Lee Eun-hee első rendezése az idei 185. filmélményem. Ez egy új rekord, pedig aztán lehetett volna több is… De majd jövőre… Feltehetnétek a kérdést, hogy ez miért fontos, vagy miért kezdtem ezzel, de erre majd térjünk vissza kicsit később…

Nem szoktam fukarkodni a rossz értékelése kiosztásával, de ez idei egy nagyon erős év, eléggé ismerem már magamat, és sokszor meglehetősen jól is választok néznivalókat. Most sem tettem ezt másképp. Pedig aztán a film első negyedében nem voltam benne biztos, hogy ez ennyire betalál majd.

Nehéz megfogalmaznom az érzéseimet – még a film megtekintése után néhány nappal is… Az első percek láttán a történet felütése kellőképpen erős, vagyis az ember nem mondhatná rá, hogy nincs benne potenciál. De mégis viszonylag lassan áll össze a kép…

Az Unforgettable első fele olyan, mint egy kissé még talán éretlen gyümölcs. Nehéz neki ellenállni, de közben azért csak tudom, hogy ez még valahogy nem az igazi, nem teljes valójában pompázik előttem. És persze ettől független sosem lehet tudni, hogy egy hatalmas vihar megtépázza-e úgy, hogy abból utána aztán bármi is visszamaradjon…

A rendezőnő viszont tökéletes munkát végzett a film második felében. Még azt is mondhatnám, hogy már önmagában ez a tény is megszépíti a történtek előzményét… Talán nem fogalmazok túlzóan, amikor azt állítom, hogy Lee Eun-hee maga idézte elő azt „a vihart”, amelyről korábban beszéltem. A filmnek egyértelműen jót tett, hiszen felpörögtek az események, egyre karakteresebben körvonalazódott a történet íve… De hogy aztán mi vár ránk ezután a égzengés után…

Azt hittem egy tipikus romantikus drámához van most szerencsém, ami aztán talán betalál, talán nem… Hát tévedtem. Igen, van benne egy kis romantika, méghozzá valóban szemet és lelket gyönyörködtető, a aprócska pillanatok finom ölelésében, de ennél most többről van szó.

Sok mindenről szól ez a mozgókép. Éppen úgy a barátságról, a fiatalságról és a lehetőségekről, ahogyan az olykor esetleg már velünk született korlátaink leküzdésének nehézségeiről is. És akkor még nem beszéltem az emberi hibákról, a ki nem mondott szavakról, az elszalasztott lehetőségekről, valamint mindezek megéléséről, és feldolgozásáról…

A film utolsó harmadából bár egy szót sem tudnék idézni, de ezt most tekintsétek egy hatalmas dicséretnek… Két olyan jelenet is van a film során, amelyekből legszívesebben bevágnék ide egy-egy GIF-et nektek. Azok a színek, azok az árnyalatok… Az, amit és ahogyan megmutat nekünk… Brr…

Azon is gondolkodtam a megtekintése utáni napokban, hogy én vajon az ehhez hasonló filmek után vajon mikor égek ki? Meddig blogolok? Meddig tud így meghatni egy ilyen történet? Meddig érdekelnek majd pl. a filmek? Több idősebb kollégám is szívesen gondol vissza a klasszikus rendezőkre, a régi, nagy, filmes élményeikre, de már egyikük sem nézett szinte semmit az elmúlt tíz évben. (Na ilyen szintre tuti nem jutok majd azért…) Szerintem ha valaki igazán szeret valamit, azért később is tud majd rajongani. Talán még az is lehet majd, hogy tényleg tollat ragadok idővel…

Nincs kizárva egyébként, hogy valaki majd értetlenkedik a látottak „egy részén”. Szerintem viszont fiatalon sok mindenre képes az ember. Vannak akik végtelenül gonosz ostobaságokkal vagánykodnak a haverok előtt, mások viszont konkrétan meghalnának az első szerelmükért…

Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy az önmagunkba, valamint a másokba vetett hitről is szól a film. (Vagy inkább ezek hiányáról…) Arról, hogy néha jobb lenne, ha bátrabbak, határozottabbak és egyben talán kicsit megfontoltabbak is lennénk. Ha többet és jobban szeretnénk. Hiszen olykor talán tényleg minden bennünk van egy gyümölcsöző párkapcsolathoz. Vagy egy szimplán csak sikeres és mosolygással teli élethez. Csak lehet nem jókor és jó helyen… Hangzatosnak szánt maszlag ez így, – tudom én jól –, de arra gondolok most, hogy lehet pl. bár a legkeményebb döntéseket is képesek vagyunk meghozni, csak sajnos nem akkor és azt illetően, amikor és ahol mondjuk ildomos lett volna…

Egy törött szárnyú kismadár – gravitációval szembeni küzdelmének – esőáztatta meséje az Unforgettable. Egy olyan történet, amely alatt nem csupáncsak az első próbálkozásainak reményekkel teli szépségét, hanem kudarcainak karistoló élét is örökre a szívünkbe zárjuk majd…

9.1/10