedett vagyok az itt látottakkal. Szegény Lund olykor annyira “esetlen” továbbra is, hogy kifejezetten szomorú lettem tőle. Mármint úgy értve, hogy sajnáltam. Nem csoda mondjuk, elég sokmindent átélt már, és nyilván az sem segít neki, hogy egy csomó mindent saját magának köszönhet. Az meg rajtam nem segített, hogy bizonyos dolgokat – már amit a fejéhez vágtak –, akár mondhatták volna nekem is. Arról már nem is beszélve, hogy némelyik kritikára mintha én válaszoltam és reagáltam volna helyette… Persze nincs ebben semmi különös, ezzel kapcsolatosan biztos számlálatlanul sok sorozatrajongó érez hasonlóan. De ettől még tény, hogy működtek, és finom részletek képében, apránként egészítették ki a magát a krimit. A sorozat így aztán nem tévesztett fókuszt; továbbra sincs egyetlen egy töltelék rész sem.

Az sztori maga pedig… Hát az ismét kemény volt. És az egyik “kedvenc témámat” dolgozta fel. Továbbra is jéghideg és sötét ez a világ, de közben meglepően érzékenyen érintő darabbá is vált. Mindezek mellett pedig kézzel fogható feszültséggel és rengeteg megválaszolatlan kérdéssel tarkított, összetett és bonyolult ügy rajzolódik ki előttünk – ebben a már-már pszichothrillernek is beillő történetben.

Egy igazi kis visszaszámlálás ez; versenyfutás az információkért, a nyomokért, és hát leginkább egy életért magáért – egy lehetőségért, a remény életben tartásáért. Annak ellenére, hogy meglepően sodró lendülettel indítanak, valahogy sikerült elérniük, hogy egy pillanatra se üljön le a történet. Mindezekből szerencsére nem az következik, hogy kapkodó, elemeiben vagy szerkezetében széteső, a szálakat inkonzisztens módon kezelő percekkel támasztják és foltozzák a lendületes sztoriban tátongó – esetleges – apróbb lyukakat. Esetleges, mert én nem nagyon találkoztam ilyen momentumokkal. A nyomozás ismét végtelenül következetes és hiteles módon zajlott – dacára annak –, hogy a nyomozók munkáját árgus szemekkel figyelték nem csak a politikusok, hanem a befolyásos hozzátartozók is. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem hibáztak volna, sőt…

A kérdés, ami engem is nagyon foglalkoztatott, hogy hogyan és mikor lesz lezárva ez a dráma. Hát ilyen tekintetben sem kellett csalódnom, szerintem meglehetősen felkavaró befejezést kaptunk. Nehéz rá igazán mit mondani, mert amikor a sorsdöntő pillanatokra gondolok, egymás után pattannak ki bizonyos gondolatok – kérdőjelek és felkiáltójelek társaságában – a fejemből; úgy, mintha én magam is a sorozat és az ügy részese lennék. És a Forbrydelsen ebben a legjobb. Ízelítőt kapunk abból, milyen is lehet jelvénnyel a kezünkben dolgozni, állandóan nyomás alatt lenni, a munkától gyakran egy percre sem szabadulni. Nem mondanám, hogy annyira élvezetes lehet… Kétségtelen, hogy a győzelem, a megoldás és az igazság felszínre hozása mindennél többet érhet. De valóban így is van? Akkor is ha ennek aztán nagyon komoly ára lehet?

Nekem ez a kedvenc évadom a háromból. Megmosolyogtató valahol, hogy a The Killingnél (US) is a harmadik lett a favoritom. Nagyon örültem egyébként, hogy ismét nem – egy az egyben – lett lemásolva a sztori; van ami megegyezik, egy csomó minden meg nem. Egy valami biztos viszont; nem ettől látom majd összességében szebbnek és jobbnak a világot…

10/10

Forbrydelsen [ Egy gyilkos ügy ] – S01 –2007-2012

20 rész. 20 nap nyomozás. Egy bonyolult, sötét, szomorú ügy. Ha egy krimit nézel meg életedben – mert nem feltétlen a te műfajod, vagy csupán kevés az időd –, akkor én azt mondom, hogy legyen ez az. Meg az American Crime (2015) első évadja persze. Onnantól kezdve viszont esélyes, hogy a műfaj rajongója leszel…

Szeretem amikor tudom, hogy valami nagyon tetszhet, aztán mégsem kapkodok vele, félreteszem, lélekben ott őrzöm, aztán amikor szükségem van rá nagyon, vagy úgy érzem, hogy itt az ideje valaminek, akkor elő tudok venni még olyan dolgokat, mint mondjuk ez a dán sorozat.

Az amerikai feldolgozásért nagyon odáig voltam; nem véletlen az egyik valaha volt legnagyobb kedvencem mai napig. És hát pont ezért is tartottam egy kicsit az eredetitől. Meg ugye egy ideje hiányzik nekem egy The Killing szintjén mozgó krimisorozat. Igazából nem is tudom van-e most bármi igazán jó, ebben a műfajban utazó széria. Nem nagyon. Nincs most már Sons of Anarchy, Justified, The Americans, stb… Igen, van még Fargo meg True Detective – még ha csak nagyon csordogálósan is jönnek az új évadok –, meg néha betalálnak pár ütős miniszériával, olyanokkal mint pl. a The Night of vagy a Mare of Easttown. Aztán ennyi. Szóval elkezdtem nézni a dán eredetit, és már az első rész elkapott, pedig nagyjából minden úgy történt ahogy számítottam rá, leszámítva persze a talán nem is olyan apró különbségeket az eredeti és a feldolgozás között.

Az első epizód esetében is szembeötlő volt, hogy itt bizony ez azért messze nem ugyanolyan hangulatú lesz, mint az AMC sorozata esetében megszokhattuk. Igen, nyilván lehúzós ez is, de máshogy. A feldolgozásban egyszerűen úgy érzem, hogy jobban rámentek az érzelmekre, több az elnyújtott, kisírós jelenet, de ez néha szerintem már túl sok is, és majdnem kontraproduktívvá is válik – legalábbis sokat már nem tesz hozzá az élményhez magához. (Ezzel azt akarom mondani, hogy számomra nem az a lényeg mennyit sírnak a képernyőn, hanem az, hogy én “elbőgöm-e magam”, és ha igen, akkor mennyire…) Ebből adódik, hogy bizony vágtam volna néhány jeleneten a The Killing első két évadjában, de ettől persze így is a valaha volt legjobbak között a helyük. Még mielőtt kavarodás lenne a fejekben, ezeket ugye – mint írtam –, az amerikai adaptációra értem.

A dán verzió, a Forbrydelsen ehhez képest bizony nyersebb. Hidegebb és ridegebb. Nem feltétlen célja önmagában felkavarni; nem akar egyre közelebb és közelebb taszítani a szakadék széléhez, amikor már egyébként is leugrani sétáltál oda… De hogy akkor élményként mégis mennyire tud mást nyújtani, ha a sztorit meg ismertem? (Pontosabban azt hittem ismerem, de erre még visszatérünk…) Hát ez a fajta szerintem realisztikusabb (?) megközelítés máshogy viseli meg az embert. És akkor itt gondoljon mindneki arra, amire csak akar. Ebben a sorozatban mintha mindenkit kétségek gyötörnének, és szinte senki sem találná igazán a helyét a világban.

De tovább folytatva a gondolatmenetet, ugye a másik fontos aspektusa – amely feltétlen szükséges a két sorozat megítéléséhez – a már említett, történetben gyökeredző különbségekből adódik. De mennyi is az annyi? Mikor válik ez nyilvánvalóvá? Hát a két nyomozó karakterét illetően hamar világossá válik egy nagyobb változtatás. De ez a történetre önmagában akkora hatással talán nincs. Én viszont jó jelnek vettem, hogy nem egy az egyben ugyanaz a kettő; izgalommal töltött el, hogy így mennyire fog működni kettejük dinamikája, kémiája. A cselekmény szerkezeti váza nagyjából ugyanaz, de egy idő után, amikor már sorozatban – kicsit eltérően – rakódnak egymásra az apróbb építőkockák, a végére már egészen markáns eltéréseket is tud produkálni az első évad. És ez így is van jól, és így is logikus.

De hogy milyen a sorozat maga? Aki nem látta még egyiket sem, annak nem nagyon tudnám elmondani melyikkel kezdje. Nekem jól működik az amerikai után a dán verzió. Nem tudom fordítva mennyire adná. Talán ugyanígy. Igazából az a legnagyobb “kérdés” számomra, hogy merre tovább, és hogyan. Ha az európai sorozat hozza továbbra is ezt a szintet a második, harmadik évadban, akkor nagy gond nem lesz, még akár új legnagyobb kedvencem is lehet összességében. Bár nehéz lesz neki, mert a The Killing harmadik szezonját nem tudnám eleget dícsérni…

A Forbrydelsen egyébként egy érdekes koncepció. A bűntényből magából alig látunk valamit. Igazából annyira talán nincs is kiért izgulni. Egy ideig legalábbis. Persze igen, szeretnéd tudni az igazságot, valaki szimpatikusabb, valaki nem, aztán elkezdesz szorítani egyes karakterekért. Mert hát többnek is vannak kisebb-nagyobb problémái; bizonyos dolgok felszínre kerülése tényleg szinte elementáris erővel hathatnak az arra fogékonyakra.

A sorozat utolsó 5 részére úgy pattintottam 10/10-et, hogy szemem sem rebbent. Ezt annyira magaménak érzem, annyira nekem készült – lelkileg és hangulatilag –, hogy egyszerűen nem tudok kevesebbet adni. A történetben pedig ahogy már említettem, vannak igenis meglehetősen markáns eltérések, az évad feléig én konkrétan azt hittem tudom ki a tettes, de aztán elbizonytalanodtam… És azt mondanom sem kell, hogy ez aztán mennyire bevonzott. Mert nekem a végére talán ez az évad még jobban is tetszett, mint a számomra sokáig hivatkozási alapként szolgáló AMC-s feldolgozás első két etapja.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a dán verzió nem egy rövid sorozat. A részek rendszeresen az egy órát nyaldossák. És hát ugye 20 részes az első évad. De ez ne riasszon el senkit. Amit Seattle-ben két évad alatt meséltek el, azt itt letudták egy hosszú etap során. Szerintem minden percéért megérte. Annyi csúcspont volt az utolsó öt részben, hogy azt hittem már kifullad a végére. De nem, határozottan nem így lett. És ha valaki 20 rész után abbahagyná (mondjuk miért is tenné), hát az bátran megteheti, mert normálisan le lett zárva ez az évad.

A Forbrydelsen hatását azzal tudnám a legjobban körülírni, hogy például amikor vége lett mindennek, volt egy totál hétköznapi jelenetsor benne – eltalált kameraszögből, remek “fényekkel” és zenével kísérve –, és engem ettől konkrétan a hideg kirázott. Mondom még egyszer: akkor, amikor már kiderült minden. És nem öt másodpercen át, hanem majd fél percen keresztül.

Lehet valakinek ez egy túlcsavart történet lesz, de szerintem meg szépen logikusan összeáll minden, és az ember az évad végeztével sem érzi azt, hogy átverték. Nem tudnám azt mondani, hogy ezt az ügyet egyszerűbben meg lehetett volna oldani, ha így vagy úgy közelítenek meg benne bizonyos dolgokat. És ugye én imádom az összetett dolgokat. Ehhez képest a True Detective első évadja szinte már faék egyszerűségű…

Az, ahogyan ebben az évadban a rétegek egymásra rakódnak egészen zseniális. A nyomozás, a politika, a magánélet, a nyilvánosság kérdése, és még az élet számtalan területének megannyi finomsága annyira szépen megfér egymás mellett – egymást kiegészítve –, hogy azt már tanítani kellene.

Annyira adta ez az élmény, hogy emiatt – meg az American Crime miatt – konkrétan kitaláltam a lakásba valami olyan dekorációs ötletet, amellyel az emberek többsége nem hogy nem rendelkezik, de talán eszükbe sem jutna. Majd egyszer megmutatom a blogon, ha kész lesz. De ezt aztán tényleg meg kell tervezni és bizony ehhez lehet sokat kell majd kutatni is, meg be is kell hozzá szerezni pár “apróságot” még…

Hosszú oldalakat tudnék még írni Søren Sveistrup sorozatával kapcsolatosan, de kár lenne vesződni vele, és nem is szeretnék többet elárulni, mint ami feltétlenül szükséges. A végére talán még egy olyan apróság, hogy a Sarah Lund-ot alakító Sofie Gråbøl személyében megkaptam a valaha volt legkedvencebb nyomozónőmet is. Ennél többet mégis mit adhat egy sorozat? A pontszám nem is lehet kérdéses…

10/10