Beautiful Beings [ Csodálatos teremtmények ] – 2022

Éjszakás műszak után nagyon lelkesen caplattam fel Budapestre; részben lecserélni a megdöglött fejhallgatóm, nagyobb részt viszont megnézni ezt a Guðmundur Arnar Guðmundsson által rendezett izlandi drámát, hiszen bár elég kevés kritikát találni róla a neten, azok viszont nem győzték dicsérni a rendező úr második egész estés munkáját.

Ha olvastok majd még erről a filmről valahol máshol is, biztos rendszeresen vissza fog köszönni, hogy mennyire nehéz néznivaló, és hogy bár egyszer mindenképpen érdemes megnézni, másodszorra nem szívesen ülnének neki ennek a meglehetősen súlyos drámának. Szerintem ennyire azért nem vészes a helyzet, de hát én lehet már edzettebb vagyok az átlagnál…

Egy földhözragadt filmről van ugyanis szó, amely a „hétköznapi” fiatalok „rosszabbik” oldalát mutatja be. Igen, olvastam sokszor, de egyébként is tudjuk, halljuk; kint sincs kolbászból a kerítés. És hát ez a film is azt bizonygatja, hogy szinte bárhol padlót lehet fogni – akár szülő, akár gyermek az illető. Persze bele lehet menni, hogy ebben a gyerekek szüleinek mekkora (kizárólagos?) felelőssége van, hogy mégis milyen utakat bejárva lehet megnehezíteni egy serdülő, kamasz felnövését. Néhány ilyen kiragadott példával is találkozhatunk, de ebben aztán – mondhatnátok –, ha úgy vesszük, semmi igazán új nincs. Nincs is. A lényeg a hangulaton, a kereten, a történtek elmesélésének mikéntjén van.

Oké, hogy roppant sötét dolgok is történnek a filmben, de valahol szerintem szívet melengető érzés, amikor a barátságok szárba szökkenésének lehetünk szem- és fültanúi. Igen, lehetne arról vitatkozni, hogy mégis milyenek is ezek a barátságok, de hát szerintem maradjunk csak csendben, mert lehet mindenkit ért már ilyen téren is pár nagyobb pofon az életben.

Szóval néhány nehéz sorsú srác egymásba kapaszkodik, és így merítenek erőt a túléléshez – igen, már csupán azzal is, hogy közösséget vállalnak egymás szarságaival. A kérdés, hogy ez a túlélés milyen életet eredményez? Mert ha valahonnan, hát akkor innen nehéz kievickélni. A Csodálatos teremtményekben az talán a legkülönlegesebb, hogy egyébként nem sok csodálatos dolog van benne. Még talán pozitív karakterrel sem nagyon lehet benne találkozni. Igen, van aki annyira nem szemét, és van aki kevésé balhés gyerek, de ettől még ő sem feltétlen lesz azonosulható karakter. Többek közt ezért is nehezen emészthető ez a film.

A képek és a zenék hangulatosak, de utóbbiakat nem vitték túlzásba azért. Itt nem kell azonnal a Shazam után kapni, hogy megtudjuk mi is az a klassz dal éppen ami szól. Vannak kiemelkedőbb pillanatai, de alapjában véve ez egy eléggé nyers film, amit helyenként feldobtak ezzel-azzal. De nem is lehetne másmilyen egy ilyen sötét, realisztikus, hiteles és mély betekintéssel szolgáló két óra.

Mint már említettem az elején, engem annyira nem vágott agyon érzelmileg, de persze erre azért nem is vártam. Azonban bevallhatom nektek – a többséggel ellentétben –, én viszont kifejezetten szeretném újranézni majd. Nem tudom miért. Mert oké, hogy fáradt voltam, álmos voltam, de ebben a filmben volt valami. Kicsit visszarepített abba a korszakba, amikor suli után (néha közben), illetve bizonyos hétvégeken sokat haverkodunk, vagy csak lógtunk együtt pár órát – csak úgy, gyakran a semmiért. De hát aztán ugye ez a semmi jelentette akkor a mindenünket néha. Persze én ennyire rossz sosem voltam, még ha ordító hülyeségeket én is csináltam…

Igen, biztos találtok majd ezerszer jobb kritikákat, de úgy gondolom felesleges lenne szaporítanom a szót. És igen, sokat lehetne beszélni a szeretet fontosságáról, hogy ezekre minden egyes gyermeknek és fiatalnak mekkora szüksége van, még akkor is – sőt talán akkor a leginkább –, ha ennek talán a jelét sem látjuk. De én nem vagyok szakértő, pláne nem szülő, szóval majd mindenki érez ahogy érez.

Nehéz megfogalmazni, hogy mit is hiányolok igazán belőle. Talán túl sok a karakter, így meg aztán talán túl sok a felszínesen leírt, megjelenített probléma. És hát a kérdések is… Lehet ütősebb és drámaibb lett volna, ha két karakterre fókuszálnak. Persze valamit, valamiért…

Furcsa lesz ezt a szót használni itt az utolsó bekezdésben, de valahol igazán üdítő egy film lett a Beautiful Beings. Többek közt mert végre úgy mutat be egy fiatal baráti társaságot, ahogyan korábban azért nem sokszor láthattuk. Így a megtekintése után (és először) letudtam kíváncsiságból az előzetesét… Aztán most még jobban dolgozik bennem az, hogy ezt bizony újra kell majd élnem. Nem vagyok benne biztos, hogy annyira „jó lesz” – de hát ha akarom, akkor akarom…

8.4/10

Aki gondolja, az nézze meg az előzetest, szerintem baromi jó hangulata van ennek is. Maximum ne olvassa közben, már ha annyira tart a spoilerektől.

https://youtu.be/mN7-aPjvrQE

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük