Címke kibeszélő

Miért és hogyan lehet ennyire hatásos az American Crime (2015) első története?

Rendhagyó bejegyzés következik. Lehet több ilyen is lesz majd, mert izgalmas. Micsoda? Hát kibeszélni a címben megfogalmazott kérdéseket. Spoileres írás lesz, egyfajta személyes kis vallomás, ilyen-olyan gondolatok talán kissé kusza egyvelege – ez vagy nem érdekel senkit, vagy mégis. Nem tudom. A tovább gombra kattintva kitárgyalom a dolgokat, de tegyél meg egy szívességet magadnak… Nézd meg ennek a sorozatnak az első szezonját! A spoileres részig azért még pár gondolat…

Ha letudtad, akkor olvasd el ezt, vagy csak írd le ide, neked mit jelentett, tetszett-e, megérintett-e, és ha igen, akkor mennyire. Nem vagyok naív, lehet évekig nem ír ide senki, de ha egyszer mégis, hát örülni fogok neki. Én szóltam, hogy nézd meg! Életem egyik legmeghatározóbb mozgóképes élménye volt. Pedig aztán már láttam ezt-azt.. Lehet neked is az lenne. Szóval hajrá! Ha kell a neten fellelhető legjobb minőségben az első évad, írj ide [ unrealnoise@gmail.com ] egy email-t, és segítek beszerezni gyorsan, kényelmesen.

Miért írok mégis erről az élményről? Talán mert igazából jó érzéssel tölt el átgondolni mit láttam, mit éreztem. És kimondottan érdekes kicsit kiemeletezni a látottakat, hallottakat. Nem csak a saját, hanem bizonyos szinten a készítők szemszögéből is. Aztán lehet csak jó ezeket kiírni magamból zenehallgatás közben… De egyébként persze a fene se tudja. Nagy elemzést ennek ellenére senki ne vájon; a cselekményt sem fogom részletekbe menően taglalni; ha így tennék, egy kisregényt kellene írnom… Inkább a lényegre koncentrálok majd.

Amikor ezen sorokat írom, éppen az utolsó munkanap után vagyok; már éjfél van, 5 perc és 36 leszek, hehe. Azt vettem észre, hogy már harmadszor megy le egy lemez és még mindig csak majdnem sikerült elaludnom, de egyébként végig kattogok valamin. Nem mindig, de most igen. Kicsit fel vagyok pörögve. Holnap meg majd padlót fogok – már most látom. 😅 Hogy min agyalok? Pl. azon, mit is kellene még csinálni a három pihenős napban – a szokásos és tervezett dolgokon túl –, miről írjak, mit szerkesszek, és még mindenféle egyéb apróság és hülyeség. Néha annyira elkalandozok fejben, ötletekben, hogy esküszöm, lehet legközelebb felveszem diktafonnal azt, ami éppen eszembe jut, hogy még véletlen se felejtsem el…

Aztán ilyen visszatérő dolog ez az American Crime S01 is. Rendszeresen eszembe jut a sorozat. Pedig nem néztem újra még egy epizódját sem azóta, hogy letudtam. Majd eljön annak is az ideje. Szóval az van, hogy ma például Gabo81 írta meg, hogy végre letudták a barátnőjével az első évadot. Piszok kíváncsi voltam, hogy mennyire tetszik majd nekik, szóval többször jeleztem felé, hogy feltétlen írjon, ha megvolt. Rohadt türelmetlen voltam na. Jó, annyira azért nem ám… (Dede!) 😅 A vetítőtermes kollégám – bár a pilot epizódra 8 pontot adott –, lehet nem folytatta volna, ha a barátnőjének nem jön be az elejétől annyira. Én persze győzködtem, szinte finoman könyörögtem hogy nézze végig, és kimondottan bosszús is lettem volna, ha nem így tesz… (Oké, bevallom: megszakítottam volna vele minden kapcsolatot! 😅) De szerencsére a párja képében segítségre leltem. 😎 Aztán persze, csak “elkapta” a sorozat. Ma azt írta messengeren, hogy idézem: “Nagyon durva élmény volt.” És még megjegyzett valamit rá, de ezt majd később…

Ez az évad tényleg olyan élmény volt amely örökre velem marad, szinte belém égett. De ennél is tovább megyek: vannak olyan könyvek, filmek, sorozatok és zenék amelyeknek akár személyiségformáló hatása is lehet. Ha azt hinnék, hogy ez nagyon ritka, akkor ez igaz is, meg nem is. Gyerekként pl. a régi klasszikus Disney mesék (Aladdin, Az oroszlánkirály, A kis hableány, stb) üzenete egyértelmű volt. Hiszen mindenki láthatja ott is, hogy megéri jónak lenni (és hát velük is tud azonosulni a legtöbb gyerek; hiszen viccesek, jó fejek, kedvesek, miközben elesettek, adott esetben szegények is a pozitív figurák), a gonosz meg marad szimplán gonosz és boldogtalan, meg hát általában azért el is nyerik az ilyen karakterek a méltó büntetésüket. Igen, mesék. De olyan mesék amelyeket még bőven felnőttként is lehet értékelni, annak ellenére, hogy azért a végkifejletet illetően már szinte gyerekként is biztosak lehetünk benne, hogy nagy meglepetések nem fognak bennünket érni. De szórakoztatnak, olykor kifejezetten drámaiak is, miközben mindben van valamiféle nevelő célzat is.

Felnőttként az ilyen hatások tompulva csapódnak le bennünk, hiszen rengeteg mindent átéltünk már, valaki így, valaki úgy. És bizony az idő is egyre kevesebb a munka és – sokaknál – a család mellett. Plusz az ingerküszöbünk is sokkal magasabban van. De azért még be tudnak találni bizonyos dolgok. Akár azért, mert valamiben viszont látod magad, és ezzel tudatosítod, hogy igen, csak nem vagyok ezzel egyedül a világban, akár azért, mert bizonyos produkciók olyan mélyre eldugott és elásott érzéseket is képesek újra a felszínre hozni – és akár ott is tartani –, hogy az ember olykor képes saját magán is meglepődni…

Az American Crime nem csak egy egyszerű hullámvasút, amely hatással tud lenni az érzelmeidre, hanem bizony akár meg is erősíthet. Átértékelhetsz tőle dolgokat. Hihet és erőt is adhat. Csak engednek kell neki. És magadnak is…

Szóval akkor a tovább mögött spoileres kis kibeszélő a részemről.

Tovább