The Worst Person in the World [ A világ legrosszabb embere ] – 2021

Gondban leszek… Január ötödike van, és már láttam idén két 10/10-es filmet. Az egyik ugye a Never Rarely Sometimes Always, a másik pedig jelen kritika tárgya lenne. Még nem tudom melyik erősebb. Máshogy tökéletesek. Újra fogom, újra kell néznem mindkettőt. Joachim Trier munkája – első benyomás alapján – közelebb áll hozzám, nem csak a karakterek miatt, hanem mert egyszerűen emészthetőbb és szórakoztatóbb is a filmje.

Persze ez is csak viszonyítási pont kérdése. Ezt pedig úgy értem, hogy bár A világ legrosszabb embere több mint 2 órás játékideje alatt számtalan jó poén elhangzik, mindezek közben pedig ugyan vannak viszonylag boldogabb és nyugodtabb életszakaszok és pillanatok is, ennek ellenére szinte az egészet belengi valamiféle árnyaltabb, de alapvetően sötétebb tónusú jövőkép ígérete, amit részben a remek zenei aláfestéssel érnek el. És ez roppant jól áll neki. Nem csak azért, mert így nem lesz annyira mesterkélt ez az egyszer fent, egyszer lent érzés, hanem mert ennek ilyennek is kellett lennie, hiszen többek közt én is hasonlóképpen látom az életet, én is ennek a korosztálynak, az elveszett generációnak a tagjaihoz tartozom, sőt bizonyos pontokat illetően elég sok közös vonásom is van a főszereplő hölggyel, annak ellenére, hogy én ugye férfi vagyok, valamint párkapcsolatom sem mostanában volt.

Ez a korunkba való betekintés egy prológusból, tizenkét fejezetből és egy epilógusból áll, és kimondottan hangulatosra sikerült; mertek a képekkel, a lassításokkal, a dalokkal és a zenékkel játszani, és ezek aztán roppant vonzóvá, csúnyább jelzővel élve – mondhatnám – eladhatóbbá teszi a rendező munkáját, mert egy ilyen témával foglalkozó mozgóképet lazán le lehetett volna forgatni sokkal konzervatívabban is. De úgy gondolom, hogy ha valaki, akkor Trier megtehette, hogy merészen áll hozzá ezekhez az eszközökhöz; jómagam először leginkább az Oslo, augusztus címet viselő rendezésének opening jelenetében éreztem azt, hogy valami különlegeset láthattam tőle, és hát így utólag nézve nem véletlenül lett magasztalva az évek során a munkáiért; új filmjén egyértelműen látszik, hogy ismét a szívét-lelkét beletette az egész csapat. Kétségtelenül úgy gondolom, hogy ez végre minden téren profi darab lett. Ha már így megemlítettem és fel is lehet tölteni, álljon is itt annak a drámának az első két, szerintem végtelenül zseniális perce.

A nézők ezúttal valóban számtalan remek, emlékezetes jelenettel gazdagodva búcsúzhatnak el a mozitól, tényleg mindenki feltöltődhet egy kicsit a látottak után. Persze furcsa is lenne, ha pont én nem élveznék egy ilyen (bizonyos szinten) nyitott könyvet, meg nem tudnék azonosulni olyan szereplőkkel, akik olyan problémákkal küzdenek, amelyek a generációm egy nem éppen elhanyagolható részét sújtják. Értem én, hogy a szerelmi és a párkapcsolati problémák kifejezetten olyan témák, amelyekről mindig is lehetett és lehetne írni, mesélni, de azért ez “kicsit” aktuálisabb annál; ez a produkció nem készülhetett volna el csak úgy, akármikor. Meg hát Renate Reinsve is az ember szívéhez nő. Pedig hát ő lenne talán a világ legrosszabb embere.

Mit imádtam még a filmben? Hát hogy repült az idő. Az elején, az első 5-15 percben még kicsit féltem, hogy mi ez a sok karakter itt hirtelen, hiszen még a főszereplőket sem igazán ismerem… Aztán reméltem, hogy azért lesz időnk levegőt is venni, és nem megy át valami szimpla darálásba az egész, de szerencsére tényleg mindenkinek és mindennek megvolt a maga oka és helye. Nincs egyébként hiány parázs párkapcsolati és kulturális vitákból, valamint elmélkedésekből, útkeresésekkel, önmarcangolásokkal, hogy aztán ezeken túl még akár napestig sorolhatnám, milyen sok mindent is érint a film. De van és volt rá ideje, mert kiváló ritmusú filmről van szó, amelyben nem fukarkodtak azért az érzéseknek teret és csodálatos, de hétköznapi helyszíneket sem adni. Én is vergődtem már kétségek között, én is lézengtem pirkadatkor csak úgy a városban, az utcákon, egymagamban. Ahogyan sokan mások is. Ez a film nekik, róluk szól elsősorban. Ez a film a modern világról mesél. A fejlődés áráról. A szerelem kihívásairól. A továbblépésről és a választásról. Az életről magáról.

10/10

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük