Esküszöm, láthatjátok, nem csak és kizárólag romantikus dolgokat nézek… De valamiről nincs kedvem írni. Még nincs. Majd lehet lesz… De lehet nem is éri meg… A Late Autumn viszont nagyon betalált…

Sokszor látom, hogy húzzák egyesek a szájukat, amikor azt mondom, hogy romantikus filmet / szerelmi történetet néztem, illetve nézek… De nem értem miért. Egyesek annyira előítéletesek ezzel a műfajjal kapcsolatban… Vagy csak én vagyok annyira más… (Nyilván tudom-tudom, sokan szeretik ezeket is, csak pl. az átlagos férfiak ezt kb. nagyjából fel sem vállalnák – ahogy tapasztalom –, de általában nincs is mit, mert nem egy közkedvelt dolog ilyeneket nézni… Már persze úgy átlagosak, hogy nem éppen kimondottan filmrajongók… Mert utóbbiak sokszor mindent is fogyasztanak, amit csak az ide enged…) Aztán múlt héten munkában mutogattam a 303-ból pár jelenetet a kollégáimnak, és hát mindenki érdekesnek, sőt izgalmasnak találta – egyikük meg is nézte a filmet, és nagyon tetszett neki. Tessék…

Na de mi is a gond a szerelmes filmekkel szerintük? Unalmas lenne ez a műfaj? Hát szerintem nem az. Sőt! Részben írtam már valamikor és valahol erről (meg is van), de ez egy egyébként szerintem roppant izgalmas téma. Mármint a szerelem. A filmekben. (Meg úgy mindenhol is.) Persze a művészetben csak akkor, ha eléggé a mélyére ásunk, és találunk olyan alkotásokat, olyan karakterekkel, amelyek tényleg megmozgatnak bennünket… Mert találni fogtok ti is olyanokat. Lehet ezen a blogon is. (Bízom benne…)

De a lényeg, hogy szerelmes mindenki volt már. Talán még lesz is. Most ne menjünk bele, hogy ez jó, vagy rossz… (😅) Szóval az a helyzet, hogy ez mindenkit érint… Érző lények vagyunk, akik bár talán generációról generációra kevesebbet szexelnek, de attól még mindenkinek vannak vágyai, amelyek – jó eséllyel – nem merülnek ki csak a szexben… Tudom-tudom, hogy jön ez mégis ide? Hát úgy, hogy a szerelem az valami földöntúli érzés nem?! Nem is véletlen foglalkoznak vele könyvek, dalok, filmek és sorozatok ezrei… Még ha nem is konkrétan love story valami, akkor is könnyen lehet, hogy az mozgat, indít és forgat fel mindent, ahogyan bennük, úgy bennünk is… Egyfajta pillangóeffektus… Egy krimi esetében pl. kifuthat a dolog egy féltékenységből elkövetett emberölésre is… És ez csak egy példa… (Nyilván elég extrém…)

Mindent összevetve a szerelmi történetek azért (is) jók, mert szerintem könnyű bennük azonosulni a karakterekkel. Nem mindenkivel és mindenképpen, de sokkal könnyebb, mint gyilkos gonosztevőkkel, űrlényekkel és golyóálló szuperhősökkel operáló produkcióban vagánykodó arcokkal… Ahol sokszor – az akció mellett – elvész a karakterek jellemének mélyítésére szánt mindennemű kísérlet. Már ha volt egyáltalán. (Tudom, vannak kivételek…) Egy alacsony költségvetésű filmben meg mi más adná el a filmet magát, ha nem a mélysége a dolgoknak? Nos, többek közt ezért is nézek egy ideje szinte csak ilyen filmeket…

Most viszont tényleg beszélni kellene már a mozgóképről magáról is. Nem akarok nagyon belemenni a részleteibe, mert a sztorija nagyon, de tényleg nagyon egyszerű. Én a plakátját első látásra is imádtam, és mit tagadjam, hogy a Decision the Leave-ben is főszerepet játszó hölgybe bele is vagyok habarodva kissé. 😅 Tang Wei itt is elvarázsol. De a mellette sétáló úr is legalább olyan zseniálisat alakított…

És akkor megint beszélni lehetne arról, hogy egy romantikus film milyen gazdag is lehet érzelmekben… (Nagyot mondtam most mi?) És hát mennyi lehetőség is van bennük… Mindig ott vannak azok a kérdések, hogy „honnan” jöttek, mit csinálnak épp, milyen terveik és álmaik vannak a karaktereknek. De még az utóbbiak sem feltétlen kellenek hozzá. Jöhet csak úgy is ez a fajta száguldó vonat, és átgázol rajtuk… Akár készek rá, akár nem. Akár akarták, akár nem. Persze igen, valószínűleg az ember bizonyos szinten tudatosan „eldöntheti” kibe szeret bele. (Jaj, de hova vezet ez az egész… A már előbb említett 303-omban ezt is kitárgyalták…) Nem is beszélek erről többet, nézzétek meg, ha még nem tettétek volna.

Szóval van két főszereplőnk, akik találkoznak. A körülmények már önmagukban is felettébb érdekesek… De igazából az egész film az… Mármint most komolyan! Romantikus film, egy ködös, hideg Seattle-ben?! Hát maradjunk annyiban, hogy jó választás volt, a hangulathoz tökéletesen passzolt… Hogy miért? Mert bizony az elején a felütés eléggé erősre sikerült…

De hogy mi lesz velük, és hogyan? Nem árulok el semmit. Az biztos, hogy nagyon élveztem, és a történések előrehaladtával egyre inkább megszerettem nem csupán a karaktereket, hanem magát a filmet is. Nem volt mondjuk nehéz egyik sem, de magam is meglepődtem, hogy milyen könnyedén véstem be rá a 9 pontot. A párbeszédek olyanok amilyenek… Néha nekem is ennyi kedvem van kommunikálni. 😂 De tényleg nagyon aranyosak és szerethetőek – minden defektjükkel együtt is… (Sőt, talán csak így igazán!) Anna helyzetét tekintve pedig teljesen hihető is a „hozzáállása”.

A képei zseniálisak, a hangulata emlékezetes… Van benne pár jelent, ahol felszisszentem, hogy átmegy majd durvulásba, de szerencsére megmaradt annak, aminek szinte tökéletes is. Egy keserédes, visszafogott szerelmi történetnek, amely alapvetően persze elsődlegesen csupán két ember kapcsolatának alakulásáról szól. Arról, hogy mit nyújthatnak a másiknak. Arról, hogy kérnek-e ebből… Ha igen a válasz ezekre, ha nem, mindenképpen kihatással lesz a jövőjükre…

Nekem ez a film is sokat jelentett. Aki kicsit is elveszett ebben a világban, és rosszabb esetben már nem hisz, „nem remélhet” már semmi „csodát”, annak tökéletes terápiás lehetőséget is nyújthat ez a film. És hát ez nekik, nekünk többet érhet mindennél…

A befejezést is nagyon könnyű lett volna elrontani, de olyan hibátlan lett az egész, hogy kitalálni sem tudtam volna jobbat. Csodálatos, felemelő, de közben meg végtelenül földhözragadt is az egész. Nekem nagyon bejött, hogy viszonylag keveset beszéltek benne. Kétségtelen, hogy egyébként roppant fárasztó és idegölő kitalálni, hogy mit érezhet, gondolhat a másik, de van, amikor egyszerűen csak érzi az ember… (Vagy csak azt hiszi…)

A Late Autumn különben számtalan díjat és jelölést is magáénak tudhat, és nem csupán Dél-Koreában volt nagyon nézett, hanem Kínában is az addigi legjobban teljesítő dél-koreai produkció volt.

9.3/10