Ha hiszel a sorsban, a végzetben, ha nem… Te veled is biztos történtek már olyan dolgok, amelyek elbizonytalaníthattak, és azt mondtad magadban, hogy ekkora véletlenek márpedig nem lehetnek. Ha hiszel a szerelemben, ha nem, ezután a sorozat után valószínűleg – szomjazva – hinni akarsz majd mindkettőben…

Hol is kezdjem… (Az elején gondolom.) Szóval szeretem a romantikus dolgokat. Imádtam az One Spring Night [ Egy tavaszi éjszaka ] c. sorozatot, ahogyan az Our Beloved Summer [ Egy felejthetetlen nyár ] és a Twenty Five Twenty One [ Huszonöt, huszonegy ] is nagyon nagy kedvenceim lettek, a következő választásom nem is lehetett volna más, mint az egyik, ha nem a legnépszerűbb dél-koreai sorozat, a Crash Landing on You.

A rengeteg értékelés, a magas pontszámok (8.7-es IMDb átlag), valamint egy remek plakát szintén hozzájárult ahhoz az érzéshez, hogy nekem ezt látnom kell. Kicsit azonban mást kaptam, mint vártam; bizonyos téren többet, máshonnan nézve meg kevesebbet, de szerencsére nem kellett csalódnom. Sőt… De nem is kertelek tovább. Nem szeretek „spoilerrel” indítani, de úgy gondolom, hogy ezzel az információval mindenki találkozik (és egyébként is hamar nyilvánvalóvá válik), aki akár csak szemet is vet ezen drámára… Szóval a sorozat alaphelyzete az, hogy van egy kimondottan gazdag és szép dél-koreai hölgy, aki egy balszerencsés véletlennek (sorsnak?) köszönhetően – siklóernyőzés után – a demilitarizált övezet északi felén tér magához. Izgalmas felütés, mit ne mondjak.

Innentől aztán mindenki el tudja képzelni, mi vár(hat) rá. De nem kell félni, mert mégsem minden olyan egyszerű, mint ahogyan azt mi elképzelnénk. Hiszen bár azt gondolhatnánk, hogy bizonyos körök már az esemény bekövetkeztével lefutottak, azért bőven tartogatnak számunkra még meglepetéseket és kincseket a készítők. Pl. vegyük szépen sorra, hogy milyen fontos, de egyszerű kérdések merülnek fel bennünk – a balszerencsés földet érés után… Mi lesz a lánnyal? Megölik? Börtön vár rá? Valaki segít neki? Visszajut? Ha igen, hogyan és mikor? Milyen áldozatok árán? Mi történik közben ott lent, délen? A családja mit reagál? A testvérei mennyire várják majd haza, tudva, hogy a pozíciója megüresedett? És akkor ez még mindig csak a felszínes kapargatása a dolgoknak.

Hogy mi lehet legfőbb vonzereje a sorozatnak? Talán az, ahogyan a műfajokat „keveri”. Ebben aztán mindenki talál magának valót. Műfajok terén a dráma, a komédia, a romantika, valamint a kaland talán az, amelyik a legjobban meghatározza a sorozatot. Ezzel persze sokat nem segítettem – tudom –, de ezek körül tényleg mind fokozottan jelen van az epizódokban. Hogy ezt a műfaji kavalkádot aztán mennyire sikerült jól abszolválni? Annyira, hogy talán jobban nem is lehetett volna. Az utolsó néhány epizód során konkrétan a térdem csapkodtam a humoros jelenetek láttán. Aztán pár órával később meg már a pityergés kerülgetett. (Még ha csak kerülgetett volna… 😅) Mit ne mondjak, tényleg szépen nézhettem ki… De szerencsére legalább maga a sorozat szép volt. Mármint tényleg látszik, hogy van benne pénz, idő, munka, lelkesedés. Szerintem itt a készítők tényleg azt és úgy csinálhattak amit és ahogyan csak szerettek volna. Hatalmas élmény lehetett nem csupán leforgatni, hanem megírni is bizonyos jeleneteket. És ez tényleg érződik is rajta.

Az egyik ok, amiért ezt a szabadságot felhozom, az maga a játékidő. 16 részen keresztül nézhetjük ezt a kalandot – átlagosan 1 óra 25 perces játékidővel. Meredek mi? És akkor még nem tudjátok, hogy az utolsó epizód önmagában képes volt 1 óra 53 perc (!) hosszan elnyújtózni a képernyőmön. Hogy megérte-e? Igen. Feltétlenül. Untam-e kicsit? Nem. Abszolút nem. Az utolsó öt részt kisebb megszakításokkal egymás után letudtam. Nem csak azért mert – kényszeresen – le akartam, hanem mert élveztem, kikapcsolt és hajtott a kíváncsiság. És egyébként is jól esett a bekötözött lábamat feltéve pihenni egy nagyot. A készítők persze ezen túlmenően is tudtak merészek lenni. Olykor kifejezetten látványos, és akciódús percekkel ajándékoznak meg bennünket, de ezek természetes könnyedséggel simulnak bele az alapvetően romantikusra vett egészbe.

A legfontosabb és legmegnyerőbb dolog a sorozatban talán mégis az üzenet maga. Hogy mi az? Én sem tudom még teljesen… (És ez így is van jól…) Még kicsit tisztulnia kell bennem, hogy mi az ami ilyen szinten a leghangsúlyosabban nyomot hagyott bennem. Mert az biztos, hogy vannak dolgok, amelyek sokáig velem fognak maradni. És hát a sorozat egyik legbravúrosabb érdeme, hogy mennyi zseniális karaktert sikerült egyetlen sorozatba beletuszkolniuk. Konkrétan – nem egyszer – ott tartottam, hogy valakinek a sorsa már jobban érdekelt, mint a főszereplőké… Persze ezt nyugodtan ki lehetne fordítani, és ezt más írhatná akár negatív előjellel is, de rám nagyon jó hatással volt, hogy „nem csak ők vannak, és nem csak úgy”.

Tudnék még számtalan mindenről mesélni, pl. hogy néha újrajátszanak az epizódokban bizonyos jeleneteket – mármint kiegészítve azokat. Azaz ha történt valami, alkalmanként később megmutatták, mi is vezetett konkrétan a cselekmény, szituáció azon pontjáig. Apróság, nem forradalmi dolog, de olykor kifejezetten vicces dolgokkal szembesülhettünk.

Hogy kinek ajánlanám? Mindenki eldönti majd magának, hogy mivel próbálkozik be, de én azt mondanám, hogy ezzel bizony merőben más műfajt előnyben részesítő párok is bátran próbálkozhatnak együtt. Mint mondtam, tényleg mindenki megtalálja majd benne azt, amiért tud majd lelkesedni. Legyen az akár kalandosabb vagy romantikusabb pillanat, biztos akad majd számtalan közös kedvenc. És akkor a vicces momentumokról sem szabad elfelejtkezni… Egyébiránt meg önmagában már csupán azért is megéri megnézni a sorozatot, mert eléggé hiteles képet mutat arról (legalábbis én így érzem), hogy milyen lehet az élet ott fent, északon.

Hogy mégis miért csak ennyi az annyi? Nem tudom, nekem néha kicsit sok volt már a „jóból”. (Minden szinten, de ez részben az én „hibám” is.) Úgy érzem, hogy azért lazán lehetett volna még vágni belőle. De pontszámtól független rengeteg témát érint a sorozat… És ezt könnyen, mindenféle erőltetettség nélkül tette meg, rávilágítva az élet igazán fontos dolgaira… Mint írtam, nem tudom még teljesen, nekem mit adott a sorozat, vagy hogy mihez kezdek majd vele. Talán egy kis erőt. Bár én tényleg néha úgy érzem, hogy – szinte már kényszeresen – minden utolsó, jelentéktelennek tűnő morzsába is belekapaszkodom mostanában, de hát aki a kicsit nem becsüli ugye… (Egyik szememmel sírtam, aztán majdnem a másikkal is…) Igen, persze olykor meg olyan érzésem van, mintha mindenkit ellöknék magamtól, de hát én ugye nem tehetek róla, ez a sorsom… 😉

Végezetül pedig legyen itt az egyik kedvenc – zongorán játszott – dallamom a sorozatból. Imádom. Ahogyan a karaktereket is. Annyira hozzám nőttek, hogy már szinte hiányozni fognak…

8.6/10